A Velvetnek nyilatkozó sztárok egyöntetűen elítélik a kettőnél több szereplős szexet. Míg Görög Zita szerint a szex hármasban nem egészséges dolog, Falusi Mariann toleránsabb a kérdéssel, ám ő sem próbálná ki hárman az ágyban. A Velvet Szexuális és Párkapcsolati Kutatócsoportjának névtelenül nyilatkozó diáklány szerint azonban a dolog remekül működik, ha gondosan szervezték meg.
Réka, a 23 éves diáklány barátjával már hónapok óta fontolgatta, hogy a változatosság kedvéért bevon valakit a legbelsőbb körbe. Magas intelligenciájú emberekről lévén szó, az eseményt gondosan megszervezték, és kiválasztottak egy megbízható párt, akiknek már volt tapasztalatuk gruppenszex ügyben. A lány kissé félve a következményektől belement a játékba, majd a végén röviden így foglalta össze a történteket kérdésünkre: "Olyan volt, mint a meszkál: felemel, aztán eltipor. Megoldhatatlan. Isteni. Még nem dolgoztuk fel."

Míg a fórumok megnyugtató anonimitását élvezve sokan elismerik, hogy kipróbálták már a dolgot, a névvel vállalt vélemények egybehangzóak. Mindenkinek van egy politikailag korrekt válasza a kérdést illetőleg, mely nagyjából ugyanazt tartalmazza: ugyan az illető toleráns, ám mégis elítéli a csoportos szexet.

Mariann csak nézné

A Padödő együttes nevéből arra következtettünk, hogy ők biztos benne vannak a dologban, ezért Falusi Mariann véleményét kérdeztük a témáról. "Marhára tetszik a dolog, de legfeljebb csak nézni szeretem. A szexualitásnak én az érzelmi oldalát szeretem inkább megélni, ezért nem vennék részt ilyesmiben. Felőlem bárki csinálhatja, akinek tetszik, de a szexhez való egészséges hozzáállásba nálam nem tartozik bele az, ha többen vannak a kelleténél. Nem a prüdéria mondatja ezt velem, hiszen nem vagyok prűd. Azt el tudom képzelni, hogy egy több éves barátságon alapuló kapcsolat elbír egy társas szexet, de én távol tartom magam ettől." - mondta az énekesnő.

Zita szerint egészségtelen

Görög Zita nem tartja egészségesnek a szexet hármasban
Klikk a képre!
A sokak nőideálját megtestesítő Görög Zita nem tartja egészségesnek a szexet hármasban. A modellből lett műsorvezető kérdésünkre úgy fogalmazott: "Soha nincs egyéjszakás kapcsolatom, mert számomra a szex egyenlő a szerelemmel. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, de rögtön el is vetettem, hiszen ki nem állhatom, ha idegenek hozzám érnek. Egy ilyen éjszaka után szörnyű lehet a felébredés". Zita szerint azok a lányok, akik belemennek az ilyesmibe, csak a férfiaknak akarnak megfelelni.

Zitával ért egyet a Machomedia Szex hármasban fórumán hozzászóló olvasó is: "Barátnőnek soha nem akarok olyan csajt, aki benne lenne ilyen játékokban. Az én értékrendem szerint, egy igazán frankó kapcsolatba nem fér bele egy harmadik."

Gyakorlat teszi a mestert

Az amerikai Vice magazin fórumának egyik hozzászólója szerint elsőre ritkán sikerül jól a dolog. "Mint minden más az életben, ez a dolog is gyakorlatot igényel. A legtöbb első gruppenszexre minden egyén különböző elvárásokkal és igényekkel érkezik. Elképzelhető, hogy jól sikerül, de csak ha három józan, nem önző, egy hullámhosszon lévő ember átbeszéli, hogy mit is akarnak tulajdonképpen, és ha képesek feláldozni az első alkalmat gyakorlásra. Ám ha egyikük szerelmes lesz, onnantól vége az egésznek."- véli az olvasó.

Az édes hármas buktatói
Hacsak nem gyakorlott pornószínészről van szó, a valóságba átültetett fantazmagóriáknak általában óriási beégés a vége. A gruppenszex akrobatikus ügyességet megkívánó feladat, rutint igénylő elemekkel. Legtöbbször az illuminált állapot okolható érte, ha összejön az esemény, ilyenkor a szégyenérzet másnap támad. Nem elhanyagolható érv az ellenzők részéről, hogy a három ember közül valaki mindig kimarad a jóból. A féltékenység is elkerülhetetlen abban az esetben, ha egymásba szerelmes pár hív egy harmadikat.

Nem beszélve arról, hogy a védekezés igen nehézkes a három ember között, így legtöbbször el is marad. A Velvetnek nyilatkozó egészségügyi dolgozó arra hívta fel a figyelmet, hogy az anális szex során kialakuló esetleges sérülés a végbélben, illetve a végbél izomzatának tágulása visszafordíthatatlan kárt okoz.

Lelkileg is maradandó károsodáshoz vezethet a hármasban folytatott szex. Ha nem szeretnénk lelkileg még üresebbé válni, jobb, ha azt gyakoroljuk, hogyan tudunk partnerünknek egyre jobban megfelelni, nem pedig a hármas szextettet tervezgetjük, mert aztán egyre többen leszünk, és a végén úgy járhatunk, mint az indiai csodafakír, aki egyszerre hét nőt tudott kielégíteni, ám mégsem volt boldog.

A legtöbben a szeretet hiányát hozzák fel ellenérvként. A gonosz emberek indítékaival sokat foglalkozó Erich Fromm pszichológus is erre a következtetésre jutott: "Nem a szexuális kielégülésből fakad a szerelem, hanem a szerelem teszi lehetővé az igazi szexuális kielégülést." Tehát, ha a szerelem nincs többé, akkor akármeddig növelhetjük a résztvevők számát, akkor sem jutunk el a csúcsra, kielégülésünk tiszavirág-életű lesz.