A nézők segítségét kérte a ZDF német közszolgálati televízió egy bűncselekmény felderítéséhez azzal, hogy nyilvánosságra hozta a biztonsági kamera által rögzített gyilkosság felvételeit. A 31 éves román származású prostituált megölését Stuttgart egyik legrejtélyesebb ügyének tartják, mert annak ellenére, hogy a rendőrség már több száz DNS mintát megvizsgált, és minden szálat megmozgatott tanúkért, a tettest még mindig nem sikerült azonosítani sem - írta a Bild című újság. A nyomozásban most a tett helyszínén készült képkockák bemutatásától remélnek továbblépést. Abban bíznak, hogy valaki felismeri a fotókon szereplő férfit - a nyomravezetőnek 2000 eurós jutalmat ajánlottak fel.
A sajtóban csak Linaként emlegetett asszonyt 2008. március 22-én késelte meg az ismeretlen tettes a prostituált aktus lebonyolításához használt bérelt lakásában. A román nő mindössze két hete érkezett a városba azzal a szándékkal, hogy a testével megkeresett pénzből jobb életkörülményt biztosítson két otthon maradt kislányának.
Az XY Akták című műsorban bemutatott fotókon látszódik, ahogy a csengetés hatására Lina ajtót nyitott a gyilkosnak, aki szinte azonnal támadott, és egy konyhakéssel többszöri szúrást ejtve kivégezte az áldozatát. Mindezek után teljes nyugalommal ment a fürdőszobába, hogy megszabaduljon a kezére tapadt vértől, dolga végeztével pedig leszakította a falról a biztonsági kamerát és elmenekült. A felvétel viszont maradt. Azt ugyanis közvetlenül egy számítógép tárolta: 19 képkocka örökítette meg a gyilkosság mozzanatait.
Az indíték még mindig nem világos, de a nyomozók feltételezik, hogy előre kitervelt bűntényről van szó, amit nem haszonszerzés motivált. A lakásból ugyanis nem tűnt el semmi. Szakértők szerint az elkövető 20-30 év közötti, 190 cm magas és 47-es cipőt hord. A fotókon kivehető, hogy félhosszú a haja, de akár parókát is viselhetett a cselekmény ideje alatt álcázás céljából.
A Stuttgarter Nachrichten információi szerint a városban 270 olyan hely létezik, ahol prostituáltak szolgáltatásai vehetők igénybe, ezzel szemben mindössze 20 bordélyház működik. 4100 bejegyzett prostituált dolgozik, és a külföldiek aránya egyre csak emelkedik: a németek 32 százalékot tesznek ki – a nők többsége legfőképp Magyarországról, Thaiföldről és Lengyelországból való.
Még több a velveten
- Lewis Hamilton kipipálta a Hugo Boss-partitA pilóta őszintén sajnálta, hogy nem hozta magával Nicole Scherzingert, ahogy a megjelentek is, merthogy Tilláékban egy dolog volt közös: nem érdekli őket a Forma-1.
- Tízévi kutatással alkotta meg a tökéletes mellet a mérnökből lett plasztikai sebészGary Horndeski matematikai módszerekkel jutott a lógó mell saját szövetéből átszabható ideálcicikig.
- Varga Viktort zavarja, hogy vékonysága miatt melegnek tartjákA Csillag születik felfedezettje szerint a nemi identitásához semmi köze a súlyának, főleg, hogy az elmúlt fél évben nyolc kilót hízott.



Kommentek
2009.06.04 09:35:19nyomi
vmiben elsok is vagyunk :(
2009.06.04 09:41:09nagy1
Hát úgy tűnik, lehet még minket tovább alázni. Amilyen állapotban a hazánk van, és amennyi a szegény, nem is csodálom, hogy szerencsétlen nők kétségbeesésükben kimennek a testüket árulni.
2009.06.04 09:42:28zZz
Az köztudott volt eddig is, hogy prostituáltakban jók vagyunk, mennyiségileg biztosan.
2009.06.04 09:43:10Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat
ezen a videón nem látni semmi érdekeset
2009.06.04 10:06:58sterby
zZz: az már biztos, elég megnézni a parlamenti közvetítést, máris több százat látsz egyszerre.
Sipi, ha beteg vidó érdekel, keress néhány JJ.AM-es .gif-et ahol teherautók hajtanak át embereken.
2009.06.04 10:32:44orient
No comment. De en akkor sem ertem meg aki igy keresi a kenyeret.
2009.06.04 10:56:18Baatkaa
Itt Svajcban is nagy a magyar prostik aranya.
2009.06.04 11:20:44wise01
Úgy tűnik a német rendőrség megkezdett "forrónyomon" nyomozni.
2009.06.04 11:23:58scottish
Megyek szemészhez, de én ezen a felvételen nem hogy gyilkosságot nem láttam, de még kurvát sem.
2009.06.04 12:04:36wiener
ez a kövér lászló csak a bajszát levágta álcázásból
2009.06.04 12:06:41Pampers
Scotthisnál a pont
2009.06.04 12:22:47Bangó Tarzan
Bevágták a szurkálás helyére a kést, hogy ne sokkolják a népet.
2009.06.04 12:28:40Ursus Arctos
szegény kis kurva.
2009.06.04 13:16:32ohmyFgod
inkább írják ki, hogy megrázó felvételek, csak erős idegzetűeknek, de mutassanak is valamit.
2009.06.04 13:43:18Hans Régenkurt
En amerikaban elek s amult heten ejjel nezem a tv-et ami a Dominikai Koztarsag ejszakai eletet mutatta be.A gazadag oreg amerikai szivarok oda jarnak kiruccani es kis friss husra vagyva,s mit latnak szemeim s hallanak fuleim ,a 14 kurva kozul akik a kupiban dolgtosznak a 5 magyar 4 roman 2 szlovak es 3 pedig bennszulott.A magyar csajok mind Budapestet jeloltek meg szarmazasi helykent,hiaba ugye a liberalis Budapest.Mar Horthy is megmondta hogy a zullottseg varosa.
2009.06.04 13:57:46DocBulywood
Valakit átkúrt és így végezte a szerencsétlen. Áh, az ember a pénzéért már sehol sem kap tisztességes kiszolgálást?
Most gondolom boldog a gyilkosa, hogy mekkora tettet hajtott végre. Csak 10x ennyi késszúrással végezze ő is.
2009.06.04 14:00:44sixxes
zwei ezer euró nem túl sok
2009.06.04 15:29:05hapcibenő
hát, nem vagyok egy doszpot, de nem nagyon láttam vért a pasi kezén se, meg a késen se, amikor ment kezet mosni...
2009.06.04 18:46:27Flagellum
hát én itt lelkileg már totál felkészültem, hogy juj ez nem egy film, hanem ez a valóság...agyam görcsölt előre, szívem hevesen vert erre semmi...Mindenesetre az ilyen mocsok féregnek csakis szenvedéssel bőven átitatott halált képzelek!Ezek a szerencsétlen nők nem szórakozásból mennek ki, sajnos azt kell mondjam ez az egyetlen olyan szakma, ahová nem kell végzettség de mindenki tudja csinálni, és lehet vele pénzt keresni! Amúgy iskurvák voltak, vannak és mindig lesznek!Éppen ezért védeni kellene őket az ilyen aberrált fazonoktól!
2009.06.04 20:09:57apokalipszis
majdnem snuff...
2009.06.05 22:58:31puszedli:)
2009.06.04 13:16:32ohmyFgod
ott a pont! ;)