
Jenna Jameson új, bár úgy tűnik kicsit rosszabb puncit kapott. Az amerikai pornó királynőjére egyébként is rájár a rúd. Nem elég, hogy éppen válik, hogy csontsovánnyá vált, most vaginaplasztikáját is elszúrták. A 32 éves dívát annyira megviselte a rosszul sikerült Beverly Hills-i műtét, hogy sorban mondja le találkozóit hollywoodi producerekkel, és ezzel önéletrajzi filmjének elkészítése is veszélybe került.
A hazai közönség szavazatai alapján legszebbnek titulált pornószínésznő nemrég jelentette meg önéletrajzi regényét How to Make Love Like a Porn Star (Hogyan szexelj úgy, mint egy pornósztár) címmel. Néhány cég érdeklődni kezdett a történet megfilmesítése iránt, velük tárgyalt volna a Jenna. A tárgyalásokat azért mondta le, mert ahogy egy hozzá közelálló forrás nyilatkozatából megtudtuk, a színésznő eldöntötte, hogy elrejtőzik a világ elől, és senkivel sem beszél, amíg helyre nem jön értékes munkaeszköze.
Milyen lehet az új punci?
Hogy mi lehet a baja megújult puncijával, arról csak találgathatunk, hiszen Mike Esterman, a színésznő ügynöke állítólag semmit sem tud a műtétről.
Mint korábbi hírünkben tudattuk, a plasztikai sebészek számtalan módon alakíthatják át a női nemi szervet. A leggyakoribb műtét a túl nagy szeméremajkak kicsinyítésére irányul. Ezzel a színésznőnek nem igazán lehetett problémája. A szeméremdomb zsírpárnáinak leszívása, szintén nem jöhet szóba, hiszen mostanában egy csepp zsír, annyi sem maradt a pornósztáron. A hasfal és a szeméremdomb síkjának kiegyenesítését célzó műtéthez szintén szükség lenne némi elraktározott zsírfeleslegre. Nem maradt más hátra, mint a szűzhártyaplasztika, vagy a punci lézeres fiatalítása. Mindkét műtét jól jöhet filmes karrierje folytatásához.

Rajongói csak reménykedhetnek, hogy nem történt végzetes hiba a sokak által áhított puncival. A Net doktortól ugyanis megtudtuk, hogy a vaginaplasztika lehetséges veszélyei közé tartozik a fájdalmas idegi sérülés, a belső szervek sérülése, vagy a vagina olyan túlzott mértékű összehúzása, mely mindenféle intim kapcsolatot ellehetetlenít. Ez utóbbi pedig a sztár karrierjébe kerülne.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.


