Az olimpiai bajnok férfi vízilabdacsapat például jó ötletnek tartotta, hogy naptárat jelentessenek meg magukról - ezzel az ország nőlakosságának nagy része valószínűleg messzemenően egyetértett. Az UTE vízipólócsapata azonban még ennél is bevállalósabb volt: ők mindjárt aktnaptárat készíttettek.
Szakmai szempontok
|
Bevállalós szakosztályelnök
A vállalkozás további szép példával szolgált a csapatszellemre: mivel a fotózást vállaló sportolók eggyel kevesebben voltak, mint az év hónapjai, végül maga a szakosztály elnöke, Sági Gábor is vállalta hogy a kamera elé áll - ő került a naptár szeptemberi oldalára. "Először szó volt róla, hogy én ugranék be, de mivel a női válogatottnak is én vagyok az edzője, úgy éreztem, a kettő nem fér össze" - magyarázkodott a csapat edzője a Velvetnek.
Nem bánták meg
|
Az edző szerint a srácok barátnőinek is nagyon tetszett a végeredmény, amit Bisztritsányi Dávid, a naptárban augusztusra jutó játékos is megerősített. "A barátnőm lazán fog, úgyhogy nem is támasztott volna kifogást, de épp ma végre látta is az eredményt, és elégedett volt vele." - mondta el a sportoló, akit edzője egyébként a csapat egyik legtehetségesebb játékosaként említett.
Bisztritsányi barátnőjén kívül több helyről is kapott pozitív visszajelzéseket, az esetleges negatív beszólásokat pedig az irigységnek tudja be: "Szerintem fiatalon ezt be lehet vállalni, idősebb koromban pedig talán még büszke is leszek rá, hogy ilyen voltam. Semmiképp sem bántam meg."
Még több a velveten
- 18+ Vörös ajkak, fehér íriszek a lipcsei gótfesztiválonTöbb mint húszezren jöttek össze a Wave-Gotik-Treffen fesztiválon. Megagalériába szedtük őket.
- Ezekre a mellekre vágyik RihannaBrooklyn Decker adottságairól sokat elmond, hogy a Sports Illustrated fürdőruhás címlaplánya volt.
- Oh, darling, ki ne bökd a szemem az ezüst teáskanállal!Így bulizik a királynő és 8000 vendége a Buckingham-palota kertjében, ahol Kate Middleton megmutatta, milyen okos.


