Becoming Belle Knox címmel készült el az a dokumentumfilm-sorozat, ami konkrétan arról szól, hogy hogyan lett pornósztár egy iskoláslányból. A sorozat próbálja bemutatni a pornóval kapcsolatos tényeket és tévhiteket, méghozzá nem ítélkező stílusban, ahogy azt megszokhattuk. És a végére az is kiderül, hogy Belle Knox igazából nagyobb feminista, mint azok, akik lenézik őt.

Egy új, netes dokumentumfilm-sorozat készült a pornóról, pontosabban arról, jogy egy átlagos iskolánylányból, Miriam Weeksből hogy lett pornósztár – Belle Knox – azért, hogy el tudja tartani magát, és finanszírozni tudja tanulmányait.

A Daily Dot szerint a Becoming Belle Knox végre hihető módon mutatja be a szexiparral, és leginkább a pornóval kapcsolatos tévhiteket, nem pedig keményen ítélkkezve,m ahogy azt a médiában mostanában megszokhattuk. Mert ha csak a BBC egyik a témával foglalkozó sorozatát nézzük: The Dark Side of Porn, vagyis A pornó sötét oldala, nem mondhatnánk, hogy nem ítélkeztek már a címben is.

Merthogy sokan odáig is eljutottak, hogy a pornót egyenesen bűnnek tekintik, egyes feministák pedig el is ítélik a pornóiparban dolgozó nőket. Pedig mintha a feminizmus lényege pont az lenne, hogy a férfiak és nők egyenlő jogokat és lehetőségeket érdemelnek.

És pont ezért jó állítólag a Becoming Belle Knox, ugyanis a sorozat már az elején kapásból három mítosszal számol le. A végén pedig az is kiderül, hogy Belle Knox nagyobb feminista, mint azok, akik lenézik őt.

1. A szexmunka nem is munka

Ugyanis állítólag sokan úgy gondolják, hogy a szexszel való pénzszerzés csak egy kibúvás a munka alól, mert a szexet nem lehet munkának tekinteni. Viszont eza  dokumentumfilm-sorozat szépen bemutatja, hogy a pornózás igenis kemény munka.

Mint ahogy minden más dolgozó ember, Miriam Weeks is ugyanúgy utálja, vagy éppen szereti munkájának bizonyos részeit. Azt például élvezi, hogy munkája viszonylag kötetlen, de az is hozzátette, hogy a dolgot nehéz volt tisztázni a családjával. De a sorozatban végig hangsúlyozzák, hogy a pornózás elsősorban egy munka, ugyanúgy, mint ahogy valaki buszvezető, grafikus, vagy épp igazgató egy cégnél.

2. A szexhez érzelmi kötelék is kell

A többség még mindig úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy a szexhez két ember között egy minimális érzelmi kötelék is szükséges. Főként azért, mert az is általános vélekedés, hogy a nők annyira érzelmesek, hogy számukra az érzelmek nélküli szex nem is létezhet, vagyis kizárt dolog, hogy csupán élvezetből lefeküdjenek egy férfival.

A sorozatban Miriam Weeks elmondja, hogy mielőtt pornózni kezdett volna, neki is voltak problémái az érzelmek és a szex kettéválasztásával. "Mióta pornózom, az érzelmeket és a szexet teljesen külön tudom kezelni, ami jól jön az életben is." Weeks azt is hozzátette, hogy a nők képesek és meg is tehetik, hogy különböző okokból szexeljenek valakivel. Nem csak szerelemből, de élvezetből is, na meg pénzért.

3. A pornósok mind érzelmileg sérültek

A szexmunkásokkal – azon belül is főleg a nőkkel – kapcsolatban az az általános és egészen ostoba előítélet, hogy azért pornóznak, mert gyerekkorukban molesztálták őket, és nem is maradt más választásuk, mint a pornó.

Bár tény, hogy a többi nőhöz képest a pornószínésznők közt több olyat találni, akit valóban molesztáltak korábban. Igaz, általában egy biztosítási ügynökről, vagy egy bolti eladóról kevésbé szoktak ezek a dolgok kiderülni, mint mondjuk egy médiában is sokszor szereplő pornósznésznőről.

Egyébként Miriam Weekset is megerőszakolták korábban, de szerinte ennek semmi köze ahhoz, hogy most ebben a szakmában dolgozik. Sőt, szerinte a pornózástól csak sokkal erősebb és függetlenebb nő lett: "A pornóban minden tőlem függ. Akkor mondok nemet, amikor csak akarok. Azt csinálok, amit én akarok. Én irányítok. És szeretem azt az öntudatos és szenvedélyes embert, akivé a pornónak köszönhetően váltam."

Ebből pedig az következik, hogy Miriam Weeks inkább tudja, hogy mit jelent feministának lenni, mint azok a magukjat feministának nevező nők, akik elítélik a pornószínésznőket.