Szombat éjjel rendezték meg a Kaméleon nevű szórakozóhelyen a hetedik Pornstarparty-t, ami állítólag a pornósztárok mindent elsöprő bulija lett volna. Ehhez képest sehol sem volt egy árva pornós se, sztár is csak egy, ha VV Tommyboyt annak tekintjük.
Az estét egy chippendale-show nyitotta meg. A színpadon katonaruhás, baseballsapkás, napszemüveges Stallone-hasonmás jelent meg, a hölgyek legnagyobb örömére. A sikítozó lányok közül - akiknek az átlag életkora alig érte el a 16 évet - egyet-egyet felhívott a színpadra a pasi, hogy az ott elhelyezett kanapén közelebbről megnézhessék és megtapogathassák kockás hasát, és tovább csorgathassák nyálukat.
Az egyik szerencsés lány arra is lehetőséget kapott, hogy bekrémezhesse az adoniszt, aki addigra már szinte minden ruhadarabjától megvált.
A szám csúcspontjaként magára tekert egy kalóz jelképes kendőt, megvált az utolsó ruhájától, a tangájától és a kendőjét fel-fellebbentve hergelte a tömeget.
A következő műsorszám jó egy óra múlva kezdődött, a tömeg addig ivott és táncolt, aki azonban erotikára vágyott, be kellett érje az egyetlen rúd körül libegő lánnyal. Egy óra múlva azonban eljött a nagy pillanat, a színpadra egy domina érkezett, nem akármivel: vaslánccal.
A földig érő lakkkabátos nő felrántott egy pasit a tömegből a színpadra, szabályszerűen a kanapéra lökte és ellentmondást nem tűrve a nyakára tekerte láncát, majd fenekét a srác arcába nyomta, annak nem kis megdöbbenésére.
A lány szép sorban ledobálta ruhái, ahogy azt kell, majd hirtelen előszedett egy mini-tűzijátékot, meggyújtotta és erotikus játékba kezdett vele. Gyakorlatának köszönhetően szerencsére nem fulladt leégésbe a műsorszám, de az égési sérülések azért nem maradtak el, egy fekete gyertyát vett kézbe és viaszt csepegtetett magára.
A bevetett kellékek sora ezzel nem ért véget, előkerült egy üveg ásványvíz, hogy lehűtse lángoló testét és persze a túlfűtött tömeget. Míg önmagát lelocsolta ásványvízzel, a tömeg rosszabbul járt, őket a lány egyszerűen leköpte. Végjátékként még fojtogatta egy kicsit a megszeppent srácot, majd tapsvihar közepette levonult a színpadról.
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.




