A zárható kabinok falán lyukak vannak, több is, így akár balról jobbról élvezheti a kukkolást vagy az idegen falloszok társaságát az, aki fizet ezért. Glory hole Magyarországon is van, igaz, szexklubokban és szexmozikban lehet a műfajt élvezni. Fórumokon szerveződnek a glory hole-ozók.

Hétköznap, munkaidőben is vannak, akik használják

"Van egy kabinsor, a kabinokba bárki bemehet, és be is tudja zárni az ajtót. Van bent tévé, azaz monitor, és akkor nézheti egyedül a pornót. A kabin falán vannak lyukak, több is, bal oldalt és jobb oldalt is, így a mellette lévő kabinból egyrészt ugye lehet kukkolni, másrészt bizonyos testrészeit átdughatja a lyukon, ha akarja" – mondta a Velvet megkeresésére Walter Anna (Wally), a Club Tutti Fruttitól, és hozzátette, hétköznap, hétfőtől péntekig, délután 2-3 körül is akadnak vendégek, párok és egyedülállók is egyaránt. "Ez elég közkedvelt dolog, vannak akik ezt élvezik, hogy bemennek egy kabinba, és egy másik kabinból bekukkol valaki, vagy bedugja a farkát. A csaj nem látja, hogy ki van a túloldalon, és csak így ismeretlenül leszopja. A 18-20 évesek nem járnak, inkább 30-tól fölfelé vannak vendégeink. Főleg azok a párok járnak, akik kábé 20 éve együtt élnek, ötvenesek, és szeretnének frissíteni a szexuális életükön. A csütörtök délután, este a legerősebb, és a szombat."

A glory hole – ismertebb nevén szopatólyuk – lényege, hogy van egy kerek lyuk, amin az ember ökle éppenhogy átfér. A kabinban elég sötét van, a falak is sötét színűek, egyáltalán nem látni, ki van a másik kabinban. Ha valaki kukkol a lyukon keresztül, nem is lehet észrevenni. "Mi ezeket minden nap takarítjuk, fertőtlenítjük, a falak és minden mosható, erre van is előírás. A kabin fala nem érhet le a földig, kell, hogy legyen egy 15-20 centis rész, mint egy székláb. Ami lefolyik cucc, azt végig tudod rendesen mosni. Ha a kabin fala leérne végig a földig, azt nehéz lenne a sarokban takarítani." A glory hole-ozók fórumokon egyeztetnek, megbeszélik ki, hányra megy a kabinokba, melyikben fognak dugni, párban vagy egyedül lesznek. Akit érdekel, az mehet kukkolni, vagy épp belógathatja magát a szomszédos kabinba. "A napijegy 1300 Ft, és ezért használhat mindent, mozit, klubot, a kabinokat, van egy bár is, a fogyasztásért természetesen külön fizetni kell. Bármit csinálhat korlátlan ideig, zárásig."

A glory hole nem swinger klub, és nem a dugásra találták ki

"A két dolog – bár vannak közös, hasonló részeik, de – alapjában két külön műfaj. A glory hole nem (elsősorban) az ismerkedésről szól, hanem anonim szopásra-szopatásra találták ki: a nő bemegy az egyik kabinba, a férfi a másikba, átlógatás, szopás, és mindenki megy boldogan haza anélkül, hogy tudnák, ki volt a másik oldalon. Ez az eredeti ötlet" – áll az Index egyik ide vonatkozó fórumoldalán, ahol többen azt feszegetik, mégis mi a különbség a két műfaj között. Az árban lényeges különbség van; míg a swingerezés drága mulatság, egy-egy éjszakáért több mint 20.000 Ft-ot is elkérnek, a glory hole egy-egy nyilvános vécében ingyen van, szexklubokban pedig napijeggyel igénybe vehető. Az alapszabály ugyanaz, mint a swingerklubokban, mindent illik megkérdezni, ha valaki nemet mond, azt tudni kell elfogadni. "Azért valljuk be őszintén, hogy lyukon keresztül dugni elég kényelmetlen és nem verseng a 'közeli' élményekkel, a nyalás meg ugye lehetetlen. Ki szereti a falat fogdosni, miközben dug, és sehogy, vagy részlegesen élvezni a nő látványát? Tehát ezt szopatásra találták ki és nem igazán dugásra" – írja egy másik fórumozó, és hozzátette, valószínűleg akadnak fizetett prostituáltak a kabinokban, de szép számmal vannak olyan csajok is, akik élvezettel veszik torokra egy vadidegen farkát.

A rendszeresen glory hole-ozó fórumozók problémája a szolgáltatással egyedül az ivararány, a legtöbben arra panaszkodnak, hogy kevés a nő, és akik ott vannak, pénzért szolgáltatnak. "Én a múltkor voltam lent a párommal, és hát elég nyomasztó volt a kanok aránya. Olyan 30 ürge lehetett, és erre volt három táncoslány meg a pultos csaj – akik ugyebár csak hangulatjavítók, és volt egy idősebb csajszi egy fazonnal, azt' kifújt. Az volt, hogy amerre mentünk, a csávók mint az utánfutók jöttek utánunk. Bár engem különösebben nem zavart, mert szeretem, ha megnézik a csajszimat, de őt igencsak zavarta a kiváncsi tömeg. Ha kevesebben lettek volna a fiúk, vagy több nő lett volna, akkor ő is jobban érezte volna magát, az elmondása szerint. De ez az éhes falka letaglózta egy kicsit, ez van. Azt hiszem, inkább a swingerben próbálkozunk legközelebb. Nem a cserebere miatt, hanem a fent említett aránytalanságok okán."