Kedd délután a Syma csarnok egyelőre kongó üres termeiben jártunk, ahol a már izgatott készülődés folyik a hétvégi Erotika Parádéra. Beszámoltunk róla, hogy a szervezők évek óta húzódó harcban állnak a konkurenciával, de most, a rövid sajtótájékoztató keretében balhét nem, csak sztárvendégeket láttunk. Pornósokat és tuningautókat. Az erotikus showműsorok mellett ugyanis autótuning kiállítás is várja majd az érdeklődőket. Mi más kellene még egy pasinak?
A megjelent csajok között találkozhattunk az újult erővel színre lépő Monique Covet-vel, Mészáros Dórival, aki a hétvégén Svájcban elnyerte a legjobb európai sztárnak járó díjat, Tera Bonddal, aki szerint a jó szex titka az, hogy lelkünkben gyermekek maradunk, és Janet Joy-al, aki többek között Oscar szobrot is remekül szop.
Susan Pearl sztriptíztáncos, miközben szigorúan terelgette a sajtó elkerekedett szemű képviselőit elmondta, hogy ő vállalja a rendezvény háziasszonyának szerepét, amiben többek között Győzike siet majd a segítségére. Persze ő férfiúi minőségében.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


