Öt hónapja él elkülönített szobában Lara. Ő kapott az országban második gyerekként műszívet. 100 nap várakozás után súlyos fertőzést kapott, és romlott az állapota. Az idő telik, donorszív azóta sincs, de most újabb esélyt kapott - számolt be az RTL Klub Híradója.
A kislány édesanyja levélben kérte az egészségügyi minisztert, engedélyezze, hogy más európai országban is kereshessenek donorszivet. Ilyen engedélyt eddig még senki nem kapott donorszívre. 2006-ban egy kisgyerek kapott beültethető májat külföldről, mert itthon nem találtak a vércsoportjának és a méretének megfelelőt. Külön engedély azért kell, mert Magyarország nem tagja egyetlen nemzetközi transzplantációs szervezetnek sem. Most 28 európai országban tudják, hogy Larának szív kell, de ettől még nem biztos, hogy lesz.
Mihályi Sándor, a szervkoordinációs iroda vezető koordinátora azt mondta, ez általában akkor valósul meg hogyha a felajánló ország területén várakozók között, tehát az ottani várólistán nincs alkalmas recipiens. Vagyis akkor kaphatja meg, ha a másik országban nem tudják beültetni. És ekkor még mindig versenyt kell futni az idővel.
Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója szerint rendkívül fontos az időfaktor, a szervkivételtől a mellkasba helyezésig nem telhet el hosszabb idő 5-6 óránál. Az orvosok még mindig abban bíznak, hogy Magyarországon lesz donor. A legtöbb idő, amíg műszívvel tartottak életben beteget, körülbelül egy év volt.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


Kommentek
2009.04.23 15:51:09aggódó
Könnyen lehet,hogy a hátralévõ pár hétben már nem sikerül szívet találni.
Larának különösen nehéz,mivel annyira kicsi.Nagyobb szívet nem lehet
betuszkolni a mellüregbe,mert nem tudna rendesen mûködni.
Az itthoni donorfigyelés pedig bûnös módon elhanyagolt.
Mindezt pontosan tudták már a mûszívre adott engedély idején is.
MÁR AKKOR SEM VOLT BIZTOS,HOGY SIKERÜL IDEJÉBEN DONORT TALÁLNI.
Négy és fél hónapot - legalább 140 napot - elpocsékoltak.
Nem a saját idejükbõl,hanem a kicsi ÉLETESÉLYEIT pocsékolták..!!
Kit fognak felelõsségre vonni ezért?
Ha a gyermek meghal akkor sem fognak senkit...(?)
De ha Lara túléli is,jön a következõ gyerek aki bármelyikünké lehet.
Az õ életével is így fognak játszani??????
2009.04.23 16:51:39aggódó
Hogy ne legyen félreérthető:NEM az orvosokról beszélek,hanem az egészségügyi miniszterről,
Székely Tamásról.
Ő vesztegette el a Lara megmentésére rendelkezésre álló idő túlnyomó részét.
Átlagosan 6 hónap volt a várható maximum,
ameddig műszíven életben maradtak eddig.
Lara 5 hónapig esélyt sem kapott Székely úrtól..
HA A KICSI MEGHALNA EGYÉRTELMŰ KI OKOZTA.. IGAZ?