Alig akad olyan ember, aki arra a kérdésre, hogy melyik a legundorítóbb pornó, amit valaha látott, ne tudná azonnal a választ. Akad seggből angolnákat kilövő, spermaomlettes, spermaivós a sorban. Az extrém kategória évek óta a legkedveltebb a pornóiparban, a Goldengate-ről az öreglányos pornót töltik le a legtöbben. Évek óta az extrém kategóriák a legnépszerűbbek.

Korábban már kiraktuk a világ egyik legundorítóbb pornófilmjét, de most arra voltunk kíváncsiak, ki milyen gusztustalan pornófilmet látott már. A Velvet annak is utánajárt, hogy a több mint bizarr filmekre még ma is nagy a kereslet, a pornó piaca e tekintetben évek óta nem változik.

Spermaomlett és análszex az angolnákkal

"A legundorítóbb pornójelenet, amit életemben láttam, az volt, amikor egy faszi ráélvezett egy tányérra, a nő elé tolta, aki megpróbálta késsel-villával megenni az ondót" – írta egyik kollégánk, és hozzátette, a címe az, hogy Cumomlette. "Ennek a műfajnak az a lényege, hogy ketten-hárman belerejszolnak egy serpenyőbe, megsütik, és megetetik a csajjal az elkészült matériát." Egy másik kollégánk ennél látott még gusztustalanabbat – legalábbis szerinte az. "Én láttam egyszer egy japán pornófilmet, ami arról szólt, hogy egy párocska felveszi kamerára a dugását, aztán a faszi kiveszi a kazit a kamerából, ráélvez, és arról nyalatja le a SZERELMÉVEL."

A kérdést feltéve, hogy kinek mi volt a legundorítóbb pornó, amit valaha látott, kiderült, alig akad olyan ember, aki ne tudna erre válaszolni. És ebben a csajok is benne vannak. Valószínűleg az internet fura oldalát sokan azért kattintják, mert unják, vagy épp nem kíváncsiak arra, amit a hétköznapi életben megélnek. "Egy kedves távol-keleti hölgy a jógában eke-pózként ismert testhelyzetet vesz fel, majd baráti segítő kezek egy tölcsért dugnak a seggébe, azon apró angolna halakat tuszkolnak le a seggén, marokszám. Amikor az utolsó angolna is elmerült az ánuszban, a tölcsért eltávolítják, és aztán sorozatlövésben távoznak az angolnák" – írta meg élményét a 28 éves Kamilla, aki nem látta a Two girls one cup című csodát, mert nem merte megnézni, de részletekbe menően tudja, mi történik a filmben. Egy másik Velvet-olvasó lánynak az volt a leggusztustalanabb pornó, amit valaha látott, amikor "egy csajnak a kifeszített szemébe verték". "Egyszer egy olyan filmet is láttam, japán természetesen, hogy a nők vödörből itták az ondót, versenyszerűen. Nem is tudom, hogy az pornónak számít-e, de elképesztően gusztustalan volt."

Az Ő még csak 87 tízszer olyan népszerű, mint az amatőr filmek

"Az arányok az extrémekhez húznak. Vannak azok a kategóriák, amik nem mondhatók átlagosnak, mint az idősebb, kövérebb, és minden, ami eltérő. A magyar amatőr szereplős filmeket kétszer, háromszor annyian töltik le. A legnépszerűbb film az Ő még csak 87 című, amit az amatőrhöz képest körülbelül tízszer annyian töltenek le" – mondta a Velvetnek a Goldengate.hu egyik szerkesztője, Kofi. Hozzátette, napi rendszerességgel nézik, melyik kategória hogyan fogy. Általánosságban elmondható, hogy minden kategóriát fogyasztanak az emberek (MILF, meleg, leszbi, amatőr, fétis, ázsiai, shemale, stb.) de nagyon nagy százalékban veri a mezőnyt a mature kategória, azaz az öreglányos pornó.

2004-ben a Szex a szippantókocsival és a Tyúkdugás volt a két legnépszerűbb pornófilm, akkor az derült ki egy online felmérésből, hogy az állatos pornókat töltik le a legtöbben. Az EU-s csatlakozás óta tilos ilyen filmeket készíteni vagy forgalmazni, de ezek nélkül is akad bőven gusztustalan pornófilm a neten. Az, hogy mindezt viccből vagy a testnedvekért nézik-e az emberek, teljesen mindegy, a forgalom az forgalom.