Nem a nők mellének formája változik, hanem az ideál

2010. július 24., szombat 20:32
A Playboy egyik legújabb fotóösszeállításában arra próbál rávilágítani, hogy különböző korszakokban más és más formája volt a nők melleinek. Kovács Kovi István szerint viszont csak az ideálok változtak, és szó sincs arról, hogy adott korszakban minden nő ugyanolyan csöcsökkel rohangált volna. Ezen kívül megmutatjuk, hogy 1950-től milyen mellű nők szerepeltek pornófilmekben.

Érdekes fotósorozattal lepte meg olvasóit a napokban a Playboy. A férfimagazin az évtizedek során felgyülemlett aktképeiből egy fotóösszeállítást tett közzé, ami a női mellek evolúciójáról szóló elképzelésüket hivatott alátámasztani. A képek tanúsága szerint a nők melleinek formája valóban változott az évtizedek folyamán, és minden korszaknak megvoltak a maga melltípusai.

(Egyéb források a mellek nagyságát tanulmányozták, az ezzel kapcsolatban végzett kutatások pedig alátámasztották, hogy a nők átlagos melltartója minden szempontból nagyobb lett. A legtöbb szakember az elhízást okolja, de sokan a kemikáliát és a xenoösztrogént is megnevezik, amelyek élelmiszer-tartósítókon keresztül a sminktermékekig sok mindenben megtalálhatók.)

A Playboy elképzeléséről megkérdeztük a csupasz női mellek egyik szakértőjét, Kovács Kovi Istvánt, hogy szerinte is arról van szó, hogy tíz évente más-más formája lesz a női mellnek, vagy csupán az ideál változik évek múltán.

„Megmondom őszintén, nem vettem észre, hogy bármit is változott volna a mellek formája – nyilatkozta a pornóproducer. – Szerintem ez nem attól függ, hogy milyen évszámot írunk. Semmilyen különleges változást nem vettem észre azon kívül, hogy egy időben a természetes mellek voltak divatban, utána a szilikonos mellek, és most megint divatba jött a természetes.”

Kovi beavatott minket abba is, hogy a pornószakmában régebben is, és most is teljesen mindegy volt, hogy kicsi vagy nagy a lány melle, a lényeg az, hogy arányos legyen a testalkatával. „Ha egy vékony nőnek túl nagy, az sem jó, és fordítva sem” – magyarázta. Hozzátette, a tininek látszó lányokról készült filmekben például kifejezetten előnyös a kis mell, míg a mellbe dugós jeleneteknél természetesen a nagy kebellel rendelkező lányokat favorizálják. „Egy átlagos pornófilmben persze látványosabb, ha egy nőnek nagyobb a melle, és én is jobban szeretem, ha ilyen lányokkal forgathatok.”

Kommentek

  • 2010.07.24 20:45:34Fioni

    jajj azt a 50-s évekbelit

  • 2010.07.24 20:54:43Keenan

    Kár, hogy az 1970-es kép egy kb. ezredforduló körüli magyar műalkotásból való Christopher Clark-kal és egy magyar hölggyel. :-)

  • 2010.07.24 21:17:02huvosvadasz

    Nahát ehhez tényleg Kovácskovi István kellett, mert magatoktól nem volt annyi emléketek a középiskolás biológiáról (evolúció), hogy rájöjjetek, hogy tíz meg húsz év alatt aligha változik valami genetikailag kódolt tulajdonság.

  • 2010.07.24 21:21:11flippant

    Ja, én speciál a nagymellű nőket szeretem. Leszarom, hogy az évjárat milyen. Tőlem lehet egy negyvenes MILF is.

  • 2010.07.24 21:21:36Kelly és a szexi dög

    Az első nem a Múmia-ból volt? A többi OK!

  • 2010.07.24 21:35:36f@szharcos

    mindegy az csak női legyen

  • 2010.07.24 21:44:16kisQtya

    Az első borzalmas ugyan, de talán kevésbé undorító, mint az utolsó két szilikoncsöcs, ami olyan, mintha azonnal szét akarna durranni. Hogy lehet ilyen cuccal együtt élni? Kb. olyan, mint aki az oldalára kivezetett zacsiba kakil.

  • 2010.07.24 21:53:34Iustizmord

    már várom a cikket a buzik farkának színeváltozásáról. brrr.

  • 2010.07.24 21:55:36deflorator

    A jó mellű nő arról ismerszik meg, hogy... velem szexel. :)

  • 2010.07.24 21:59:29koromvirag

    A 2010-es lufimellű nem egészen korrekt.Abból a szempontból, hogy amire célozni kíván a cikkíró, az a lufi ( szilikon) cici, de aki a képen szerepel annak pont nem az van.A szilikonos az ilyen:[link]

    Azért azt mondom nincs csak és kizárólag egy fajta a "divatban", tény, hogy a lógó nem szép, de a formás kis cici mint itt:[link] továbbra is nagyon izgató tud lenni...

    Ízlések és pofonok.Van amire ma már rácsodálkozunk.:D

  • 2010.07.24 22:00:17koromvirag

    Amúgy a férfi cici divatról is lehetne egyszer cikkezni.:D

  • 2010.07.24 22:00:21iqlightblondiee

    azért egy párat ezekből elfogadnék magamon :)

  • 2010.07.24 22:04:13R.Kalodané Dr. B.Katód Ernő

    Egy nőt se értek, aki képes a 10-11-es féle melleket preferálni, de a férfiakat se. A nők emancipációs harcának része, hogy a férfiakkal egy szinte kerüljenek (ha ha a marhák) és emiatt átvették a férfiaktól nem csak a bunkóságot és a tahóságot, de a méret komplexusokat is. A nő azért hülye, mert a lehető legszebb mellét is elrontja egy ilyen szarért. Van akinek tényleg tetszik a szilikon mell vagy mi a f.ért csinálják ezt?

    Ez pl jó:


    [link]

  • 2010.07.24 22:04:20boldii

    @huvosvadasz
    Velős hozzászólás volt, de persze talán nem túlzás felvetni, hogy ha a gyerekek már 5 évesen melltartót hordanak (Index.hu Vol10 Num1239), továbbá már fiatal korban kólát isznak, ezen felül máshogy edzik a testüket, több hormont és gyógyszert kapnak, újabb fogamzásgátlókat alkalmaznak, emellett mást esznek, mint korábban, sőt, első szexuális kapcsolatuk is más időpontra tehető, sőt, még a vízben is gyógyszermaradványok vannak, a DDT-t meg betiltották, de mindenki ásványvizet iszik, ja és ma már nem ugyanazok vetkőznek (társadalmi rétegződés szerint), mint régen, szóval hogy a genetika mellett esetleg más is számíthat, ami befolyásolja a kérdést, szóval mindezt lezárni azzal, hogy a cikk szerzője és a kérdés felvetője hülye, számomra picikét tudománytalan. Ha már itt a tudomány az érdekes valakinek, és nem a cicik...

  • 2010.07.24 22:16:06CukorFalatka

    Na, ácsi.
    Szerintem szemernyit sem változott a mell-ideál, nem erről van itt szó. Hanem régebben, az ötvenes években és még korábban hallatlanul ciki volt pornósnak lenni, azokból az időkből nem is igen lehet neveket hallani. Azok a nők nem igyekeztek celebek lenni, s a társadalom nem is fogadta volna el őket mint celebeket. Akkortájt tehát a különösen fehérmájúak, a különösen buták, vagy a különösen szerencsétlenek álltak csak be a pornóiparba. Nem volt tülekedés az anál-sztárságért. Ennek folyományaképpen olyanok voltak a csajok, amilyenek. Senkit nem érdekelt, hogy mennyire jó nő, csak az volt a lényeg, hogy végre valaki, aki hajlandó szétteni a kamerának. Tehát azokat a "nő-minőségeket" összehasonlítani a mostaniakkal értelmetlen, mert akkor bárkivel forgattak, mindegy volt, ténylegesen jó nő-e.

  • 2010.07.24 22:20:37Gerry.

    Jaja. Az evolúció elvileg lassabb (bár néha hihetetlenül felgyorsul egyes esetekben) de az utóbbi évtizedek hihetetlen mennyiségű bevitt kemikáliája erősen úgy tűnik, hogy bizony ennyi idő után is hat, igen látványosan. Az Egri csillagokban Gárdonyi még olyanokat írt Bornemissza Gergely későbbi arájáról szólván, hogy úgy néz ki, mint a 15 éves lányok szoktak, ergo fiús, és se segge, se melle, lapos mint az Afőd. Hátizé. Ez a mába átültetve már nemigen érvénys "általános" leírás...

  • 2010.07.24 22:22:49berciXcore

    "a különösen buták, vagy a különösen szerencsétlenek álltak csak be a pornóiparba."

    Miért, ma csupa atomfizikus van ott? :P

    "csak az volt a lényeg, hogy végre valaki, aki hajlandó szétteni a kamerának."

    Mert manapság nem? :P

    Amúgy vissza-visszatérő téma, hogy akkor most a pornó az kurvulás-e, vagy sem. A válasz meg ott van magában a pornográfia szóban. Az internet korában nem nehéz megtalálni a szó jelentését. ;)

  • 2010.07.24 22:27:19berciXcore

    Azért az is érdekes, hogy a mindenféle babiloni nőszobroknak egészen konkrét mellei vannak. Aztán a görögöknél már a mérsékelt és kellemes méret volt a divat.
    A nagy mell, nagy fenék ősi ösztön, de azért én kétlem, hogy ezek a felpumpált valamik képesek lennének bármilyen anyai ösztönre. Ők nem szoptatni akarnak, hanem szopni.

  • 2010.07.24 22:27:55ebedli

    Cicik! Pornócsöcsök! Emlők! Szilikon!

    Annak azért nagyon örülök, hogy a pornóguru szerint kezd kimenni a műmell a divatból.
    A piercing után ez a legundorítóbb, amit egy nő elkövethet a teste ellen. És azok a vágásnyomok, meg egyáltalán a tudat, hogy egy rohadt implantátum lötyög benne.
    Nem értem a nőket, akik ezt teszik magukkal.

  • 2010.07.24 22:33:36bonafide

    Régebben jobb volt a csöcs!

  • 2010.07.24 22:36:56bonafide

    Inkább nulla csöcs, mint szilikonos!!!

  • 2010.07.24 22:37:53berciXcore

    Persze az, hogy a szobrokon mi volt látható, korántsem jelentette azt, hogy mindenkinek olyan volt. Vagy hogy mindenki arra törekedett volna, a kor megoldásaival. Nyilván nem voltak plasztikai sebészek.
    Ma meg nyomatják a luficiciket (pornós és nem pornós celebek egyaránt), és a csaj azzal ünnepli a nagykorúságát, hogy a szüleitől, vagy a barátjától kap két lufit.

    Én meg az agyamat eldobom.

  • 2010.07.24 22:58:58pause

    a masodik kep az elso szilikonositott verzioja es ennyi

  • 2010.07.24 23:04:45molinarin

    2010.07.24 22:22:49berciXcore

    "csak az volt a lényeg, hogy végre valaki, aki hajlandó szétteni a kamerának."

    Mert manapság nem? :P

    Manapság nem. CukorFalatka éppen arra célzott, hogy akkor nem válogathattak, mert örültek, ha akad valaki. Ma pedig - mivel nem annyira ciki, mint régen - ezért többen "jelentkeznek" pornósnak, így lehet válogatni, ergo a csinosabbak kerülnek a közönség elé.

  • 2010.07.24 23:06:26lutria

    Mindenesetre az 1962/67-es tipusú melleket szinte nem-vagy nagyon ritkán-lehet látni manapság,sem profi filmeken sem amatőr szereplős oldalakon.

  • 2010.07.24 23:23:34queensryche

    Baromság. Kovinak tökéletesen igaza van.

  • 2010.07.24 23:44:28sanyix

    70-es évek a legjobb, szép telt minden irányból, és természetes. 60-as se rossz... a többi felejtős, főleg a 80-as évek szilkon "gomb" mellei, és az abból kifejlődött jelenlegi szétdurranós szilikon förmedvények.

  • 2010.07.24 23:46:01berciXcore

    @molinarin: Hogy aztán a végén tök mindegy legyen, mert úgyis beküldik őket a kések, meg a tűk alá, hogy valami guminő legyen belőlük. És ha még ki is néztek előtte valahogy, csak rondábbak lesznek, ha meg nem is néztek ki sehogy, akkor már szebbek sem lesznek.
    A múltkori toplistás válogatásról is csak az jutott eszembe, hogy ezek is éhen halnának, vagy kamera helyett privátban folytatnák azt, amihez egyedül értenek, ha beomlana a pornóbiznisz.

  • 2010.07.24 23:54:22ZetoR

    az első egyből egy jó kis kecskecsöcs... :))

  • 2010.07.25 00:12:09queensryche

    Most nézem, hogy a '70-es lépen Christoph Clark van, ráadásul már nem is olyan fiatalon, úgyhogy ez bizony epic fail, sose 70-es évek.

  • 2010.07.25 03:16:52eSzeMaZuzoDat

    min. ne legyen szivacs, és ne legyen alatta egy faroque

  • 2010.07.25 05:12:57huvosvadasz

    @boldii: Én nem akartam nagyon todományos lenni, ezért is mondtam, hogy középiskola. De ha már ilyet szeretnél játszani, akkor: az ötéves korban hordott meltartós állításod komolytalan, kólát nem húszéve kezdtek el inni az emberek (mármint amerikában, és az ottani playboyról volt szó), az, hogy hormonokat szednek úgy általában a nők, az bazi jül hangzik, de a fogamzásgátlót leszámítva (meg persze a menopausa kezelést) azért ez egy kicsit erős állítás. Na meg hogy a fenébe jön ide az ásványvíz (és ellenőrizted a fogyasztás változását az államokban), meg a DDT? A DDT rákkeltő, azt tudjuk, de nem hiszem, hogy korábban több lappangó mellrákos nő szerepelt volna a playboyban. Na meg aztán ha ezek befolyásolnak is valamit, az is inkább a mellméret lehet. Kb. pár perc guglizás lenne találni néhány peer review-n átesett cikket, ami ezzel foglalkozik. Szóval azért te is megnézhetnéd, hogy miket szórsz az asztalra oltogatáshoz. Ja, és ha komolyan gondolod, hogy ezek számítanak, akkor nyilván komolytalannak tartod, hogy Kovit kérdezték meg. Hm?

  • 2010.07.25 07:16:30KKKKKKK

    Ami kinn van itt a cikkhez kép az nem hetvenes, hanem kilencvenes évek.

  • 2010.07.25 07:50:57cerqa

    Akit érdekel még néhány "régi" cici, itt talál:

    [link]

  • 2010.07.25 08:56:32deflorator

    2010.07.24 23:04:45molinarin

    "Manapság nem. CukorFalatka éppen arra célzott, hogy akkor nem válogathattak, mert örültek, ha akad valaki. Ma pedig - mivel nem annyira ciki, mint régen - ezért többen "jelentkeznek" pornósnak, így lehet válogatni, ergo a csinosabbak kerülnek a közönség elé."

    Mint például Geronazzo Mária, vagy Alexa Diamond... Az állításod valótlan.

  • 2010.07.25 09:04:51Slanger - Találtál egy jó kommentet?

    (XXX)[link]

  • 2010.07.25 09:06:09geszvat

    @koromvirag
    El kell keserítselek, az utolsó képen bizony szilikonos mell van. 20-ból 19-szer ránézésre megmondom, évekig dolgoztam plasztikai sebészekkel.

  • 2010.07.25 09:07:18azallamenvagyok

    azért egy Willy Rey bármikor megállta volna a helyét, és nem azért, mert 1971-es:)

    [link]

  • 2010.07.25 09:11:18wagabound

    "...látványosabb, ha egy nőnek nagyobb a melle, és én is jobban szeretem, ha ilyen lányokkal forgathatok.”

    Én is jobban szeretük nagymellű csajokkal forgatni...

  • 2010.07.25 09:15:21ColT

    Ez már megint nem szólt semmiről.
    Meg különben is ízlés dolga.
    Arról meg felesleges vitatkozni :D

  • 2010.07.25 09:21:33wagabound

    KLomolyabban:

    bonafide
    "Inkább nulla csöcs, mint szilikonos!!!"

    Egyetértek. A természetes mellnél nincs izgatóbb és kellemesebb a testi érintkezésben, függetlenül a mérettől. De legyünk őszinték: _látvány_ szempontjából más a helyzet. Ha szembejön velünk az utcán egy hullámzó keblű nő, bizony azon megakad a szemünk, és beindul a fantáziánk, míg egy lapos nőnél...

  • 2010.07.25 09:34:59innen

    Nekem tök mindegy mekkora a hölgy melle, csak legyen jó nagy :-DDDDDD

  • 2010.07.25 09:52:33devilh

    Valóban fura lenne ha az 1958-as születésű Christoph Clark '70-ben így nézett volna ki. Viszont a csaj az jó! :D

  • 2010.07.25 10:25:32Málnavad!

    Nehogy má' a pornóskurvák,meg egy pornó-akárki legyen összehasonlítási alap,egy nem létező kérdésben !

  • 2010.07.25 10:41:23Zsitti

    Előre elnézést kérek,h nem konkrétan a cikkel kapcsolatban írok, csak szeretném leírni a véleményem. :)

    "Egyetértek. A természetes mellnél nincs izgatóbb és kellemesebb a testi érintkezésben, függetlenül a mérettől. De legyünk őszinték: _látvány_ szempontjából más a helyzet. Ha szembejön velünk az utcán egy hullámzó keblű nő, bizony azon megakad a szemünk, és beindul a fantáziánk, míg egy lapos nőnél..."

    A lapos nőknél is,bár biztos vannak kivételek. :) Nekem nincs nagy mellem, de elég sokan meg szoktak fordulni utánam.Hozzá teszem nem beképzelt vagyok csak van egy egészséges egoizmusom, ami szerintem- ahhoz, hogy az embernek önbizalma legyen és ezzel együtt KISUGÁRZÁSA- elengedhetetlen.Ha nincs önbizalmad, akkor nem tudod "eladni" magad.Lehet akármekkora melled.
    Azért jó tudni,h több olyan férfi van a Világon,akik inkább a természetességet kedvelik.Bár volt idő mikor Én is meg akartam csináltatni...

  • 2010.07.25 10:48:20hallohallo

    ugyan már, a mellek nem fejlődtek mássá.
    csak divatok vannak.
    de hogy hányféle mell létezik, az elképesztő. és mégis mindig csak 1-2 féle mellett mutogatnak, mintha az lenne mérvadó.

  • 2010.07.25 11:11:38Pong

    Ameddig Russ Meyer filmkultúrája nem jelenik meg eme kommentszekcióban, fölöslegesnek tartom bármi divulgálni.

  • 2010.07.25 11:33:22Pong

    @ cerqa

    Sieg Heil, Régi cicik!

  • 2010.07.25 11:41:40Gólvágó

    Vigyázz ha jön a Budacash Brókerház. Most mindenkit be akarnak szervezni .Én beugrottam 4 hónap alatt a pénzem 95 százalékát elvesztettem.Nehigy nekik. Szólj a haveroknak is. A jó mell pedig az amelyik az én markomba símul. Vidám hétvégét kemény mellekkel.

  • 2010.07.25 11:51:55fuggetlenallamok

    Nem a farok változik, hanem az ideál.

    1950 - mindegy, hogy milyen, csak legyen.
    1960 - tömpe, szőrös, ráncos
    1970 - szőrös, ráncos
    1980 - szőrös, feszes makkú
    1990 - fazon igazított napsütött
    2000 - milleniumi fényű beretvált golyókkal
    2010 - karomnyi dárda, liter síkosító, befelé tör, kifelé szaggat.

  • 2010.07.25 12:39:14mmen

    Nem a mell formája változik, hanem a divat? -- .... Micsoda meglátás! Hurrá, már értelmi fogyatékosokat is felvesznek újságírónak!

  • 2010.07.25 12:55:57borivója

    Kivennénk belőle a szexjeleneteket akkor önálló filmként is működne, ezek művészfilmek-mondta egyszer ez a Dunábavaló.
    Menzel,Forman,Kieslowski,Wajda,Truffaut,Vadim,Risi,Antonioni,Zeffirelli,Fellini, Godard,Hrabal,Wajda,Almodóvar,Bunuel,Bergman,
    Kik ezek?
    Még sosem hallottam.
    Az 5 perces home feltöltés a Free Porn Videos-on izgalmasabb mind ennek a kovinak az összes alányögős, szinkronsikítós, műélvezős, hóttszáraz nuniju odaköpős filmje eggyüttvéve. Ez aztán tudja mi jó egy nőnek.
    a par...szt.
    CSAPÓ.EKSÖN.AH-AH.

  • 2010.07.25 13:08:45borivója

    Most le köll dugni a torkán, pár éve messziről 'oda' köllött pöknyi.
    Kíváncsi vagyok,hogy mi lesz a jövő évek divatja a pornóban.
    Mit találnak ki ezek a 8 elemis fenomének,kovik, hogy el tudják adni filmjeiket,nem is gondolván mekkora kárt tesznek egy-egy nemzedékben.

  • 2010.07.25 13:11:04Zoltan895

    Ez ott hülyeség, hogy régen sem a rondát szerették, de ne mvolt tulkinálat "modellekből". Aki jól nézett ki, ne mszorult rá, hogy pornoszinésznő legyen, hanem fogott egy milliomost. Ma viszont amikor mindenki tökéletesre mütteti a mellét és mindenki pornoszinésznö akar lenni, nem fogják a csúnyákat foglalkoztatni a producerek...

  • 2010.07.25 13:55:38Bisztő Gyalla

    A Lujzának megváltozott a mellformája. Eggyre jobban hasonlit eggy palacsintához, térképpel a tetején, pedig az ideál az ugyanaz maratt. Persze, soha sem láttam a mellét, csak monták.

  • 2010.07.25 15:23:59hol vannak a hétköznapokban a kommentelők amúgy?? :D

    egy biztos.

    a kurvaság az egyik legősibb foglalkozás.
    Tök mindegy milyen időszámítást nézünk, de kurvák mindig is voltak. Nagy csöccsel, vagy kicsivel, ruhában vagy anélkül, szőrösen vagy csupaszon stb...

    szóval ennyi

  • 2010.07.25 15:53:32catshannon

    Mondhattok akármit, a 2000-es modellt iszonyúan vinném szobára:)) bár őnála a mell csak egy tényező...

  • 2010.07.25 16:18:28sylar56

    hogy hivjak a csajt amelyik a 10. kepen van?
    [link]

  • 2010.07.25 16:21:52Egy nick sem jut eszembe

    "Aki jól nézett ki, ne mszorult rá, hogy pornoszinésznő legyen, hanem fogott egy milliomost. Ma viszont amikor mindenki tökéletesre mütteti a mellét és mindenki pornoszinésznö akar lenni"

    mivan??? :D
    Persze, pornószínésznő akar lenni, hát hogyne!
    Aki műtteti magát, ma is először egy jó partit keres, és csak azután megy el pornózni, ha nem talál magának finaszírozót.

  • 2010.07.26 00:00:38cialci

    Jó lenne az ideálokról szavazást rendezni.
    Másképp fogalmazva,körte,alma,szilva,teljesen mindegy csak természetes legyen.

    Illetve 'még' egy érdekes kérdés, kis "bimbó"udvarú,vagy nagy"bimbó"udvarú ?
    Erre is odafigyelhetünk.
    Az más kérdés,hogy szerintem a géneknek is szerepe van ebben .(mit örökölt az anyukától)

    Az is megmutatkozik az egyik linkből ,hogy A Hónap szépei is alakították a formát

  • 2010.07.26 10:37:40antiszociális exlúzer

    R.Kalodané Dr. B.Katód Ernő

    "A nők emancipációs harcának része, hogy a férfiakkal egy szinte kerüljenek (ha ha a marhák) és emiatt átvették a férfiaktól nem csak a bunkóságot és a tahóságot"

    Tőled? "ha ha a marhák"

    Egyébként kétlem, hogy a szilikonmell-mánia az emancipáció következménye volna. Jellemzően nem is az emancipált nők élnek vele, hanem azok, akik a "hagyományos" keretek között próbálnak érvényesülni.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés