Október 18-án a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület, valamint dr. Bede Zsuzsanna klinikai szakpszichológus közreműködésével egy nagyszabású szexteszt indul az interneten. A szakemberek szerint erre már nagyon régen nem volt példa, az utóbbi évtizedek alatt ugyanis csak egy-egy réteg vizsgálatára voltak alkalmasak azok a tesztek. Dr. Molnár Tamás szexuálpszichológus szerint a szexuális viselkedés mellett kiderül a szexuális attitűd, és mérni fogják a párkapcsolat és szex kapcsolatát is.

Október 18-án, hétfőn indul az „ország nagy szextesztjének” beharangozott felmérése, amely során várhatóan akár félmillió 18-50 közötti embert kérdeznek meg, többek között olyan mutatók alapján, mint lakóhely, iskolai végzettség, nem és életkor. Az 50 pontból álló teszt, melyet a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület elsősorban Gyimesi Andrea pszichológus és dr. Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus segítségével állították össze, a Lifenetwork.hu oldalon lesz elérhető, és mindenki számára ingyenesen kitölthető.

„A szakmai körökben már többször beszéltünk arról, hogy régóta hiányzik egy igazán átfogó, szexuális kultúráról, szexuális viselkedésről szóló felmérés – örök téma ez már évtizedek óta” – nyilatkozta a Velvetnek dr. Bede, aki szerint a mai napig arra a Kinsey riportra hivatkoznak a szexológusok és szexuálpszichológusok, ami a 48-53-as években készült Amerikában. Ilyen nagyszabású felmérésre azóta sem volt példa, de még ehhoz hasonló átfogó felmérés is csak évtizedekkel ezelőtt készült Magyarországon.

A szexuálpszichológus hozzátette, hogy egy klasszikus, tudományos felmérést ennyi idő alatt és ennyi pénzből lehetetlen lett volna megcsinálni, tehát a teszt korántsem nevezhető reprezentatív felmérésnek. „Azokról fog szólni, akik interneteznek és érdekli őket annyira a téma, hogy veszik a fáradtságot és kitöltik a tesztet. Azokból az adatokból fogunk tudni majd következtetéseket levonni. A médiaszakemberek szerint így is több százezer emberről lesz szó.”

A végeredmény értékelése végül olyan ismeretekhez juttatja a szakembereket, amelyre állítólag eddig nem volt példa, mivel a korábbi felmérések csak egy-egy réteg vizsgálatára voltak alkalmasak.

„A tesztnek van egy olyan tárgyszerű része, hogy rákérdezünk arra, hogy a szexuális viselkedés hogyan és miben nyilvánul meg. (Mi történt az illetővel.)” – magyarázta Dr. Molnár Tamás, a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület elnöke. „A másik, amire fény fog derülni, az a szexuális attitűd, ami már nem a viselkedést jelenti, hanem a viszonyulást a szexuális jelenségekkel kapcsolatban. Például van-e előítélete az anális szexszel, a csiklóorgazmussal, hármas szexszel kapcsolatban, stb. Mérni fogjuk a párkapcsolat és a szex a kapcsolatát is. Van, amikor azért szexelünk, hogy jó legyen, van, amikor azért, mert érdekünkben áll, és van, amikor azért, hogy a párunknak jó legyen.”

A szakember hozzátette, a magyar nép szexuális élete az átlag európaihoz képest hagyományosabb. „Itt nem arról van szó, hogy konzervatívabbak, hanem, hogy hagyománytisztelőbbek.”