A technológia fejlődésével a szex is fejlődik. Vagy inkább visszafejlődik, és az emberek magányos tevékenységként élik majd meg szexet. Programozható guminők, iPhone-nal irányítható vibrátorok, és számítógépre csatlakoztatható műanyag nyelvek a jövő szexjátékai.

Elég kevés időnek tűnik az a három év, ami hátra maradt a mérnököknek arra, hogy végre létrehozzák a Vissza a jövőbe című film lebegő gördeszkáját. Ezzel szemben a szex terén elég jól áll a technológia, sőt már-már meghaladja Woody Allen 2173-ban játszódó Hétalvó című filmjében szereplő Orgazmatront – írja a The Next Web.

A szexuális segédeszközöket forgalmazó brit webshop, a Lovehoney vezetője, Matt Curry tökéletesen ismeri az emberek ízlését és igényeit, mivel látja, hogy milyen eszközökre költenek a legtöbben. Elmondta, hogyan tudják a legkönnyebben és a leggyorsabban kielégíteni a vevők szeszélyeit: “A kínai vagy európai tervezők szexjátékainak terveit már könnyedén ki tudjuk nyomtatni az irodában a 3D-s nyomtatónkkkal, ami sokat dob a tervezés és a fejlesztés gyorsaságán. Korábban rengeteget vártunk a hajón vagy repülőn érkező prototípusokra, így viszont gyorsabban megtudjuk, hogy mi a tervező pontos elképzelése" – nyilatkozta Curry.

iPhone-ra csatlakoztatható vibrátorok

A Lovehoney blogján található “kedvenc szexjátékok” lista alapján jól látható, hogy az online vásárlás lehetősége miatt a vásárlók tényleg azt veszik meg, amire vágynak, nem pedig azt, amiről nem tartják cikinek, ha mások látják, hogy megveszik egy boltban, így a harmadik legnépszerűbb termék egy butt-plug. “Ez gyönyörű példa arra, hogy az általános közvéleménnyel ellentétben sokkal többen szeretnek különböző dolgokat feldugni a fenekükbe. A munkám során megtanultam, hogy szinte mindenki vonzódik valami olyan dolog iránt, amit mások furcsának gondolnak, főképp mert több a választás lehetőség is. Tíz évvel ezelőtt például senki nem gondolta volna, hogy olyan speciális eszközökhöz lehet majd könnyedén hozzáférni egy hétköznapi szex-shopban, mint mondjuk a Pipedream Extreme termékei (gyakorlatilag élethű vaginákat, és fenekeket gyártanak), orvosi fétis eszközök, vagy bármilyen elektromos szexuális segédeszköz. A vibátorok jövője pedig valószínűleg a “teledildonics”-ok, vagyis a távirányítható szexuális segédeszközök lehetnek, bár Curry szerint ezen a téren pont nem állnak jól egyelőre: “Azért van némi fejlődés ezen a téren is. Láttam már olyan prototípusokat, amik iPaddel, vagy csetprogrammal működnek, így biztosítva az élményt a távkapcsolatban élőknek." De az Apple-használók már élvezhetnek pár iPhone appot: egy korábbi Apple alkalmazott, Suki Dunham például saját céget alapított OhMiBod néven, ahol olyan vibrátorokat árul, amik zene segítségével működnek. Cége nemrég dobta piacra azt az iPhone appot, ami lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy távolról vezérelhesse a rácsatlakoztatott vibrátort, ami gyakorlatilag a zene ritmusára rezeg.

Szex és csók a gépekkel

Az egyik legbizarrabb innováció egy tokiói egyetem kutatóitól származik. A gépet Kiss Transmission Device-nak nevezték el, aminek célcsoportja a távkapcsolatban élők, akik ennek segítségével csókolózhatnak egymással két gépre csatlakoztatható műanyag nyelv segítségével. A kutatócsoport tagjai azon is dolgoznak, hogy hogy lehetne a csókolózás olyan fontos elemeit is belevinni, mint az ízek, illatok, és a nyelvek nedvessége. Hasonló a RealTouch eszköze, ami még a Fleshlight művagináin is túltesz. A terméket egy egykori NASA mérnök tervezte, amiben síkosító tartály is van, és USB-vel csatlakoztatható a számítógépre. A gép mozgása így a számítógépen futó pornófilmekben látható mozgással kerül szinkronba, így próbálva átadni a filmen látható érzést a felhasználónak.

Azok számára, akik többet akarnak egy egyszerű luknál, ott van a Real Doll, ami – ahogy a neve is elárulja – részletesen kidolgozott, élethű guminőket árul. Ilyen babával szerepelt együtt Ryan Gosling a Plasztik szerelem című filmben. A Real Doll legnagyobb riválisa a robotikusabb Roxxxy, amit a True Companion forgalmaz, és amit a cég gyakorlatilag egy társnak szán, mivel nem csak szexelni, hanem  csevegni is lehet vele. Roxxxynak ugyanúgy három “használható” nyílása van, mint egy átlagos nőnek, a tetejébe pedig programozható is, így lehet álmos, bőbeszédű, vagy szexre éhes a műanyag társunk. A babákat természetesn “updatelni” is lehet a netre csatlakozva. “A szexiparban igény volt a realisztikus, szép, és dárga babák elkészítésére, de az emberektől folyton csak azt hallottuk vissza, hogy zavaró volt számukra a babák katatón 'viselkedése'. Szerették volna, ha a babájukkal kapcsolatba tudnak lépni, és mi megoldottuk a problémát” – olvasható a The Companion oldalán.

"Nem lehetne lecserélni a fejét?"

A Real Doll “felhasználóinak” meglepő módon ugyanolyan fórumaik vannak, mint bármilyen más gadget felhasználóinak, ahol a júzerek egymás közt beszélgetnek az esetleges hibákról, vagy előnyökről: “Nagyon szeretem az Electra Doll testét, de az arca annyira már nem tetszik. Utánanéztem a lehetőségeknek, de sajnos kiderült, hogy nem tudok cserélni. Az lenne a kérdésem, hogy ha ráfizetek, akkor esetleg nem lehetne-e egy másik fejet tenni rá? A bőrszíne nem nagyon érdekel, de ezzel a fejjel nem tudok kibékülni. Olyan zavart az arca számomra. Nagyon tetszik a teste, de nem olyan arccal, mintha épp szét akarná rúgni a seggem. Mennyibe kerülne egy új fej?” – olvasható az egyik ilyen fórumon az egyik elégedetlenkedő vásárló hozzászólása. A RealDoll egyébként olyan babákat is piacra dobott, amiket pornószínésznőkről mintáztak, és a legapróbb részletekig hasonlítanak  a 'mintákra'. Az egyik ilyen minta Jessica Drake pornószínésznő volt, aki még e-maileket is kap a 'használóitól', amiban azt írják, hogy mennyire élvezték 'vele' a szexet. Egy RealDoll baba – mindenféle extra nélkül – 5999 dollárba (~1.300.000 Ft) kerül. Láthatóan sokat fejlődtek a guminők, amiknek az elődjei valamikor a 16. században készülhettek el először. Azokat még spanyol és francia tengerészek rakták össze maguknak rongyokból és ruhákból, hogy ne legyenek “magányosak” a hosszú utak alatt.

A technológia tönkreteszi a kapcsolatokat?

A Plymouth-i Egyetem “A techológia használata a kapcsolatokban” című jelentésében írja, hogy a 16-24 éves korosztály 88%-a egyetért abban, hogy a technológia pozitív hatással volt a kapcsolataikra. A válaszadók több mint fele mondta, hogy a kapcsolatukban fontos szerepet játszanak az online tevékenységek, és hogy fontos része volt sokuknál új kapcsolatok kialakításában. Ugyanakkor a megkérdezettek közel fele szerint, az online kapcsolat károsíthatja az “offline” kapcsolatot. Viszont már az online és offline kapcsolatok közti határok is kezdenek elmosódni, főleg a rengeteg ismerkedős applikáció miatt. Ilyen például a Grindr (kifejezetten melegek számára), vagy a Blendr, amik gyakorlatilag a névtelen szexre adják meg a teret és a lehetőséget. A Grindr-nek több, mint 4 millió használója van, összesen 192 országban, amit – ha csak a számokat nézzük – már önmagában szexuális forradalomnak nevezhetünk, de persze nem mindenki gondolja, hogy ez pozitív dolog lenne. Igaz, hogy az ember szexuális élete fokozható a technológia által, de pont emiatt félő, hogy az egyén önös érdekei és igényei fontosabbak lesznek, és mással nem foglalkozik majd.

2006 júniusában Henrik Christensen azt nyilatkozta a The Sunday Timesnak, hogy az emberek öt éven belül már robotokkal fognak szexelni. Igaz, a True Companion vevői már ezt teszik, de mennyi időnk van még addig, míg a szexipar “robotizálódása” mainstream lesz? Főképp azért, mert ahol felbukkan egy új technológia – legyen az a VHS, a BluRay, vagy a 3D – a szexipar mindig van annyira gyors, hogy szinte azonnal fel is használja azt. Például napokkal azután, hogy a Google bejelentette, hogy a Glass AR szemüveg (a Google kijelzős szemüvege) elérhető lesz a fejlesztők számára, Quentin Boyer (pornógyártó) közölte, hogy az ő cége lesz az első, aki pornót fejleszt majd erre a platformra, és ezzel fejleszthetik az úgynevezett POW pornót (Point Of View-pornó – amikor a kamerás az egyik résztvevője az aktusnak).

Legyen az egy könyv, mint például A szürke ötven árnyalata, vagy egy milliós értékű műanyagbaba, amivel akár még interakcióba is léphetünk, mind azt mutatja, hogy a technológia és a fejlődés egyre nagyobb szerepet játszik a jelenkori szexualitásban. A következő tíz év meghatározó kérdése pedig minden bizonnyal az lesz, hogy próbáljuk-e megtartani az intimitást egy hosszútávú kapcsolatban különböző technológiák és eszközök segítségével, vagy inkább kreálunk magunknak egy teljesen elszigetelt világot, ahol magunkat elégíthetjük ki.