A szervezők szerint több mint 12 800-an csókolóztak egyszerre a Kossuth téren szombaton este, nem sokkal fél 10 után. Ezzel Budapest visszaszerezte a Fülöp-szigetek fővárosától, Manilától a dicsőséget.

Második alkalommal döntötte meg Magyarország a "legtöbb egyszerre csókolózó pár" kategória érvényes Guiness-rekordját. A Bors szórakoztató napilap - amely a legutóbbi időkig Színes Bulvár Lap néven jelent meg - azután hívta a szerelmeseket a Kossuth térre szombat estére, hogy a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában - ez év február 10-én - 6124 pár átadta a múltnak a magyarok két évvel ezelőtt felállított csúcsát. 2005. június 25-én 5875 pár gondolta úgy, hogy egyszerre hint egymásnak csókot az Erzsébet-hídon.

A budapestiek ismét kitettek magukért, délután 4 órától a helyszínen, valamint a város több pontján, így például az Oktogonnál lehetett regisztrálni a csúcsdöntésre.

Hat óra után néhány viharfelhő és egy enyhe zápor ellenére sem lankadt a lelkesedés, a szervezők jóvoltából éppen akkor kezdődtek a koncertek a Kossuth téren. Fellépett Póka Angéla, a Hip Hop Boyz, Puskás Peti, negyed kilenc után nem sokkal pedig a No Thanks - szemmel látható volt, hogy jópáran csak miattuk jöttek el. Stohl András, a show házigazdája - aki ismét kitett magáért bakijaival - 9 óra után részeredményt közölt, akkor még csak 6500 regisztrált rekordert számláltak a szervezők. Többen aggódni kezdtek, mások a regisztráció helyszínét keresték.

"Most értünk ide a párommal, aki tegnap délután csak annyit mondott nekem: holnap este programunk lesz. Nem ilyesmire gondoltam, de nem csalódtam benne" - mondta az MTI-nek az egyik résztvevő.

Negyed tízkor lépett színpadra Fenyő Miklós, érkezése után képletesen többen is felcsavarták a szőnyeget a Földművelésügyi Minisztérium épülete előtt, sokan ropták a rock and rollra.

Az MTI jelen lévő tudósítóját nem sokkal a rekordkísérlet előtt kereste meg egy fiatal lány, aki párt keresett magának. Végül talált, csakúgy, mint mintegy 6400 pár. Stohl András fél tízkor már kész tényként közölte: közel 12 800 regisztrációt fogadtak a szervezők, azaz ismét Magyarország a csúcs birtokosa. Fél tíz után 8 perccel pedig tíz másodpercre elcsendesedett a Kossuth tér, ismét Magyarországra került a "legtöbb egyszerre csókolózó pár" világrekordja. Tűzijáték és Fenyő Miklós Csókkirály című dala köszöntötte a szerelmes és alkalmi rekordereket, majd Damu Roland, Gesztesi Károly színművészek, valamint Pallagi Ferenc, a szervező napilap főszerkesztője segítségével értékes ajándékokat sorsoltak ki a résztvevők között. Egy szerencsés csókolózó a horvátországi Zárába (Zadar) utazhat el egy luxusüdülésre. Később még az Irigy Hónaljmirigy lépett fel, majd Dj. Sterbinszky és Dj. Whiteboy zárta az estét.