Megaláztatás a család előtt
"Olyan 5-6 éves kislány lehettem, amikor elkezdtem megismerni a testem, vagyis, amikor szorosabb barátságot kötöttem a nemi szervemmel" – meséli a harmincéves Katalin, aki arra már nem emlékszik, hogyan alakult ki benne az érzés, de tudta, hogy ezeket a dolgokat akkor célszerű csinálni, amikor senki más nem tartózkodik a közelben. "Ezért mindig magamra zártam az ajtót, és hangtalanul maszturbáltam az ágyamban, hason fekve. Nem kellett sok idő az első lebukáshoz. Egy alkalommal, amikor a szüleim még az ebédlő asztalnál ültek, erős késztetést éreztem arra, hogy megint magamhoz nyúljak, így a szokásos módon besurrantam a szobámba és csendesen tettem a dolgom.
A heves rángatózást követően már csak arra eszméltem, hogy anyám áll felettem és iszonyú dühösen néz. Nem szólt egy szót sem, hanem kirángatott az ebédlőbe, ahol az egész család (nagymama, nagypapa, apám, nővérem) előtt el kellett mesélnem, hogy mit tettem az elmúlt percekben, és válaszolnom kellett volna arra a kérdésre is, hogy ugyan miért. (Akkor még fogalmam sem volt erről.) Hetekig nem mertem senki szemébe nézni, úgy szégyelltem magam, de nagy szerencsémre a későbbiekben ez a mozzanat nem okozott semmilyen szexuális frusztrációt."
Lebukás a pasi háta mögött
Anett a középiskola harmadik osztályában jött össze Bencével, akivel fél év múlva el is veszítette a szüzességét. "A szex kellemes volt vele, azt leszámítva, hogy csak nem akart jönni az együttléteink alatt a mindenféle szaklap által emlegetett orgazmus. Ezt általában otthon éltem át, saját ujjaimtól, természetesen egy szót sem szóltam neki erről. Később úgy alakult, hogy nyári szünetben a szüleivel együtt elmentünk nyaralni a Balatonhoz, ahol egy szobában, egy ágyban aludhattunk, így a mindennapos szex adott volt, de a kielégülés elmaradt."
Anett egy hét elteltével már szinte őrjöngött, hiszen Bence kellően felizgatta minden egyes alkalommal, de tapasztalat híján a lánynak fogalma sem volt, hogyan vallja be a fiújának, hogy eddig még egyszer sem jutott el a csúcsig tőle, az útmutatáshoz pedig pláne nem volt mersze. "Aztán másfél hét után, amikor egy menet után (annak hitében, hogy) a pasim bealudt mellettem, álmatlanul kapcsolgatni kezdtem a tévét, és leragadtam a pornócsatornánál. Egyszerűen nem bírtam magammal, élveznem kellett, így közvetlenül Bence mellett (aki háttal volt nekem) kezdtem el maszturbálni az egyik jelenetre, folyamatosan oldalra pillantva, és ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel az ágy rázkódásával. Öt percen belül orgazmusom volt, ami után elégedetten dőltem ki a pasim mellett, aki a legnagyobb megdöbbenésemre megszólalt: „És ez most mire volt jó, ha itt vagyok melletted?” Köpni-nyelni nem tudtam. Kiderült, hogy az ágy mellett lévő ablakban a tévé fényének visszaverődése miatt minden egyes mozdulatomat végigkövette, és egyáltalán nem tudott örülni a látványnak, a tudatnak pedig, hogy nem tudott kielégíteni, még kevésbé."
Vázába szorult a pénisz
"14 éves koromban, valamelyik magazinban olvastam, hogy egy srác az anyja vázájával maszturbál folyamatosan, és hát nem részletezem, mi okból kifolyólag, de én is kipróbáltam az önkielégítésnek ezt a bizarr formáját" - számol be az önkielégítéssel kapcsolatos kínos szituációjáról Péter, aki középkorú tanárként mutatkozott be. "Akkoriban fogalmam sem volt olyan dolgokról, mint síkosítás, és azt hiszem, valamilyen szinten ez lett a vesztem. A félig merev állapotban bedugott farkam ugyanis egy idő után kőkeménnyé meredt a szűk üregben, és se ki nem tudtam húzni, se bentebb tolni. Az ijedtség ellenére viszont a péniszem tovább meredezett, így másodperceken belül döntöttem: egy csapással széttörtem a vázát egy szék támláján. Nagyjából annyi időm maradt, hogy visszahúzzam a sliccem, a csörömpölés hatására ugyanis anyám másodperceken belül berontott a szobába. Utólag visszagondolva lehet, jobban jártam volna, ha egy ép vázával a faszomon segítséget kérek a családtól, mert a dédanyai örökség eltörését a mai napig nem bocsátották meg nekem."
Hüvelybe szorult dezodoros kupak
Beának a golyós dezodoros flakon teteje maradt benne a hüvelyében: "Percek múlva már sokkhatás alatt voltam, hogy úristen, mi lesz most, szólnom kell anyáméknak, akik szólnak az orvosnak, és máris az egész falu erről fog beszélni" - írja levelében. "Aztán valamilyen szinten sikerült lenyugodnom, és úgy gondoltam, ami bement, az kellő ügyességgel ki is jön, így guggoló helyzetet felvéve csaknem félórás munka után konkrétan megszültem a kupakot. Azóta eltelt húsz év, a kellemetlen élmény miatt viszont idegen tárgy azóta sem került belém, még vibrátorral sem mertem próbálkozni."
Nagymama szeme láttára süvített a sperma
"Az én történetem szerintem mindennapos: jobb híján a Móricka magazinra vertük annak idején a haverokkal (12-13 évesek lehettünk), az újságot kézről kézre adtuk, hogy senki ne maradjon ki a jóból" - meséli Károly. "Hozzám pont akkor jutott, amikor a szüleim egynapos bevásárló körútra mentek Pestre, így minden elővigyázatosság nélkül letelepedtem a szobám közepére, és kiskamaszhoz méltóan veszettül rejszolni kezdtem.
Pechemre megfeledkeztem arról, hogy nagyanyámnak is van kulcsa a házunkhoz, így az öreglánynak pont akkor sikerült benyitnia, amikor az ejakulátum elsüvített a fülem mellett. Pár pillanatig mindketten meredten néztünk egymásra (nekem eszembe sem jutott eltenni a cerkát), míg végül nagyanyám gyors meghajlások közepette bocsánatot kért tőlem, és sietősen távozott. Ő két hétig nem jött, én hónapokig nem bírtam maszturbálni."
Még több a velveten
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.

Kommentek
2010.09.04 21:17:45Auguszta Romanova_2
:DDDDDDDDDDDDD
2010.09.04 21:26:36HeartExpress
:D
2010.09.04 21:48:32gergey
Hát ez csodás. Az 5-6 éves kislányok mióta maszturbálnak? :D
2010.09.04 21:50:31kakaósbögre
vót ilyen buktám nekem is, hajjaj tudnék mesélni..:))
2010.09.04 22:20:36mike-kulas
Régi, de jó:
Kaptak már el a konyhaajtó mögött maszturbálni?
Hülye vagy? Neeem!
Ugye milyen jó hely?
2010.09.04 22:23:31nyomi
@Valerii: Acelasztal? :D jo iroda lehet :P Bar, a racsukodas is emlekezetes tud lenni :)))
2010.09.04 22:25:19daavid
Valerii, nem unod még a hülyeségeidet? és kedves moderátorok, nem kellene már kitiltani a spammelőket?
2010.09.04 22:27:19napsziget
gergey
Hát ez csodás. Az 5-6 éves kislányok mióta maszturbálnak? :D
regota. nagyon sok kislany csinalja ezt. nem kimondottan maszturbal, otlete sincs mi az, nem feltetlen ugy ahogy majd kesobb. hugom meselte(ovono),h parnat szoritanak a combjuk koze delutani alvasnal kozben elore hatra mozognak, meg hasonlok. nincs meg akkora szegyenerzetuk, hogy kinosnak erezzek, megis mindig elvonulva, kicsit titokban csinaljak. es baromi hulye szuloi otlet errol lenevelni a gyereket, vagy akar agresszivan reagalni ra, mint az alabbi sztoriban. sulyos szexualis gondokat okozhat kesobb.
2010.09.04 22:38:08rastapapa
a cikkben az a ciki, hogy ezer éves urban legend sztorikat gyűjtött csokorba
2010.09.04 22:47:36nullnick
ÁHÁHHÁÁÁ :D
ez a nem semmi:
"Én 86 éves vagyok, annyi mindent megéltem már, hogy engem egy ilyen tejfölösszájú perverz nem hoz zavarba. Türelmesen kivártam, amíg elélvez - meg kell mondanom, nem tartott sokáig, elég szerény műszerrel áldotta meg a fennvaló, aztán komótosan elballagtam a rendőrségre, és bejelentést tettem."
[link]
2010.09.04 22:53:02Lolcsika
Én csak azt nem értem, hogy a fotelos képen a lányon miért van férfialsó...
Meg hogy a pasi miért nem fordult meg segíteni, amikor látta, hogy mit csinál a nője.
2010.09.04 22:56:18nál
Lolcsika,
szerintem az egy férfi. Nőies, de férfi.
2010.09.04 23:12:03mbazs
Az utolsó, nagymamás sztorin gennyesre röhögtem magam :D
2010.09.04 23:12:31robert75
Arra rájöttem, hogy amíg bele olvastam eme remek cikkbe. Ismét feleslegesen terheltem a környezete, azzal az energia felhasználással amíg a laptop üzemelt. Elnézést a pazarlásért!
2010.09.04 23:25:07mbazs
@robert75
@Quentin vagyok, Montargis-ból
Mi a f@sznak vered itt a nyálad? Érthetetlen, mit vársz, amikor ide jössz? Olvassál Jókait bazdmeg!
2010.09.04 23:26:15calvin&hobbes
Hmmm a hüvelybe szorultak már be más dolgok is... egyik szülőm nőgyógyászaton dolgozik, mesélt már ezt azt. Pl mikor a hölgy kicsit zavartan mesélte az orvosnak, fürdés közben megcsúszott és ráesett a fürdőszivacsra és az ezért szorult be a hüvelyébe. Napersze.... :D
2010.09.04 23:26:22mbazs
idejössz
2010.09.04 23:29:19almtz
a velvet egyre szarabb...gáz már amit csinál
2010.09.04 23:30:21robert75
@mbazs
Gondolom a cikk tartalma élesen él benned! Mintha ma csináltad volna :) És valószínűleg rajta is kaptak, hogy ilyen vehemensen, kissé frusztráltan véded eme művet :)
2010.09.04 23:32:19Mongyonle
gyenge sztorik...
2010.09.04 23:34:44manókomment
[link]
2010.09.05 00:01:00Orbán Castró Chavez Rákosi Viktor a törpediktátor
Én már nem is verem, pedig megérdemelné!
2010.09.05 00:17:44twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX
Ezekrol a tortenetekrol az a szivatos beszolas ugrott be, hogy:
- Lebuktal mar a WCn rejszolas kozben?
- ?
- Ugye milyen jo hely?!?!
2010.09.05 00:25:41inci-finci
2010.09.04 22:27:19napsziget
gergey
Hát ez csodás. Az 5-6 éves kislányok mióta maszturbálnak? :D
falun láttam 2-3 évest is a porban, család + kutya előtt masztizni
2010.09.05 00:45:40hurkatona
A nagymamás az egy kibaszott nagy fake, és nem máshonnan, mint az Amerikai Pitéből lopta le a kedves beküldő. A többiről is simán elhiszem hogy fake, mert pl 5-6 évesen az ember nem fog elkezdeni maszturbálni... Ellenben a dezodoros már ismerősömmel is megtörtént
2010.09.05 00:57:21trololo
Én is maszturbáltam 5-6 éves körül, csak akkor még nem tudtam minek nevezik. Hasonfekve, kezem betéve magam alá, rá a fütyit és mozogtam jobbra-balra, fel-le. Kb. 10 percig tarthatott, úgy lett vége, hogy elélveztem. A bugyim mindig nedves volt utána, szóval valami jött is. Volt hogy le is ízzadtam közben. Soha nem kaptak rajta szerencsére. :) /f-22/
2010.09.05 00:57:23petru
A tapsztaltabbak tudjak, hogy mindez megtortent mar sokakkal. A tapasztalatlanok meg lehuzzak a cikket, a cikkirot, az olvasokat, ha lehet mindenkit. Nem szegyen tapasztalatlannak lenni, de szegyen adni a nagyot.
2010.09.05 01:06:22kihanemén
gergey
Hát ez csodás. Az 5-6 éves kislányok mióta maszturbálnak?
már kb féléves kortól kezdve maszturbálnak az emberek.
2010.09.05 01:08:31csabiii5
Nálam ez a legnagyobb :D "Utólag visszagondolva lehet, jobban jártam volna, ha egy ép vázával a faszomon segítséget kérek a családtól, mert a dédanyai örökség eltörését a mai napig nem bocsátották meg nekem"
2010.09.05 02:06:05Elkeveredett
Én is szemeztem már dezodorral, de pont amiatt nem rizikóztam, mert a fránya kupakban nem bíztam. Lám, milyen okosan tettem. :)
2010.09.05 02:18:00Hebes
Hehe:[link]
2010.09.05 03:05:02lutria
Az első történetben szerencsére nem volt pedofil a nagypapi,mert akkor rosszabul is alakulhatott volna a történet ha ráizgul az unokára a vallomás után.
2010.09.05 03:50:36A nick már létezik, válassz másikat!!
az senkinek nem jut eszébe hogy a csávó farkára szorult vázát ha hozzácsapja a szék támlájához az kicsit fájdalmas, már csak a szilánkok miatt is? ... gyanúsan kama a sztori
2010.09.05 03:52:28A nick már létezik, válassz másikat!!
í, kicsit nem tudok rendesen fogalmazni ilyen későn (korán)
2010.09.05 03:53:25tavaszi fingok érkeznek a széllel
Egy jó kis f@szverés, valami pornóvideóra, nincs is annál jobb.
2010.09.05 05:53:41szép új világ
Én a velvetes csapat nőtagjaira verem inkább.
2010.09.05 06:17:38eklar
Nem tudom elképzelni, honnan a fenéből szed elő a cikkíró ilyen ásatag, papírízű hülyeségeket. Lehet, hogy valamelyik szemetest évtizedek óta nem ürítették a szerkesztőségben? Ennél még az Ifjúsági Magazin is jobb volt, Veres Pállal!
2010.09.05 06:31:42PerverzBabi
Egy pszichológus majd megírja rendesen, de a gyerekkorban is van erős libidó, asszem először olyan 2-3 éves kor körül elsősorban a székletvisszatartással kísérletezik a gyerek, utána a szexuális vágy kiterjed az egész testre óvodáskorban, majd ez elcsendesül, utána pedig jön a kamaszkor.
Én nem tudtam, hogy kell pontosan rejszolni, ezért hónapokig a tenyeremmel ütögettem a makkom :))
2010.09.05 07:02:38msadmin
sosem felejtem el az esküvöm napján fogadtam a gratulációkat és apám vmi öreg haverja mondta h "na végre a magányos rejszolásnak" erre jött a következő "fenét, most kezdődik csak igazán" ..
és milyen igaza lett a második öregnek..
2010.09.05 07:25:20Oknyomozó
@Elkeveredett
Neked és a többi lánynak elárulok egy titkot.
A dezodornak két vége van és a másik végén nincs kupak!
Sőt, ha leveszed a kupakot azonnal formatervezett lesz.
2010.09.05 07:35:02mbazs
2010.09.04 23:57:50 Quentin vagyok, Montargis-ból
Enyémről sajna nincs, de a tiedre most vertem rá
2010.09.05 07:38:54mbazs
Komolyan olyanok vagytok, mint a kollégám. Életében pinát még nem látott közelről, de minden nőt a porba fikáz. Welcome to Fikaország.
2010.09.05 08:54:48szép új világ
A Fikaország már nem megy angolul? :)
2010.09.05 08:55:19nyomi
@Elkeveredett: Forditsd meg, vagy vedd le a kupakot, es a szivoszalat rola, maris biztonsagos bakteriumtenyeszethordozot kaptal :P
2010.09.05 09:14:20Bélus___
@Oknyomozó
Elárulok egy titkot: a dezodor másik vége a talpa, ami ugye lapos, azt nehezebb feldugni; tudod pl. pont ezért döfik a szuri hegyes végét a válladba, és nem a másikat.
És ha leveszed a kupakot? Ha a lapos végét tömi a lány magába, akkor a fenti problémák ugyanúgy élnek. Ha a másikat... Nos, ha megnyomódik a dezodor feje, illatosított lesz a pinája! :D
(OKOK, tudom, le is lehet venni a nyomófejet (a kis fehéret), már ha olyan a dezodor. Az épp mellettem lévő pl. nem olyan.)
2010.09.05 09:27:27Túrós
nemtom miért, de ki nem állhatom, ha úgy emlegetik, hogy "maszti".Tarkólövést kéne osztogatni ezért.
2010.09.05 09:29:22Oknyomozó
@Bélus
Elárulok egy titkot:
Ha a lány nem veszi le a kupakot, akkor a két vége szinte egyforma "lapos", de a talpa nem "esik bele".
Azt megnézném, hogy be tudja magát illatosítani a nyomófejjel.
2010.09.05 09:32:40gójgómitic
A tűzoltós szory az megvan mindenkinek? :D
2010.09.05 09:39:31Celtic
Hirtelen ezt talaltam a reklamrol, nincs most kedvem tovabb keresni:
[link]
2010.09.05 09:41:08Don Bandi
vajon mit csinált a nagymama két hétig? :D
2010.09.05 09:43:12legend of a dead spider
elég genyó dolog egy kiscsajt így megalázni
2010.09.05 09:55:51Rainbow_
csavarós tetejű dezodort kell venni, arról nem esik le a kupak. :))
2010.09.05 09:56:20fourgee
@Ora Lis: "Biztos vagyok benne, hogy ezeket a sztorikat a velvet olvasói küldték be. Punciba szorult dezodoros kupak."
Én meg abban vagyok biztos, hogy nem az olvasók küldték, a szerkesztőség eddigi munkái alapján bármit el tudok képzelni róluk :D
2010.09.05 10:03:54legend of a dead spider
Jobb ma egy beszorult golyó , mint holnap egy beszorult kólásüveg.(az eltünt literes üvegpalack)
2010.09.05 10:05:22fourgee
@Túrós: "nemtom miért, de ki nem állhatom, ha úgy emlegetik, hogy "maszti".Tarkólövést kéne osztogatni ezért."
Londonban van egy - valószínűleg indiaiak által üzemeltetett - rendezvényszervező cég, annak az a neve hogy Masti, vagyis az is maszti :)))
Itthon milyen nagy sikere lenne...
2010.09.05 10:37:09kompakt
Az első történet nagyon gáz! Szerencsétlen kisgyereket lerángatni a családhoz és elmeséltetni az egészet! Miféle genyó anyuka csinál ilyet???
2010.09.05 10:39:08Archenemy
Ugyan nem pont maszti, de az oviban volt olyan, hogy délutáni alvás alatt (sose aludtam) kurvára unatkoztam, és a nyálat a számban az egyik pofazacskómból a másikba szívogattam, ezzel szórakoztam. Na most ennek ugye egy igen jellegzetes hangja van, óvónéni előbbutóbb tök ideg lett, levette a takarómat meg mérges volt. Jó sokáig nem értettem, miért nézett rám olyan csúnyán.
2010.09.05 11:56:33Regulator
Anyukám tanítónő, sűrűn mesél(t) egy kislányról, aki már elsősként hmm, könnyített a lelkén, most harmadikas, de a szokásáról, bár a szülőkkel is konzultáltak már, nemigen sikerült leszoktatni.
A kis Maszturbina óra közben nekiáll simogatni magát, sóhajtozik, rázkódik, miközben a mellette ülő kisfiú csodálkozik mindezen.. :)
2010.09.05 12:18:01atpijkamo
"14 éves koromban, valamelyik magazinban olvastam, hogy egy srác az anyja vázájával maszturbál"
Tévedés. Maszturbálni csak a csajok tudnak. A fiúk onanizálnak.
"rá a fütyit és mozogtam ... A bugyim mindig nedves volt utána"
A csajoknak van bugyijuk, a fiúknak gatyájuk van.
ITT SENKI SEM TUD MAGYARUL???
2010.09.05 12:25:24Cyr
kihanemén: "már kb féléves kortól kezdve maszturbálnak az emberek."
Korábbra datálnám, úgy magzati korba az ügyet. Láttam már ilyen UH felvételt :)
2010.09.05 12:26:38Karipapa01
Voltam annak idején nyári táborban, diákszálláson, voltam katona, és mindig nagyon csíptük, ha valaki rárántott a képzeletére! Az egészben az a legjobb, hogy közben milyen pofát vág! Azon lehet igazán derülni. Sajnos idővel minden elmúlik, de azért az emlék megmarad.
2010.09.05 12:30:38szanalmas
atpijkamo:
Te mekkora egy birka vagy bazmeg.
"Az önkielégítés, (idegen szóval maszturbálás, férfiaknál tévesen onanizálásnak is nevezik)"
A gatya nem egyenlő az alsógatyával.
Na, takarodj innen a picsába.
2010.09.05 13:47:11Patrick Bateman
Ezek a történetek ugyebár városi legendák, sokan ismerjük őket. Ide jöhetne még persze annak a szakmunkásnak az esete is, aki fogadásból egy anyacsavart húzott a szerszámára, és vinnyogva fetrengtek az ambulancián, amikor az ügyeletes orvos faarccal letelefonált a karbantartókhoz vasfűrészért, nomeg persze a vidéki pedellus is ezen a kispadon ül, halhatatlan sztorijának kanonizált változatában kedvet kapott az iskolapadok tintatartójához, de sajna rászorult, és csak reggel találtak rá a korán érkező diákok. Mindegyik ismert történet, mindegyik mérsékelten vicces, ha az ember kinőtt a kamaszkorból. Ja és mindegyik kamu, humoristák találták ki őket, egy részüket még a huszas-harmincas években, és "magánkiadásban" terjedtek.
2010.09.05 14:02:11intizar
Intelligens "gergey". Mióta világ a világ.
2010.09.05 14:09:15dukeekud
Epp van itt egy ilyen cikk.
Gyermekkori önkielégítés - tabuk nélkül
[link]
2010.09.05 15:02:20inci-finci
2010.09.05 12:18:01atpijkamo
"Tévedés. Maszturbálni csak a csajok tudnak. A fiúk onanizálnak."
megint hüJe voltál :D
az onanizálás a megszakított közösülés. olvasd a bibliát barom
2010.09.05 16:09:24gyaloghurka
Szerintem két nemű embert mutatnak be...nőn egy szaros férfi alsó,,,,jó mi?
2010.09.05 16:15:45Müszijő Csirke
2010.09.05 15:02:20inci-finci
elnézést,de az onanizálás az az önkielégítés orvosi neve,valóban Bibliai eredetű.
A megszakított közösülés az a coitus interruptus.
2010.09.05 16:25:23Balettbetta
atpijkamo: az onalizálás csak ha már annyira tudod a magyart :)
2010.09.05 16:40:53miss berger
altalaban unalmasak ezek a velvet cikkek, de ezen igy vasarnap delutan jot derultem:)
lehet, hogy urban legend, de hallod, en frankon arra tippelek, hogy nem keves ember van, aki hulye fejjel vazat huz a farkara...
2010.09.05 16:45:35KKKKKKK
Eü dolgozó tesóm mesélte, hogy behozott apuka egy gyereket, kólásflakont húzta fel, de le már nem jött. Alig tudták a sebészek leszedni, mivel az flakon menetes része igen keménynek bizonyult, a gyerek farka csaknem elhalt a pangó vértől. Ez cseppet sem hangzik viccesen. Naszóval sok érdekes dolgot követnek el emberek magukkal.
Kisgyerekek maszturbálhatnak, oviban alvó időben nálunk is ment, óvónéni meg ki volt akadva, hogy egymástól tanuljuk ezt a hülyeséget.
2010.09.05 17:15:13Piszkos Freud
atpijkamo: Nagy barom vagy. Nők is, férfiak is maszturbálnak/tak (legalábbis a normálisak). Az onanizálás (ami egy hülye kifejezés) a bibliából származik. Azonban Onán bűne nem az volt, hogy ahelyett hogy megdugta volna a testvére feleségét maszturbált, hanem az, hogy "Kelenföldnél kiszállt" (azaz nem csinált neki gyereket).
2010.09.05 17:28:55Kísérletinyúl
2010.09.05 01:08:31csabiii5
nekem is ez tetszett a legjobban :)
kislányok előbb is maszturbálnak,mint 5-6 éves kor,ezt volt szerencsém a húgomnál végignézni,mivel egy szobában laktunk
a dezodoros flakonokkal próbálkozóknak pedig tudom ajánlani a freya nevű parfümöt
bár mostanában elég nehéz hozzájutni...hm..
2010.09.05 17:41:06Müszijő Csirke
2010.09.05 16:25:23Balettbetta
Szerintem ne oktasson,akinek nem megy:)
onaNizálás
2010.09.05 17:51:37xrate
2010.09.05 17:28:55Kísérletinyúl
a freya parfümről nekem is csupa jó élményem van...a csajom kedvence volt, sokat játszottunk együtt vele:)
2010.09.05 17:59:05Aqvasky
A mamit majdnem arcon lövő sztorin szakadok már vagy fél órája, egyszerűen ááááá nagyon szar elképzelni is :D
2010.09.05 18:43:09Tutá Liber
egy amerikai író szerint: "a maszturbálásban az a legjobb, hogy nem kell hozzá kiöltözni" ;-)
2010.09.05 19:20:28cso zsi
@2010.09.05 17:41:06Müszijő Csirke
"Szerintem ne oktasson,akinek nem megy:)
onaNizálás"
Akkor tényleg nem ártana olvasgatni. Egyrészt a coitus interruptus az valóban az orvosi, azaz latin neve a megszakított közösülésnek.
Másrészt, nézheted a bárki által szerkeszthető Wikin, de nézheted talán pontosabb infókkal bíró helyen is:[link]
"Júda azt mondta Onannak: "Élj bátyád feleségével, teljesíts vele szemben a sógori kötelességet, s így gondoskodj utódról bátyád számára." 9Mivel Onan tudta, hogy az utód nem az övé lesz, azért valahányszor együtt volt bátyja feleségével, magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon bátyjának."
2010.09.05 19:25:59cso zsi
A dezodoros flakonról meg csak annyit, hogy nem csak gázspré létezik a világon, hanem úgynevezett "golyós" dezodorok is, ami mechanikus érintkezéssel viszi a tartályból az anyagot a bőrre.
Ez:[link] Gyaníthatóan igen alkalmas lehet "egyéb" célokra is.
2010.09.05 20:13:03inci-finci
2010.09.05 16:15:45Müszijő Csirke
2010.09.05 15:02:20inci-finci
"elnézést,de az onanizálás az az önkielégítés orvosi neve,valóban Bibliai eredetű.
A megszakított közösülés az a coitus interruptus."
cuncika azért mert régen frajd kokainnal is kezelte a betegeit és a vibrátor pszichológusi-orvosi eszköz is volt, valamint a nők lelki gondjait a nyugati orvosok méheltávolítással gyógyítoták és ezekhez mind fantázianeves szakkifejezéseket társítottak attól még ezek butaságok voltak és az onanizálás kifejezés is helytelenül terjedt el a körükben. az onanizálás valóban a coitus interuptus lenne, csak az orvosok primitív köcsögök voltak
2010.09.05 20:15:06inci-finci
köcsögöknek:
Onan had sex with Tamar, but performed _coitus interruptus_ each time, spilling his "seed" (semen) on the ground, so that there would not be any offspring which he could not claim as his own.[2] The passage states that this displeased God, who killed Onan as punishment for disobedience.[3]
[link]
"Ő maga akarta örökölni elhunyt testvérének vagyonát, ezért ontotta földre magját.
Tehát tévesen nevezik az önkielégítést onanizálásnak, mert Onán valójában megszakított közösüléssel (coitus interruptus) védekezett a nem kívánt terhesség ellen (fogamzásgátlás)."
[link]
2010.09.05 20:59:13nyomi
@inci-finci: Miert pont angolul? Miert nem o-heberul, ha mar pelda? :)
2010.09.05 21:17:07csiribiribu
én a Dove hónaljdezodrját használom:)
nyami
2010.09.05 21:54:12inci-finci
2010.09.05 20:59:13nyomi
talán mert nem bibliai idézet és nem izrealben vagyunk?
2010.09.05 21:54:44inci-finci
ae
2010.09.05 22:29:18cso zsi
@2010.09.05 21:54:12inci-finci
"izrealben vagyunk"
Freud erre sétált? :)))
De hát ez itt a való világ. (és csak remélem, hogy nem más...)
@2010.09.05 21:17:07csiribiribu
"én a Dove hónaljdezodrját használom:)
nyami"
Oké, de mire is tetszik "használni"? A kupakkal óvatosan.... :))))
2010.09.05 22:45:08inci-finci
2010.09.05 22:29:18cso zsi
ha frajdi akkor gond van!
2010.09.06 08:56:14Bikicsunájcsunáj
Ez mekkora:[link]
2010.09.06 11:13:46Patrick Bateman
Bikicsunjácsunáj: Inkább maszturbálnál, ahelyett, hogy teleszemeteled a blog.hu-t, idióta. Kapsz három forintot minden klikkért?
2010.09.06 11:44:40popsiba_is
Elkeveredett: miért a kupakos felével csinálnátok?? Nem értem... jó, nehezebb a másik felével, de meg lehet oldani azt is. Egyértelmű, hogy a kupakot becuppantja.
2010.09.07 05:25:32petru
Je mennyi humoros es erdekes hozzaszolas... Es meg mennyibb okvetetlenkedo, mindent-fikazo, mindenbe belekoto faszfej.
2010.09.07 15:04:17annacsenki
Gergely, a legtöbb 3(!)-6 éves (lány) maszturbál, még ha nem is tudják mit csinálnak :) ezt azok tudják, aki kisgyerekekkel foglalkoznak, (pl. óvónők tudnának mesélni a délutáni alvásról)vagy azok akiknek van gyereke :) és most már tudják mások is, úgyhogy nem kell rajta megrökönyödni, megalázni meg pláne nem kell egy ilyen kisgyereket.(Ha nem jut eszünkbe más,el lehet terelni a figyelmét valami játékkal.)