Az amerikai demokrata politikus, Anthony Weiner jó eséllyel indult volna a 2013-as New York-i polgármesteri székért, ha nem küldözget ismeretlen nőknek fotókat a merev farkáról. Lemondott a solymári jobbikos politikus, amikor kiderült, hogy a kilencvenes években Zoltan Cowboy néven igen keresett pornós volt. A sor az IMF vezérigazgatójával és Berlusconival folytatódik.

Mint minden év, 2011 sem telt el szexbotrányok nélkül, jutott hazai és külföldi botrány is bőven. Berlusconi unga-bunga partijai ugyan 2010 végén derültek ki, de a mocskos részletek 2011-ben kerültek napvilágra.

Berlusconi többmilliós apanázst küldött szeretőinek

Az olasz miniszterelnök ellen kiskorú prostituálttal létesített kapcsolat miatt is folyt eljárás - az adócsalás mellett. A gyanú szerint az olasz miniszterelnök visszaélt hatalmával, elintézte, hogy a rendőrség elengedjen egy 17 éves marokkói lányt, aki lopott. Így akarta elintézni, hogy ne derüljön ki, a 17 éves lány szolgálatait is igénybe vette. Berlusconi a híres bulijai mellett szexért cserébe nők lakhatását támogatta, a 26 éves televíziós időjós, Alessandra Sorcinelli pár nappal azután, hogy kirobbant a botrány, még kapott apanázst Berlusconitól, nem is keveset. Havonta közel hárommillió forintnak megfelelő összeget kapott, így összesen harmincmillió forinttal lett gazdagabb az olasz miniszterelnöknek jóvoltából.

Pornózott a Jobbikos politikus

Kovi írta meg a Bűnös élvezetek című könyvében, hogy Kabai Zoltán, a solymári jobbikos politikai pályája előtt 10 éven át pornózott. A solymári Jobbik alapszervezetének exelnöke Zoltan Cowboy, Zoltan Kabai néven volt ismert,  többek közt szerepelt a Mazochista álmokban és a Hótehénkében is, a legkeresettebb pornósként tartották számon a kilencvenes években. Ahogy kiderült Kabai múltja, a politikus lemondott, és állítólag azt is fontolgatta, hogy beperli Kovit. A felnőttfilm rendező azt nyilatkozta a Velvetnek, nem szégyen, hogy Kabai pornózott, szerinte nem a 15 évvel ezelőtti tevékenysége miatt kell valakit elítélni.

Dominique Strauss-Kahnt nemi erőszakkal vádolták

A Nemzetközi Valutaalap, azaz az IMF vezérigazgatóját szexuális zaklatás miatt állították bíróság elé, Strauss-Kahn végig ártatlannak vallotta magát. Dominique Strauss-Kahnt májusban egy Párizsba induló járaton vették őrizetbe, a gyanú szerint a Times Square-i Hotel Sofitelben egy guineai szobalányt kényszerített erőszakkal orális szexre, majd megpróbálta megerőszakolni. A vezérigazgató azonnali hatállyal lemondott, és mivel nem rendelkezett diplomáciai védettséggel, így bíróság elé állították. A manhattani bíróságon ejtették Strauss-Kahn ellen a vádakat augusztusban, a büntetőeljárás azonban nem szűnt meg. A francia lapok azzal voltak tele októberben, hogy az IMF exverzérigazgatójának prostituált-hálózathoz lehetett köze.

Szexbotrányba keveredett egy magyar diplomata Minszkben

Hitszegő ígéretekkel vette le a lábáról fehérorosz szeretőjét a házas B.Z., a követségi tanácsos. Szeretője terhes lett, B.Z. pedig megpróbálta lebeszélni a gyerekről, és rá akarta venni az abortuszra. Hogy fontosabb személynek tűnjön, titkosszolgálatosnak adta ki magát. Az egész úgy derült ki, hogy a terhes nő testvére megkereste a Külügyminisztériumot, hogy kárpótlást kérjen az okozott kárért. B.Z.-t a követség azonnal hazarendelte, elbocsájtották. Afférjáról azért rejtett kamerás felvétel is készült, ami természetesen kiszivárgott.

Anthony Weiner, a farokmutogatós twitteres politikus

Az amerikai demokrata politikus, Anthony Weiner hobbiból küldözgetett a merev farkáról fotókat ismeretlen nőknek a Twitteren. Egy véletlen baki buktatta  le, nem privát üzenetként, hanem publikusan tette közzé farkát. A sorban oregoni diáklányok, texasi egyedülálló anya és egy pornós, Ginger Lee állnak. A 2013-as New York-i polgármesterválasztás nagy esélyese azt hazudta, feltörték a mikroblogját, és nem ő csinálta mindezt, később bevallotta, hogy mégis. A terhes felesége válni készült, a politikai karrierjét bukta, de a Hustler megsajnálta, és munkát ajánlott neki Los Angelesben.

.