Budapest örömmel várja a Google Maps Utcakép szolgáltatást

2009. április 21., kedd 09:43 |
A Google Maps Utcakép szolgáltatás Magyarországra, egyelőre Budapestre érkezett a román cégnek köszönhetően, és bár a világon sok helyen aggályosnak tartják az egész szolgáltatást, aminek köszönhetően úgy közlekedhetünk a városokban, mintha tényleg ott lennénk, a tavaszi napsütésben az Erzsébet téren napozók szerint semmi gond nincs az ilyen dolgokkal. Van, aki arra használta a nézetet, hogy megnézze hol lakott, volt, aki az utazásait eleveníti fel vele.

A NORC nevű román cég jóvoltából hamarosan Budapesten is elérhető lesz a Google Maps Utcakép szolgáltatása, aminek köszönhetően úgy járkálhatunk a világ nagyvárosaiban, mintha tényleg ott lennénk az adott helyen. A rendszer számos adatvédelmi problémát vet fel, még akkor is, ha a képeken megjelenő emberek arcát kikockázzák. Az Egyesült Királyságban olyannyira nem fogadták örömmel a Google autóit, hogy volt olyan falu, ahol a lakosok nem engedték be a speciális kamerákkal felszerelt kocsikat a házak közé.

Itthon úgy látszik, az emberek még nem érzik azt, hogy ezzel nagyon beletaposnának a privát szférájukba, és egy nagy lépéssel közelebb kerülnénk az 1984-ben felvázolt utópiához. A Gödör előtt beszélgettünk a technikai újításokra fogékony fiatalokkal, és csak egy angol turista volt, aki azt mondta: neki ez már azért sok.

A feltörekvő kollegistáknak jó

Tamás

„Nekem egyáltalán nem zavarja a privát szférámat, nagyon vicces szolgáltatásnak gondolom. Tökre örülnék neki, mert vicces. Mondjuk, engem Budapest rohadtul nem érdekelne, mert ugye minden nap erre járok. Azt lehet, hogy megnézném, hogy Mátyásföldön mi újság. A feltörekvő kollégisták, akik a gimnázium után Budapestre jönnek, így választhatnának maguknak kollégiumot, hogy melyik van jobb környezetben. Akkor szoktam egyébként használni, hogy ha valamerre voltam, akkor megnézem. Vicces volt utólag bejárni” – fejtette ki humoros véleményét Tomi.

Megnéztem, hogy hol laktam régen

Chris

„Igazából engem ez nem nagyon zavar. Szerintem nem sért semmit. Ha meg meztelenül futkározom az utcán, így is, úgy is felkerülök az internetre. A házak meg ilyenek pláne nem zavarnak. Olyanokat lehet látni meg megvizsgálgatni, amit, ha az ember személyesen odamegy, akkor is megnézheti meg megvizsgálhatja. Se betörni nem lesz könnyebb, se semmi. Amikor én használtam, megnéztem, hogy hol laktam régen, körbenéztem a környéken. Sajnos nagyjából csak ennyire, meg kalandozni, hogy egy környék hogy nézhet ki” – volt pozitív Chris.

Nem jó, hogy akárki láthatja a házam

Sean

„Én nem szeretem, nem tudom miért, de nem. Oké, hasznos olyan szempontból, hogy megtalálhatsz helyeket, megnézheted, hogy hova kell menned, de azért ez a magánszféra része igazából. Ha először megyek valahova, már előre tudom, hova megyek, de azért ez ijesztő. Nálunk Angliában már megy ez a szolgáltatás, én is megnéztem az utcánkat. Meg egy ausztrál barátom is elküldte, hogy 'Nézd, itt lakom'. Ilyen szempontból persze jópofa, meg ha honvágyad van, csak felmész, megnézed a házatokat. De azért szerintem az ember nem akar mindenhova kamerákat, meg persze lehet, hogy egy olyan pillanatban kapnak le, amit nem akarsz feltétlenül az egész világgal megosztani. Mit tudom én, kijössz egy sex shopból. Amit az ember a szabadidejében csinál, az a szabadideje, nem a nagyközönségre tartozik” – vélekedett Sean.

Tartsák úgy a házukat, hogy ne legyen sértő

Lilla

„Szerintem ez teljesen rendben van. Még az is lehet, hogy majd az ilyenektől kisebb lesz a bűnözés. Mondjuk, én eddig a Google-ban csak arra mentem rá, hogy felülről megnéztem a házakat. De miért ne legyen Budapesten is ilyen szolgáltatás? Ha valaki sértőnek találja, hogy rajta van a háza, akkor az tartsa úgy a házát, hogy ne lehessen sértő. Bár igen, tudjuk, hogy ez problémát jelent elég sok helyen, de hátha moderálják egyesek emiatt” – adott tanácsokat Lilla.

Talán két év múlva felfogom, hogy mi ez

Csengele

„Végigmennek a világ összes utcáján egy ilyen autóval, és lefényképezik? És már itt vannak Budapesten? És az alapján fel tudják rakni a térképre neten, hogy ez lefényképezi? Hát azért szerintem nem lehet kiüríteni az utcákat, hogy ezt lefotózzák, mondjuk, ki lehetne talán satírozni az embereket, de ha az arcukat kikockázzák, akkor meg nem értem, miért zavarja őket. Mondjuk, nekem lehet, hogy olyan két év múlva eljut a tudatomig, hogy mi ez, és akkor használnám. Nem túl gyorsan fogom föl a dolgokat” – vallott magáról Csengele.

Ha kikockázzák az arcokat, nem lehet gond

Gergő

„Én hallottam már ilyenről, hogy sértőnek tartják. Annyira, mondjuk, nem sértő szerintem, miután már mindent le tudnak hallgatni, meg tudnak nézni, bármit. Nem? Az, hogy mielőtt elutazom valahova, megnézem a házakat, meg ilyenek, az szerintem nem lehet zavaró, nem hiszem, hogy nagyon sértő lenne. Ha meg tényleg kikockázzák az arcokat, az már végülis egyáltalán nem sérti a magánszférát” – nyilatkozott délután Gergő.

Hozzászólások

LánglovagokLánglovagok

CímkékCímkék

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés