horoszkóp

A pilótákat zavaró szex miatt nem szállhat fel többé a hálószobával felszerelt repülőgép

2011.01.08. 16:02 Módosítva: 2011-01-08 17:03:34
Két élelmes brit férfi pár éve indította el vállalkozását, amelynek főként olyan párok voltak a célközönsége, akik szerették volna kipróbálni azt, hogy milyen szexelni a repülőgép fedélzetén. Bár a Mile High Flights sikeres volt, most le kell húzniuk a rolót, ugyanis az illetékes hatóság biztonsági okokra hivatkozva nem újította meg az engedélyüket. A céget alapító Mike Crisp által prűdnek titulált hivatalnokok szerint ugyanis a szex zavarhatja a pilótákat.

A helyi polgári légiközlekedési hatóság (Civil Aviation Authority)  nem újította meg annak a cégnek az engedélyét, amely igazán különleges szolgáltatással kedveskedett azon utasoknak, akik hajlandóak voltak 640 fontot (kb. 207 ezer forintot) fizetni. Az összeg ellenében az utasok bátran szexelhettek a pilótafülke mögött kialakított hálószobában. A Mile High Flights csupán egy darab géppel rendelkezett, és a gloucestershire-i repteret használták mindaddig, amíg az illetékes hivatal nem hivatkozott arra, hogy az utasok tevékenysége zavaróan hathat a pilótákra, ezért nem hajlandóak megújítani a működéshez szükséges engedélyt – írja a Daily Express.

cessna big

A céget  alapító 36 éves Mike Crisp kijelentette, nagyon sikeresek voltak, és nem adja fel egykönnyen a vállalkozását holmi prűd hivatalnokok miatt. „Sok brit pár álmodozik arról, hogy kipróbálják, milyen is a felhők felett szeretkezni. Mi biztosítottuk a feltételeket ahhoz, hogy álmuk valóra váljon. Két év alatt mindenféle ember megfordult nálunk. Volt, aki a huszonegyedik, volt, aki a hatvanadik születésnapját ünnepelte velünk, volt, aki hármasban csinálta.  Minden héten kapok e-mailt olyan pároktól, akik szeretnének velünk utazni. Kár, hogy be kellett szüntetni ezt a szolgáltatást a CAA prűdsége, sznobizmusa miatt” – nyilatkozta Crisp, akinek 2007-ben pattant ki a remek ötlet a fejéből, nagyjából ekkor kapta meg az egyik közeli barátja a pilótaengedélyét.

aircraft-3 big

Crisp és üzlettársa tízezer fontot ölt abba, hogy egy Cessna repülőgépet átalakítsanak egy repülő hálószobává. A kárpitozáskor természetesen ügyeltek arra, hogy minden tűzbiztos legyen. Az illetékes hatóság szerint azonban biztonsági szempontból nem volt minden adott ahhoz, hogy megújítsák a Mile High Flights engedélyét. A CAA szóvivője kifejtette, nem erkölcsi alapon döntöttek, hiszen nincsen közük ahhoz, hogy az emberek mit művelnek a repülőgépeken. Hozzátette, ha egy társaság teljesíti a biztonsági követelményeket, akkor természetesen megkapják a szükséges papírokat, de Crispék esetében sajnos nem ez volt a helyzet.