Ugyan a dohányzás és az alkoholfogyasztás is okozhatja a szájüregi rákot, az amerikai kutatók az orális szex veszélyére való felhívást tartják a legfontosabbnak – olvasható a Telegraph-ban.
Több mint hat partner már kockázatos
Előzetes tanulmányok szerint azoknál az embereknél, akik több mint hat partnerrel élnek orális szexet, nyolcszor nagyobb a kockázata annak, hogy humán papillóma vírussal fertőződnek meg, mint azoknál, akik kevesebb partnerrel büszkélkedhetnek. A kutatók szerint a dohányosok esetében ez a szorzó csak három, az alkoholt fogyasztóké pedig két és félre csökken. A jelenlegi helyzetben a vezető rákkutatók az amerikai kormány figyelmét szeretnék felhívni, és kérik, hogy a fiatal, még szexuálisan inaktív fiúkat oltsák be a HPV-vírus ellen.
A washingtoni konferencián Dr. Maura Gillison, az ohioi egyetem vezető kutatója szólalt fel a HPV problémakörben. “Amikor a pácienseim megkérdeznek arról, beoltassák-e a fiaikat, akkor azt mondom, igen, természetesen. A vakcina védelmet nyújt a genitális szemölcsökkel, az anális rákkal és a szájüregben keletkező rákos megbetegedésekkel szemben, amiket a HPV-vírus okozhat” – nyilatkozta Dr. Maura Gillison.
Dr. Gillison amerikai HPV kutató az eddigi vizsgálatai alapján azt állítja, az elmúlt 20 évben 200%-kal nőtt a HPV-vel fertőzött, rákos megbetegedések száma. Pontos adatokat nem közölt. A Telegraph úgy tudja, Nagy-Britanniában több mint 5000 ember szenved szájüregi ráktól, ez a rákos betegek 3 százalékát teszi ki a szigetországban. 2008-ban 1822-en haltak meg Nagy-Britanniában valamilyen szájüregi rákban.
A Velvet a Országos Onkológiai Intézetet kérdezte meg, mi a helyzet Magyarországon, kimutatható-e az orális szex és a HPV-s megbetegedések közti kapcsolat.
Magyarországon nem készült ilyen felmérés
HPV a leggyakoribb szexuális úton terjedő vírus
A HPV az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés, az aktív szexuális életet élő felnőttek 80%-a találkozik ezzel élete során.
A HPV sokszor nem okoz tüneteket, a legtöbb férfi és nő úgy kapja el és adja tovább, hogy észre sem veszi. Több mint 40 HPV-típust ismerni, ezek mindegyike szexuális érintkezés révén terjed. A nők esetében a szeméremtest, hüvely, méhszáj, a gát és a végbélnyílás környékét fertőzhetik meg, férfiak esetén a nemi szervek és a végbélnyílás környékének bőrét. Az óvszerrel való védekezés jelentősen csökkentheti a fertőzés esélyét, azonban nem nyújt teljes védelmet, hiszen a HPV bőrérintkezés útján is átadható. (Forrás: Daganatok.hu)
“Arról nem tudni, hogy Magyarországon az orális szex milyen mértékben okoz szájüregi rákot, nem tudok róla, hogy volt ilyen felmérés. A Magyaroszágon is elvégzett felmérések alapján az alkoholfogyasztás és a dohányzás a fő okai a szájüregi rákos megbetegedésnek” – nyilatkozta a Velvetnek az Országos Onkológiai Intézet fej-nyak sebésze, Dr. Zámbó Orsolya. “Fiúkat, lányokat egyaránt érint a HPV-vírus, ami ellen védőoltással lehet védekezni. HPV szűrésre háziorvostól kell kérni beutalót, a nagyobb laborokban, nagyobb kórházakban, nőgyógyászati központokban végzik a szűrést” – tette hozzá Dr. Zámbó Orsolya.
A szexuális forradalom óta egyre gyakoribb a szájrák
Nemcsak Magyarországon jár gyerekcipőben a HPV-vírus okozta szájüregi rákos megbetegedések kutatása, az amerikai konferencián Dr. Gillison azt is elmondta, hogy amíg a méhnyakrákról szinte mindent tudni, a szájüregi rákos betegségek kutatásában legalább húsz évvel le vannak maradva a kutatók. A helyzet súlyosságát kiemelve hozzátette, főleg az 1935 után születettekre jellemző a HPV-vírus okozta valamilyen megbetegedés, a hatvanas évek szexuális forradalma óta kimutathatóan gyakoribb a vírus jelenléte.
Még több a velveten
- Lola: Nem érzem, hogy vetkőznöm kéneAz énekesnőt kérték már fel magazinos fotózásra, de nem vállalta, mert nem érzi, hogy szüksége lenne rá.
- 18+ Szexeljenek bátran, az önmegtartóztatás feleslegesTévhit, hogy a szex olyan, mint a biciklizés - igenis nehéz visszazökkenni.
- Kíra, most bosszút fogsz vezérelni? - 25 képzavar az Édenből25 vicces-abszurd példa arra, ahogy az Éden Hotel 2 szereplőinek meggyűlik a baja a magyar nyelvvel.

Kommentek
2011.02.22 12:56:44Mocsel MacLeod
ha van állandó partnered akkor nincs gáz!
de ha cserélgeted, akkor már retteghetsz mindenfélétől...
2011.02.22 12:58:35Közöd????
nyilván ez tudományos eredmény némi kézpénzébe belekerült az oltóanyag gyártónak...
2011.02.22 12:58:54fec2000
megváltozott am helyesírási szabályzat:
lánnyal legénnyel helyett
lány-nyel legény-nyal
2011.02.22 12:59:21evelux2
Krokodillal még nagyobb a rizikófaktor :)
2011.02.22 13:00:01Mocsel MacLeod
és attól is, ha a partnered félrekúrogat! ennyiről szól az egész.
2011.02.22 13:01:54TerminaThor
A cikk szerint egyszerre 6-tal kell lenni? 6 nővel egyszerre...hmm...egye fene...kockáztatok...megérdemlik a testem :) :) :) :)
2011.02.22 13:04:34TemplarOmega
Akkor betiltják mint a bagozást?
Remek lesz... addig hergelnek míg ki nem megyünk mi is gyújtogatni?
2011.02.22 13:07:54BeeTm
Nyalás/szopás előtt meg füstölni egy picit az adott testrészt és már jó is!
2011.02.22 13:08:14Látnokzsálya
sötétség az van. A ZIMMUNRENCCER KÉRDÉSE
majdnem mindenkiben van HPV, mint ahogy herpesz is, az is okozhat rákot, ha a legyengült immunrendszered nem tud védekezni ellene. ezért jön ki a herpesz is olyankor, amikor stresszes, beteg, stb. vagy.
2011.02.22 13:09:08ibn_battuta
"anális rák" magyarul: "végbélrák"
2011.02.22 13:10:01Megköszönöd az italt,hazamész, kivered
Lehet benne valami, mert a nagybatyam - elmondasa szerint - sose nyalt pinat, nem dohanyzott es 92 evesen halt meg. Baszni azert szeretett :-)
En nem dohanyzom, a pinaval kozelrol is joban vagyok, boven eleg lesz a 80...
2011.02.22 13:10:51Equinoxe
pitschába.
2011.02.22 13:15:09luki :)
2011.02.22 13:10:01Megköszönöd az italt, hazamész, kivered
inkább éljek 60 éves koromig, de akkor már rendesen csinálom, amit kell :))
2011.02.22 13:16:04Amsti
Volt barátnőmtől elkaptam, doki tablettát írt fel rá, amit 2 hónapig szedtem. Az időközbeni új bnőmnek - hiába védekeztünk - véletlenül sikerült átadnom. Elment nőgyógyászhoz, aki azt mondta, h no para, az immunrendszer úgy is legyőzi, semmi teendő, ez csak a vakcinagyártó gyógyszercégek alkotta nagy hype, fel van fújva a veszély egy kis extra profit reményében.
Veszélyt híresztelve piacot teremtettek a vakcinájuknak. Ennyi. Mindent a pénz mozgat. Ezt a kutatást is vmelyik gyógyszercég szponzorálta, finanszírozta.
2011.02.22 13:17:13CsendesMark
Ezek a statisztikai tudományok, csak bohóckodások :D
Már túltesz a homeopátián is....
Minden kurva szájrákban pusztulna :D
2011.02.22 13:20:0351e
ezt már az akela is megmondta:[link]
2011.02.22 13:20:55Tapogatott Kukorica
Ezek szerint a Fidesz-frakció nagy bajban lehet :O
2011.02.22 13:21:24Ts Sunshine Bitch
legalább megtudtam miben halok meg...
brühühü szip-szip:(
2011.02.22 13:21:25Oleg Gontar
OK, es ha csak megpokom a szemeremtestet hogy csuszamos legyen?
2011.02.22 13:22:09keja
a "hand-job" meg kézrákot okozhat...
amúgy ez egy tipikus HPV-oltás PR kampányírás, és érdemes megkérdezni a gyakorlott és tapasztalt orvosok, hogy mit mutat a hpv-vel kapcsolatban a praxis... valóban nem gyógyítható?
2011.02.22 13:22:16Oleg Gontar
@Amsti tobb fajtaja van. Van ami veszelyes van ami nem.
2011.02.22 13:25:31Tobiás
" Több mint 40 HPV-típust ismerni, ezek mindegyike szexuális érintkezés révén terjed."
Na itt a lényeg... a HPV oltás meg legfeljebb 2-3 virusra ad védetséget...Bravo oltó anyag gyár marketing az egész ... Olyan mint a kulancs elleni védő oltáls van vagy 30 féle vírus + Gombás fertőzés meningitisz , és ha abba a hitbe vagy hogy esetleg védett lehetsz egy oltástól az naivitás és önámítás
2011.02.22 13:26:00rögtönrög-tön
Oltani akarnak!
2011.02.22 13:26:52rögtönrög-tön
Oltani akarnak!
Nekem ez jön le a cikkből.
2011.02.22 13:27:48ColT
Ja, hát meg kell válogatni, kinek a szájába rakja az ember a farkát :D
2011.02.22 13:31:58Oleg Gontar
az elet veszelyes uzem.
@tobias kinyilatkoztatasok elott olvassal mar kicsit te buntetendoen tudatlan barom.
2011.02.22 13:32:49Legkisebb Ugrifüles
Persze, nem kell vele foglalkozni. Majd magától elmúlik, meg majd az immunrendszer megoldja. He-he :-), csináljátok csak, lehetőleg kurvával, gumi nélkül.
2011.02.22 13:33:51Wembley
lemondtam az alkoholról, a cigarettáról, vegetáriánus lettem, kerékpározom, kocogok, minden nap fogyasztok egy joghurtot - és imádok szopni!!
2011.02.22 13:36:36tris
igen de a legdurvábbakra ad védelmet.
én pártolom.
sőt nem értem ezt az oltásellenességet - furi, főleg, hogy mind be vagyunk oltva egy csomó nyavaja ellen a többi között pl.kanyaró, mumsz, rubeola. ezek a betegségek szinte el is tűntek.
oké a hpv elleni az drága. Mindenki döntse el, hogy megéri-e.
nyilván minden ellen nem véd.
2011.02.22 13:39:53k13
nem dohányzom és csak alkalmanként iszom ill... ...szóval a nyalás marad. ennyi.
2011.02.22 13:40:49tris
CsendesMark
nem vicces.
2011.02.22 13:41:11haggyadmá
Bárcsak a veszélyeztetett körbe tartoznék. Egyszerre a nőt nyalhatnék. De szép is lenne... :-ĐĐ
2011.02.22 13:41:51haggyadmá
a 6-os szám kimaradt!!! Szóval egyszerre 6 nőt! :-P
2011.02.22 13:43:40mic@
Már megint az amcsik, unatkoznak, már nyalni sem lehet náluk nyugodtan :-) Én azért, továbbra is megnyalom azt a "negyedelt húsos-barackot", ők meg nyaljanak sót!
2011.02.22 13:52:00Rekspa
Ez jó biznic. 1 oltás 30000 HUF.
2011.02.22 14:03:50Vizinyenyec
2011.02.22 12:38:40purga
Teljesen igazad van!! :)
2011.02.22 14:05:15Laurel
Egy Kölnben élő cimbora nemrég áradozott egy marokkói pincérnő ciklámen színű pinájáról, és a látványról, ami elé tárul, ha a csajjal 69-et művel. Asszem nincs olyan rák veszély, amiért lemondana róla. Hát igaza van!
2011.02.22 14:06:11kortók zolla
hm... hatnál több partner... az nekem is megvolt... dejó, hogy nem amerikaji vagyok :)
2011.02.22 14:12:28alfonZINA
Az orálozás pár évtizede lett ekkora sláger. Kb. még az én szüleim korosztálya sem igen gyakorolta. (egy-két kivételtől eltekintve)
2011.02.22 14:19:08d3vnull
Aki szerint orális úton terjed az ilyesmi, leszophat :D
2011.02.22 14:25:13Kelly és a szexi dög
Az a baj, hogy már mindegyik csaj elvárja a nyalást!
2011.02.22 14:36:56Tonyk
2011.02.22 14:25:13Kelly és a szexi dög
"Az a baj, hogy már mindegyik csaj elvárja a nyalást!"
És mindegyik pasi elvárja hogy jól lecummantsák. Mi ebben a meglepő?!
2011.02.22 14:40:21Edward Nygma
Márpedig nyalni jó, ebből nem engedek!
2011.02.22 14:40:40pontypofájú mókusgalamb
szegény én, gyakorlatilag már nem is élek...
2011.02.22 14:41:41kaleb25
Semmi!:) és erkölcsi toprongyok, akik össze vissza..mindenkivel
2011.02.22 14:45:04chipshop
Ha ez igaz,mar reg halott lettem volna-))))
2011.02.22 14:45:16chipshop
Ha ez igaz,mar reg halott lettem volna-))))
2011.02.22 14:47:1658múltam
Kedves fiatalok!
Az ógörög művészek szerencsére mindent megörökítettek, ami az életükhöz tartozott - háromezer éve. Rengeteg ábrázoláson látni orális élvezeteket gyakorló párokat, triádokat, stb. Aki azt hiszi, hogy ezt csak az ő korosztálya találta ki, gyakorolja, az súlyosan téved.
2011.02.22 14:53:15Oleg Gontar
@58múltam: orvendek woodstock es sparta nemzetsegenek szexualis kulturajanak.
2011.02.22 14:54:17bestmuffin
#
2011.02.22 14:25:13Kelly és a szexi dög
Az a baj, hogy már mindegyik csaj elvárja a nyalást!
Így van, mint ahogy már mindegyik pasi elvárja hogy rácuppanjanak legféltettebb kincsére :) ;)
2011.02.22 15:02:27bastian
Semmit nem szabad elhinni. Mindenki menjen a saját józan paraszti esze után.
Ezeket csak azért találják ki, hogy megpróbálják irányítani az embereket. Először rabszolgaság, ma már önként oltás, holnap önként vágóhíd...
2011.02.22 15:05:06Acapulco
Erről a PÁPA INTELME jut eszembe, miszerint:
A nemi betegségek terjedésének megakadályozása érdekében NE SZEXELJ!
:DDDDDDDDDDDDDD
2011.02.22 15:05:241-2
jaj nekünk jobban kell félni a fidesz bagázstól, mert ő szopat mindenkit
2011.02.22 15:06:02Labancz
Beszelni kicsi magyar. Segíteni, hogy helyes?
1. Mennyasszonnyal, vőlegénnyel?
2. Menyasszonnyel, vőlegénnyal?
2011.02.22 15:11:56Rocso Cafe
Be kell vezetni a nyelv ovszert, vagy a szájüregi pesszáriumot. A dobozra meg fehér alapon nagy betűvel rá kell írni: "A vagina orálisan halált okozhat!". De amerikában minden kislány megszületésekor rá kell tetoválni a nemiszerv környékére min. 10-es betűnagysággal, hogy orálissan kényeztetve halált okozhat. Ha nem teszik akkor később, amikor ivarérett a kislány, be lehet perelni a szülőket, mert a használó nem kapott nem kapott megfelelő tájékoztatást a nemi élet veszélyeiről.
2011.02.22 15:28:31Acapulco
A nagybátyám a rákgyógyítás professzora és mindenféle vakcinát és gyógyszereket ajánl.
( A gyógyszergyártó cég pedig hálából mindenféle külföldi utazásra/konferenciára befizeti.)
Amikor megkérdeztem a nagybátyámat, hogy ezek a rák elleni gyógyszerek, amiket forgalmaz, érnek-e valamit, nem válaszolt.
Csak mereven bámult maga elé...
2011.02.22 15:36:06Csigorin
Legalabb lesz uj szoveg orvosisok kozt csajozni :) A human papilloma virus temakoreben tudnal segiteni ? elofordulasi helyek stb... :d
2011.02.22 15:42:31victor vacendak
Megint csak elbagatellizálná a média a tényeket: a szájregi rákok hátterében 70-80%-ban a pia és a cigi áll. Melyek nem 8x-osra növelik a kockáatot, hanem 80-100-osra.
2011.02.22 15:49:33helyszíni zsemle
A félelem a legnagyobb rizikófaktor.
Ezt lovagolják meg a kedves brit/amerikai kutatók.
Élni is veszélyes, aztán mégis élünk.
Azért köszönjük, hogy jót akarnak, és nap, mint nap újabb veszélyforrásokra hívják fel a figyelmünket.
NE FÉLJETEK!-mondta egykor valaki, aki sokkal többet tudott az életről, mint ezek a tudósok, és még a halált is legyőzte ( úgy tudjuk ).
2011.02.22 15:54:04wattafilling
Mondjuk, én úgysem akartam örökké élni...
2011.02.22 16:05:11zsotyek
Na b@ssza meg!!! Én most vagyok bajban. Az elmúlt 2 évben nem 6, hanem legalább 16 pinát nyaltam. Akkor nekem most kampó. De lesz@rom én akkor is nyalom a drága jó puncit, mert nincs is attól finomabb. Majd kitalálja valami őrült, hogy gumit a nyelvre és így kell nyalni az ízletes puncikat :)))
2011.02.22 16:12:36retinax
Micsoda okos és bátor emberek kommentelnek ide!
Van egy vírus, ami egy csomó ráktípus kialakulásáért felelős. Magyarországon az egyik vezető halálok a rák. Az egyik leggenyóbb betegség a rák. A rák (egy csomó fajtájának egy jó része) megelőzhető egy, na jó, három oltással. Az oltást be kell adatni, ennyi.
Vagy féltek tőle?
A három oltás ára 90 ezer körül van. A gyereknek a rota vírus elleni 45 ezer volt, és az csak fosós-hányós, nem szokás belehalni, mégis beadatja az ember, ha felelősen gondolkozik, és nem akar nagy bajt. Sztem ilyesmire nem kéne sajnálni a pénzt, jut eszembe, mennyi ment el piára és cigire a múlt hónapban?
2011.02.22 16:14:22Hertelendi
nem tudom a csajok mit szólnak ehhez, de szerintem nem örülnek...:(
én szeretek puncit nyalni, a csajok szeretik, ha nyalom a puncijukat...Ez a tökéletes üzlet!:)) akkor az amerikaiak szopjanak ezentúl. én maradok a nyalásnál:)))
Lányok igazam van?:)
2011.02.22 16:18:29tiboru
Elsejétől a BKV-megállókban tilos az orális szex.
2011.02.22 16:24:15tris
szerintem az oltásellenesek (és nem azokról beszélek akiknek nem futja rá) a leghülyébb emberek a világon.
2011.02.22 16:26:20tris
ja hozzáteszem ezt az oltást a még nemi életet nem élőknek ajánlják. Szóval az itteni kommentezők majd a gyerekeikkel kapcsolatban kerülhetnek újra szembe a témával.
remélem addig meggondolják magukat :)
2011.02.22 16:30:17cuMcimókus
A leggyönyörűségesebb halálnem...
Én már ma este öngyi leszek!!!!!!
2011.02.22 16:32:32cuMcimókus
Elfelejtettem leírni, hogy hogyan: nyelesmérget veszek be... :D
2011.02.22 17:05:17soproni1
A vér elsavasodása miatt lesz rák. A tumor elszigeteli a beteg sejtet az egészségestől. Ahol a leggyengébb a szervezet, ott támad.
2011.02.22 17:08:12maim
Miért gondoljátok,hogy a HPV válogat a különböző nyálkahártyák közt?És régen is szoptak-nyaltak az emberek,csak nem ilyen nagy
számú váltott partnerrel.
Akinek ilyen nagy a szája az orális szexről,az gondolja azt is végig,hogy milyen
sz@r éhen halni egy torokdaganat miatt.
2011.02.22 17:15:32puncipöcögtető
Pöcögtessetek, ameddig csak tudtok, mert
1. hetven évesen nem sok lehetőség lesz szopást vagy nyalást kapni
2. rövid az élet, élvezzük amíg lehet
2011.02.22 17:19:23Gru
Lécci tegye fel az a kezét aki hatnál kevesebb orális szexen van túl és elmúlt mondjuk 25éves! Köszönöm...
Mind meghalunk!!! :)
2011.02.22 18:07:35Almandin
Szerintem jó a cikk. Egy HPV-oltás senkinek sem árt, viszont lehet vele csökkenteni néhány veszélyes betegség valószínűségét. Érdekes, hogy ma több ember retteg az oltásoktól, mint az ezekkel nagy eséllyel megelőzhető, életveszélyes betegségektől.
2011.02.22 18:55:53roby5
'' Nagy-Britanniában több mint 5000 ember szenved szájüregi ráktól''
A pia es a cigi okozza a szajrakot ez regota koztudott. Eltem Angliaban es amennyit azok vedelnek csoda , hogy csak 5000 van koztuk! Ezen kivul rohad a szajuk mert olyan draga a fogorvos hogy csak a penzesek engedhetik meg maguknak de egyebkent fogat se mosnak , igy nem is csodalom...
2011.02.22 19:56:35Bademdzsan
Miért nem támogatja a TB ezt az oltást? Multinál dolgozom, nem keresek rosszul (igaz, hogy annyira nagyon jól sem), de meg kell mondjam, hogy lakáshitel törlesztés mellett nekem bizony húzós a 90e Ft. Mikor vegyek oltást? 65 évesen, mikor lejár a hitelem? Akkor már mi a f.nak?! Fantasztikus itt élni, nagy nehezen összekapartunk egy kis pénzt egy 40nm-es lukra, amihez persze hitelt is fel kellett venni. Mivel használt lakás, még a drága állam (k. drága!) megdobta fél millióval vagyonosodási illeték címén. Így éljen a magyar fiatalság! De ha ebbe nem döglik bele, dögöljön meg HPV okozta rákban. Ja, és persze vállaljon közben gyereket, mert hát kell a friss adófizető, akiről megint csak lehúzhatják az utolsó bőrt is.
2011.02.22 20:15:00Kőfej
Azért a képen látható csajt szétnyalnám, ha addig élnék is!
2011.02.22 20:24:52Suna bácsi
Hát ez jóóó... akik naponta 6 pinát nyalnak ki, azok gyakrabban kapnak szájrákot, mint akik napi 6 cigit szívnak el.
Na és melyikük kap mennyivel hamarabb tüdőrákot és gégerákot?
2011.02.22 20:56:57retinax
Bademdzsan: Alighanem már lekéstél róla. 24 éves korig adják be. Egyébként három részletben, úgyhogy egyszerre csak harmincezret kell kipengetni. Majd a gyereknek adasd be akkor. Én is azt teszem.
2011.02.22 21:17:23fec2000
a ringyóknál, utcanőknél gyakoribb ez a betegség, mit az "egyszeri" háztartásbeki nőknél?
2011.02.22 21:19:27CSÉ
A szájrák szempontjából nem mindegy, hogy a fasznak melyik végén vagy. Mondjuk az máskülönben sem mindegy.
2011.02.22 21:21:56CSÉ
2011.02.22 20:56:57retinax
Nem csak 24 éves korig. Anyámnak is beadták, pedig nem éppen 24 éves. Honnan veszed ezt?
2011.02.22 21:47:43miegymás
Most úgy őszintén.Mire nem mondják a mai világban hogy rákot okoz?
Lemegyek a boltba,veszek egy Balaton szeletet,már lassan félek megenni nehogy rákot kapjak tőle.
Jézus ereje...
2011.02.22 21:47:44retinax
2011.02.22 21:21:56 CSÉ:
igazad van, vagy a franc tudja. Most, hogy ezt írtad, elolvastam a témában még vagy nyolc cikket, és minden második azt írja, hogy a nemi életet még nem élő lányoknak ajánlják az oltást. A többi meg azt, hogy mindenkinek ajánlják, életkortól függetlenül. Sokat segített a népszerű ismeretterjesztés, hogy megtudjuk az igazságot.
2011.02.22 21:49:50retinax
2011.02.22 21:47:43miegymás
te most tényleg nem tudsz különbséget tenni egy vírus, és a túró rudi között?
Simán szembe köhögsz akárkit a jóféle, mélyről jövő, hurutos fajtából, hiszen annyi minden okoz köhögést, a víz is, ha félre nyeled?
2011.02.22 22:24:32victor vacendak
Én még azt is megkérdezném, hogy az, hogy szájrák, így ebben a formában mi a jófenét takar? Melyik szájrák kockázata lesz nagyobb a nyalástól (arról nem is beszélve, hogy a statisztikák szerint a HPV-s szájüregi rákosok alig több, mint fele féri, vagyis ilyen logika mentén nagyon sok huncut nő él az USA-ban)?
Bucca, nyelv, szájfenék, garat, fogíny, kemény vagy lágyszájpad stb? Könyörgöm, ha már okoskodunk, akkor legyünk pontosak!
2011.02.22 22:51:57johevi
"8x nagyobb a szájrák esélye" De mihez képest???? Mert pl ha eddig 0,2 volt, akkor az 1,6 mellett még vállalok párszor 6 nyalást...
2011.02.23 00:00:26kermi
A francba. Kiderült, hogy rákkeltő a punci. Na, mindegy. Úgyse cigizek, nem iszom, nem kávézom. Valamiben csak meg kell halni. Ennyi kockázat még belefér. :)
2011.02.23 00:24:29prometheus_X
"Dr. Gillison amerikai HPV kutató az eddigi vizsgálatai alapján azt állítja, az elmúlt 20 évben 200%-kal nőtt a HPV-vel fertőzött, rákos megbetegedések száma"
Ez vicces. Egyrészt: mihez képest kétszer annyi? Ha fele ennyien voltunk mondjuk 20 évvel ez előtt, akkor arányában nem nőtt a szám. Ha mondjuk csak negyed ennyien voltunk, akkor vegyük hozzá, hogy 20 évvel ezelőtt mekkora pontossággal és hány féle HPV-s megbetegedést tudtak kimutatni, és most mekkora pontossággal mutatnak ki hány félét. Mindjárt kijön, hogy ez nem információ, hanem KAMU.
2011.02.23 00:25:15prometheus_X
"Ha mondjuk csak negyed ennyien"
*háromnegyed
pardon.
2011.02.23 09:39:52Rosszindulatú Vászka
Badarság. Az újabban felfedezett betegségekre visszamenőleges statisztikát gyártani nonszensz. Bezzeg, mikor még az orvostudomány művelése kimerült a csonkolásban, mindenki egészségesen halt meg.
Különben is hülyeség egyszerre hat-nyolc nőt kinyalni, könynen kaphat a olgár ajakzsibbadást, vagy szájzárat tőle, ha rendesen akarja csinálni, fél gőzzel meg minek.
De akinek ekkora lelki terhet okoz a lucskos punci, az használjon nyalófóliát. Javallom elolvasni kutatótársam, Frick professzor úr tanulmányát ezügyben:
[link]
U.i.: remélem az is címlapra kerül nemsoká, hogy a puszilkodás is életveszélyes, meg a kézfogás is és nem kell többé undok rokonokkla meg ismerősökkel művelni töbet.
2011.02.23 10:28:11rega
hehe..akkor nekem már rég meg kellett volna halnom..túl vagyok sokszorosan a megadott bűvös hatoson...)))))))))
jaj,milyen világ, ha már nyalni sem szabad.)!!
2011.02.23 11:28:27magyar bucó
És csókkal nem terjed? Punciról szájra terjed, szájról szájra meg nem? Nem tudom elhinni...
2011.02.23 13:00:25Pizsi16
Az akkora hülyeség, hogy ha van állandó partnered , akkor nem gáz, mert ugye már 6 éve ugyanaz a pasim, de nekem volt előtte 1-2 pasim és az ő barátnőik tegyük fel országos ribancok voltak , vagy a jelenlegi állandó pasimnak az exei begyűjtötték a HPV-t a, akkor is baszhatom, mert a pasim már hordozó...Kivétel, ha két szűz kerül össze, az tuti.
2011.02.23 13:03:40Pizsi16
Ha életem első pasija már fertőződött ,és általa én is, akkor én egy ribanc vagyok?
A védőoltás lehetne megoldás, ha nem lenne olyan kurva drága...
2011.02.23 13:19:55csillámpóni
Nietzsche ide vonatkozó irányleve szerint éljetek veszélyesen véreim! Bár lehet, hogy ő nem kimondott pinanyalásra gondolt (amit pl. én se tartok egy különösebben érdekes mutatványnak). De meglehet, hogy épp csak arra, állandóan.
Akárhogy is, tudjuk hová vezetett mindez.
Nagy bajszot növesztett, és hülyeségeket írt, szinte ingyen.
2011.02.23 13:29:50csillámpóni
Pedig a Superman-dologgal alapjában véve egy rakás pénzt kereshetett volna. Még nekem is, a nagyapám félrerakott egy Action Comics első számot, és ma többet ér mint a házam, a kocsim, meg én együtt.
2011.02.25 16:58:43redlebellista
szopásba belehalni? az szép halál lenne! most hirtelen öngyilkos is akarok lenni! nincs itt egy csaj aki segítene???