Míg régebben nagy számnak minősült elcsípni egy-egy smároló lánypárt a szórakozóhelyeken, és vadultak rá a pasik, ma már inkább csak szánakozva néznek a műleszbikusokra. A férfiakat leginkább a kikacsintgatás idegesíti, vagyis az, hogy a fiatal csajok ezzel próbálják meg felhívni magukra a figyelmet.

Szinte nem is lehet már úgy elmenni bulizni az éjszakába, hogy ne kerülne az ember szeme elé egy-egy smároló lánypár. A jelenség egyre gyakoribb a fiatalok körében, de ritkán van köze a biszexualitáshoz vagy a leszbikussághoz. A lányok/nők leginkább figyelemfelhívásnak szánják a jelenetet, ennek ismérve pedig leginkább a kikacsinthatás a pasikra csókolózás közben, ha pedig valaki horogra akad, vége is a mókának.

Márpedig az esetek többségében valaki mindig horogra akad, a kérdés csak az, hogy miért. Olvasóink leveleiből kiderül, hogy az érettebb férfiak leginkább szánalmasnak találják a leszbikus kiselőadásokat, aki pedig kattan a dologra, az is csak a szexre megy, hiszen egy ilyen jelenet után ki is akarna hajnalig beszélgetni a metafizikáról.

Figyelemfelkeltésnek durván szánalmas

A 38 éves Dániel szerint több oka is van annak, amiért pár feles után egymásnak esnek a csajok a szórakozóhelyeken: "Vannak a csajok, akikben van egy kis hajlam és részegen hajlamosak beleszaladni ilyen sztorikba, na, velük nincs gond, és az még izgató is tud lenni kicsit. Vannak azok, akik úgymond megbotránkoztatásból csinálják, nekik nem sikerül beleélni magukat, ez rá is van írva a fejükre. Közepesen szánalmas, és semmi megbotránkoztató nincs ebben. Végül vannak a ribancok, akik direkt azért csinálják, hogy felhívják magukra a faszik figyelmét. Az ilyen módja a figyelemfelkeltésnek nagyon durván szánalmas."

A 34 éves Gergő sem kedveli az ilyen mókát:  "Tíz évvel ezelőtt ez még izgalmas volt, egyrészt akkor jött divatba, hogy két nő ezzel vonja magára a pasik figyelmét, másrészt tíz évvel fiatalabb voltam, naná, hogy kajáltam a kiselőadásokat.

De mostanra ez már szánalom a köbön. A műleszbizős csajok régebben is csak arra voltak jók, hogy kint, a diszkó falának döntve jól megdugja őket valaki, mára már ennyibe se veszik őket. Azokkal semmi bajom, akikben tényleg van biszexualitás. De ők meg úgyis elvonulnak egy idő után szobára, nem a férfiak kedvéért nyalják-falják egymást. A kikacsintgató műleszbizés viszont nevetséges."

Mi a véleménye a műleszbikről?

"Engem nem izgat, de szórakoztat, ha két lányt látok smárolni" – fűzte hozzá a 24 éves Henrik. "Ilyenkor megy a röhögés, füttyentgetés, meg hogy: adjad neki!, de hogy ezzel ki tud magának faszit felszedni, az talány számomra".

A lányoknál ez természetes

Persze megkérdeztünk egy középiskolás lányt is, hogy neki mi a véleménye erről a jelenségről: "A barátnőmmel szinte mindig egymásnak esünk, ha kicsit iszunk egy buliban. Nem vagyunk leszbik, csak szórakozunk, szerintem semmi rossz nincsen ebben. A fiúk meg szeretik, jönnek ránk rendesen, szerintem kevés olyan lány van, aki ne csókolózott volna még valamelyik barátnőjével" – mesélte a 19 éves Petra.

A sSzakember szerint egyébként teljesen normális, hogy fiatalként sok mindent kipróbál az ember, ebbe pedig beletartozik az is, hogy a jó barátnők csókolóznak egymással. "Ennek legtöbbször semmi köze a szexualitáshoz, a lányok polgárpukkasztásból, viccből csókolóznak egymással, és csak a nyilvánosság előtt. Nem volt ez másképp tíz évvel ezelőtt sem, csak míg régebben nagy divatnak számított, ma már unalmassá vált a férfiak számára is" – mondta Dr. Kovács Attila szexuálpszichológus. Minél több ilyen és ehhez hasonló látvány éri az embert, annál inkább emelkedik az ingerküszöbe, így ami egykor izgalomba tudta hozni a férfiakat, arra ma már inkább szánakozva tekintenek."