Négyen vannak, meztelenül táncolnak, és csont nélkül továbbjutottak a svéd tehetségkutató selejtezőjén a Knäckebröddansen névre elkeresztelt idétlen fiúcsapat tagjai.

Meztelen produkciójával jutott tovább a svéd tehetségkutató verseny, a Talang selejtezőjén négy fiatal fiú. A Britain's Got Talent mintájára készült műsorban a három zsűritag teljes egyetértésben döntött úgy, a Knäckebröddansen fiúcsapatnak nem szabad eltűnnie a süllyesztőben, hiszen komoly piaci rést töltenek be.

A négy fiú, miután köntösben ácsorogva felvezette a zsűrinek, ők bizony táncolni fognak, bebizonyította, van még új a nap alatt. A Knäckebröddansen tánccsoport két cintányér méretű eszközzel takarta el magát, és igaz, így nem volt szükség a 18-as karikára, de azért bebizonyították, nem viselnek semmit magukon. Természetesen a versenyzők a koreográfiára és a megfelelő zeneválasztásra is odafigyeltek, beépítettek vonatos elemeket, kungfu elemeket, sőt bajor sörtáncot és cigánykereket is. Ezek után nem is csoda, hogy az eleinte csak sírva röhögő közönség a végén már kipirulva kurjongatott.

Esélylatolgatás

Ahogy elnéztük a Talang 2007-es és 2008-as nyertesét, a fiúknak minden esélye megvan az elsöprő győzelemre. A 2007-es döntőt Zillah és Totte nyerte meg, és ez elsőre nem is lett volna olyan ijesztő, de aztán kiderült, Totte valójában Zillah hároméves plüssmajma, amivel hasbeszélős produkciókat ad elő. Zillah kettőjük nevében csinál trükköket, természetesen ő beszél, illetve ő az, aki dalra fakad a majom helyett.

A 2008-as nyertes már kevésbé lóg ki a sorból, ő a trendeknek megfelelően egy 11 éves dalos pacsirta. Zara Larsson nem változtatott a jól bevált recepten, elénekelte többek között Whitney Houstontól a One moment in time című dalt, majd a döntőben mindenkit lesöpört Celine Dion My Heart Will Go On számával. Igaz, meghallgatva a dalt, megállapítottuk: Larsson Connie Talbottól még mindig fényévekre van, sőt még azt is ki merjük jelenteni, Tóth Lüszi is simán lenyomná.