Pirner Alma első helyezést ért el a kanadai sztriptíz-világbajnokságon, tete közzé a Machomedia. Nemzetünk büszkesége még nem érkezett haza a döntőről, de az esemény honlapján megjelent, a pornós múltjában Ginger Jones néven futó táncosnő a Miss Nude Canada díjat szerezte meg.
Selyem és Velvet Lounge
Mint arról utazása előtt Pirner Alma beszámolt, hónapokig gyakorolta a világbajnokságra tervezett számát, ami nagy részben abból áll, hogy kilenc méter magasan vetkőzik majd le úgy, hogy különböző pózokban ledobja a selyemruháját a kanadai Velvet Lounge nevű bárban.
Magánszámát a Fővárosi Nagycirkuszban gyakorolta, és mint akkor elmondta, nagyon megijedt a trapézon. Akkor úgy tudta, esélyesként indul a versenyen, és feltett szándéka volt, hogy eredeti produkciót mutasson be. Sikerült.
Belelátni a fejekbe
Az eseményről készült beszámoló szerint a verseny döntőjébe tizenkét, a hazájában híres táncosnő, Fiona Fox, Sevyn Sins, Fantasy, Paris Lamore, Katia, Madison Q, Mandy Carlton, Indiana Lee, Athena Fox, Justice és Fiona Phoenix és Pirner Alma került be, akik közül a zsűri a magyar versenyző mellett döntött.
Pirner Alma napi rendszerességgel gyakorolja a hivatását, hosszú ideje saját sztriptíz-aerobikot vezet 14-60 éves nők részére. A képzésről úgy tartja, többek a magyar nők önbizalmát szeretné növelni azzal, hogy megtanítja őket néhány fortélyra, amellyel a magánéletükben brillírozhatnak.
Miután belátta, hogy szakmájának nincs túl nagy tekintélye idehaza, a nyár óta férjezett táncosnő az interjúi egy részében oktatói végzettségét hangsúlyozza, valamint azt, hogy az ELTE pedagógia-pszichológia karára is jelentkezett. Saját bevallása szerint hasznos lenne belelátni az emberek fejébe.
Még több a velveten
- 18+ Snoop Dogg pornófilmhez írt zenétErica McLean és a Hustler közös filmjéhez, a The Flying Pink Pig 2-höz írt betétdalt a rapper.
- Ki csajozik legbénábban a Való világban?Gombi döbbenetes jelenetet produkált legutóbb, nála csak Attila Szandikázása volt keményebb. Lehet őket überelni?
- Webkamerás erotikus munkát kínáltak a szamárspermát ivó testvérpárnakAdásba ugyan nem került a jelenet, az ikerpár mégis karriert csinálhat.


