Sokan úgy képzelnek el egy swingerklubot, ahogy azt a filmekben látták, és drága maszkot viselő, orgiázó emberekkel teli elegáns partit vizionálnak. Kíváncsi olvasónk beszámolója szerint a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb.

Egészségügyi igazolást nem kérnek

Naivan azt képzeltem, az ilyen rendezvények előtt legalább valami minimális orvosi vizsgálatot kérnek, hogy egészséges vagy-e, hisz mégiscsak egymás testnyílásaiban nyúlkál majd több tucat ember, de semmi ilyesmi nem szükséges. A bejelentkezés csupán annyiból állt, hogy megeresztettem egy telefont, amiben jeleztem, részt vennék az egyik estén, kértek egy keresztnevet, majd mondták, hogy szeretettel várnak. A klub szerdától szombatig várja a kielégülni vágyókat. Az egyedül érkező nők számára a belépés ingyenes, a szingli pasik viszont ki kell, hogy perkáljanak minden alkalommal 15 000 forintot. Pároknak csütörtökön a legolcsóbb a swingelés, ekkor csak 6 ezer, szombaton viszont már 11 ezret is elkérnek. Az összeg magában foglalja a fogyasztást is, vagyis a csóró szingli lányoknak meg van oldva az ingyen vacsora extrákkal. A belvárosból BKV-val és egy kis gyaloglással együtt 40 perc alatt megközelíthető helyet két ismerősöm is ajánlotta, mint Budapest legjobb swingerklubját. Egyikük rendszeres látogatója volt a kőbányai klubnak, állítása szerint azért, mert egy sima buli alkalmával is elkölt 15 ezer forintot magára és a nőre, ám mégsem garantálja semmi, hogy utána ágyba is viszi a csajt. Itt viszont korlátlan a fogyasztás italok és nők szempontjából is.

Este nyolckor már a kapu előtt toporogtam Kőbánya kertvárosábanegy párral együtt, arra várva, hogy beengedjenek minket. A pasi alacsony, zömök, hájra gyúrós, kopasz, enyhén vöröses bőrszínű, a nő fekete hajú, tetovált szemöldökű, szolárium-barna, kissé hasas, kezében kisebb sporttáska. Csak arra tudtam gondolni, hogy tele van dildókkal, szájpeckekkel, síkosítóval vagy egy cuki felfújható és dugható báránnyal. Őket már régi ismerősökként üdvözölték az ajtóban, és azonnal kérdezték, hogy ma is ott alszanak-e. Szóval ilyet is lehet.

Becsekkoláskor kaptam egy kis számmal ellátott kulcsot, majd beküldtek az öltözőbe. Itt le kell vetkőzni fehérneműre, ugyanis a ház többi részére kizárólag ruha nélkül szabad bemenni. Mivel szingli lányként érkeztem, és nem akartam még nagyobb feltűnést kelteni azzal, hogy mindenféle akció nélkül egy órán belül le is lépek, előálltam egy ócska sztorival, hogy a pasimat szeretném meglepni egy szombat esti swinger partival, és most csak megismerkednék a hellyel. Meg is kaptam idegenvezetőnek a masszőr fiút, aki készségesen megmutatott nekem mindent.

Orál után barátfüle a desszert

Az egész házban olyan szag terjengett, mint egy öregasszonyok által üzemeltetett, lepukkant vidéki üdülőben. Állott, poros emberszag, amin nem csodálkozom, mert a masszőr srác elmondta, van, hogy péntek-szombatonként akár 100 ember is megfordul itt.

A bárban, ahonnan már csak a 80-as évek kedvenc kocsmai kiegészítője, az üvegszálas lámpa hiányzott,  a vendégek korlátlanul fogyaszthatnak alkoholt, az üdítőket pedig magunknak kell csapolni, mint a gyorséttermekben. Amin kicsit meghökkentem  –  pedig logikus  –, hogy van étkező, ami szintén önkiszolgáló, és még a vegetariánusokra is gondoltak. Saláták, rizs, valami zöldséges currys mártás, mirelit-krokett, tejszínes csirke, és desszertnek... barátfüle. Itt kezdtem egy kicsit szürreálisnak érezni a dolgot, és nehezen képzeltem el a szituációt, hogy egy alapos anális vegzálás után valaki lemegy, és bár még csorog az élvezet a mindenéből, eszik egy kis barátfülét. További csoda várt a társalgóban, ahol a plafon krepp-papírból csavart szalagokkal volt gondosan telecelluxozva, gondolom, a hangulat fokozására. Az egész egy bizarr általános iskolai farsangra emlékeztetett már, ahonnan a matektanár kizárta a táncolni vágyó kiskorúakat, hogy ő maga vezethesse be a napközis tanárnőt az unortodox táncművészet kevésbé publikus mozdulatsoraiba.

Ajtó, az nincs

Ajtó csak a szaunán, a mosdókon és két zárható szobán van, a többi helyiség mind egybenyílik, csak kis elválasztó falak jelzik, hogy már egy újabb szobában vagyunk. Az emeleten van egy úgynevezett sötétszoba, ahol tényleg annyira sötét van, hogy ha valóban megfordul itt egyszerre 100 ember, akkor nehezen lehet kivédeni, hogy aktus közben egy másik, ‘odanemillő' ember segge kerüljön az arcunkba. Ugyanezen a szinten, hanyagul, szinte a folyósó közepére helyezve lóg egy leopárdmintás szexhinta. Található még itt egy rúd, amit gondolom, a vendégek is igénybevehetnek, de leginkább a hétvégente megrendezendő show-k helyszínéül szolgál.

A biztonságról a klub gondoskodik; minden szoba bejáratánál műanyag kosárkák vannak a falra akasztva, benne óvszerrel, felette papírtörlővel. Ami érdekelne, de sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy egy átlagos takarítás mellett mennyire fordítanak figyelmet az ágyak, kanapék, párnák tisztántartására. Kötve hiszem ugyanis, hogy mindenki óvatosan eresztené ki magából a nedveit, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy a matracra menjen az anyag, és bizonyára rajtam kívül is sokan ódzkodnak attól, hogy mások több hónapos, felejtheteten odaszáradt emlékei közt élvezzék a szexet.
Hasonló ellenérzéseim voltak a legalsó szinten elhelyezett jakuzzival kapcsolatban is. Mégis milyen sűrűn takarítják és cserélik a vizét? Átlagosan hányan verik bele, és miért van algás, poshadt akváriumszaga? Egyébként ez a szint lehet a wellness részleg, mert itt található a masszázs és az S/M szoba is. Mivel a személyzet tagjai nem nyúlhatnak senkihez, kizárólag szexmentes gyógymasszázsra van lehetőség, de közben élvezhetjük a szadomazó szobából kiszűrődő kéjes sikolyokat, ahol a vendégek egymást kínozhatják a szúrágta fából készült középkori kínzóeszközökkel.

Ettől nem jött meg a kedvem

Kifelé menet az öltözőben összefutottam egy frissen érkezett párral, akik szinte egy az egyben az elején leírt párocska tíz évvel fiatalabb kiadása voltak. Bájcsevejbe elegyedtem a lánnyal, aki izgult, hogy itt bizonyára rettentő sokan lesznek, és emiatt egy kicsit tart a dologtól, mivel eddig csak egy hasonló helyen járt, de az családiasabb hangulatú – ő fogalmazott így  –  és kisebb volt. Elszomordtak, mikor látták, hogy én már öltözöm. Marasztalni próbáltak, mondván hogy szimpatikus fiatal lánynak tűnök, és igazán beszélgethetnénk egy órácskát még a jakuzziban, de kedvesen visszautasítottam őket, majd a képükbe hazudtam, hogy szombaton szívesen találkozom velük a párommal együtt.
Míg arra vártam, hogy leadhassam a szekrénykulcsot, a biztonsági őr elárulta, sokszor érkezik feljelentés a szomszédoktól, de olyan is előfordul, hogy igénybe veszik a klubot, természetesen ingyen. Ő is nagyon sajnálta, hogy ilyen hamar hazamegyek, mert elmondása szerint nagyon ritkák az egyedül érkező lányok, pláne a fiatalok, pedig az ilyenekre igény van és hamar le is csapnak rájuk. Megtudtam még, hogy tartottak már itt eljegyzést is, és ha van rá igény, az egész házat is ki lehet bérelni. Kissé csalódottan léptem ki az utcára, mert arra számítottam, hogy izgalmasabb élményben lesz részem, és nem magától a helyszíntől fogok undorodni, de végre elmondhatom, hogy előbb jön meg a kedvem a szexhez egy kőbányai villamosmegállóban, mint egy felkapott swinger klubban.