Antonio a kanapén fekszik, újságot lapozgat, és nem foglalkozik a nőjével. Regina Moon fölé áll harisnyatartóban és strasszos fehérneműben. Mi van, unsz? - ezzel a kérdéssel indít, és kitépi Antonio kezéből az újságot. Innen indul a hardcore pornó. Kovi kemény mélytorkos pornót forgatott arcraélvezéssel, amit körülbelül tíz ember nézett végig közelről március 12-én este.

A felnőttfilmes Kovi élőben mutatta meg, hogyan kell elképzelni a pornóforgatást, bizonyítva, hogy a pornósok munkája nem egyszerű. Az pedig tévhit, hogy ők csak szexelnek, és még pénzt is kapnak érte. Regina Moon és Antonio két órán keresztül próbálkozott kihozni magából a legtöbbet, megálltak, mert kiszáradt a szájuk, és vizet kértek, vagy mert síkosító kellett, vagy épp azért, mert a lámpaláztól kevésbé tudtak egymásra koncentrálni: a farok nem volt elég merev, a sperma belefröccsent a pornószínésznő szemébe, és a felvett jeleneteket még le is kellett külön fotózni. Az élvezést is a végén, amihez sűrített tejet használtak. A végeredmény nem lett rossz, Kovi szerint se.

A március 12-i eseményen tizen jelentek meg, ennél több emberre nem is készültek a szervezők. A Goldengate szexmúzeum emeletén kisebb színpadot emeltek, erre pedig egy piros bőrkanapét helyeztek el. Kovi a közönségnek elmondta, megbeszélték előre, mi lesz a jelenet története: a kanapén újságot olvasgató férfit kérdőre vonja a nője, hogy miért nem foglalkozik vele. Fél tíz körül Regina Moon, aki próbálkozott a ValóVilággal is, kisétált a színpadra, és megszavaztatta a közönséggel, melyik fehérneműben szeretnék látni. A leopárdmintás, strasszköves és hasonló ribancszettek közül a strasszköves nyert harisnyatartóval. Sminkelés és lelki felkészülés után indult az action. Kovi megbeszélte az operatőrrel és a fotóssal, hogy hogyan dolgozzanak együtt, ki hova álljon, mikor mit tegyen. Azt is egyeztették, hogy ahogy kimondja, felvétel, forogjon a kamera, az action utasítástól pedig az úgynevezett hasznos kép készül.

Az első action elhangzása után Regina Moon a kanapén heverésző Antonióhoz lépett, mondott egy mondatot, majd kitépte a pornós kezéből az újságot, és el is kezdődött a hardcore pornó. Nyalás, szopás, mélytorok, köpködés és dugás volt a forgatóköny, a végén arcraélvezéssel, majd masztival.

A fél 10-kor kezdődő forgatásnak kicsivel több mint két óra múlva lett vége, közben rengeteg leállással. Annyira sokkal, hogy ha még ne adj isten, tényleg meg is kívánták volna egymást a pornószínészek, akkor se lett volna idejük belemelegedni. A közönség jól vette az akadályokat, senki nem hőbörgött, hogy a 14 500 Ft-os jegyárért mást vártak volna. Középkorú házaspárok, fiatal férfiak, nők egyaránt ültek a nézőtéren. Kovi a jeleneteket a falra kitett monitorokon követte, nem a színészeket nézte. Ezt azzal magyarázta, hogy ő csak azt akarja látni, amit majd a néző is lát, amikor megveszi a DVD-t.  A monitort nézve utasította például, hogy pucsítson Regina Moon, vagy hogy fordítsa ki a csípőjét a kamera felé. A kanapé kényelmetlennek bizonyult a szexhez, az előre megbeszélt pózokat menet közben változtatták a színészek Kovival együtt.

Az utolsó jelenet, azaz az élvezés nagyon nehezen jött össze, de férfi legyen a talpán, aki képes több mint tíz ember előtt parancsra élvezni, és kemény farkat mutatni órákon át. Az élvezést végül szájba kérte a pornószínésznő – eredetileg arcraélvezést terveztek –, Kovi pedig arról faggatta előtte Antoniót, képes-e hosszan élvezni. A férfi mondta, hogy persze, ezzel nem lesz gond. Az élvezés parancsra történt, akkor vette ki, amikor Kovi mondta, akkor tette Regina Moon szájába, amikor utasították rá, és akkor engedte szabadjára magvait, amikor a fények megfelelőek voltak, az operatőr pedig tüsténtkedett. A cumshot végül nem úgy sikerült, ahogy tervezték, Regina Moon bal szemébe is került sperma, ami miatt nagyon nehezen tudott koncentrálni a folytatásra, azaz a masztijelenetére. A történet szerint ugyanis a szájából kicsit kiengedi a spermát, kenegeti magán és közben vadul maszturbál, majd elélvez. Parancsra, ezt is Kovi mondta meg, mikor mehet.

A forgatás nem ért véget a kétkezes masztival, Regina Moon a fotózáshoz is pózolt a kanapén. A cumshot jelenetet is le kellett fotózni, ehhez pedig sűrített tejet tett a szájába, kicsit habosította, majd lecsurgatta. Végül az öltözőbe ment, ahol átöltözött, és pár perc múlva friss sminkkel, farmerban sétált a nézők közt.

Ha szeretné megnézni a hardcore pornó forgatásán készült videót, kattintson ide!