Geronazzo Mária felajánlotta, hogy kielégít minden tízezredik embert, aki letöltötte pornóját. A forgatáson kétszer is elélvezett, de anál szexre nem hajlandó és a túl nagy péniszt sem szereti. Részesül a film bevételéből, de elsősorban szórakozásból akarta a produkciót. Gyerekeit állítólag továbbra sem zavarja semmi, és ő nekik is megengedné, hogy pornózzanak, ha akarnak. De nem akarnak.

A napokban lehet megnézni a Goldengate.hu-n azt a pornófilmet, amelyben az óriásszájú Geronazzo Mária kilenc férfit elégít ki. A produkcióra az 50 éves asszony maga jelentkezett Kovinál, mert a legjobbakkal akarta kipróbálni magát. „Igazi profikkal akartam dolgozni, ezért kerestem meg Kovit. Nagyon felnézek rá és teljes mértékben követem a kéréseit” – áradozott Kovács István rendezőről Geronazzo Mária. A film elkészült, a végeredménnyel pedig Kovi is elégedett.

Az 50 éves asszony pedig nem kis ajándékot ajánlott fel azoknak, akik letöltik a produkciót az oldalról, mégpedig azt, hogy minden tízezredik letöltőt személyesen is kielégít. „Ez is egy újabb kihívás számomra, ahogy a forgatás is az volt. Meg fogok ajándékozni minden tízezredik letöltőt.” Geronazzo Mária nem fogalmazott meg nagy elvárásokat a szerencsés nyertessel kapcsolatban. Csak az alapvető higiéniai követelményeknek kell megfelelni, és át kell esni a kötelező orvosi vizsgálatokon. „Ez a szakma általában nem arról szól, hogy tetszik-e a férfi vagy nem” – magyarázta az e téren jelenleg tapasztalatokat gyűjtő nő.

Visszafogott képek Máriáról és a seregéről!

Kétszer elélvezett a forgatáson

Az sem elképzelhetetlen, hogy a kétgyermekes anyuka még élvezni is fogja az ismeretlennel való együttlétet, mivel saját elmondása szerint a pornóforgatásban is örömét lelte szexuálisan. „Sokszor kerültem orgazmusközeli állapotba a forgatás alatt, és kétszer el is élveztem. Egyszer még egyedül az elején, egyszer pedig a fiúkkal.” A többszörösen felpumpált szájú nőnek azért feltételei is vannak, nem enged meg mindent még Kovinak és a jövendőbeli nyerteseknek sem. El is kell keserítenünk azokat a pályázókat, akik nagy kedvelői az anális szexnek, ugyanis Mária ilyesmit nem vállal. „Nem szeretem a túl nagy „fiúkat” és anális szexet sem vállalok, sem forgatáson, sem a magánéletemben” – árulta el az asszony.

Nem titkoltan vannak üzleti indíttatásai is a nem mindennapi ajánlatnak, ami nem is csoda, hiszen Geronazzo Mária is érdekelt a minél nagyobb bevétel elérésében. Az asszony, aki régebben szexpartner kereső oldalakon is hirdette magát, a pornóprodukció költségvetésének felét saját zsebéből állta, így majd a bevételnek is az 50 százalékából részesülni fog. Kovi szerint ez így normális, hogy ha a szereplő kéri fel a film készítőit, hogy forgassanak vele. „Nem bevett gyakorlat, hogy a szereplő pénzt ad bele a filmbe, ahogy az sem, hogy ő keresi fel rendezőt. Ebben a formában szerintem ez így van rendjén. Természetesen a haszonból is részesül Mária, így igazából részéről egy üzleti befektetésnek is mondható a dolog” – nyilatkozta Kovács István, a neves pornófilmrendező.

Első a szórakozás, második az üzlet

Mielőtt bárki a homlokára csapna örömében, hogy végre megvan a sokakban felmerülő miértre a válasz, eláruljuk, hogy a kézenfekvőnek tűnő magyarázat ellenére Geronazzo Máriát elsősorban nem a pénz vezérelte abban, hogy belecsapjon a pornóiparba. „Ez engem érdekelt, szeretem a kihívásokat és elsősorban szórakozásból csináltam. Az, hogy anyagilag is jól járhatok csak másodrendű volt a számomra. Egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon tetszett és szívesen szerepelnék más típusú pornófilmekben is. Egész életem a szex és az erotika körül forgott, ez áll hozzám a legközelebb.” Az asszony még egy titkos álmáról is beszélt a Velvetnek. „Szeretnék Pornó Oszkár Díjat kapni a legjobb orál szexjelenetért.” Ez nem Geronazzo Mária száján fog múlni, esetleg inkább a technikán.

A szabadelvű nő állítja, hogy gyerekei nem ellenzik, amit csinál, de azért a filmet nem mutatja meg nekik. „Ha akarják megnézhetik, de nem akarják, én meg mutogatni nekik nem fogom. Ha jól sül el a dolog biztos vagyok benne, hogy még büszkék is lesznek rám. Már amikor belecsaptam ebbe az egészbe elmondtam nekik, és ők azt mondták, hogy nekik ez nem jelent problémát. Ha ők akarnának ilyesmivel foglalkozni engem sem zavarna, de ők mások, biztos, hogy nem fognak kedvet kapni soha az ilyesmihez.”