Amikor a nő dugja a férfit

2011. június 28., kedd 21:55
A szerepcsere, a tiltott gyümölcs fílingje - vélik azok a férfiak, akiket csajuk már elégített ki vibrátorral vagy felcsatolható dildóval. Sokan viszont attól tartanak, homoszexualitással vádolják őket, ha bevallják, minden vágyuk, hogy csajuk jól megdugja őket. Szakember szerint viszont köze sincs ennek a dolognak a nemi identitáshoz: az anális szex a férfiaknál sokkal erőteljesebb orgazmust okoz, és saját magukat is izgatják ilyen módon azok, akik erre vágynak. Sőt. Még a nőket is izgatja.

Lerágott csontnak tűnhetnek már az anális szexről szóló cikkek és tanácsok, és lassan már azt is mindenki tudja álmából felébresztve, hogy miként kell prosztatamasszázst alkalmazni. Míg az előbbi javarészt arról szól, hogy egy nőt hogyan kell ilyen módon kielégíteni, illetve hogyan kell ellazulni, utóbbi pedig arról, hogyan kell az ujjakkal örömöt okozni egy férfinak, alig esik szó arról, hogy mi van akkor, amikor egy pasi többet akar: vibrátort, felcsatolgató dildót az ánuszába. Pedig van rá igény, mégis tabu téma még - derült ki gyors felmérésükből.

A szerepcsere, a tiltott gyülölcs fílingje

„Ha az ember megfelelően ellazult állapotban van és a lány is nyitott rá, akkor ez iszonyú élvezet tud lenni” – mesélte Béla, aki nyomdászként dolgozik és 33 éves. „Egyrészt a szerepcsere miatt, aztán mert van benne valamit tiltott gyümölcs fíling. Szerintem a csajok annyira nem kaphatóak erre, ők ugyanis nem élvezik annyira a dolgot. De azért ha megvan a lelki kapcsolat és a bizalom, akkor nincs vele gond. Az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy a befogadó anális szexnek és a homoszexualitásnak van köze egymáshoz – miközben persze nem sok van. Az előbbi szexuális praktika, lehet fétisnek hívni, vagy akárminek. Az utóbbi meg arról szól, hogy valaki testileg, lelkileg kíván egy azonos nemű egyént (ami azt is jelenti, hogy például bele tud szeretni). Na most attól, hogy valaki megdug egy dildóval, attól még nem fogsz beleszeretni pasikba. Csak élvezel egy kurva nagyot. Érdekes amúgy, hogy például az S/M ilyen szempontból elfogadottabb, mert nem lehet párosítani a homóval. Arról mindenki vágja, hogy ja, ezek ezt élvezik” – magyarázta a Velvet olvasója.

strap450

Dr. Rusz Edit szexuálpszichológus szerint a fizikai része a dolognak az, hogy azon a területen nagyon izgatható a férfi. Plusz a férfiak mindenhonnan kapják azt az instrukciót, tanácsot és mintát, hogy ők a dominánsak, ők a férfiszerepet preferálók, az irányítók, a vezetők, a kezdeményező szerepet játszók, ezzel szemben ebben a szerepben benne van, hogy néha szeretnék ők is, ha passzív szerepben élvezkedhetnek. "Ezek a szerepcserék nagyon hasznosak tudnak lenni akkor is, amikor a szexuális életnek csökken az intenzitása vagy a dinamizmusa. A harmadik dolog pedig, hogy az anális dolog is a reneszánszát éli, hiszen sokkal több visszajelzése van, mint az ember hinné. Ezt a férfi nagyon szeretné kipróbálni, hiszen maga is látja, hogy a nő ilyenkor mekkora élvezeteket él át."

Buzis vagy nem buzis?

Ádám, 34 éves cégtulajdonos olvasónk még nem volt ilyen szituációban, és nem is szeretné kipróbálni a vibrit a saját ánuszába: „De azt szeretem, ha a nyalogatják” – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy mi tartja vissza, elmondta, attól tart, ez egy homokos dolog, ráadásul fél, hogy túl szűk lenne.

"Szerintem nincs ebben semmi buzis, az erogén zónákat nem nemi identitás alapján osztjuk be" – véli Vera, 30 éves, jogász. "Én már a kapcsolatunk legelején, még az ismerkedésnél tisztában voltam azzal, mik a pasim elvárásai: eleve olyan partnert keresett, aki domina, és többek között megdugja felcsatolhatóval. Jó az ilyen érdeklődést már az elején tisztázni, mert ha a szexuális igények nem egyeznek meg, annak előbb vagy utóbb úgyis megcsalás, szakítás lesz a vége."

A szakember véleménye is az, hogy ennek semmi köze a homoszexualitáshoz: "A meleg férfiaknál ez egy természetes dolog, mivel nincs hüvely, egyértelmű, hogy így közösülnek (Egyébként köztudott, hogy náluk a leggyakoribb az orális szex.). De ez a heteróknál is egy teljesen anatómiai dolog, a szexuális életnek egy normális részeként élhető meg. Sokszor előfordul az is, hogy ha a partner nem hajlandó közreműködni, akkor saját maguknak helyeznek fel a férfiak különböző tárgyakat" – reagált Dr. Rusz Edit.

Ha nincs partner, akkor egyedül is jó

strap308

Egy internetezőnek 14 évesen volt az első anális próbálkozása: "Akkor még egyedül, masztizás közben próbáltam ki, és eleinte nem is igazán tetszett az a furcsa feszítő érzés a záróizmoknál. Majd utánanéztem/kérdeztem ismerősöknél, neten, hogyan is kell jól csinálni, s miután kellőképpen el tudtam lazulni ott is, akkor már egész élvezetes volt. De csakis rengeteg síkosítóval, mert különben nagyon száraz az a terület (nyál sem elég), és akkor nagyon nem jó érzés. Jelenlegi párom nem igazán érdeklődik e terület után, ő a 'hagyományos' szex híve, ezért néha magamnak kell ott örömet szereznem. Próbáltam vele beszélni erről, de sajnos hajthatatlan e téren. Így még csak meg sem fordult a fejemben, hogy én neki csinálnám akárhogy is. Remélem idővel lesz valami fejlődés ezen a fronton, mert én nagyon kívánnám, még ha csak egy vibrivel csinálná, az is már hatalmas meg(és ki)elégedettséggel töltene el." A kommentelő hozzáfűzte, hogy wc-zés utáni (akár többszöri) alacsony beöntéssel majdhogynem teljesen tiszta lesz bent minden.

A nők is tudják élvezni

Ön csinált már ilyet?

Dr. Rusz Edit szerint nem jellemző, hogy egy nő, aki belemegy egy ilyen aktusba, esetleg kiábrándul a partneréből: "Ez a dolog egy olyan felfokozott intim szférát feltételez egy párnál, amikor olyan szintre jut az élvezeti igény, hogy abban a pillanatban ennek a kipróbálása és megélése is ott van a repertoárban" – mondta. "Belesodródnak egy izgalmasabb, extrémebb szexuális élménybe. Ez a szexuális kielégülési mód ritkábban történik meg persze, de mint extra élmény, nagyon kellemes. A nő részéről sem mindennapi dolog, hogy megélhet egy uralkodói pozíciót."

Érvelését alátámasztotta a Velvet egyik női olvasója is: "Évek óta vágyam, hogy egy szép testű, feszes, kerek fenekű pasival máshogy is eljátszadozzam” – mesélte a 31 éves Juli. „Bár kevesen engedik el magukat annyira, hogy szex közben akár egy ujjat is befogadjanak a popsiba, de akik nyitottak erre, többet is engednek. Mindig is érdekelt, milyen érzés lehet, amikor az embernek tizenakárhány centis nemi szerve van, hogy milyen érzés lehet azzal teljesen belehatolni valakibe. Nem mondom, hogy a másik oldal nem jó, csak azt, hogy hajt a kíváncsiság. Talán ez, és a pasik kiszolgáltatottsága izgat fel, ha arra gondolok, hogy szívesen magamra csatolnék egy dildót, és a pasi háta mögé kerülve, a testét csókolgatva, farkát izgatva beléhatolok. Egyszerűen felizgat, ha arra gondolok, milyen hangot adnak ki, és hogy valójában mekkorát is élveznek ilyenkor.”

A dologgal kapcsolatban ide kattintva részletes olvasói beszámolót is olvashatnak, amit kizárólag felnőtteknek ajánlunk!

Hozzászólások

  • 2011.06.29 00:27:07szbszig

    Megismétlem a fentebb elhangzottak közül az alábbi véleményt, mert nagy igazság van benne:

    "Az egészben szerintem az az egyetlen felháborító,hogy a velvet ezt főlapon hozza,és akárki olvashatja.
    Aki erre vágyik,úgyis megtalálja a megfelelő oldalakat,de aki csak bulvárt olvasna,az ne már,hogy seggbekúrós cikket kap szembe:D"

    Szóval tényleg az a baj, ha magatoktól nem vettétek volna észre, hogy Index-főoldalon egy ilyen cikk. Mellé szép nagy kép is rögtön illusztrálásul, bármiféle tizenakárhányas karika vagy kérdezés nélkül. Még jó, hogy a pasi himbálódzó farkát kivágtátok róla, így csak a nő csöcsei látszanak, ahogy tolja hátulról.

  • 2011.06.29 00:28:25bubo cupropenis

    Amúgy azt sem értem, hogy a pedofília miért olyan nagy tabu.
    Nyugaton már teljesen normális, Hollandiában volt pedofil párt is, csak megszűnt, nem azért, mert betiltották, hanem mert nem volt elég támogatója és nem érte meg fenntartani.
    Vagy az USA-ban a NAMBLA, ami egy bejegyzett szervezet rengeteg taggal.
    Itt nem a gyerekek megerőszakolásáról van szó, hanem a szeretetteljes kapcsolatról egy felnőtt és gyerek közt. Semmi erőszak, csak szerelem és szex az életkori határok eltörlésével.

  • 2011.06.29 00:28:30Raszputyinka

    tomsawyer:
    Szerintem a napiszaron volt halszex így...
    Aki állatokkal csinálja,azt fejbe kéne lőni...így alázni egy szerencsétlen állatot...
    A pisi szex mitől elfogadott?

  • 2011.06.29 00:29:00nathalie

    És beleírják a cikk aljára:

    "A dologgal kapcsolatban ide [3] kattintva részletes olvasói beszámolót is olvashatnak, amit kizárólag felnőtteknek ajánlunk!"

    De a kép ott virít a lánnyal meg a fasszal.

  • 2011.06.29 00:29:25Csibu78

    végsőkig: na ez a baj! Hogy olyan sok ember gondolkodik úgy, mint Te! Én baromira nem vágyom hogy seggbe dugjanak! De baszottul nem érdekel ki, hol, hogyan, kivel! Téged miért érdekel! Az meg hogy a pedofiliával jössz... Jaj, ne má! Hol van itt erről szó???

  • 2011.06.29 00:30:38tomsawyer

    2011.06.29 00:28:30Raszputyinka

    Ne ábrándítsál ki, azt hittük, újat találunk ki.
    Ne csináld.

  • 2011.06.29 00:32:13Raszputyinka

    Valami pontyot szopattak vagy mi volt:((

  • 2011.06.29 00:33:11tomsawyer

    Na, akkor most nem tudom mi lesz. A végén tényleg megírjuk a cikket a kakaszexről.

  • 2011.06.29 00:33:19Raszputyinka

    A japán pornókról nem is beszélve,amikben polipokat,halakat dugnak fel nők egymásnak...
    Ja,így lett a kis hableány is?:D

  • 2011.06.29 00:34:58nathalie

    2011.06.29 00:30:38tomsawyer

    Ne keseredje el! Biztos vagyok benne, hogy sokkal igényesebben meg tudod írni a cikket és van rá igény! Pár jól elhelyezett fotó és kész. Ne felejtsd el, hogy A sebhelyesarcú is egy feldolgozása egy korábbi filmnek. Ez lebegjen a szemed előtt: maradandót alkotni.

  • 2011.06.29 00:35:53nathalie

    tomsawyer: A divatos sex kiskátéja a trendi embernek.

  • 2011.06.29 00:36:10Raszputyinka

    Ezt most leltem,csak erőseknek,tényleg....
    Az az egy ártatlan homo análszex szoft a sok féreghez képest,nézzétek:

    [link]

  • 2011.06.29 00:36:28Hajdú Peter

    végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:
    "vagy a gyerekemhez ér valamelyik ilyen nagy okos akkor én ütök!!!"

    Ha a fiadnak van baratnoje, akkor biztos lehetsz benne, hogy mar a masodik randin megdugta a fiadat.
    A fiatalok nem olyan alszent prudek, mint a szuleik. Naluk a szex mar termeszetes dolog, akar az elso talalkozas alkalmaval is.

  • 2011.06.29 00:38:44tomsawyer

    De a halasat amúgy is más írta volna bassza meg! Ő fog közhelyet feldogozni!
    Én meg a jó kis szarósszexet!
    Na.
    Most alszom.

  • 2011.06.29 00:39:43nathalie

    Én is. mindenkinek akkor pénisz erdővel teli álmokat. Férfiakat sem akarok megbántani, termászetesen nekik is. Hiszen ez normális.

  • 2011.06.29 00:42:04Csibu78

    Gaga nénitől: Born This Way

    [link]

    Jóccakát mindenkinek!

  • 2011.06.29 00:59:18*Catalina*

    És ennél még van lejjebb?????

    Nekem ne mondja senki, hogy egy normális, egészséges férfi arra vágyik, h. valaki megdugja!

  • 2011.06.29 01:43:54bubo cupropenis

    2011.06.29 00:59:18 *Catalina*

    Miért vágyna egy férfi arra, hogy valaki megdugja?

    Miért vágyik az ember arra, hogy repüljön, annak ellenére, hogy nincsenek szárnyai, vagy lemerüljön az óceán mélyére, annak ellenére, hogy nincsenek kopoltyúi, vagy felmásszon a legmagasabb hegycsúcsokra, annak ellenére, hogy ott semmi nincs, vagy finomakat egyen, amikor íztelen-szagtalan ételekkel is fenntartható lenne a szervezete. Miért vágyik több partnerre, amikor csak egy partnerrel is biztosíthatná a fajfenntartást. Mire jó a szex, miért élvezi az ember? Miért csinálja napi rendszerességgel, amikor nem minden aktusból fogan utód? Miért ad orális szexet a nő a férfinak, amikor az nem szolgálja a fajfenntartást? Miért kíván meg az ember azonos neműt? Miért kíván meg gyerekeket szexuálisan? Miért használ szexuális segédeszközöket, állatokat szexhez?
    Mert élvezi! Ugyanis az agy a legnagyobb erogén zóna. Ami az agyra hat, az izgató is lehet, bár evolúciós haszna nem mindig van.
    Pont ez a helyzet a seggbe dugással is.

  • 2011.06.29 01:54:16Huyana

    Miért fogtok beszarni, ha seggbe dugtok?
    Mert kitágítjátok a végbeletek záróizmait.
    Élvezzétek!

  • 2011.06.29 01:55:35Huyana

    Aki nem hiszi, kérdezze meg a proktológusokat.

  • 2011.06.29 02:03:40Raul Duke

    Ez is biztos olyan jó lehet mint a szájbahugyozás.

  • 2011.06.29 02:05:35Monsieur Boo-Boo chaton

    Én már izgattam DILDÓVAL a volt párom prosztatáját(ő kérte) szex közben! Először fura volt, de annyira izgató volt a reakciója, hogy volt én hozakodtam vele elő! Többszöri orgazmust is ki lehet vele váltani!

    Szóval lehet, hogy amelyik férfi ezt kéri az meleg vagy biszex, de lehet, hogy csak ilyesfajta élvezetekre vágyik! Amit meg tudok érteni!

  • 2011.06.29 02:08:14Monsieur Boo-Boo chaton

    Ja, és a tinédzserek már így is nagyon mocskos dolgokat csinálnak! Nem kell őket félteni!

  • 2011.06.29 02:11:25Monsieur Boo-Boo chaton

    Ja, nem dildó, gyöngysor, bocsi.:)
    [link]

  • 2011.06.29 02:39:44Pacman

    Még mindig igaz a mondás, hogy a XXI. század pinája a segg. :)

  • 2011.06.29 06:04:16becsoccsent

    abudoskurvaanyatokat!

    no nem azert, mert a seggbebaszast propagaljatok, hanem azert, mert mindezt index cimlapon!

    matol nem olvasok velvet.

  • 2011.06.29 06:50:45forlan

    Ezt is megéltük.Mondjuk a mellsex azért nem lesz oly egyszerű.A kocsisoron meg mellényes ribik fogják kínálgatni magukat,belső zsebben a teljes kínálattal.Persze higiénikus lesz,főleg ha a strici közben alkoholos ronggyal újítgatja fel a cuccot bömbijében hasznoskodva.Látens buziként azért én kiosztok majd egy két fülest,ha a partner mögékerüléssel próbálkozik.

  • 2011.06.29 06:54:28Gee Halen

    Gratulálok a Zindex címlaphoz, komolyan!

    meg ne lássa a feleségem a cikket, különben megvádol azzal, hogy nem vagyok elégg férfi.

    Van itt nálunk két kutya is, szeretnék hasznosításukról minél öbbet olvasni, akkor már igencsak kultúrény leszek.

  • 2011.06.29 07:02:21na__most__akkor

    "2011.06.28 23:50:31Raszputyinka
    végsőkig....: ugye viccelsz:D
    Hogy jön ide a Fidesz?
    Najó,Te viccelsz:)"

    Hát már hogyne jönne ide! Meg mindenhova!
    A kétharmad az kétharmad. Ha visszamenőleg oda KELL tartani a seggedet minden ki~, rá~, szét~ és elbaszáshoz, akkor az fidesz.

    HAJRÁ!!!

  • 2011.06.29 07:08:00Sx Xavier

    Hát a fene tudja, nekem nem nagyon van ingerenciám arra, hogy bármit/bárkit is a seggembe engedjek. Aki ettől érzi jól magát, annak szíve joga, de sztem a barátnőm is kiakadna, ha ilyet kérnék tőle.

    Az a régi kissé kényelmes tétel meg, hogy ha egyszer egy olyan fasszal közelebbi viszonyba kerülsz, ami nem a tiéd, akkor akárhány nővel lehetsz életedben, akkor is buzi vagy. Úgy tűnik nekem, hogy egyre inkább függetlenedik a szex a nemi identitástól. Erről meg még nem tudom eldönteni, hogy jó avagy nem jó. Én mindenesetre konzervatív vagyok, de szeretném, ha ezt a progresszív szemléletűek is tiszteletben tartanák, ahogy én is őket. Lehet furcsán méregetni egymást, csak legyen meg a tolerancia vice versa.

  • 2011.06.29 07:08:46Sx Xavier

    Javítás: szóval az említett tétel megdőlni látszik.

  • 2011.06.29 07:09:26amaenbou

    Mekkora nyomorult buziság ez már. Undoritó fos velvet. Moderálhatná magát néha.

  • 2011.06.29 07:21:42Kujonc Bá

    nekem sincs ingerenciám, nem is csináltam, de néha perverz pillanataimban, föleg amikor a velem való hölgy is oda szereti, elgondolkodok rajta. A cikk amugy érdekes lenne de nem hiszem hogy egy seggbejáratásra vágyó kezdő férfiunak egyböl egy méretes mübrokival kéne nekikezdeni a dolognak, szal innentöl baromság az egész.

  • 2011.06.29 07:26:16Raszputyinka

    na__most__akkor: én se kedvelem túlságosan,de azért az előtte lévő brigád ezerszer égőbb volt beszéddel,provokációval és iszonyatos arroganciával.

  • 2011.06.29 07:52:52ahaigen2

    A VILÁG MEGÉRETT A PUSZTULÁSRA!JÓ DOLGUKBAN MÁR AZ EMBERISÉG NEM TUD MIT CSINÁLNI!BÜDÖS UNDORITÓ SZÁNALMAS EMBERISÉG

  • 2011.06.29 08:02:41A-Lister

    Fuhj, akit megdugja nője előbb utóbb 1 buzi is megfogja dugni...
    az maradjon csak meg outputnak...

  • 2011.06.29 08:08:14esoutankoponyeg

    a cikk elgondolkodtatott a velvettel kapcsolatban, és mivel a lenti feltételt erősen súrolná (és mert korábban tiltottak..) :) ezért inkább nem írok semmit. gratulálok a témához. gondolom sokat törtétek fejeteket. csak így tovább. a férfi lóval téma, vagy a nő lóval még nem volt. csak egy tipp, ha további ötletre lenne szükség...

  • 2011.06.29 08:09:59Martian

    Ebben benne van a teljes skála (angolul):

    [link]

    (mondjuk aki közben konyakon és kokainon él, annak biztosan be is jön mindez)

  • 2011.06.29 08:24:22djukel

    Az önkielégítésen kívül a szex minden más formája súlyos aberráció. Én ebben a szellemben élek és nevelem a gyerekeimet.

  • 2011.06.29 08:24:57Turk Hava Yollari

    Az utánnam következő férfi kommentelőt inzultálja análisan a Kiszel Tünde, felcsatolható pénisszel!

  • 2011.06.29 08:33:51Épületdiagnosztika

    Milyen szerepcsere? :D
    Látens buzik...

  • 2011.06.29 08:35:25BlueMan

    Engem minden nap inzultálnak análisan a munkahelyen,úgyhogy inkább arra lenne igényem,h egyszer a barátnőm is megtegye,csak a változatosság kedvéért

  • 2011.06.29 08:37:16Doubledecker

    "Az önkielégítésen kívül a szex minden más formája súlyos aberráció. Én ebben a szellemben élek és nevelem a gyerekeimet."

    Gyanítom a gyerekek nem önkielégítéssel jöttek létre, akkor pedig súlyos aberáció következményei.

    Te állat.

  • 2011.06.29 08:38:12BlueMan

    na meg a f.sznak is többnyire a rossz oldalán vagyok,egy ideje az is új lenne,ha fordulna a dolog.
    Ahogy látom kiszeltünde sem engem fog megb.szni

  • 2011.06.29 08:44:15HUN_Sector

    A következő cikkben majd azt taglalják, hogyan kell a dildót leszopni.... ehh :) Maradjunk a puncusnál férfitársaim, a nő legyen a töltött galamb, ne fordítva.

  • 2011.06.29 08:46:59Csibu78

    Djukel: Az önkielégítésen kívül a szex minden más formája súlyos aberráció. Én ebben a szellemben élek és nevelem a gyerekeimet.
    HOGY LETT GYEREKED? :))))

  • 2011.06.29 08:49:26Csibu78

    Úr isten! Nem bírom abbahagyni a röhögést!!!! Baszkiiii

  • 2011.06.29 08:54:24RAMBO

    "Ezelőtt 20-30 éve az is "buzi" volt, aki a hónalját le merte volna borotválni, hogy a farkáról már ne is beszéljünk. A hajfestésről ne is beszéljünk."

    Ezek ma is buzik.

  • 2011.06.29 08:55:11Upuaut

    Én nem sokat lacafacáznék az olyan "férfiakkal", akik ilyent csinálnak. Simán agyonverném őket.

  • 2011.06.29 08:55:13Doubledecker

    Meg a fenti témához annyit. Hogy bár én nem gerjedek erre, a képek jók, és izgatóak.

    Tényleg nem kell prűdnek lenni, aki élvezi csinálja.

    Mondjuk más kéréds, hogy reklámozni kell-e ezt. Akit érdekel úgyis megtalálja a leírásokat, akinek meg nem inge, arra nem kellene ráeröltetni. Persze így jönnek a kommentek.

  • 2011.06.29 09:03:02norbisrac

    Ha van olyan lany aki szeretne kiprobalni hogy megdug egy helyes trendi fiut irjon.

  • 2011.06.29 09:04:24nathalie

    2011.06.29 08:55:13Doubledecker
    "Meg a fenti témához annyit. Hogy bár én nem gerjedek erre, a képek jók, és izgatóak"


    Akkor gerjedsz rá.

  • 2011.06.29 09:04:38erdandrea

    Az én pasim élvezi és jéé, nem lett buzi. Ha vmit mindkét fél élvez, szeret, akkor bármi belefér a kapcsolatba. Közös döntés.

  • 2011.06.29 09:04:59Lasombra

    1. ööö... nem kéne ilyen 18+ figyelmeztetés vagy hasonló? nem vagyok prűd, felőlem tolhatjátok a poreszt egész nap, csak akkor meg a másik cikkre minek?

    2. hol találtok ilyen embereket? Ádám, cégtulajdonos, Vera jogász... ehh
    mondjuk akinek az a titulusa, hogy "cégtulajdonos", és szakmát még véletlenül sem lehet a nevéhez kötni, az annyit is ér (by Lézerjános) gondolom, van egy bt-je.

    3. megrakatni magad az asszonnyal aberráció. pont. lehet, hogy jó valakinek, de attól még beteg. másnak meg az jó, ha véres csíkokat vág az alkarjára vagy szálanként kitépkedi a haját.

    4. "De ez a heteróknál is egy teljesen anatómiai dolog, a szexuális életnek egy normális részeként élhető meg." - hölgyem, adja vissza a diplomáját vagy vegyen egy értelmező kéziszótárt, és csapja fel a "normális" szócikknél. látszik a szavazáson, hogy mennyire normális.
    csirkét baszni is teljesen normális, hiszen tutira van, akinek jó. (kivéve a csirkét) vagy halat szopatni. esetleg angolnákkal... szóval haló.

    Szabály: Amelyik fasz(i) megdugatja magát az asszonnyal / anyóssal / gyerekkel / kutyával / turmixgéppel stb. az ratyi búza.

  • 2011.06.29 09:05:29Doubledecker

    Szoval aki nem tart hónalj kutyát az már buzi??????

  • 2011.06.29 09:07:32tomsawyer

    "Meg a fenti témához annyit. Hogy bár én nem gerjedek erre, a képek jók, és izgatóak"

    He?
    Nem érzel ellentmondást?
    Te ugyanazokról a képekről beszélsz?
    Bazmeg ha a kutyára csatolom a műbrokit, kevésbé röhögök, mint ezeken a képeken.

    Egyébként kiváló provokáció ez a poszt, szeretném a nevét tudni, aki írta.

    Ja, de majd mi ketten SZ. Lászlóval...Ő a halakkal folytatott nemi életről, én meg a szaróketrecről, mindenki épülésére, és a tájékoztatás szentsége nevében. Küldjük neki.
    Ámen.

  • 2011.06.29 09:09:20tomsawyer

    2011.06.29 09:04:38erdandrea
    Küldöd neki a fekete csontfasszal?
    Remek.
    Aranyhörcsöggel milyen? Azt próbáltad már? Én javaslom, van egy kivételes szexuális töltete.
    Néha sivalkodik is.
    Az különösen izgató.

  • 2011.06.29 09:11:32tomsawyer

    Itt az irodában végeztem egy felmérést, otthon mindenkinek van felcsatolható, férfiaknak is, mert van aki sztahanovista.
    Egyébként a szaróketrec is favorit, van aki az anyjától hozta el, régen abban tartotta az arapapagájt otthon anyus, na papagájnak szevasz, azóta élvezetek oltárán van felhasználva a lakhelye.

  • 2011.06.29 09:11:40Doubledecker

    ""Meg a fenti témához annyit. Hogy bár én nem gerjedek erre, a képek jók, és izgatóak"


    Akkor gerjedsz rá."

    Nem mert a képek tetszenek. Jók rajta a csajok. De amúgy el nem tudnám képzelni, hogy valaki ezzel közelítsen hozzám.

    Lehet nem jól fogalmaztam.

    Az ember néz olyan pornót is, amelyben található dolgokat nem csinálna a való életben. DE azért izagtónak találja. Pl. Grouppen. Ilyesmi.

    Kis nyítottság nem árt.

  • 2011.06.29 09:12:37fuck anál

    nőstény kecskére felcsatolható nincs?

  • 2011.06.29 09:13:40tomsawyer

    Vera 30 éves jogász még mindig érdekelne...képet valaki áttolhatna róla nekem a nickes mélre.

  • 2011.06.29 09:15:47erdandrea

    Tomsawyer: amit a képeken látsz 20cm-es műfaszok nevetségesek.Nem ezzel kell kezdeni és nem is ezekkel folytatni. Mellesleg had legyen véleményem a témáról, bocs.

  • 2011.06.29 09:18:50nathalie

    2011.06.29 09:04:59Lasombra

    hol találtok ilyen embereket?

    hát így:
    Gábor (32) jogász: "láttam a velvet cikket. Amikor a nő dugja a férfit. Eleinte furcsának találtam, nem volt még ilyen élményem. Na nem mintha egyből elutasítanám, hiszen nem vagyok én prűd! Aztán elolvastam a kommenteket is, láttam, hogy sokan gondolják úgy, hogy ez elfogadott, normális, és egy igazi hetero biztos a nemi identitásában. Ez elgondolkodtatott. AZtán rá egy pár napra edzés után kérdeztem ádámtól, akivel együtt szoktam edzeni, hogy ő mit szól ehhez. Osztotta azt a véleményt, hogy egy igazi sexuális ragadozó, amilyenek természetesen mi is vagyunk, ezt is élvezi, és elmondta, hogy ő rendszeresen csinálja. Mondtam neki, hogy ha ő benne van, akkor én megállok, hiszen igazi hetero vagyok, és mindent ki kell próbálni,nem igaz? Ha egy férfi csinálja,, akkor meg még inkább. Ádámnál véletlenül pont volt a táskában egy két literes vazelinos tégely, úgyhogy fel is avatott a kondi terem zuhanyzójában. Élveztem, úgyhogy most már biztos hetero vagyok. MAi napig csináljuk. Nincs ebben semmi rossz, haladni kell a korral, és egyébként meg nekem senki ne akarja elmagyarázni, hogy mi a normális. Úgyhogy mi az mellett raktuk le a voksunkat, hogy élvezzük az életet, és a testünk, de semmi buzulás, nem vagyunk melegek."

  • 2011.06.29 09:20:33Lasombra

    Ja, még a szexuális életben normális részhez.
    Kár, hogy nem faszi szexuálpiszológus nyilatkozott a cikkben. Rászíjaztam volna egy benzinmotoros Black Man’s Pride XXL modellre, hogy hajrá, csak az első másfél órában fáj, de nyugi, ez teljesen normális.

  • 2011.06.29 09:23:34nathalie

    2011.06.29 09:11:32tomsawyer

    Lehet, hogy egy munkahelyen dolgozunk? Nálunk is mindenki rendelkezik otthon ilyen eszközökkel.
    Sőt, mondta az egyik kolléganőm, hogy ő hollandiából hozatott olyat a férje szülinapjára, amiben tároló van, feltöltik egy kis kefirrel és a végén arcon is élvezheti a férfit. Dupla élvezet. Férje imádja, és ő is, mert így végre igazán átveheti otthon az irányítást, kiengedheti az irodai stresszt.

  • 2011.06.29 09:23:40tomsawyer

    2011.06.29 09:15:47erdandrea
    Szerintem is nevetséges méretek. Én végig nevetgéltem, mondom itthon az asszonynak: te! TE Rozi, baszdmeg, ezek 20 centis fasszal tolják, gondolj bele! Lepkét röptetnél a seggemben, vajon volna-e értelme?!
    Erre persze nevetett ő is.
    Mondom neki: Te! Te Rozi, te! Figyelj már! Kapjad le a 35 centiset, oszt toljuk fel a twitterre ízibe'!
    Hadd okuljanak a népek! Azért már de tényleg!
    Azzal bekormolsz, a szívem is birizgálod vele, baszki, az már emberi méret!
    Erre bólogatott hevesen, majd fogta, legott felcsatolta és a Nikonnal lekaptuk. Nézzed meg a pontleszaromaz ánusziriggálást.twitter.com-on.
    Én egyetértek.
    Csak gondoltam, jelzem.

  • 2011.06.29 09:27:59tomsawyer

    2011.06.29 09:23:34nathalie
    Jaj. Jaj. Te vagy az, Margó?!
    Az istenfáját, itt is mondtad,(folyton mondod) konyhában, amikor a sütit kutattam elébb, dicsekedve. Nem jó vért szül ez a dicsekvés Margó, mások is irigyelik, elmennek, egy hétre kiesnek a munkából, hogy Hollandiában kutassanak ilyen új fejlesztés után...Felelőtlenség, drágám!
    Családjogász létedre...

  • 2011.06.29 09:29:08tomtyi

    "Buzis vagy nem buzis?"

    Nem buzis. BUZI!

  • 2011.06.29 09:29:27kakaósbögre

    undor.fuj,bazdmeg.

  • 2011.06.29 09:34:18Sentа

    szaróketrec? halszex? MIVAN? :DDD

  • 2011.06.29 09:35:46kakaósbögre

    2011.06.29 09:34:18Sentа

    newmtudod?elég alacsony a szexuális kultúrád...:DDD

  • 2011.06.29 09:38:06Kara-kán

    Egy társadalom akkor egészséges, ha nem foglalkozik a szexszel rögeszmésen, hanem hagyja, hogy csak úgy történjen, este, villanyoltás után.
    Napközben meg azon agyal, hogy miként lehetne feljebb tornászni a GDP-t. Mert, ha nincs GDP, akkor előbb-utóbb éjjeli szex sem lesz. Esetleg pár ilyen velvetes perverz dumál a perverzitásáról, de ez is hamar kifullad.

  • 2011.06.29 09:39:29nathalie

    2011.06.29 09:27:59tomsawyer

    Tudod Dezsőkém, Te igazán megérthetnéd (Rozika, kisfeleséged is olyan sokat dolgozik, mint hallom Jolántól), hogy egy stresszes nap után egy mai, sikeres és sikkes nőnek szüksége van arra, hogy otthon is nőnek érezze magát. Nem dicsekvésnek szántam a konyhába elhangzottakat, csak aggódtam kapcsolatotok miatt. Míg a fél iroda alig tud ülni hétfőn, Te még mindig csak ismerkedsz ezekkel a dolgokkal, Rozika meg közben nélkülöz. És valljuk be, Te sem véletlenül jársz olyan sokat ki Karcsi,a háromlábú után a Wc-re. Lépned kell, elszalad az idő mellettetek!

  • 2011.06.29 09:43:05barbie83

    Baromság az egész.

  • 2011.06.29 09:43:30nathalie

    Most már azon röhögök, hogy lehet, hogy tényleg akkor igény van erre? Hol vannak a felháborodott kommentelők százai, akik egy VV Jerzy segglyuk fotóját a buziság tetejének tartották?

  • 2011.06.29 09:44:54Csokis Tibi menedzsere

    Ez sima látens buziság.
    De azért úgy látom szerencsére még a "normálisok" vannak döntő többségben.

  • 2011.06.29 09:45:28florabors

    "2011.06.29 02:39:44Pacman
    Még mindig igaz a mondás, hogy a XXI. század pinája a segg. :)"

    kakadémia :)

  • 2011.06.29 10:02:20tomsawyer

    2011.06.29 09:39:29nathalie
    Margókám, neked azt mondta Rozi, hogy elvettem?!
    Borzalom.
    Az a baj velem, hogy konzervatíve neveltek, ezt próbálom levetkőzni a liberalizmusommal, de még nem eléggé vagyok nyitott. Karcsinak inkontinenciája van, bementem, mondtam neki, ne hugyozzál össze-vissza, próbálj betalálni a klozetbe, baszod.
    Irénke folyton utánad takarít!
    Nem elég a 40 centis fasz, meg az ufó származás! Használni is tunni kéne baszki.
    Hugyos vagyol, hiába tipegsz betyárnadrágban, értelmetlen a létezésed.
    Engem egyébként az zavar, hogy már az ügyfeleknek is reklámozzátok, Margó.
    Jóhogy ez az egészséges, marketinges hozzáállás viszi előrébb a világot, és az ügyvédi munkát, de előbb a jogi feladat, utána a mentális segítés!
    Nem akarok keménykedni, de a pénz is számít, nem csak a rávezetés!

  • 2011.06.29 10:04:07Orbán takarodj!!

    Kérdezzétek a fityeszes Szargyártó Pétert, ő érintett és mindent megmagyaráz!

  • 2011.06.29 10:12:18ellentengernagy

    Nem kötelező!
    Ha egy pár vágyik rá, nyitottak errr, akkor miért ne tegyék azt ami kielégíti őket?!?
    Aki ennyire undorodik ettől, hát ne próbálja ki. De attól még másoknak leheznek extrább, merészebb vágyai, mint a misszionárius póz.
    Mindenki úgy és azt tesz a hálószobában (vagy máshol) amit akar és élvez. Ne ítélkezzetek ilyen agrasszíven!

  • 2011.06.29 10:17:325677467

    2011.06.29 09:04:38erdandrea
    "Az én pasim élvezi és jéé, nem lett buzi. Ha vmit mindkét fél élvez, szeret, akkor bármi belefér a kapcsolatba."


    Mert már az.
    Te amúgy mit élvezel abban hogy a seggében kotorászol? mert egy férfinak a jó kis szűk női segg az még a luk-luk kategóriába
    esetleg beleférhet, de hogy egy nő mit eszik a kakán azt nem értem :D

  • 2011.06.29 10:17:59nathalie

    2011.06.29 10:02:20tomsawyer


    Sajnos Dezsőkém kétszer annyira kell igyekezned. Ha nem kaptál liberális neveltetést, akkor figyelned kell arra, hogy nehogy a prűdség és konzervatívság ketrecében ragadj. Hiszen tudod, nem mindegy milyen az a ketrec...
    Karcsinál nincs igazad. Nem az én posztom, hogy eláruljam, de tetszel neki. semmilyen betegsége nincs, csak gondolta, hátha ezzel az inkontinencia dologgal kicsit felkelti az érdeklődésedet. Látta, hogy feltűnően sokat beszélsz a vizeleted összetételéről teázás, kávézás után, azt hitte ez a témakör izgat Téged. Ne ítéld el szegényt. Mindenki keresi a szerelmet...
    Kérlek az ügyfelek miatt ne aggódj. Ma már az üzleti életben is kell egy kis bevállalósság,egy kis vagányság. Ezt Te tudod a legjobban. Mai napig emlegetjük itt az ilivel azt az év végi karácsonyi bulit, aminek a Te ötleted alapján "Gangbang a fal alatt" volt a témája.

  • 2011.06.29 10:18:49Infant Rambo

    Én a cikk hatására már rendeltem is egy Turbó Análdózer 3000 Delux-ot. :)

  • 2011.06.29 10:21:125677467

    2011.06.29 10:12:18ellentengernagy
    "Aki ennyire undorodik ettől, hát ne próbálja ki. De attól még másoknak leheznek extrább, merészebb vágyai, mint a misszionárius póz."


    Mi lehányjuk egymást! Belebizsereg a puncusába a gyomorsav, a makkom meg az uborkadarabok és répapüré, kimart hüvelyfal között csuszorálódik. ECCerűen marhajó!!!! Kicsit nyitottabb párok a kakit is belekenhetik, korpáskeksz után az igazi.

  • 2011.06.29 10:23:46Sentа

    2011.06.29 10:18:49Infant Rambo
    Pénzkidobás volt, Nimbus 2000 akad minden háztartásban, az is megfelelt volna a célnak :)

  • 2011.06.29 10:24:19nathalie

    2011.06.29 10:21:125677467
    Majd kérlek küldjél fotót a velvetnek, hogy azt is fel tudják tolni a főoldalra. Ezzel csak azoknak lehet bajuk, akiknek nincs sexuális kultúrájuk és persze prűdek.

  • 2011.06.29 10:25:41nathalie

    2011.06.29 10:23:46Sentа
    Nimbus 2000

    Nem így hívták a Harry Potter seprűjét? Azt hiszem én félreértettem eddig a filmet...

  • 2011.06.29 10:26:185677467

    2011.06.29 10:24:19nathalie
    Már küldtem, biztos még verik rá a szerkesztőségben :(

    Önző disznók ezek, a jobb falatokat nem osztják meg a pórnéppel.

  • 2011.06.29 10:27:30Martian

    "Még mindig igaz a mondás, hogy a XXI. század pinája a segg. :)"

    kakadémia :)"

    Ja, én azt hittem, vatikáni mondás. :)

  • 2011.06.29 10:33:30szanalmas

    A kibaszott unalmas hülyék nem húznának végre el a picsába innen?! Elriasztjátok a téma iránt érdeklődőket!

  • 2011.06.29 10:34:515677467

    2011.06.29 10:33:30szanalmas
    Így van! Mindenki húzzon el a picsába aki nem menne a picsába!!!!!!!!

  • 2011.06.29 10:37:26nathalie

    2011.06.29 10:33:30szanalmas

    Mit akarsz még a témáról többet megtudni? Hogy ki mekkorát élvez tőle? Vagy hol szerezheted be a cuccot? Vagy a nőt, esetleg a pasit hozzá? Azt hitted, hogy majd valami irodai fitymacsattogtatást tudsz ma rendezni a sok kéjes hozzászólástól?
    Vannak erre más oldalak. Ennek a cikknek is oda kellett volna kerülnie.
    Ne haragudj, hogy elrontjuk az örömödet. Sajnos mint ahogy azt már korábban is megbeszéltük neked a cikkben lévő dolgok a normálisak, nekünk meg hogy így reagáljuk le. Ezzel nem lehet problémád.

  • 2011.06.29 10:40:475677467

    Hol van már wernherr von hitlerjugend? Ha lenne egy kis interracial vonatozás részéről az sokat dobna a témán :D

  • 2011.06.29 10:41:08Sentа

    De Nathalie, de. Csak kreatívan, spórolósan...

    ---

    cikkhez: nem manapság tudódott ki, (Európában sem, de pláne keleten nem) hogy a proszto'masszázs identitástól függetlenül kellemes, mégis van aki le tud mondani róla (sőt undorodik) - ezek nagy része homofób. Van aki nem - ezek nagy része meleg. Van aki le tudna, de nem akar. Mert jó neki, és nem fosik tőle, hogy ettől bebuzul, annyira magabiztos. Ennyi. Mondjuk a csajon dildó látvány/feeling nekem nem gyön be, szerencsés együttállása a csillagoknak, hogy igény sincs rá.

  • 2011.06.29 10:43:27tomsawyer

    2011.06.29 10:33:30szanalmas
    Ne tomboljál már aranyom. Nem adott este anyu a virágkaróból, azért vagyol frusztrálva?
    Itt tudományos vitakör alakult a minnél élvezetesebb, modern és haladó szexuális életről, és a magyari szexuális kultúra felvirágoztatásáról.

  • 2011.06.29 10:44:04tomsawyer

    -n

  • 2011.06.29 10:44:485677467

    2011.06.29 10:41:08Sentа
    "a proszto'masszázs identitástól függetlenül kellemes, mégis van aki le tud mondani róla (sőt undorodik) - ezek nagy része homofób. Van aki nem - ezek nagy része meleg. Van aki le tudna, de nem akar. Mert jó neki, és nem fosik tőle, hogy ettől bebuzul, annyira magabiztos."



    Valójában az aktív buzik is azt mondják utálják ha a seggükben matatnak. A férfi szerepbe ez nem illik bele. Szóval a heterok és az aktív buzik többsége nem hagyja hogy megdugják. Bizony így van ez.

  • 2011.06.29 10:47:21Lasombra

    2011.06.29 10:33:30szanalmas

    A műfaszon kívül a gugli is a barátod. Ha annyira zavarnak ezek a földhözragadt, unalmas, prűd alakok itt.

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

OnGo beszámolók

Hirdetés