Keménykedésből hozhatták meg a belvárosi csendrendeletet

2009. július 21., kedd 13:58
A terézvárosi önkormányzat a kerületi szórakozóhelyeket és a közönségüket felháborító csendrendeletével pontosan ugyanazt teszi, mint 2007-ben, amikor megtiltották a boltoknak este tíz után az alkoholárusítást. Akkor az volt az ügymenet, hogy hoztak egy túl szigorú rendeletet, a boltosok kiakadtak, érdekvédelmi szövetségre léptek egymással, majd együttesen fellépve sikerült közös álláspontot kialakítani az önkormányzattal. A terézvárosi vezetés most hasonlót vár a szórakozóhelyektől.

Az őszig terjedő időszak alatt dőlhet el, hogy a hatodik kerületben található szórakozóhelyeknek be kell-e zárniuk legkésőbb hajnali egykor, vagy sikerül az önkormányzattal megegyezni, és valami köztes megoldást találni. A terézvárosi önkormányzat sajtófőnöke, Szilágyi Erika azt mondta a Velvetnek, leginkább azt szeretnék elérni, hogy – a Liszt Ferenc téri kávézók érdekvédelmi egyesületéhez hasonlóan – a kerületben található szórakozóhelyek létrehozzák a saját érdekvédelmi egyesületeiket, mert így lényegesen könnyebb sikeres tárgyalásokat folytatni, mint külön-külön az egyes kocsmákkal, kávézókkal, vendéglőkkel, non-stop szoláriumokkal.

zarva 04

Nyomással az összefogás felé

A Liszt Ferenc tér felújításakor a téren üzemelő kávézók tulajai Broadway Egyesület néven összetömörültek, hogy egységesen tudjanak egyezkedni a lakókkal és az önkormányzattal, így alakították ki a mostani megoldást, amely szerint a helyek éjfélig működnek. Szilágyi szerint az önkormányzat többször javasolta már, hogy a leginkább érintett területeken (Ó utca, Dessewffy utca, Király utca, Hajós utca, Nagymező utca) hozzanak létre a Broadway Egyesülethez hasonló érdekvédelmi szövetségeket. "Többször javasoltuk, hogy jó lenne, ha ott is lenne érdekvédelmi egyesület, valahogy nem működik az egymásratalálás" – mondta Szilágyi a Velvetnek.

Mivel a kerületi szórakozóhelyek nem fogtak eddig össze, az önkormányzat a 2007-es italrendelethez hasonló megoldás mellett döntött. Akkor először egy olyan rendeletet hozott, ami megtiltotta a boltok este tíz utáni nyitva tartását, amit végül az érdekvédelmi egyesületbe tömörült boltokkal egyeztetve úgy módosított, hogy csak alkoholt nem lehet kapni este tíz után. Szilágyi és a rendeletet előterjesztő – valószínűleg a kerületi ingatlancsalások legújabb gyanúsítottja – Kékesi Tibor szerint, ha a helyek közös ötletekkel állnak elő, nyitottak az együttműködésre és a kompromisszumokra. Szilágyi örült a hírnek, hogy a rendelet hatására a kerületi vendéglátósok egyből az összefogás mellett döntöttek.

zarva 01

"Az önkormányzat eddig is nyitott volt a megoldásokra. Ez nem presztízskérdés a részünkről. Ha a mostani rendeletünk ismeretében jobb megoldást tudnak megfogalmazni, akkor nyitottak, konstruktívak vagyunk" – mondta Kékesi Tibor a Velvetnek. A helyek részéről jobb megoldás lehetne, ha tovább lehetnének nyitva, az olvasóink hozzászólásai alapján a legtöbb helyen egy, a mostaninál lényegesen szigorúbb biztonsági szolgálat, valamint erősebb rendőri jelenlét az utcákon segíthetne megoldani a helyzetet. Kékesi azt mondta, el tud képzelni például olyan módosítást a rendeletben, hogy amennyiben egy ház lakóinak 2/3-a engedélyezi a házban üzemelő helynek a nyitva tartást hajnali egy után, akkor ezt a külön engedélyt megkaphassa az adott szórakozóhely.

Kékesi egyébként elegendőnek érzi a hajnali egyben maximalizált nyitvatartási időt, és nem gondolja, hogy ez a mostani rendelet ellentmondana annak a 2007-es kezdeményezésnek, amikor a nagykörúti kerületek (VI., VII., IX.) úgy döntöttek, hogy itt alakítják ki Budapest szórakoztatónegyedét. "A nyitvatartást szabályoztuk, nem a csukva tartást. Nem kell elmenni a világ végére, a kerület közelében is lehet olyan helyet találni, ami sokáig van nyitva" – mondta Kékesi, annak ellenére, hogy tisztában van vele: a napközben dolgozó emberek leginkább csak este tudnak szórakozni menni, így a kerületi helyek hiába nyitnak ki a rendeletben engedélyezett legkorábbi nyitás időpontjában, reggel hatkor.

A távozókkal van a baj

Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a problémát nem is igazán a szórakozóhelyek okozzák, hanem az onnan hangosan távozó vendégek. "Azokkal nagyon nehéz mit kezdeni, akik kijönnek, de nem lehet minden szórakozóhely elé rendőrt állítani" – mondta a szóvivő a Velvetnek. Szilágyi hozzátette, hogy az utcai kiabáláson, autórongáláson, üvegtörésen és úgy általában a vandálkodáson úgy szeretnének változtatni, hogy a kerület kifejezetten a nyári időszakban egy külön finanszírozású járőrszolgálatot indított. Rendőrök és közterületfelügyelők éjszaka együtt járják az utcákat, hogy rendre utasítsák azokat, akik képtelenek betartani a békés együttélés szabályait. A sajtószóvivő különösen támogatandónak tartja azt az esetleges megoldási javaslatot, hogy a szórakozóhelyek üzemeltetői a rendet megfelelően felügyelő biztonságiakat alkalmaznának.

A rendelet nem is annyira az alkoholfogyasztásról és a szórakozásról, mintsem a decibelekről és az éjszakai nyugalomról szól, mint azt megtudtuk Kékesitől. Ezért nem korlátozták a rendeletet csak az alkoholt árusító helyekre. Ennek köszönhetően a kerület nagy bevételektől eshet el, amelyek Kékesi szerint nem is annyira nagyok, mint elsőre tűnnek, ezért nem is végeztek a kiesés mértékét vizsgáló hatástanulmányt. A területfoglalási engedélyre a korábbi bezáratás nincs túl nagy hatással, az iparűzési adót meg nem a kerület kapja, hanem a közös kasszából osztják vissza arányosan. Így persze áttételesen kevesebb pénz jut, de Kékesi szerint ez nem lehet akkora probléma. "Természetes, hogy kiesik, de ez akkor is így van, ha csődbe megy egy cég" – mondta, hozzátéve, itt szó sincs arról, hogy cégek csődbe mennének.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Az önkormányzaton belüli harcok áldozatainak érzik magukat a szórakozóhelyek - 2009.09.16.
Az önkormányzat részéről viszont azt mondják, nincs harc, csak a helyek képviselője gyárt összeesküvés-elméleteket.
Háromszázan tüntettek a terézvárosi csendrendelet ellen - 2009.09.21.
A petícióban foglaltak szerint eddig 15 ezer aláírás gyűlt össze a csendrendelet ellen.

Kommentek

  • 2009.07.21 14:59:25Picur0816

    És nem kellene bezárni a szórakozóhelyeket korán és ezzel olyanokkal is kitolni, akik kulturáltan akarnak szórakozni... Mert nem mindenki lesz hülye az alkohol hatása alatt és nem mindenki azért jár szórakozni, hogy berúgjon!! Szerintem!!

  • 2009.07.21 15:04:41Kessell

    Kedves Kékesi úr, biztosan a saját vagyonával és aláírásával szeretné szignózni, hogy a kiesett bevételeket -ha mégsem lenne valamire pénz - pótolja! Jah és garantálja minden cégnek is ugyan ezt, akik eddig beszállítók voltak.
    Jah és a rendőröknek, polgárőröknek AZ A DOLGA, hogy kint legyen és betartassák a törvényt. Ezért nem kell semmilyen plusz pénzt kiadni. Ja és had ne feleljen már egy 6. kerületi fogadós azért, ha vki a 9. kerületben lerúg egy visszapillantó tükröt.Az üzemeltető egy fogadót nyitott, nem pedig kerületi védelmi hálózatot akart létrehozni, kidobókkal. Az engedélyeket kiadták az üzemeltetésre és annak volt egy megfelelési procedúrája. Ha teljesítve volt minden és törvényi szinten nem követett el senki szabálysértést, akkor necces lesz megmagyarázni, hogy csak azért akartak ilyen szabályozást hozni, mert nem akartak egyesével beszélni az üzemeltetőkkel.

  • 2009.07.21 15:05:57duplaP

    No én is ott dolgozom a Nagymezőben egy kocsámában.

    Ha egykor be kell majd zárni, akkor az egész cég csődbe fog menni. Ezt garantálom. Ha meg minden 22kor bezár, akkor a sok fiatal egyszerre fog elindulni nyitva lévő helyet vadászni és akkor még nagyobb lesz a zsivaj, ezt is garantálom.
    Az a baj, hogy itt megint a tiszteséges emberekkel csesznek ki. Aki mondjuk sokáig dolgozik s utána inna egy sört otthon. hol vehet? óbudán nem, angyalföldön nem, körúton nem...

    Ha valaki a belvárosba költözik, akkor ezt tudomásul kell vennie. Ha pedig alatta nyit egy üzlet, ahhoz hozzá kell járunia a háznak, hát ne tegye. Ennyi!

    Akkor persze senki szája nem sír, mikor a kocsma bérleti díjából az egész ház homlokzatát felújítják és a lakóknak egy fillérébe se kerül. vagy mikor az egész szemét díjat a kocsma fizeti.

  • 2009.07.21 15:06:00tilla77

    a zp ás rió keményen fizet...valszeg ezt akarja a 6.ker is. Egy baj van ezzel, a zp és rió környékén távolabb vannak a lakóházak. De tény,. hogy ezzel a rendelkezéssel tönlreteszik budapest szórakozási lehetőségeit, feljebb egy hozzászóló írta a hajógyárit, én klinikáknál lakom, kívánom neki este 10kor menjen oda és jöjjön vissza tömegközlekedve...bkv-val...hajnalban
    Ez belváros, az meg nem. Ennyi a különbség.

  • 2009.07.21 15:06:16tszasa

    ki volt Londonban? ott 10-kor a legtöbb hely bezár. Persze vannak "szórakoztató" tömbök és negyedek, ott lehet még nyitott helyet találni. De a többség 10-kor lehúzza a rolót és kiraknak a picsába. Persze a nagyérdemű ott már 5-6 körül elkezdi az alapozást igy a 10 nem olyan durva a számukra...

  • 2009.07.21 15:09:33Susy Peti

    ez az egész a toleranciáról szól, engem is felbasz sok dolog az utcánkban mégsem hívom ki a 10éves gyerekre a rendőrséget mert ő az utcámat választotta focipályának - egymás mellett élünk, ha valaki bulit tart a szomszédban és részeg vagy ha valaki épp a füvet vágja azt el kell viselni, arra van a nyílászáró hogy elzárja a nyílást és ne jöjjön be a hang

  • 2009.07.21 15:09:50stopper

    t. szerző!
    ez az "alkoholárúsítás" azért kemény, még ha elgépelés is.... javaslom javítani.

  • 2009.07.21 15:12:48Ecsedy Áron

    Ha az ügyfél (állampolgár!) hangoskodása a probléma akkor miért is a vállalkozók üzletét próbálja korlátozni (szerintem Vt-be ütköző módon) a tisztelt hivatal??? Ez kábé olyan, mintha azért nem lehetne kutyát tartani a belvárosban, mert a legtöbben nem takarítják fel az utcán maguk után a gumit. Mert az állatkínzás az még ok lehetne, de valami ami egy-egy állampolgár saját döntése alapján történik jogellenesen, arra nem megoldás a teljes tiltás. A kutyasétáltatáskor kötelező zacsi, lapát etc. is lehet megoldás.

    A zajongásra - tekintve, hogy egy biztonsági szolgálat nem járhat el az állampolgárral szemben - kizárólag az önkormányzat tud megoldást találni: hatóságot kirendelni. Ha pedig nem tud, akkor szedjen több adót, az majd megoldja a dolgot (lesz hiszti azért is, de legalább jogszerű és ésszerű), de simán tiltani az nem kóser...

  • 2009.07.21 15:14:488bitbitch

    a hajógyárin is le kell halkítani a zenét, mert zavarja a lakókat.... :D
    egy fővárosban ezen hisztizni, komolyan hihetetlen, és ocsmány dolog.
    aki fáradt, és álmos, akármi van el tud aludni, ezt tapasztalatból tudom. ha meg érzékenyebb, lehet füldugót venni, néhány forintért.
    könnyebb keresztbe tenni több száz embernek, meg betiltani ezt azt, mint egy füldugót venni ugye? hát persze, hiszen EZ MAGYARORSZÁG!

  • 2009.07.21 15:15:14mm

    @stopper: koszi

  • 2009.07.21 15:15:35tszasa

    fityisz: Sajnos nem kell kocsma a házba...

    szentkirályi utcában (trefort és a bródy között) ahol lakom nincs kocsma, de ettől eltekintve 2-ig ott is hangos az egész utca és fent a harmadikon nyitott ablak mellett ez több mint zavaró.

  • 2009.07.21 15:21:16énis

    stopper, most mi bajod? Az alkohol drága, ezért alkoholárúsítani olyan, mintha aranyárban mérnének, ez egy új kifejezés a Liszt Ferenc téri csehókra! :-D

  • 2009.07.21 15:28:42Noname Cowboy

    tilla77: a Rio megh a zp mag a Horváth Gyulának tejel. Mert ha figyelsz akkor tudhatnád, hogy talán 30%nyi területésrt fizetnek a többit meg ilegálisan használják.

    DuplaP: Teljesen igazad van.

  • 2009.07.21 15:29:12régihétkeres

    tilla77-nek
    Szerintem ha egy fiatal elmegy "szórakozni" és a piától kezdve had ne soroljam, hogy még mi mindenre elkölt x ezer forintot, akkor egy nyomorult taxira sem kéne sajnálni a pénzt! Főleg ha többen egy felé is mennek.
    Persze nem kell beülni a hajógyárin a hiénához, de például van olyan taxitársaság amelyik most például 2777 forintért akármeddig elvisz pesten belül. Ne mond már nekem, hogy ez két-hármotoknak esetleg négyőtöknek elrisztelve nem fér bele a végén!

    8bitbitch-nek
    Sajnos a füldugó egy bizonyos frekvenciáig tök jó, de a mély basszus hangokat már nem tudod kivédeni vele és azt igazán a szórakozóhely sem tudja leszigetelni!
    Úgyhogy a füldugó mellett is hallod azt, hogy buff...buff...buff:-))..sajnos!

  • 2009.07.21 15:29:38El Argentino

    A randalírozókra kellene 50-100e bírságokat kiszabni, gyerek vagy nem mind1. Ha nem tudja fizetni ráterhelni a családra. Akkor majd szólnak neki, hogy "ájjá má' meg". Érdekes módon nem a vendéglőkkel van a baj, hanem az emberekkel. A hülyékkel nem lehet mit kezdeni.

  • 2009.07.21 15:37:14boszor

    Ilyen és hasonló rendeleteket csak ott lehet gyakorlatba ültetni, ahol vagy katonai hatalom áll a dolog mögött, vagy a lakosság hallgat, akár a bárányok.

    Szurkolok az összes kocsmárosnak, meg az összes civilnek, aki melléjük áll. Elvégre ez már önkormányzati diktatúra.

    Akit pedig zavar a belváros éjszakai élete, hát ki kötelezi, hogy ott lakjon?

  • 2009.07.21 15:37:32yafet

    A bulizósok költözzenek be a kerületbe, a nyugdíjasok meg költözzenek ki a kerületből.

    Az új lakóhelyén - megfelelő szimbiózisban élve - mindenki beilleszkedhet a saját maga számára leginkább megfelelő flórába illetve faunába!!!

  • 2009.07.21 15:38:22lidercke

    Tisztességes magyar alkoholista már reggel 10-kor elkezd berúgni, így nincs gond az estével, hisz addigra úgyis csontrészeg állapotba kerül. A városatyák is ezért hozzák a rendeletet, mi az, hogy este 10-ig lébecolunk, pia nélkül fujjj. Tessék elkezdeni időben a lerészegedést!

  • 2009.07.21 15:41:56kispista2

    Még egy szarházi bértollnok által írt pr-cikk a hulladék velveten!

  • 2009.07.21 15:43:26portások kedvence

    Terézvárosban engem már büntettek meg alkoholfogyasztásért, egy padon ülve. Öltönyben, mert az Operában voltam előtte. Kamerával kifigyelték, és lecsaptak a rend derék őrei. Fantasztikus, hogy még erre is van kapacitás!

  • 2009.07.21 15:44:21duplaP

    El Argentino:
    teljesen igazad van. múltkor a nagymező utcában, pár fiatal az összes kukák keresztbe fektette az utcán. mikor kimentem, hogy a mi kukánkat visszavigyen, jött egy rendőrautó a keresztutcából, mondtam nekik, hogy arrafele ment pár hülyegyerek, de a válasz az volt: "mi meg éhesek vagyunk, és enni megyünk..."

  • 2009.07.21 15:47:43susztera

    Nekem volt szerencsém dolgozni a nagymező utca egyik szórakozóhelyén, oda éjfél előtt péntek-szombaton jö egy-két tucat ember megérkezett. Éjfél után érkeznek az idióta tinik, közértes szesszel megtelten, mi meg pucolhatjuk utánuk a wc-t.
    Tehát ha egykor lesz záróra, az egyételműen tönkre is vágta a szórakozóhelyeket, mert addig meg sem érkeznek...

  • 2009.07.21 15:49:03régihétkeres

    yafet

    Szépen fog kinézni a belváros ha az összes bulizós beköltözik és az összes nyugdíjas kiköltözik! Menj végig az Andrássy úton a VI. kerületi részen és nézd meg a régi szép házak falait, mind össz van fújva sőt a kultúrált fiatal elmegy a több százezres kirakatüveg mellett és csak úgy összekarcolja még a jele sincs ott, hogy ő volt az a f.sz aki tönkretette csak úgy egy krix-krax, hogy tönkretegye. Vagy szerinted ezt is a nyugdíjasok csinálják?

  • 2009.07.21 15:51:40Androsz

    Yafet, te baromállat, remek tanácsot adtál, csak nem pontosan. A bulizósok költözzenek ki a kerületből, a nyugdíjasok, meg a többi ember, aki a saját lakásában pihenni, aludni szeretne, az maradjon ott, ahol most van, ez sokkal egyszerűbb. Aki a füldugót ajánlgatja, az pedig EGYSZER próbálja ki, mielőtt pofázik. Utána már nem lesz olyan okos.

  • 2009.07.21 15:53:34régihétkeres

    És nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem csak a nyugdíjasoknak van baja ezzel az egésszel!!!
    Nagyon sok itt lakó fiatal sem csak abban látja a szórakozást, hogy egy belvárosi vendéglátóegységben igyon és cigizzen! Ők is takarodjanak innen, mert egy bizonyos fiatal rétegnek ez az élet?

  • 2009.07.21 15:56:32yafet

    Androsz
    Én csak egy tippet adtam, de látom Te továbbvitted a gondolatmenetet. Ez dicséretes. Egymás sértegetése és a sárdobálás helyett inkább konstruktív javaslatokkal kellene elősegíteni a harmóniát.

  • 2009.07.21 15:56:59kow

    Az önkormányzat inkább támogatná azon lakók igényét aki zavar a zaj:

    Kedvezményes nyílászáró csere / légkondi. Érdemes lenne kiszámolni hogy az iparűzési adóbevétel / presztízsveszteség lenne nagyobb, vagy a támogatásra kiadott összeg. Sőt, fordítsák az így bejövő pénzt ilyen támogatásra.

  • 2009.07.21 15:59:14yafet

    kow
    Ott a pont! Jár a láda sör!!!

  • 2009.07.21 16:08:00Páneurópai Harci Kos

    "Az önkormányzat inkább támogatná azon lakók igényét aki zavar a zaj:

    Kedvezményes nyílászáró csere / légkondi. Érdemes lenne kiszámolni hogy az iparűzési adóbevétel / presztízsveszteség lenne nagyobb, vagy a támogatásra kiadott összeg. Sőt, fordítsák az így bejövő pénzt ilyen támogatásra."

    mint irták nem elsősorban a helyek zajával van gond -persze azzal is, de a távozó vendégek.. az a problémaforrás.
    vagy rakjanak minden vendégre hangtompítót:)

  • 2009.07.21 16:08:07binike

    A dolgok nagy részét rendőrségnek kellene megoldani de hát ez magyarország...

    mind két fél demagóg ... aki kiköltözésre hajaz meg aki "én itt lakom máshol bulizz" is ... de addig amíg a zemberek kis hányada is úgy viselkedik hogy nekem mindent szabad mert "én vagyok a jani és ne ugassá mer beverem a képed köcsög" addig szígor ...
    SZERINTEM

  • 2009.07.21 16:09:37Androsz

    Bizony, yafet, te csak egy tippet adtál, én is tudnék egy tippet adni azoknak, akik a hangos mulatást és randalirozást fontosabbnak hiszik annál, hogy az ember legalább az otthonában tudjon pihenni. Nem csak nyugdíjasok akarnak aludni, hanem mindenféle más korú emberek is, akik például dolgozni mennek másnap, vagy ha nem, mert hétvége van vagy szabadságon van, akkor épp a pihenőnapjait töltené. Eszméletlenül idegesítő tud lenni a szünet nélküli zaj. Aki bulizni szeret, az vegye magnóra, és amikor hazament aludni, játssza le magának, aztán halljuk az élménybeszámolót.

  • 2009.07.21 16:10:23Páneurópai Harci Kos

    Tőlem akár hajnalban is nyitva lehetne az x szórakozóhely, ha a betérő népek nem agressziv állatként távoznának, ordítás, ajtócsapkodás motorbőgés stb.
    sőt némelyik annyira ökör, hogy a spéci járművével, még tesz pár kört a környéken - hogy jól lehessen hallani.

  • 2009.07.21 16:10:52Case

    Ezek szépen lassan megölik az egész város kulturális életét (igen, tudom, hogy nem ennyiböl áll, de azért az éjszakai élet minden város és föleg belváros szerves része). Nomeg... mit csinál a fiatal, ha sorra bezárják, ellehetetlenítik a kedvenc szórakozóhelyeit? Megy az utcára bulizni, vagy inkább házibulizik? Mindkettö sokkal inkább ellehetetleníti a lakók, szomszédok életét, mintha normálisan hangszigetelt, normális biztonsági személyzettel rendelkezö klubokba járnak az emberek.
    Ez a nyitvatartáskorlátozás semmire nem jó, a lakók 2/3-as beleegyezéséhez kötött engedély szintén baromság, mert azok is a klubok ellen fognak szavazni, akiket igazából nem zavar a dolog és ezzel párszáz ember lehetetleníti el a város éjszakai életét. Vigyázni kell jobban az eltávozókkal, tudatosítani kell a vendégekben, hogy az ö viselkedésüktöl függ, hogy a jövöben is lesz-e hova menniük szórakozni.

  • 2009.07.21 16:12:50Case

    Jah, pluszban még ehhez annyi, hogy én is a hatkerben lakom, de ennek ellenére végzetesen elhibázottnak tartom ezt a döntést.

  • 2009.07.21 16:15:02Androsz

    Ha gyakorlatilag az üzleteket a város peremére költöztették a nagy bevásárlóközpontokba, akkor miért ne lehetne ivászatközpontokba költöztetni a mulatós jónépet. Központilag olcsóbb is lenne fenntartani a kocsmákat. Lehet téglafalakat felhúzni, hogy ismerős környezetben pisálhassanak az urak, aztán egységcsomagban mehetnek egyből a detoxba.

    Azt egyébként nem értem, hogy miért hiányzik valakinek a belváros, ha úgyis csak inni akar valami kocsmában. A belváros pedig lehetne ismét egy kellemes, ápolt, nyugalmas hely, sétálóknak, beszélgetőknek, ott lakóknak. Botrányos elképzelés, mi?

  • 2009.07.21 16:16:13kényszerbagoly

    Atyaúristen, ennyi hülyeséget olvasni!! Nyugdíjas, kontra fiatal, jóságos adótfizető vendéglátós aki mellesleg házfelújító is, és frissen beköltözött vérszívó lakók.Emberek kapjatok a fejetekhez!A világ nagyvárosaiban is régen megoldották ezta problémát
    /azért jönnek ide a környező országokból, főleg nyugatabbról a négykézlábjárók, mert ott ezt nem tehetik meg/Ez nem nyugdíjas kérdés,a munkávégzéshez kell elsősorban a pihenés.Kicsi manipulálható bérencei vagytok a szórakozóhely-tulajdonosoknak. Szánalmas...

  • 2009.07.21 16:16:35kow

    "mint irták nem elsősorban a helyek zajával van gond -persze azzal is, de a távozó vendégek.. az a problémaforrás.
    vagy rakjanak minden vendégre hangtompítót:)"
    A zajt kell kiszűrni. Ha valaki rongál, vandálkodik, akkor jól seggbe kell rúgni, az nem kérdés.

    Azzal persze nem számol a T. önkormányzat, hogy mivel szép hosszúkás a 6. kerület és jól körbe van rakva más kerületekkel, így ha berúgok az egyikben, mondjuk az 5.-ben és a 6.on keresztül megyek haza, vagy 'atyaég' ott lakom a hatodikban, akkor is ordibálhatok hazafelé menet hajnak 2-kor, hogy "kééékkút, kerekeskúúúúút".

    Az óbégatásból nem derül ki, hogy ki hol aljasodott le :D

  • 2009.07.21 16:20:11Androsz

    Case, alapvetően jó beszélsz, de az éjszakai élet kifejezése nekem nem világos. Éjszakai nyugalom, ezt már hallottam valahol. A szemközti házban is éjfélkor mennek el a kis picsák mulatni, gyakran látom. Miért nem lehet mulatni este nyolckor? Mi az akadálya?

    Divat az elköltözést odabaszni az emberek képébe, mint lehetőséget. Aki éjszakai életre vágyik, költözzön Olaszországba, ott már berendezkedett az ország a sok paraszt ordibáló-motorozó mulatóra.

    Valaki elmondhatná, hogy ma milyen az éjszakai élet Angliában, mert régebben ott "nem európai" úton jártak.

  • 2009.07.21 16:23:51mazda_mx5

    Jaj, úgysem fog változni semmi... Ebben az országban?! Ki fogad velem???
    Sajnos marad a hangodkodás... :-)

  • 2009.07.21 16:24:57Androsz

    Kow, a zajt kell kiszűrni, ez tökéletesen így van. Csak ez gyakorlatilag elképzelhetetlen, ez a nagy baj. Minden más érzékünk megvédhető, a zajt nem lehet kizárni. Például azért sem, mert a kocsmában TALÁN még odafigyelhetnek arra, hogy a jónép mekkora zajt csinál, bár ezt nem hiszem, még a zene is dübörög. Ám ha a kedves vendég kilép az utcára, ott már csak egy szarházi idegen, a kocsmának nincs hozzájuk semmi köze, a rendőrség pedig szarik az egész ügyre, annyi rohadt lusta rendőr aligha van máshol, mint nálunk. Hát hogyan lehet itt bármiféle zajt megelőzni? Erre sajnos kár is keresni a megoldást.

  • 2009.07.21 16:29:03kényszerbagoly

    Az úgy van mocskosszájú Androszom, hogy az éjszakai mulatók hangszigetelve vannak, nem csak a lóvét akarja kivenni a tulaj, hanem fektet is belé, A teraszokon a zene csak 10-ig szól hangosan, a kidobóemberek maguk intik csendre a nem önkívületig itatott vendégeket, diszkót meg sajna nem lehet belvárosban nyitni, az a nagyvárosok mellett díszeleg. Stílusod védelemnek álcázott támadás..

  • 2009.07.21 16:30:59kow

    "...máshol, mint nálunk. Hát hogyan lehet itt bármiféle zajt megelőzni? Erre sajnos kár is keresni a megoldást."

    Ezt valóban nem lehet megelőzni, kocsmabezárással, semmivel, akit zavar, szerkezzen fel ellene, ahogy írtam is. Ablakcsere, légkondi, vagy ha teheti aludjon a belső szobában, ha van neki olyan.

  • 2009.07.21 16:39:02énis

    Androsz, gyakran látod, hogy éjfélkor mennek mulatni? faszé' nem alszol? Ki ne találd már, hogy amióta ott laksz nem aludtál egy percet sem, ezt nem veszi be senki..

  • 2009.07.21 16:45:26mizrolist

    Rémlik valakinek az a fogalom, hogy pesti Broadway? Az a környék legjobb tudomásom szerint az utóbbi 100 évben szórakozónegyed volt - ahol szórakozóhelyek vannak. Igazság szerint nem tudom, ki az az idióta, aki ezekkel tisztában van és utána csodálkozik, hogy éjfélig nyitva tartanak a kocsmák...

  • 2009.07.21 16:50:19Androsz

    "Énis", én késő éjjel megyek aludni, és még akkor sem mindig hagynak. Sőt, időnként még dolgozni sem hagynak, pedig a fajtámhoz hasonlóan én is részben azért szoktam rá az éjszakázásra, mert régebben akkor már nyugalom volt. Nem azért szólaltam fel a belvárosi lakók mellett, mert ott lakom, hanem mert már megtapasztaltam, amit ők átélhetnek. És mert irritál a sok érzéketlen, erőszakos barom, akinek a legfőbb érve, hogy akkor el lehet költözni. El lehet menni mulatni a volt téglagyárba is, ott senki nem fogja piszkálni az ártatlan lelküket.

    Nálunk egyébként, a belvárostól elég távol, részben családi házas környék, éjfélig előad Tóni, szűkös repertoárjából. Erősítővel, persze, egy negyven négyzetméteres kocsmában, száz méterre innen. Hálistennek a túloldalon vannak a mi szobáink, de a szomszédé már nem. Egyszer gyere el, élvezd a kulturált környezetet.

  • 2009.07.21 16:53:31régihétkeres

    mizrolist

    Ne vedd már egy kalap alá a 100 évvel ezelőtti őseink szórakozását a mai kor "nekemmindentlehetmerténvagyokazatyaúristen" mentalitású kultúrált fiatalokkal!

  • 2009.07.21 16:57:22mizrolist

    régihétkeres: szóval száz éve a részegen hazafelé menők nem énekeltek hangosan. Nyilván igazad van...

  • 2009.07.21 16:58:17Androsz

    Mizrolist a Broadway nem szórakozónegyed, kicsit olvass utána. A pesti Broadway színházakat (!), műsoros szórakozóhelyeket, kávéházakat jelentett, nem egyszerű alkohol-feltöltőket. Régebben, a megemlékezések szerint, nem az volt a mulatás, hogy "jól bebaszok". Ma, ezt értetlenül figyelem, bevallottan ennyi a cél. És ha a pesti Broadwayen késő éjjel egy magáról megfeledkezett úriember tivornyázott, akkor előkerült a konstábler, és rendre intette. Akkor még ugyanis voltak gyalogos járőrök ilyen zavarforrások környékén, őrizték a rendet. Ha szórakozásról beszélsz, akkor menj el egy étterembe, vacsorázz meg, aztán menj el egy mulatóba, és tombold ki magadat. Hogy már nincsnek ilyen helyek? Nem lehet, hogy azért pusztultak ki, mert a mulatni vágyó társaság már jó ideje csak bebaszni akar valahol, vagyis értük fölösleges volt fenntartani szórakozóhelyeket?

  • 2009.07.21 17:01:11Lord of the Sith

    Felőlem nem kell bezárni őket.De legalább büntetlenül fejbeverhessem az éjszakai zajongógat.

  • 2009.07.21 17:02:03régihétkeres

    mizrolist

    És akkor azt a 100 évvel ezelőtti negatívumot nyilván ma is feltétlenül életben kell tartani, mert az annyira jó, hát régen is így volt! Nyilván Neked van igazad....

  • 2009.07.21 17:06:32kow

    Androsz, nyílván nem voltál akkor a ChaChaCha és instant PINCÉJÉBEN, (6. kerület mind) ott aztán lehet mulatni. Mindkét hely előtt két szekrény strázsál, hogy őrízze a csendet, direkt azért rakták oda őket.

  • 2009.07.21 17:07:59kutyamacskafarka

    Mindent szét kell cseszni, mindenkit el kell üldözni. Ez a lényeg. Azé csak kemény dió a magyar...

  • 2009.07.21 17:12:44mizrolist

    Androsz: ami 100 éve a mulató volt, azok most a 10 órás zárásra kényszerítendő helyek. Eddig bírsz követni? Aki 100 éve mulatott, az ivott is; aki ma megy kocsmába, az is iszik. Még mindig bírsz követni? Ha valaki akkor hazafelé zajongott, akkor csendre intette a közrendet védő személy. Aki ma kijön a szórakozóhelyről, arra rászól a kopasz - de a kopasznak 50 méterre a bejárattól nincs se joga, se kötelessége megtenni ugyanezt. Még mindig bírod követni a gondolatmenetet?
    A kérdésem még mindig az: aki ott él x éve, az tisztában van vele, hogy ez egy szórakozónegyed - ennek van hirdetve is. Mutasson nekem valaki egy ilyen negyedet, ami 10-kor zár...

    régihétkeres: arról beszélek, hogy ez emberi tulajdonság többezer éve. Vagy megváltoztatod az embereket (kicsi az esélye, hogy sikerül), vagy betiltod a szórakozást (ehhez az ötlethez szívből gratulálok), vagy értelmetlen és betarhatatlan szabályokat hozol, és utána lehet azért sírni, mert a környék szellemvárossá vált, ahol este 10 után életveszélyes közlekedni.

  • 2009.07.21 17:14:54régihétkeres

    kutyamacskafarka

    Ez a jó hozzászólás, semmi érv csak mondok egy nagyot aztán attól nekem igazam van!

  • 2009.07.21 17:21:48régihétkeres

    mizrolist

    Én 40 éve itt lakom, itt is születtem.
    Soha nem volt szellemváros, egy élhető kellemes környék volt, én például a Liszt Ferenc térre a könyvtárba jártam, most pedig bozótvágóval lehet csak keresztülmenni a téren annyi ember van ott, a székek között lassan egy babakocsit nem lehet eltolni a koktélozgató, szivarozgató újgazdagoktól akiknek a puccparádés kocsija ott parkol a zebrán!

  • 2009.07.21 17:24:15Androsz

    Mizrolist, te a saját szavaidat sem érted jól. "Aki 100 éve mulatott, az ivott is; aki ma megy kocsmába, az is iszik." Aki mulatott, az ivott IS. Ma kocsmába megy, és ő is iszik. Nem iszik IS, csak iszik, mert csak ennyiért ment kocsmába. Itt szó sincs szórakozóhelyekről, mulatásról, itt csak az ivás a lényeg. Ezért teljesen értelmetlen szórakozónegyedről beszélni, mert szórakozás nincs, ivás van.

    Aki ott lakik ma, az tíz-húsz éve még nem volt kitéve ennyire gátlástalan és zavartalan randalírozásnak. Most már hiába próbálná eladni a lakását és elköltözni, mert jó, ha féláron megveszi a lakást valaki. Hiszen szórakozónegyed lett, ahogy mondják, vagyis éjszakai ordítozás, motorbőgetés, utcai tuc-tuc a 20000 kilowattos tökös cuccból, miegymás. Te ezt szórakozásnak nevezed, mások pedig nem.

    Régen csendre intette a részeget a közrendet véfő személy, ma a kopasz 50 méterre sem szólhat rá. Tudod követni, amit írsz? Ma nem intik csendre a részeget, ha elment ötven méternyit. Régen igen. Akkor hogy is van itt a párhuzam?

  • 2009.07.21 17:31:14énis

    a 20 milla 30nm-ért félár?

  • 2009.07.21 17:31:47Androsz

    Azért kérdeztem Angliára, mert sok éve egyszer Londonban jártam. Ott régi hagyománya van a puboknak, amiket nálunk összekevernek a kocsmával. Ha jól emlékszem, a külügyminisztérium mellett sétáltunk el, és láttuk, hogy egy teljesen megszokott, rendezett pubban sörözgetnek az emberek, akkor még cigiztek is, és pár öltönyös szintén bement, meginni egy pohár sört az ebédszünetben és megenni a szokásos háromszögszendvicseket. Ez a pub.

    Nem ott, hanem egy zsúfolt köztér sarkán is volt egy pub. Kijött onnan egy hangoskodó, berúgott alak, hőzöngött egy kicsit. Hirtelen előkerült két magas, jóképű fiatalember, egyforma fehér ingben. Nem kopaszok, két normális srác. Odamentek a hőzöngőhöz, beszéltek vele egy kicsit, a részeg eloldalgott. Nem ment neki a srácoknak, az valószínűleg eszébe sem jutott, hiszen azok a közrendet őrizték, feltehetően afféle közterület-felügyelők lehettek, vagy mi. És elég volt szólniuk a részegnek. Fényes nappal, amikor a fickó még csak túl nagy feltűnést sem tudott volna kelteni. Ilyen feltételek mellett lehetne is szórakozónegyedet csinálni Pesten. Talán megértetted, amit elmeséltem.

  • 2009.07.21 17:33:38mizrolist

    régihétkeres: a probléma az, hogy egy nagyvároshoz hozzátartoznak az ilyen teraszos, kiülős terek, mint a Liszt Ferenc tér. Éppen a mostani helyzet a normális, és nem a 25 évvel ezelőtti, amikor ilyenek alig léteztek...
    Még mindig fenntartom: aki szórakozónegyedbe költözik vagy ott él, az szokjon hozzá ahhoz, hogy ezzel együtt jár az esti tömeg. (márpedig az a környék 100 éve szórakozónegyed, tehát arra sem lehet hivatkozni, hogy "én előbb jöttem ide lakni", mert már aligha van olyan lakó, aki 1885-ben költözött oda...) Aki erre nem képes, az rossz helyen lakik, ideje a külvárosba költözni. Ott majd csak a házőrző kutyák és a madarak fogják zavarni.

  • 2009.07.21 17:34:53Androsz

    Énis, te tudsz konkrétan ilyen vételről azon a környéken, vagy csak álmodozol?

  • 2009.07.21 17:38:11énis

    lakásvásárlásnál néztem a hirdetéseket és álmodoztam..

  • 2009.07.21 17:40:16Picur0816

    Szerintem Vasárnap-Csütörtökig működhetne az, hogy 10 órakor bezárjanak a szórakozóhelyek és pénteken, szombaton legyenek hosszabb nyitva tartások, de akkor legyen több rendőr az utcákon és a szórakozóhelyek közelében is. Ha így lenne szerintem azért biztosíthatóbb lenne egy héten csak két éjszaka a több rendőri őrjárat, mert egész héten ez nem várható el a rend őreitől sem, szerintem!

  • 2009.07.21 17:40:28Case

    Androsz: a "pesti Broadway" elvileg a párizsi Pigalle ésatöbbi helyek hazai megfelelöje. Jártál te éjszaka a Pigalle, vagy bármi hasonló hely környékén? Szerinted 10, de max éjfél után kihal minden és mennek haza az emberek alszani? Nem, nem mennek, mert egy ilyen helyekhez ugyanúgy hozzátartoznak az egész éjszakás szórakozóhelyek is, mint a színházak és kávézók.

    Egyébként meg: az éjszakai élet nem egyenlö agyatlan ivászattal. Egyrészt az éjszakába nyúló csevegös, kajálós, italozós baráti összejöveteleket is meg lehet ejteni teljesen kulturált keretek közt (ahogy teszik azt legtöbben), másrészt van a kerületben jópár olyan klub amely egyes zenei szubkultúrák kb. pótolhatatlan helyszíne (Mono, ChaCha, Instant, stb) és a már régóta fennálló klubhiány miatt amúgyis szar helyzetben levö hazai underground zenei élet teljesen ellehetetlenedne nélkülük. Ezekre a helyekre is az emberek 99%-a úgy megy, hogy semmi gond nincs velük. Akkor most az lenne a megoldás, hogy pár tucat vadbarom miatt nyírjuk ki a szórakozási lehetöségeket, tegyünk keresztbe a zenei undergroundnak, taszítsunk csödbe egy rakat klubot, éttermet, bárt? Na ne már. és továbra is mondom ezt úgy, hogy itt lakok én is a hatker közepén, szóval nem a kertvárosból szónoklok.

  • 2009.07.21 17:41:28mizrolist

    Androsz, az ottani lakások amiatt eladhatatlanok (amelyik az), mert az állaguk leromlott. Épp a szegény nyugdíjas miatt, aki akkor sem fog több közös költséget fizetni, ha abból felújítanák a házat.
    A kopaszokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy aki 100 éve ilyenkor rászólt a duhajra, az hivatalos közeg volt. A kopasz feladata, hogy a kocsmában rendet tartson - és nem az, hogy járőrözzön a kerületben és kövesse a vendégeket a kerülethatárig, mert ő nem rendőr. Így már érted, vagy szemléltető ábrát is rajzoljak hozzá?
    Arról meg ne nyissunk vitát, kinek mi a mulatás - ha valahol karaoke is van, akkor amiatt megy a panasz, hogy hangosan énekelnek (jé, a régi mulatozók nem ugyanezt csinálták, vazze?). Ma a legtöbben ez alatt azt értik, hogy elmennek a megfelelő helyre a haverokkal, isznak, amennyit jólesik, dumálnak, ha van lehetőség, akkor táncolnak - tudja a tököm, én utálok ilyen helyekre járni.

  • 2009.07.21 17:41:47koboldka

    Pont most hozzák ezt a rendeletet, amikor kezdett normalizálódni a helyzet. A t. képviselő úrak lettek volna itt 5 éve, most egész halk a környék. Mondjuk én szeretek itt lakni, a zaj nem zavar. Tudom hogy ez az ára annak, hogy minden egy köpésre van.

    Egyébként csak halkan jegyzeném meg, hogy 2 éve azért tiltották be az italárusítást este 10 után a boltokban, mert ne az utcán zajonganak, hanem menjenek az emberek bárokba inni. Elmentek a bárokba, de mivel ott többek között a dohányzás elleni kamp. jegyében sokszor nincs elég dohányzó hely, ezért kijárnak az utcára, ami zajjal jár. (Meg kajálni is kijárnak a gyorsbüfékbe, meg a taxit is ott várják stb.) Most bezárják a bárokat, mert a mulatózók zajonganak, az emberek meg igyanak otthon. Márha volt annyira előrelátó, hogy korábban vett otthonra alkoholt.

    Javaslom, hogy jövőre zárják be a lakásokat is vagy államosítsák a 6.kerben, mert az a sok ember, akik majd otthon ücsörög a barátaival egy jó bor társaságában, túl hangos a kerületben lakó nyugdíjasoknak.
    (Rám az egyik szomszéd évekig havonta kihívta a rendőröket, ha 3-an ültünk a lakásban (és egyikünk se volt az az ordibálós tipus) és éjfélkor még beszélgetni mertünk - pedig igazán csendesek voltunk , még a rendőr szerint is)

  • 2009.07.21 17:45:05Androsz

    Mizrolist, tételezzük fel, hogy a mai Liszt Ferenc tér 100 éve szórakozónegyed volt, ezen nem érdemes most vitáznunk. Legkésőbb 1944-ben a háború miatt annak vége lett. Szerinted utána az a környék szórakozónegyed volt? Oda jártak a vasmunkások és a traktorosnők éjfélkor mozgalmi tuc-tuc zenét hallgatni? Esetleg Rákosi idejében tuc-tuc csasztuskát húzatni? Nem vagy te hülye egy kicsit? Ha valaki húsz évvel ezelőtt költözött oda, még nem ezt találta, tudom, mert én is sétáltam arra késő este, és nem volt sem autóverseny, sem utcai üveghajigálás, sem ordítozás. Ez az utóbbi időben lett csillapíthatatlan igénye a szórakozásra vágyó kultúrpolgárnak. De rendben, ha te megveszed ott valaki lakását, akkor az majd elmegy máshová lakni. Tegyél ki hirdetést, legalább nem kell messzire menned, hogy bebaszhass egy remek társasággal. Miért nem akar a sok mulatós kedvű odaköltözni?

  • 2009.07.21 17:46:21karakterelgető

    istenem, mennyi bajotok van. Soroksáron lakom, itt semmi nincs, max. egy-két késdobálóhely. Éjszakai járat gyakorlatilag nincs, egyetlenegy indul fél 1 körül a Deákról, ami el is jön idáig. Néha, kicsit hiányzik elmenni szórakozni kicsit (kultúráltan, nem csak azért, mert 30 évesek vagyunk, hanem mert volt gyerekszobánk), de nincs hová. Korábban a Szentkirályiban laktunk albérletben, és a legfőbb érv a kiköltözés mellett a forgalom soha nem szűnő zaja volt, egész napos szirénázással spékelve, valamint a cigánybandák huligánkodása. Ottlakásomnak két előnye volt: rengeteg hely viszonylag közel (sosem költöttem súlyos ezreseket bulizásra, taxira végképp sajnáltam volna a pénzt albérlet mellett), tehát akár BKV-val, akár gyalog hamar hazaértem. A másik, hogy sok üzlet sokáig nyitva a környéken, ami hasznos, ha az ember 12 órákat dolgozik hétköznap.
    Szóval így, soroksáripusztaiak lévén hathetente egyszer járunk szórakozni, Szolnokon, amikor anyósomékhoz hazautazunk hétvégére. :)

  • 2009.07.21 17:46:45Androsz

    Picur0816, meg van beszélve! Ezt szerintem sokan elfogadnák.

  • 2009.07.21 17:50:08énis

    jaja, Picur0816 ez tök jó ötlet! :-)

  • 2009.07.21 17:50:25régihétkeres

    mizrolist

    Én csak azt nem értem, hogy miért hangoztatjátok, hogy egy nagyvároshoz feltétlenül hozzá kell annak tartozni, hogy egy kis kerületen belül akár több száz ilyen hely is kell. Azért, mert mondjuk az olaszoknál így van akkor az biztos jó és azt csak követni lehet? És ha ott is a környékbeli lakosságot ez zavarja csak ott sem foglalkoznak ezzel, mert a bevétel az bevétel? Biztos vagy Te abban, hogy egy belváros csak attól belváros, hogy kocsmákkal van tele. Az Andrássy út Bajcsy sarkán is hosszú-hosszú évekig volt egy tök jó kis antikvárium, most egy kis sportboltos kitérő után már tele a járda székekkel és lám már ott is vendéglátó egység van! Tényleg sokkal jobban kellett a környékre mint az a régi jó hangulatú "régikönyvszagú" antikvárium!
    Remélem az Operaházból is csinál valaki valamilyen "cafe"-t!

  • 2009.07.21 18:00:00Picur0816

    Androsz: Szerintem is! :)
    Szerintem az is megoldható, aki sokáig dolgozik és este meginna egy üveg sört, vagy valami, akkor megveszi előre és otthon megissza munka után, sőt, ha ezt a kollégáknál tennék, akkor felmennek egymáshoz és megteszik úgy, szerintem! Az ember úgy lett teremtve, hogy legyen kreatív és alkalmazkodó. Hiszen hétköznap szerintem a nyáron járnak legtöbben szórakozni és ők diákok, akiknek nincs ilyenkor iskola. Évközben ők csak hétvégén járnak bulizni, szerintem ezt nyáron is így meg lehetne oldani, a baráti összejövetelektől kezdve, mindent lehetne hétvégére tenni. Így a lakók is jól járnának, mert hétvégén több lenne a rendőr és ők csendre szólítanák a randalírozó és hangos embereket. De hát én csak itt adhatok tippeket és csak remélhetem, hogy ezt az ötletet valaki esetleg felveti az önkormányzatnál!!

  • 2009.07.21 18:03:33Androsz

    Case, "Pigalle ésatöbbi" nincs, mert van a Pigalle, mint híres környék, elsősorban a Montmartre környékén, és van az egyéb. A Pigalle kurvázós negyed, a Montmartre pedig vendéglő, kávéházak, ÉLŐ zenével, ahol nem ordítanak az emberek. Beszélgetni ilyen helyeken még lehet, de ahol bömböl a zene, mindegy, milyen, és a másik szavát hallani sem lehet, ott fölösleges dumálásról ábrándozni. Nem hiszem, hogy alapvetően olyan helyekkel van a lakóknak a baja, ahol beszélgetni tudnak, és akarnak a vendégek. Egy normális klub csak kevés embert irritálna, úgy hiszem. Ne ezt hozzátok fel példának.

    Régen egyébként nem mikrofonba énekelt a duhaj vendég, hanem csak úgy ki a fejéből, nem is hallatszott el három háztömbnyire. Nem mindegy.

    A pesti Broadway, ha már modern hasonlatot keresünk, inkább hasonlíthatott a Champs Elysées-re. Rengeteg kávéház, asztalok az utcán, és BESZÉLGETŐ emberek, sürgölődő pincérek, jó hangulat. Itt, nálunk valóban ez található? Egyébként Párizsban is bezárt fél egykor a metró, a kávéházak korábban. De Párizs zaja legyen a párizsiak gondja. Ha nekik nem tetszik - mert lehet, hogy nem tetszik -, attól még nem kell nálunk is rosszul csinálni valamit.

  • 2009.07.21 18:07:42mizrolist

    Androsz, ez kettőből semmi: utálom az embereket (nem is járok társaságba), és nem iszom :D Nem mellesleg csak én érzem öngólnak, hogy te a Rákosi/Kádár-korszak Budapestjét érzed követendő példának? :D

    régihétkeres: a belváros attól - is - belváros, hogy van éjszakai élet és szórakozási lehetőség. Ha ez nincs, akkor az a) nem belváros, b) a kérdéses hely nem igazi nagyváros, hanem valami nagyra nőtt falu. Egyébként nem csak a kocsmákról beszélek, hanem bármilyen szórakozóhelyről, a bároktól elkezdve a késdobálókon át az éttermekig.
    Ahogy már említettem: aki szórakozónegyedben lakik, az vagy szokjon, vagy szökjön. (nem mellesleg én azon a környéken még vagy 6 antikváriumra emlékszem - igaz, 4-5 éve nincs dolgom se az Andrássyn, se a Bajcsyn; és ha a tulajdonos nem tudta vagy nem akarta fenntartani az ominózus antikváriumot, akkor hiába sírsz érte...)

  • 2009.07.21 18:13:54Picur0816

    Szerintem ahelyett, hogy az idősebbek a fiatalokat és fordítva, szidják egymást, az nem megoldás! Sőt az sem megoldás, hogy hagyjuk, hogy az önkormányzat döntsön egyedül. Aláírás gyűjtéssel, demokratikusan lehetne megoldást találni, de ehhez sokan kellünk. Nem tüntetést kell szervezni, vagy felháborodni, hanem összefogva kikérni az emberek véleményét dolgokról!! Én is a belvárosban lakok, így engem is érintenek a dolgok. Én annak kevésbé örülnék, ha az emberek az utcán innának, vagy házi bulit csinálnának és a sok utcán lerészegedő ember miatt nem tudnék éjszaka kilépni az utcára, mert nem lenne biztonságos, pedig én akkor járok kutyát sétáltatni. Meg így is tele vannak az utcák összetört sörös, vagy egyéb piás üvegekkel.

  • 2009.07.21 18:15:48régihétkeres

    mizrolist

    Én nem azt mondtam, hogy egyátalán ne legyen "szórakozóhely", csak a mennyiséggel és sokszor a minőséggel van gond és szerintem attól, hogy nincs annyi vendéglátóegység még nem lesz egy belvárosból falu! Azokkal az emberekkel van a gond akik csak ebben látják a város és belváros mibenlétét! Érdekes módon agysebész-konferenciáról való hazasétálgatás közbeni embereket ritkán látok sasjnos erre viszont a Te általad preferált helyek kedvelőit sajnos sokszor!
    Úgy is néz ki az egész környék!

  • 2009.07.21 18:20:56Androsz

    Mizrolist, én nem követendő példaként hoztam fel a vérszoci korszakot, annak ellenére, hogy néhány, nem sok, de néhány dolog jobban ment akkoriban. Én azért beszéltem erről az időről, mert úgy lett itt a környék említve, mintha a pesti Broadway már 100 éve szolgálná ki a nagyérdeműt, és csak most lett hirtelen baj vele. Meg hogy 18??-ban kellett odaköltöznie annak, aki nyugalomra emlékszik azokon a helyeken.

    Azt azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy sokan feltehetőleg tényleg szórakozóhelyeket féltenek az itt hozzászólók közül. Azoknak, akik miatt a lakóknak leginkább elege lett, valószínűleg meghaladná az erejét a poszt végigolvasása, de legalábbis azok közé tartoznak, akik úgy vélik, hogy az ő "szórakozási" igényük mások más igényei fölé helyezendők. Merthogy szabad országban élünk, vagy más hülyeség. Az ott lakók igénye is jogos igény, és a kettőt összeegyeztetni kellene, nem harba bocsátani.

    Az ottani önkormányzat most valószínűleg jó akar lenni, és lekaszál mindent, válogatás nélkül. Ha a szórakozók nem tombolnának az utcán is, ha a szórakozás nem falbontó zenével lenne körítve, ha nem az ablak alá hugyoznának a békésen szórakozó vendégek, akkor még lenne miről tárgyalni. Elszabadult kissé a helyzet. Még rendeződhet, de most a másik véglet lett kicsit felmutatva.

  • 2009.07.21 18:27:54régihétkeres

    Köszi az eszmecserét!
    Sajnos 7-re fogorvoshoz kell mennem, de itt van két percre gyalog!
    Azért van pozitívum is a belvárosban:-)

  • 2009.07.21 18:49:50kényszerbagoly

    Remélem szegény ügyvédbojtárokat lassan hazaengedik aludni..Ahogy írtátok megoldották ezt a problémát Párizsban és a világ többi nagyvárosában is.Végre értsétek meg, hogy nem életkori sajátosság az alvásigény, mert a hatkerben egyes helyeken egyáltalán nem lehet aludni! Ez azóta van mióta diszkók is befofátlankodtak a belső kerületbe /nem oda valók/, a helyiségek nincsenek szigetelve, a kuncsaftok pedig a részegségtől+++már önkívületi állapotban lépnek ki az utcára. Ehhez jönnek még a taxisok /letekert ablak hangerő verseny a verdából/A Brodway még két évvel ezelőtt sem ez a borzalom volt, csak mióta virágzik a vadkapitalizmus..

  • 2009.07.21 19:02:07Case

    Androsz: De van Pigalle ésatöbbi, mert kb. minden városnak megvan a hasonló negyede / negyedei. A Pigalle meg nem "kurvázós negyed". Ott is megvan a tipikus éjszakai élet kb minden jellemzője, van ott Moulin Rouge meg La Loco (700-800 férőhelyes koncertterem), stbstb. Minden nagyvárosnak szüksége van egy ilyen részre és Pesten ez még milliószor sokkal visszafogotabban van jelen, mint kb. akárhol máshol, Párizstól Tokióig. Nem érted, hogy az a gond, hogy ezzel a rendelettel a város egy borzatszóan fontos funkcióját, részét lehetetlenítenék el teljes mértékben?

    Egyébként tegyünk még a dologhoz annyit hozzá, hogy most nem a teljes hatkerről van szó, hanem csak a Bajcsy-körút-király utca háromszögről, a kerület többi részén gyakorlatilag nincs ilyen "probléma", ez a terület ellenben mindigis a város legnyüzsgőbb része volt (és ez tapasztalan, merthogy kiskormtól itt lakok), szóval ne jöjjön nekem azzal senki, hogy ez valami újdonság, mert nem az. A kerület ezen része hagyományosan szórakozó negyed.

  • 2009.07.21 19:13:53Picur0816

    Sajnos nagyon elszabadulnak az indulatok részegen sok esetben és ezért lenne jó, ha egy héten két éjszakát lehetne ilyen szórakozóhelyeken bulizni, szórakozni és ekkor megnövelnék a rendőrök jelenlétét, akik ekkor egész éjszaka folyamatosan járőröznének és ezzel elő segítenék a lakók nyugalmát is és a kulturált szórakozás elkezdhetne végre kialakulni! Többek közt zavarják a részeg randalírozók a kulturáltan szórakozó embereket is, mert ő beléjük is bele kötnek és őket is zavarja, ha pl hazafele menet azzal találkoznak szembe, hogy ott az utcán valaki nekiáll hugyozni, vagy belekötnek, vagy megverik, vagy kirabolják, vagy ilyesmi!! Szerintem a vandál, randalírozók nem csak a lakók nyugalmát zavarják, hanem a hazafelé tartók biztonságát is!!

  • 2009.07.21 19:25:25Case

    kényszerbagoly: "Ez azóta van mióta diszkók is befofátlankodtak a belső kerületbe /nem oda valók/"

    Itt egészen pontosan mire gondolsz? Két olyan klub van a kerületben (Bank, pontosabban annak aktuális utódja és a B7), amit diszkónak lehet nevezni és ahol ténylegesen problémát jelentenek a klub környékén lófráló, sokszor tényleg köcsög módon viselkedő emberek. Ezek közül a Bank nagyon nem újdonság. A többi zenés klub nem hiszem, hogy bármi komolyabb problémát okozna.. a Mono előtt soha nem láttam hangoskodókat, a ChaCha előtt meg embert se nagyon, de akkor most azok a helyek is szenvedjenek egy ilyen általánosító rendelet miatt? Ha egy klubban meg van oldva rendesen a hangszigetelés és a biztonságiak odafigyelnek az emberekre, akkor ugyanmár ne kelljen amiatt bezárniuk, mert van max 1-2 hely a kerületben, ahol esetleg előfordulnak gondok, meg van pár túlbuzgó ember az önkormányzatban.

  • 2009.07.21 19:25:41kényszerbagoly

    Case, menj el a Pigalle-ba és próbálj meg ordítozva kijönni,seggrészegen, menten ott terem melletted két szép szál legény, akik igen udvariasan felkérnek, hogy viselkedj kulturáltan.Ott a kidobóemberek nem csak a nem fizető vendégek pénzének behajtására vannak.A kávézók teraszán pedig Te hol hallasz Európa nagyvárosaiban 11h-kor ordító zenét.Nem a szórakozónegyeddel van a baj,hanem az üzemeltetőkkel, akiknek olcsóbb blogot iratni, mint megtenni a megfelelő intézkedéseket.

  • 2009.07.21 20:54:52Jucus74

    Szórakozóhelyek között is óriási a különbség!
    Például a SPINOZÁ-val, és a hozzá hasonlatos kultúrált szórakozóhelyekkel nincs is semmi bajom.
    Mert ott nem az a lényeg, hogy a vendég fogyasszon minél többet, hanem akár egy kávé, üdítő mellett is kellemesen el lehet beszélgetni, zenét hallgatni stb.

  • 2009.07.22 07:47:51Connie

    2009.07.21 14:06:51Susy Peti
    Mondjuk Angliában? A pubok, éttermek 11-kor, éjfélkor bezárnak, mégsem pampog senki. És nehogy már hajnalban azt kelljen hallgatnom, hogy a segg részeg emberek ordítozva mennek haza a kocsmából, mert túlkiabálják a még mindig üvöltő zenét. Próbálj úgy minden nap dolgozni menni, hogy ezek miatt nem tudtál normálisan aludni. Ha neked ez így jó, a te dolgod. A többségnek nem.

  • 2009.07.22 09:43:05énis

    szerintem tök jó ötlet lenne, ha az éttermeket, szórakozóhelyekt átalakítanák szociális bérlakásokká és odaköltöztetnék a hajléktalanokat és a segélyeseket.
    :-D

  • 2009.07.22 11:28:12synthesizer

    Jaaj, hát Londonban 10-kor zárnak?? Hűűű!!

    Az nem baj, hogy Berlinben, Párizsban, Rómában, Barcelonában, Athénban, Zágrábban meg nem... Az az egy London, az számít! Jó hogy nem Helsinkivel jöttök.

  • 2009.07.22 12:00:46Dorsheeee

    az a baj ezzel az országgal, hogy megkeseredett emberek lakják.
    mindenkit lenéznek aki máshogy gondolkodik, aki nem fapofával jár-kel,
    aki szeretné magát jól érezni....
    miért kell általánosítani? nem mellékesen pedig hány újabb munkanélküli lesz majd?
    és kedves megkeseredett lakosok... kin fogja az önkormányzat behajtani a kiesést?
    az bezzeg zavarni fog titeket ha jóval kevesebbet fog érni az ingatlan amiben laktok?

  • 2009.07.22 12:07:21Dorsheeee

    mellesleg láttátok kékesi urat? az a tipikus NERD akit az általánostól az egyetemig
    folyamatosan aláztak a diáktársai...szimplán mert egy kis eminens pöcs volt.
    most így akar visszavágni. PSZICHOLÓGUST ÉS KEDÉLYJAVítÓT NEKI! HÜLYE LÚZER!

  • 2009.07.22 12:14:20Dorsheeee

    "Én nem azt mondtam, hogy egyátalán ne legyen "szórakozóhely", csak a mennyiséggel és sokszor a minőséggel van gond és szerintem attól, hogy nincs annyi vendéglátóegység még nem lesz egy belvárosból falu! Azokkal az emberekkel van a gond akik csak ebben látják a város és belváros mibenlétét!"

    SZERINTED MITŐL BELVÁROS A BELVÁROS?

  • 2009.07.22 17:41:54kényszerbagoly

    Hová tüntek a kommentek?

  • 2009.07.22 19:21:57Kalóz Jack

    Nekem édesmindegy, 22-re általában a detoxban fekszem :D

  • 2009.07.22 20:26:40manólány

    nem gondolják, h ha tízkor minden bezár, akkor utána a részeg fiatalok ottmaradnak az utcán innni?

  • 2009.07.22 20:29:33manólány

    nem jobb, ha csak addig hangoskodnak az utcán, amíg elérnek a legközelebbi buszmegállóig?

  • 2009.07.23 00:29:36Sirbrilla

    nekünk kertvárosiaknak meg azért szar mert hazajutni másfél ora ide 16-ba pl mkinek szar vmiér...

  • 2009.07.23 16:31:37Domeq

    Este tíz után miért nem ihatnék meg valamit a kocsmában, főleg nyáron. Kamerázzák be a problémás területeket és a polgárőrség is gyakrabban járőrözhetne. Ilyen egyszerű.

  • 2009.07.24 12:49:05Gery Greyhound >

    Az angolok normálatlanok, ne Londonnal példálózz, inkább Francia- és Olaszországot javaslom. Párizsban még a metró is hajnal 2-ig jár, annyi ember járkál a bel- és külváros között még akkor is.

    Én laktam vidéki kisvárosban, és kurvára rühelltem hogy soha nem történik semmi, egy forró nyári fárasztó munkanap után sörhöz úgy juthatok, ha félórát sétálok egy rühes benzinkúthoz. Többek között azért költöztem Pestre, mert itt van élet. Aki vidéki nyugalomra vágyik, ajánlom neki hogy lépje meg ugyanezt fordítva.

  • 2009.07.25 19:18:23Kacsatánc

    Én VI. ker-i lakos vagyok, immár 35 éve, a munkám is ide köt, itt vagyok társasházak képviselője. Sem én, sem más helybeli lakos nem fog egy-két idióta kábszeres nyikhaj miatt elköltözni innen, mert apuci-anyuci pénzén azt hiszi, hogy ő az éjszaka császára. Nem az észt kell osztani, hogy ne zárják be a szórakozóhelyeket, hanem ide lehet jönni hajnalban, fel lehet takarítani a hányást, az üvegdarabokat, össze lehet szedni a sörös dobozokat, stb... Nekem jelen pillanatban három szabálysértési eljárásom van az Önkormányzattól, ami pénzbírsággal jár, mert az igénytelenjei végighányják a járdákat. Tessék, ezt is be lehet fizetni, nem csak okoskodni kell! Egyik házban egy leleményes idős néni kezdetben vízzel, később pedig pisis vízzel öntögette le a randalírozó idiótákat. Eleinte még tapsoltak is a locsolásnak, aztán amikor rájöttek, hogy "nem tiszta a víz", szépen lassan eltakarodtak, és most valóban tartósan csendes a pub előtti utcarész. Úgyhogy nyugodtan lehet jönni hányni a VI-ik ker-be, most már egyre többen kezdik átvenni a néni szokását, mert hatásos. Ha Ti mulattok, akkor ennyi mulatság az itt lakóknak is kijár, nem csak a kétnapos hányás bűze, nemde? :) Várunk szeretettel! :)))

  • 2009.07.25 19:29:33Kacsatánc

    Domeq: be van kamerázva valamennyi utca, tucatnyi rendőrségi feljelentésünk van a randalírozókkal szemben, de a rendőrség még jegyzőkönyvet sem állít ki mindaddig, amíg nincs személyi sérülés. Zajszintmérőket is kihelyeztettünk, és az Önkormányzat is elismerte, hogy az éjszakai (10 óra utáni) zaj valóban nagyobb mint a megengedett ún. "városi zaj", amit az itt lakóknak kötelességük eltűrni. Arról nem is beszélve, hogy a Pesti Broadvay utólag lett kialakítva egy lakónyegyedben, vagyis a lakók ill lakóházak voltak itt előbb, és nem pedig a lakók költöztek egy szórakozónegyedbe. A hangszigetelő nyílászárók is jó megoldás, de köszönjük, ötletből nekünk is van több tucatnyi, inkább szeretnék végre azt látni, hogy valaki tesz is valamit. Okoskodó szájhősök....

  • 2009.07.26 11:20:19kényszerbagoly

    Azért az Index szájbarágója tarol mindent!!! Nem hiába jósoltuk meg, hogy lesz még napi 1-2 "objektív" vezércikk!! Gyorsan ki is töltök egy-két lottószelvényt!De az újságíró iskolákban azt mostantól tanítani fogják, hogy:" Erre unalmas öregurak és asszonyok kitaláljál az önkormányzatban...."Brávó, brávó!!!!!
    Na persze a kommntekből kirajzolódó kép alapján az is érthető, hogy egyre inkább olyan cikkek jelennek meg,melyekhez nem lehet hozzászólni, hátha kiderül, hogy a lakók nem 10 órás bezárást, hanem európai és nem balkáni
    vendéglátást akarnak a kerületben, és ez nem tömeges munkanélküliséget, adókiesést jelentene, hanem csak bizonyos vendéglátóhelyek /2000-ből 200 ellen panasz/extraprofitját veszélyezteti!! Na de mi köze ehhez az Indexnek??nem magyarázná el valaki, sajnos én sehogysem értem,hiába töröm rajta a kicsi buksimat...

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés