horoszkóp

Minőségi szolgáltatás a holland bordélyokban

2004.07.05. 12:33
A holland kormány tervei szerint oklevelet adományozna a megfelelően működtetett bordélyházaknak, szerződést kötne a prostituáltakkal, valamint támogatná azokat a lányokat, akik ott akarják hagyni a világ eme ősi szakmáját - derült ki pénteken a hivatalos sajtóközleményből.
A kormány állítása szerint támogatja a prostitúció mint iparág fejlesztését, és ennek érdekében vezetne be újításokat - mindezt mindössze négy évvel azután, hogy feloldotta a bordélyházak üzemeltetésére vonatkozó tilalmat, és felvette a harcot a lányok adásvétele ellen is.

"A szektor saját minőségi védjegyet tervez alkalmazni, hogy erősítse az imázsát" - közölte a kormány közleményében. "Ezt a zárjegyet olyan prostitúcióval foglalkozó vállalkozások használhatják majd, amelyek megfelelnek a biztonsági és egészségügyi előírásoknak, valamint a tisztességes üzletmenet kritériumainak egyaránt."

Liberális szabályozás egy közép-jobbos kormánytól

A prositúcióról rendelkező holland törvények a világ egyik legliberálisabb szabályozása ebben a témában: 1988 óta hivatalosan is szakmaként ismerik el ezt a foglalkozást. Közel kétezer bordélyház működik jelenleg is az ország híres vöröslámpás negyedeiben, és ezek az intézmények 30 ezer prostituáltat foglalkoztatnak.

A közép-jobbos érzületű kormány arra próbálja rávenni az adott körzetekben lévő bordélyházak szabályozásáért felelős helyi hatóságokat, hogy minél hamarabb dolgozzanak ki az iparág szabályozását elősegítő működési elveket. A bordélyházak legalizálása óta csökkent ugyan a visszaélések száma, de a kormány felhívta a rendőrök figyelmét arra, hogy tegyenek többet azért, hogy az illegális nőkereskedelem áldozataiként dolgozó lányok minél több információt megkapjanak az időszakos vagy állandó tartózkodási lehetőségekről. A hollandiai prostituáltak nagy része ugyanis illegális bevándorló, és jórészt nem önszántukból űzik ezt a mesterséget.

A kormány emellett háttérprogramokat is tervez, amelyek segítik a lányokat a pályamódosításban, emellett pedig központi nyilvántartást kíván bevezetni az engedélyezetten működő iparosok számára. Szerepel továbbá az elképzelések közt egy olyan kódrendszer is, amely által csak az engedéllyel rendelkezők hirdethetik szolgáltatásaikat a médiában.