A Mr. Gay Europe első fordulóját homokos tengerparton rendezték Budapest közepén. Volt még sok leesett áll, és 21 ország legszebb meleg férfiúi. Rendőrök is akadtak, de rájuk végül nem volt szükség.

Először egy rendőrautót láttam meg. Aztán még egyet. Aztán egy tucatot. Mivel ember nem volt a közelben, először karhatalmi puccsra gyanakodtam, majd megnyugodva konstatáltam, hogy csak megérkeztem. "Segíthetek kislány?" - szólt egy vágyakozó mosoly a mellemnek a bejáratnál. Hát, erre a kezdésre számítottam a legkevésbé a Mr. Gay Europe választás első fordulóján. De a világ nem állt a feje tetejére: a rendezvényen többet senki nem nézett meg a nyakamtól lefelé. A fiúkat viszont annál inkább, így arra kellett rájönnöm, hogy a szép melegek is kaphatnak eleget felajzott embertársaiktól. Férfiaktól, nőktől egyaránt. De erről majd később.

Nem elég? Klikkeljen!

Kiszáradt oázis meg a balkezesség

A városligeti tóból felszívódott víz helyén ad hoc összetákolt kocsma szolgált a Mr. Swimwear, vagyis a fürdőnadrágos móka helyszínéül. A Városliget Plage stílszerűen rendelkezik homokszőnyeggel, felfújható pálmákkal, szóval majdnem mindennel, amiért érdemes élni egy forró augusztus délután. Persze a vizet kivéve. Hűsítő folyadék helyett volt viszont 21 alulöltözött fiatal férfi, akik hazájuk meleg szépségeként kivívták a lehetőséget, hogy elnyerjék Gyöngyösi Nánditól a legszebb európai meleg címét. Eredetileg 22-en szálltak volna versenybe, de a lengyel fiút úgy megverték hazájában, hogy nem volt képes Magyarországra utazni.

Hogy miért Magyarország ad otthont az eseménynek? Egyrészt, mert az egyik kormánypárt elnöke is üdvözölte a melegfelvonulást, másrészt, mert Nándi kitűnően végezte nemzetközi tevékenységét, amelyben még az sem gátolta meg, hogy nem beszél angolul. Egyáltalán. Magyarul viszont hevesen hadarva képes a melegek házasságáról szónokolni, de hogy mit mondott pontosan, azt nem tudom. Két kamasz ugyanis hangosan beszélgetett mellettem a szakítás fájdalmairól, miközben egy ernyedten terpeszkedő vadászgörényt simogattak. Bár a szőrös szörny lekötötte a figyelmemet, arra azért felkaptam a fejem, amikor Nándi elmesélte, e-mailen szólította fel őt egy szélsőjobbos szervezet, hogy dobálja meg ő is a melegeket rohadt gyümölccsel. Nem fogja.

A melegparádén történt atrocitások miatt a szervezők és a résztvevők körében központi témává vált a tolerancia kérdése, amit Desiré Dubounet, a rendezvény transzvesztita támogatója egy, a balkezesség elfogadásának analógiájára épült szöveggel tálalt a sajtónak. Krakter Zsolt, a rendezvény egyik szervezője szerint ha a város közepén közszemlére tett megmérettetésen nem lesz balhé, akkor soha. Úgy tűnik, van esély a sohára, hiszen a kint töltött két óra alatt csak egyszer köcsögözték le az egyik transzvesztitát a kiszáradt tó fölötti hídról.

A Büszkeség Szigetének keresztelt rendezvény, melyen a versenyzők fürdőruhában mutatják meg idomaikat, a Mr. Gay Europe választás első fordulója. A 21 versenyzőből most hármat választ ki a zsűri, ők biztosan bejutnak a szombaton rendezendő cirkuszi gála fináléjába. A következő hat döntőbe jutóról pénteken, a személyes interjúk alapján döntenek, egy főt pedig a közönség szavazatai juttatnak majd a célegyenesbe. Szóval a szexi test, az IQ és a közízlés is számít.

Zenebona és a szinkrontolmács

Amíg a pinduri fürdőgatyákban parádézó srácokra vártunk, hirtelen felharsant a zene és megint Desiré énekelt. Nem voltam boldog, ahogy a Mr. Gay Hungary választáson, és a Pornó Oszkár átadóján sem. A kétes indítás után mindenki örömére a Bohemian Alibi szórakoztató stábja vette át a stafétabotot, miközben a verseny résztvevői az izgalomtól túlpörögve várták, hogy színpadra léphessenek. Addigra már a közönség is szép számmal szállingózott a mulatságra, a szemérmesebbek pedig a kordonon kívül, a híd és a park területéről kukucskáltak érdeklődve. A két műsorvezető, a Viva tévéből ismert Piringer Patrícia és Adam Webb, az esemény egyik producere bemutatta a közönségnek a hattagú zsűrit, akik között ott ült Horváth Éva modell, Kajdi Csaba stylist, Lady Dömper, a budapesti meleg szórakozóhelyek kiemelkedő alakja, és persze Gyöngyösi Nándi is. A műsorvezetés - nemzetközi eseményről lévén szó -, elvileg két nyelven folyt volna, de Patríciának köszönhetően inkább zajlott angolul, néha egy "úgyis értitek, nem?" kiszólással a közönség felé.

Autómosás és eszméletlen testek

A tenyérnyi naciban kivonuló srácok, akik között akad táncos, kémikus, ápoló és katona, a szex és az autók kliséjének jegyében erotikus mozgással kísérve fogtak neki a színpad előtt kiállított Honda Accord megtisztításának, és pillanatok alatt feltüzelték a nézőközönséget. Amerre csak néztem, mosolygó, csillogó szemű emberek figyelték a műsort, és én kétségtelenül osztoztam lelkesedésükben. A fiúk csodaszépek voltak. Bár mellkasszőrzetet kizárólag az izraeli versenyző tudott prezentálni, azért a férfiasan kidolgozott testek látványától így is tátva maradt a szám. Persze akadtak kakukktojások. A lappföldi és a szlovén fiú személyében mindenképpen.

Képek még

"Megkérdezzem tőlük, hogy volt-e valaha barátnőjük, vagy hagyjam a picsába?" - érdeklődött Patrícia közvetlen stílusban magyarul a mikrofonba. A közönség úgy gondolta, ne hagyja, így kiderült, a srácok legnagyobb részének volt. Kár, hogy nem akkor találkoztam velük. Mint kiderült, nem én áhítoztam egyedül a szép testű indulókra. Mellettem ugyanis feltűnt néhány elkerekedett szemű kamaszlány, akik telefonjukkal készítettek fotókat, és néha elaffektáltak egy "hű, de helyes!" vagy egy "na, ez se rossz!" megjegyzést. Kérdeztem, tudják-e, hogy a fiúk melegek. Csúnyán néztek rám. De tudták.

Az eredményhirdetésre várva felfedeztem két berzenkedve szemlélődő kontyos nénit a hídon, akik rövid ujjú garbójukat és kendőjüket igazgatva bámulták a színpad mögött izgalommal topogó fiúkat. A hölgyek morcosak voltak, láthatóan rosszallották a jelenetet, de azért csak ott maradtak a kilátóban. A mellettem álló melegek sem tudták levenni szemüket versenyzőkről. Az állát a kordonnak támasztó srác egyszer csak nagyot nyelve kiáltott fel: "látod, hogy annak mekkora fasza van?!". Én is láttam. Elpirultam.

Ádám és a szerepjáték

Ladányi Ádám, az idei Mr Gay Hungary elárulta, hogy borzasztóan izgul. Hogy hogy jön ki a többiekkel? Jól, csak az angoljában bizonytalan, így nem nagyon mer megszólalni, de abban azért reménykedik, hogy be fog jutni az első három közé. Ez azonban nem jött össze. A fürdőruhás forduló nyertesei ugyanis a német, a spanyol és a Gran Canaria-i szépségek lettek: három fekete hajú, barna bőrű srác. Hogy ki a verseny abszolút győztese, azt a zsűri csak szombaton árulja el.

Ladányi Ádám reményei ellenére sem csalódott. Hogyan készül a további megmérettetésekre? Nagyjából sehogy: "Magamat akarom adni. Ahogy a magyar versenyben, itt sem szeretném megjátszani magam. Nekem nem ér annyit az egész, hogy azért nyerjek, mert nem önmagam vagyok, hiszen egy éven keresztül nem lehet szerepet játszani."

Egyelőre kicsit magukra hagytuk a fiúkat, hadd mulassanak este az Alibiben, aztán nyomják le a pénteki interjúkat, hallgassanak koncerteket, ismerjék meg a várost. Szombat este a cirkuszi döntőn úgyis újra találkozunk velük.