Ismerjék meg Kanos Lajost és Dupla Amált a Velvet szexrovatának két új arcát, akiket arról kérdeztünk, milyen élményekkel gazdagodtak Jáksó László terepjárójában töltött nászútjuk során. A tanulságok szerint az autós szexhez nem árt, ha a nő hajlékony, míg a férfi merev, meg persze egy kis síkosító is szükséges.
A cikk képanyagát csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk!

A Velvet szexrovatának vérfrissítésekor találtunk rá Kanos Lajosra és kedves feleségére, Dupla Amálra, akik nem sokkal ezelőtt házasodtak össze. Lajos vállalkozó, feleségét, Amált egy korábbi munkahelyén ismerte meg, ahol a nő titkárnőként dolgozott. Az ifjú pár boldogan vállalta el azt a nehéz feladatot, hogy a Jáksó László terepjárójába tervezett nászútjukat végigdokumentálják, hogy ezzel beavassák az olvasókat az autóban egymásévá válás rejtelmeibe.

Tényleg csak felnőtteknek. Nem viccelünk.

Elmondhatjuk, hogy legújabb szerzőpárosunk kitett magáért, alapos munkát végzett, és a celebhasonmás verseny győztesének szánt autó szinte minden pontján beteljesültek. Nézzük is meg, hol és miként!

Áthajolás

Áthajolás

Lajos: Ebben a pózban az a jó, hogy ha Amál ügyes, márpedig az, akkor a mögöttünk jövő semmit sem vesz észre az egész műveletből. Egyébként önök ne próbálják ki! Nem mindenki olyan ruganyos, mint mi. Álló autóban is élvezet egyébként, esetleg egy jó mozi közben.

Amál: Egy férfi sem tartja szem előtt, ha vezet, nehezebben fog tudni elélvezni, és ezt mindig a nő sínyli meg. Sose ajánlja fel ezt a pózt vezetés közben, mert balesetveszélyes és nem lehet finnyáskodni, nyelni kell. Bevallom, az oldalam egy kicsit megfájdult közben.

Szemtől szembe

Szemtől szembe

Lajos: Ha úgy alakul, hogy Amállal a kocsiban kívánjuk meg egymást, nekem ez a kedvenc pózom: Amált is látom, a kormányt is tudom fogni. Ilyenkor tényleg az élet császárának érzem magam, mindent én vezérlek. Azt persze már Amitól kell megkérdezni, hogy mennyire nyomja a hátát a volán. Ilyenkor, ha nagyon hevesek vagyunk, sokszor észre sem vesszük, hogy hiába a párás üveg, a duda mindenképpen ránk tereli a figyelmet.

Amál: Bár Lajos azt érzi, ő a király, mégis én irányítok, hiszen olyan ütemben mozgunk, amilyenben én akarom. Ezt még Suzukiban is szeretem.

Anyu vezet

Anyu vezet

Lajos: Ezt is nagyon szeretem. Bár Amál előtt volt néhány barátnőm, akik elég maradiak voltak, és nem akarták kipróbálni a másik irányból, de Amállal ilyen szempontból semmi probléma, sőt. Szóval vele ezt nagyon élvezem. Ő is élvezi, hiszen így ő is foghatja a kormányt, kicsit császárnénak képzelheti magát. Az néha zavar, ha beleveri a fejét az arcomba, még jó, hogy elég lapos az orrom.

Amál: Itt nincs mese, benyomja tövig. Néha belefér, hogy használja a testem összes nyílását, de nem vagyok elkötelezett híve a végbéltágításnak. Bár ma már műtétekkel lehet segíteni, korrigálni az ilyen mókák eredményét.

Átbucskázós

Átbucskázós

Lajos: Azért egy ekkora autóban ez adja magát, nem? Mármint érted, letekered a jobb elsőt, és máris mintha csak otthon lennél a kanapén, háttal a tévének. Ezt nem is mondanám tovább, szerintem ez a póz mindenkinek természetes kell, hogy legyen.

Amál: Amikor apám először megengedte, hogy előre üljek, nem gondoltam, hogy egyszer a hátsó ülésekre fogok vágyakozva nézni. Fájt a térdem, na.

Álmosan az anyóson

Álmosan az anyóson

Lajos: Én nem vagyok ezért a pózért oda, azt hiszem, Amál jobban szereti. Nagyon zavar a kézifék. Amál meg mondjuk sokszor beveri a kis pisze orrát az ablakba, de ha óvatosak vagytok srácok, ez a póz nagyon meghitt pillanatokat szerezhet nektek és a lánykának.

Amál: Lajos szeret oldalról közeledni felém: megértem. Ha én lennék Lajos, én is szívesen közelednék magam felé oldalról.

Átlövő

Átlövő

Lajos: Ez akkor az igazi, ha nem vagytok túl magasak. Igazából orálba van ennél jobb is, de higgyétek el, nagy élmény. Mondjuk én itt bevertem, a fejem, a képen látszik is, de Amálnak nehezebb dolga volt szerintem.

Amál: Mikor szájjal szeretem a férjem - milyen furcsa kimondani, hogy férjem -, azt mindig meghálálja. A nászutunk kivétel, de ez csak erősíti a szabályt. Örömet akartam szerezni neki, ismét a térdem bánta, és úgy elzsibbadt a lábam, hogy két percig azt hittem, sose fogok felállni többé.

Olajcsere

Olajcsere

Lajos: Hát, hehe... Ezzel igazából meglepett Amál, nem számítottam rá. Az volt, hogy éppen szálltam ki a kocsiból, és egyszer csak ott termett, és látjátok, na. Egyébként én nagyon élveztem. Pont az ilyen apróságok miatt vettem el Amált, meg persze azért, mert nem konzervatív.

Amál: Lajosom nagyon boldog volt, miután leguggoltam elé. Anyám szerint megalázó ilyet, így csinálni, de anyu konzervatív, és nem tudja milyen nehéz a mai fiúkat megtartani. Ha én nem szeretgetem meg elégszer, másnál fogja keresni az orális boldogságot.

69

Hatvankilenc

Lajos: Ez is nagy klasszikus! Gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Autóban annyi nehézség azért van, hogy jól össze kell bújni, meg a lábakat rendesen felhúzni. Így még intimebb lesz az egész, igazi nászutas póz.

Amál: Ha magától nem kapcsol, hogy illene kényeztetnie, hát odatolom az arcába. Persze nem ingyen, és annyit még elárulok, ha nagyon jól csinálom, ő leáll, hogy átadja magát az élvezetnek.

Cowgirl

Cowgirl

Lajos: Ezt sem kell sokáig magyarázni szerintem, ha engem kérdeztek. Jó, hogy a kocsiban sok helyen lehet kapaszkodni, ha elkapatjátok magatokat. Vigyázni kell viszont, hogy ne essetek be a két üléssor közé, mert sok kék-zöld folttal gazdagodhattok. És még egy tipp: ha leveszitek a cipőtöket, fiúk, akkor az ajtón kényelmesen elfér a lábatok.

Amál: Csak annyit mondok, szeretek főnök lenni. Mivel a munkahelyemen csak titkárnő vagyok, nem merek visszaszólni senkinek, ilyenkor viszont kedvemre ütögethetem az uram. Nagyon szereti.

Nézzük a suhanó tájat

Nézzük a suhanó tájat

Lajos: Na, most az van, hogy én nem akartam annyira a csomagtartóban. Értitek, az olyan, na, hát nem túl férfias szerintem, de ennek az autónak akkora a kuffere, hogy akár lakni is lehetne benne. Otthon az ágyon a falnak dőlve szoktuk ezt csinálni. Figyeljetek, hogy az elakadásjelző háromszög, vagy az elsősegély doboz ne legyen útban!

Amál: Mindenütt jó, de legjobb otthon – ezt Lajos mondja, ha hátulról szerethet. Itt már éreztem, hogy nem sokáig bírom popsival.

A klasszikus asztalos

A klasszikus asztalos

Lajos: Hát ez is mekkora már! Amál, hányszor is leptelek már meg így főzés közben az asztalnál? Nem is tudom, mindegy. Nagyon beindulok, ha Amál főz! Gőzölgő tojásos nokedlira gondoltam közben.

Amál: Éreztem, hogy Lajos gondolatai messze járnak, ezért én is el mertem kalandozni. Az egyetemi éveim jutottak eszembe, amikor a nagy előadóban kihívott a táblához a tanár, és ógörögül kérdezett tőlem ezt-azt. Ha hibáztam, egy ruhámmal kellett fizetem. A végén hatalmasat szeretkeztünk, persze mindezt az éjszaka leple alatt. Diákévek, régen volt, tudom.

A guruló térítő

A guruló térítő

Lajos: A jó öreg misszionárius. Akkor jó, ha romantikázni akartok. Értitek, látjátok a lányka arcát, meg is csókolhatjátok, ha akarjátok, lefoghatjátok a kezét. Én élveztem, bár már itt egy kicsit merevek voltunk a sok boldogságtól. Az autó elég melegnek tűnt, talán Amál többet tud erről.

Amál: Klasszik ide vagy oda, olyan ritkán csináljuk, hogy nekem ez már ajándékszámba megy.

Szerelem

Szerelem

Lajos: Aztán a nászút vége felé kezdett minket elkapni a hév, és kitaláltunk egy kis szerepjátékot is. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy Amál szereli az autót, én meg őt szerelem. Az olaj helyett azért inkább valami vízbázisú anyagot használjatok, hogy könnyebben csússzanak a helyükre a csavarok, hehe.

Amál: Lajossal az a baj, hogy néha beszél szex közben. Most azt ecsetelte hosszan, hogy kár hogy nem vagyok elég nedves – csodálkozik? Összecsukni se tudtam a lábam a nászút után – és kéne síkosító. Vajon arra gondolt, ha eleget beszél róla ott terem?

Hasonlítasz valakire? Nyerj egy luxusterepjárót!

A Velvet, az Indavideó és az Indafotó keresi a legjobb magyar celebhasonmást. Ha úgy érzed, nagyon hasonlítasz valakire, készíts videót és töltsd fel az Indavideóra, vagy fotózd le magad és töltsd fel az Indafotóra. Csak egy dolgot ne felejts, a tagek közé felvenni, hogy celebhasonmas. Így, ékezet nélkül. Ha sikerült, küldd el nekünk a videód, fotóid linkjét, hogy semmiképp se veszítsük el az anyagod. Amellett, hogy híres lehetsz és te is kereshetsz heti kétezer fontot, mint a magyar Amy Winehouse még egy igazi, Jáksó Lászó által birtokolt luxusterepjáró, egy Range Rover is a tied lehet. Csak hasonlíts eléggé. Figyelem, a hivatásosokat kizárjuk!