Négy sztiptíztáncos pucérkodik a klipben
Szerdán késő este, az MTV Swung című műsorában debütált a Mangod Inc nevű zenekar Flood című dalának klippje. A metál együttes nem akármilyen hölgyekkel forgatta le az anyagot: mivel a zenekar dobosa és Mészáros Dóri már régóta egy párt alkotnak, a sztriptíztáncosnő ingyen és bérmentve beszervezte három barátnőjét Rácz Lindát , Pirner Almát és Maria Belluccit ) szóló és közös jelenetekre.
Majdnem korhatáros lett a nem korhatáros verzió
A klipből kétféle verzió is készült, a fiúk úgy tervezték, hogy a cenzúrázott változatot fogják majd a zenei csatornák játszani, míg a 18-as karikával ellátott csak az interneten lesz megtekinthető. A forgatás viszont annyira jól sikerült, hogy majdnem korhatáros lett az egyébként nem korhatárosnak szánt verzió is - bőven van ebben is izzasztó erotikus tartalom, és Pirner Alma is bemutatót tart díjnyertes akrobatikus mutatványából. A felnőtteknek szóló változatban pedig leszbikus jelenetet és még több meztelenkedést láthatunk.
Internetes játék lesz a 18-as karikás változathoz
Az együttes ezzel nem elégedett meg. Hogy minél népszerűbbé tegyék a klipet, egy játékot is kitaláltak a 18-as karikás verzióhoz, augusztus második hetében kerül fel az internetre. Szabi, az együttes dobosa erről nem akart még többet elárulni, a részletek majd a kökemény pucérkodós anyaggal együtt látnak napvilágot.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.
