Mary Carey pornószínésznő aukcióra bocsátotta nemrég kiszedett mellimplantátumát. Még alá is írta. A pornószínésznő egyébként nem azonos Mariah Carey énekesnővel, csak a nyugati trendhez igazodva vette fel a popsztáréhoz hasonló művésznevet. Az énekesnő be is perelte érte.

nagyobbra cserélt implantátumok
A pornós két hete szedette ki melléből a szilikont, de nem a természetes arányainak visszaállítása motiválta. Egyszerűen berakatott egy nagyobbat. "Az orvosok megkérdezték tőlem, mit akarok tenni az implantátumokkal, én meg azt mondtam: Tudják mit? Megtartom őket és megpróbálom eladni. A nagymamámnak úgyis volt mellrákja" - mesélte a Reuters-nak. Ezért kapja a befolyó összeg 90 százalékát a Susan G. Komen Mellrák Alapítvány. Hogy mi lesz a maradék pénzzel? Anyukája kórházi számláira fordítja. Édesanyja 2006-ban ugrott ki egy negyedik emeleti ablakból, azóta tizenegy plasztikai műtéten esett át.
A pornós ennek ellenére ellenzi a plasztikai műtéteket, annyira, hogy még tüntetni is hajlandó volt az amerikai hadsereg katonái és családtagjaik számára felajánlott, ingyenes plasztikai beavatkozás ellen.
Mary Carey egyébként a 2003-as kaliforniai elnökválasztáson vált igazán ismertté, amikor Arnold Schwarzeneggerrel és Lary Flynttel egyetemben jelöltette magát az elnöki posztra. Akkor az orgazmus alapú gazdaságélénkítésben hitt, és programjában szerepelt az azonos neműek házasságának legalizálása, a mellimplantátumok megadóztatása és az elnök házának felszerelése webkamerákkal. Nem nyert. Pedig 135 induló közül a tizediknek futott be. Mégsem volt teljesen felesleges a részvétel, hiszen a pornós úgy döntött: a kormányzóválasztás és a kampány kulisszatitkait pornófilmben ábrázolja. Ráadásul azóta is politikusnak vallja magát.
Mostanság azonban politikai karrier helyett inkább Brigitte Nielsennel és Daniel Baldwinnal szerepel egy celebrehab valóság show-ban. Ugyanis Xanax és alkohol függő.
Még több a velveten
- 18+ Snoop Dogg pornófilmhez írt zenétErica McLean és a Hustler közös filmjéhez, a The Flying Pink Pig 2-höz írt betétdalt a rapper.
- Ki csajozik legbénábban a Való világban?Gombi döbbenetes jelenetet produkált legutóbb, nála csak Attila Szandikázása volt keményebb. Lehet őket überelni?
- Webkamerás erotikus munkát kínáltak a szamárspermát ivó testvérpárnakAdásba ugyan nem került a jelenet, az ikerpár mégis karriert csinálhat.

