Az együttlétek nem véletlenszerűek
"Nyilván biológiai faktorok növelik az együttlétek számát ezen a hat napon, akár gyereket szeretne a nő, akár nem. Ez azt jelenti, hogy azok a párok, akik védekezés nélkül próbálnak szerencsét, nagyobb veszélyben vannak, mint gondolnák." - mondta el dr. Allan Wilcox, a kutatás vezetője. "Úgy néz ki, hogy az együttlétek nem véletlenszerűen történnek, hanem sokkal gyakrabban a termékeny napokon, még akkor is, ha a nők nem is tudják, mikor vannak termékeny állapotban."
Az már eddig is ismert volt, hogy vannak olyan emlős fajok, akiknél az együttlét az ovulációhoz kötött - és most az embereknél is ugyanezt a jelenséget figyelték meg.
Szex napi 0,27-szer
A tudósok szerint a nők átlagban napi 0,27-szer, azaz heti kétszer szeretkeznek. A hat termékeny napon ez a szám napi 0,34-re, azaz 24 százalékkal nő. Wilcox professzor szerint erre három magyarázat lehet: a nők szexuális aktivitását növeli az ovuláció, a nők vonzóbbak lesznek az ovulációkor, vagy a szexuális együttlét felgyorsítja az ovulációt.
"Azoknak a pároknak, akik gyereket szeretnének, ez a biológiai mechanizmus segítségére lehet abban, hogy a megfelelő időpontra időzítsék az együttléteket. Akik nem szeretnének gyereket, azoknak pedig ez egy figyelmeztetés: vigyázat, a természet ellenük dolgozik" - mondta el dr. Wilcox.
Még több a velveten
- Melyik a legjobb minihíresség?Törpe Michael Jackson, miniatűr Marilyn Manson, és még sokan mások: Amerikában egyre népszerűbbek a miniimitátorok.
- Késes, kardos bandaharcot hozott össze a bosszúálló barátnő16 ember aprította egymást Észak-Angliában, miután egy 21 éves lány felbőszítette a bandákat, összesen 30 év börtönt kaptak.
- A H&M lopott, magyarázkodott, most jóvátesziEgy atlantai hirdetőtábla-feliratot nyúltak le. Először tagadták a dolgot, most viszont menhelynek adják bevételük egy részét.

