Összegyűjtöttük önnek féléves hírblogunk, a Gumicukor legérdekesebb szexhíreit, ön pedig kiválasztotta, melyik tetszik a legjobban. Íme, a első három helyezett.

1. Bátyját küldte dugni maga helyett

Vád alá helyezték azt a német fickót, aki bátyját küldte szexelni maga helyett - adta hírül a Metro.co. A 26 éves Manfred Schuh elégedetlen saját farokméretével, így attól való félelmében, hogy nem teljesít jól kedvesénél, a 28 éves bátyját küldte be a lány után a sötét hálószobába. A 24 éves nő két hónapig dugott mit sem sejtve a rossz pasival, aztán felkapcsolta a lámpát.

2. Nem tanúskodik a megerőszakolt bárány

Egy holland férfit nemrég rajtakapott a rendőrség azon, hogy megerőszakolt egy bárányt. A Haakensbergben élő erőszaktevő azonban úgy tűnik, megússza az esetet, mert a holland törvények szerint az erőszakos közösülés bűntette addig nem bizonyított, míg meg nem győződnek arról, hogy a sértett valóban nem akart szexelni. Ebben az esetben a sértett azonban egyelőre nem volt képes bizonyítani, hogy akarata ellenére történt volna az aktus, mivel juh lévén nem sikerült őt vallomásra bírni. Mindez azért történhet meg, mert az állatokkal fajtalankodás esete nincs külön tényállásként definiálva Hollandiában, így arra az erőszakos közösülés szabályait kell alkalmazni. Az igazságügyi miniszter, Ernst Hirsch Ballin nyilatkozata szerint már dolgoznak a módosító tervezeteken - írja az angol Metro magazin.

Nem tanúskodott

3. Vetkőzéssel próbálta elcsitítani egy nő a szomszéd túl hangos gyerekét

Szeméremsértéssel vádolják azt a kaliforniai nőt, aki levetkőzött egy 14 éves gyerek előtt - számolt be róla a Fresno Bee. Az eset még tavaly történt, amikor Alexis Luz Garcia megunta, hogy a szomszéd srác túl hangosan kosárlabdázik az udvaron. Garcia átment a szomszédba és meztelenre vetkőzött a fiú előtt. A fiú szülei akkor hívták ki a rendőrséget, amikor Garcia azzal fenyegette meg a gyereket, hogy minden egyes alkalommal át fog menni és le fog vetkőzni, amikor a fiú túl hangosan játszik. Az ügy tárgyalása azért húzódott ilyen sokáig, mert kaliforniai törvények szeirnt nem egyértelmű, hogy a meztelenséggel a nők is követhetnek el szeméremsértést, és mostanra tisztázódott csak, hogy a törvényt nőkre is alkalmazhatják. Amennyiben Garciat elítélik, akár egyévnyi börtönt kaphat és egy életre szexuális bűnözőként tartanák számon.