Intelligens szexrobot
Év elején, Las Vegasban mutatták be a világ első szexrobotját, Roxxxy-t, akinek nemcsak hússzerű bőre van, hanem intelligenciával is rendelkezik. A fejlesztő TrueCompanion cég ugyanis emberi személyiséget próbált adni neki. Beszél, hallgat, meghallgatja a felhasználóját, reagál a tapintásra, és alvásra is képes. A robotnő gerinccel is rendelkezik, amely ugyanúgy mozgatható, mint az emberé, de járni és mozogni nem tud magától. Öt személyiség közül választhat a vásárló: a baba lehet bevállalós, tartózkodó, naiv, anyáskodó és szado-mazo.
Mesterséges szűzhártya
Nagyjából hatezer forintért bárki magáévá teheti a kínai Gigomo cég mesterséges szűzhártyáját, amit már több iszlám országban is betiltottak. A csomag tartalma egy vékony műanyagból készült átlátszó hártyaszerűség, ami vérhez hasonló folyadékot tartalmaz. A cuccot fel kell helyezni a vaginába, amibe ha mindezek után a pénisz behatol, a folyadék távozik, éppen úgy, ahogy egy frissen felszakított szűzhártyánál szokás. Használata egyszerű, allergiás reakciót nem vált ki – ígéri a gyártó.
Obama műpénisz
Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást, a szexipar azonnal kapott az alkalmon, és piacra dobták az Obama műpéniszt. Mert ők aztán tudják, hogyan kell méltó módon ünnepelni. A dildók kék és arany színben kaphatók, arról nincs adat, hogy pontosan mennyi kelt el belőle az elmúlt időszak alatt.
Testzsák
A BDSM rajongóinak szánják ezt a testzsákot, ami a forgalmazó szerint annyira kényelmes, hogy akár egy egész éjszakát is el lehet benne tölteni. Állítólag a csuklyán keresztül könnyedén lehet lélegezni, az úr vagy úrnő pedig az öt szíjjal tud a szorításon lazítani vagy épp engedni. Jó muri lehet a mumifikálódás szerelmeseinek.
Öko-vibrátor
A környezettudatos csajoknak sincs okuk félelemre, nyugodtan maszturbálhatnak anélkül, hogy romba döntenék a bolygót közben: ez a vibrátor zöldenergiával működik, vagyis napfény és mesterséges fény üzemelteti.
Real Touch
A pornófilmek online kölcsönzőjét üzemeltető Adult Entertainment Broadcast Network (AEBN) terméke, a Real Touch tavaly került forgalomba, és egyből kikiáltották az év legjobb szexuális segédeszközének. A maszturbátor számítógépes vezérléssel működik, és a filmben zajló eseményekhez igazodva stimulálja a péniszt, hőmérsékletet szabályoz, és a síkosságot is biztosítja. A gyártó egyelőre még nem gondolt a nőkre.
Dugható pohár
Még abba is rossz belegondolni, hogy kinek, hogyan és miért jutott eszébe az ötlet, miszerint egy dugható poharat gyártson, de mint tudjuk, ha a japánokról van szó, semmin nem szabad meglepődni. A gyártó egyébként adott a külalakra, egy átlagos pohárhoz képest egy bikinis női rajz csinál még nagyobb kedvet az aktushoz.
Hello Kitty vibrátor
A Hello Kitty vibrátorok eredeti funkciója a váll-és nyakmasszírozás volt, amikor legelőször 1997-ben a piacra dobták. Persze az eszköz formájában és vibrálásában a nők meglátták a lehetőséget, és kis idő elteltével már mindenki maszturbálásra használta. A mesefigura megteremtője, a Sanrio cég ekkor bevonatta a játékszert, és csak tíz évvel később került újra forgalomba.
Ölpárna
Újabb japán hülyeség: az ölpárna, amit a gyártók a női ölről formáltak meg, hogy egy perce se legyen hiányérzete a férfiaknak. Állítólag biztonságérzetet ad.
18 karátos aranyvibrátor
Mindössze 314 ezer forintért árulják a legújabb luxus örömforrást, a tizennyolc karátos aranyozott bevonatú csiklóvibrátort. Az Yvat a LELO cég dobta a piacra, állításuk szerint a minőségi fém felület lehetővé teszi, hogy kívánság szerint felmelegítve vagy akár hűtve tudjuk az intim zónákat stimulálni.
Még több a velveten
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.

Kommentek
2010.07.08 20:04:35deflorator
Kísértetiesen hasonlít erre:
[link]
Ez az ölpárna amúgy jópofa dolog, hol lehet kapni?
2010.07.08 20:05:39PrincessConsuela
obama vibri kurva jó:D
2010.07.08 20:16:11Hóember
A szerző vibrátorfüggő lehet, hogy majd a fele kéjrúd...
2010.07.08 20:32:35Naresz
plágium!!!
2010.07.08 20:44:02majdmegmondom
szánalmas lopás. index monnyon le
2010.07.08 20:53:14Datolya
AHAHAHA XD hahahaha haha haha nemhogy az ötletet, de a képet is lelopni, forrásmegjelölés nélkül XD hahahahaha a segítségként megjelölt Oddee pedig nem tölt be (isn't that odd? :D) hehehe XD
2010.07.08 20:55:48Csípőből Derivált Ejakuláció
Ezt a felsorolást én már láttam valahol, s mintha az is indexes lett volna.
Talán nem is lop, csak Alzheimeres?...
2010.07.08 21:01:06flippant
A legutolsó cuccot vajon használja is a csaj?
2010.07.08 21:16:11Francekellregisztralni
Azért az az arany vibrátor szimbólum értékű és elgondolkodtató...
2010.07.08 21:27:28Hlanderx
Ezt hívják Recikling nak :)
2010.07.08 21:29:16Inimma
copy + paste
Velvet, te utolsó...
2010.07.08 21:48:35A kód neve Merkúr
Bazmeg, ezek a tervezők teljesen hülyék. Azé az látszik, hogy a japcsik a legbetegebbek :D Obama-vibri FOR PRESIDENT, kibaszott jó
2010.07.08 21:59:50Harold Zidler
"a szorításon lazítani vagy épp engedni"
hő?
2010.07.08 22:41:27Rékuc
ezek közül melyik bizarr?
vibri, meg maszturbátor, meg guminő... a szerző angolkisasszonyok között nevelkedett? :D
az ölpárna szerintem cuki :)
2010.07.08 22:48:20Orbán képet minden falra,a többi meg le van szarva
Bio fitymaszűkítő érkezett a Tescoba!
2010.07.08 23:10:44nyomi
Nem plagium, mert 2 honap eltelt :D
2010.07.09 00:33:02fuggetlenallamok
1
2010.07.09 00:37:11fuggetlenallamok
1 ásó
2 kapa
3 csákány
4 fándli
5 lapát
6 sarló
7 hypo
8 talicska
9 eke
10 drótkefe
2010.07.09 00:37:17riding
nálunk ez viszi a pálmát
[link]
2010.07.09 00:48:42Dream.
Tolvaj velvet!
2010.07.09 01:15:43Pacman
A Kttysnek melyik végét kell bedugni? Hálózsákból csak ilyen szűk van?
2010.07.09 05:08:30epeficam
@citromail.hu... Nagyba nyomod:D
2010.07.09 05:36:11D-Fens
Az ám, komoly vállalkozás lehet. :P
2010.07.09 07:57:03gftamas
Öko maszturbátornak ott van a jobb kezem. :) Nem fogyaszt elemet, nincs benne metál hibrid akkumulátor, ennél környezet barátabb egyszemélyes megoldást nem ismerek. :)
2010.07.09 08:54:53magyar bucó
Van jobbkezes és balkezes kivitelben is. :)
2010.07.09 09:09:15Babu2000
Az elsőn kiakadtam :)
2010.07.09 09:45:24tavaszi fingok érkeznek a széllel
Legalapvetőbb hiányzik a listáról.
Laptop+internet.
2010.07.09 09:47:38kovi1970
2010.07.09 00:37:17 riding
"nálunk ez viszi a pálmát
[link]"
Idézet:
"Három here mögé felszerelendő gyűrűvel szállítva, melyek átmérője: 41 mm, 47 mm, 52 mm "
Na és akinek csak két heréje van?
2010.07.09 09:48:31immortalis
Testzsák=búslakodó... Lájk. :D
2010.07.09 10:41:42Kolompár Szándokán
deflorator: Olvasd el a cikk elejét, mielőtt rinyálsz.
2010.07.09 15:35:12Luighi
A testresimuló zsákot a hűtlen párunkra csatoljuk, utána telefon, és hím/nőstény q**vák házhoz rendelése, barátok/barátnők szintén és megagiga tömegsex, a pár meg csak hallgathatja :-D Utána kirúgni!