Az Indiana Egyetem felmérése szerint a nők nagyja élvez el a hasizomgyakorlatok közben, mindezt úgy, hogy nem fantáziál a szexről, és még csak nem is gondol arra, akihez éppen vonzódik. Vannak, akik képtelenek uralkodni magukon a nyilvános helyen, mint például a konditeremben.

A tornagyakorlatok okozta élvezetek, edzés közbeni orgazmusok általában csak sugdosva merülnek fel egy-egy barátnői csevejben, ennek ellenére természetesen ez is az egyik kedvenc témája a női orgazmuskutatóknak a G-pont mizéria mellett. 

Vannak témák a szexben, amiket időről időre felkapnak a magazinok, az egyik ilyen az edzés és a női orgazmus közötti összefüggés, ami most éppen ismét körbelengi a külhoni weboldalakat. A Psychology Today az Indiana Egyetem közzétette a kutatását a témában, az egyetem professzorai megállapították, hogy a testmozgás egyes nőknél orgazmussal járhat. A vizsgálatban 124 nő vallotta meg az online kérdőíven, hogy orgazmust élnek át a különböző gyakorlatoktól, 246 nő pedig azt ikszelte be, hogy szexuális élménnyel párosul az, ha a testüket fizikai terhelésnek teszik ki. 18 és 63 év közötti nőket kérdezett az egyetem, többségük párkapcsolatban, házasságban él. A Velvet korábbi, nem reprezentatív felméréséből is kiderült, hogy több nő is képes orgazmust átélni sportolás közben. Az Indiana Egyetem vizsgálódásából kicsivel több is kiderült, mint a Velvet felméréséből. 

  • A megkérdezett nők több körülbelül 40 %-a több mint tízszer tapasztalt orgazmust vagy szexuális élményt sportolás közben.
  • A legtöbb nő, aki a csúcsig jutott sportoláskor, a nyilvánosság miatt önuralmat gyakorolt, azonban 20%-uk képtelen volt uralkodni magán, és nem tudták irányítani a szituációt.
  • Azok akik elélveztek, a gyakorlatok közben nem fantáziáltak szexről, sem senkiről akihez vonzódtak.
  • Az orgazmusos csoport 51,4% számolt be arról, hogy hasizomgyakorlatok miatt élveztek el a megkérdezettek a felmérés előtti 90 napban. Az orgazmusos női csoport 26,5%-nak a súlyemelés szerzett örömöt, 20%-nak a jóga, 15,8%-nak a biciklizés, 13,2%-nak a futás és 9,6%-nak a sétálás, kirándulás. A felmérés végeredménye szerint különböző típusú fizikai gyakorlatok okoztak orgazmust vagy szexuális érzéseket a nőknél.

"A leggyakoribb feladatok, amik orgazmussal járnak a hasizom gyakorlatok, a kötélmászás, a biciklizés/spinning és súlyemelés" – nyilatkozta Debby Herbenick, társigazgató az Indiana Egyetem Szexuális Egészségmegőrző Központjától. "Az adatok azért érdekesek, mert azt mutatják, hogy az orgazmus nem szükségszerűen szexuális cselekvés, és talán többet is megtanít nekünk a testi folyamatok alapján a női orgazmus megtapasztalásáról" – tette hozzá. A Velvet korábbi, nem reprezentatív körkérdésére adott válaszokból kiderült, hogy a felülések és a kötélmászás az a két gyakorlat típus, ami bizsergető érzéssel tölti el az asszonyokat és a lányokat. Az, hogy hogyan történik ez pontosan, azaz hogyan okoznak orgazmust a különböző fizikai gyakorlatok a női testben, egyelőre homályos. De mivel a tudósok kedvenc témája a női orgazmus megfejtése, feltehetően hamarosan tudományos választ kapunk erre is.