Egy wisconsini férfi szeretői a megcsalt feleséggel együtt úgy döntöttek, hogy bosszút állnak az illetőn, aki érzelmileg és anyagilag is kihasználta őket. Az egyik barátnő egy erotikus masszázs ígéretével rávette a férfit arra, hogy megkötözhesse őt. Miután behívta tettestársait, a férfi hasához ragasztották a péniszét, miközben kellemetlen kérdéseket tettek fel neki. Miután ordításával ráijesztett fogvatartóira, azok elmenekültek, és neki is sikerült kiszabadulnia. A három nőt a férjét leleplező nejjel együtt a bíróság vonja majd felelősségre.

Pár wisconsini nő úgy döntött, hogy bosszút áll azon a férfin, aki romantikus viszonyt ápolt velük, ám egyúttal csúnyán ki is használta őket – írja a Post Crescent. A férfit egy hotelszobában tartották fogva, és egyúttal a hasához ragasztották a péniszét. A nőket azóta letartóztatták, és pénteken meg kellett jelenniük a megyei bíróságon, ahol 200 dollárban állapították meg az óvadék összegét, és megtiltották, hogy személyesen találkozzanak áldozatukkal. A 48 éves Therese Ziemannt szexuális erőszakkal, személyi szabadság megsértésével és könnyű testi sértéssel vádolják, míg a 44 éves Wendy L. Sewell és a 43 éves Michelle M. Belliveau tettestársként áll majd a bíróság elé. A következő meghallgatásra augusztus 10-én kerül majd sor.

Szerelmi sokszög

Ziemann elmondta, egy hirdetési oldalon keresztül ismerte meg a férfit, akibe bele is szeretett. Hozzátette, közel háromezer dollárt adott szerelmének, akinek motelszobájáért két hónapon keresztül fizetett. A férfi felesége múlt szerdán tudatta vele, hogy nem ő az egyetlen nő az életében, ugyanis azonfelül, hogy nős, még szeretői is vannak, akiket hozzá hasonlóan kihasznál. A férfi felesége, Tracy M. Hood-Davis ellen pénteken adtak ki letartóztatási parancsot. Wendy L. Sewell szerint ugyanis Therese Ziemann a férfi nejével együtt találta ki, hogyan is állhatnának bosszút. A nő egyúttal azt is elárulta, hogy Michelle M. Belliveau, Therese Ziemann testvére állítólag nem ápolt semmilyen viszonyt a férfival – írja az Associated Press. „Csak erkölcsi támaszt próbált nyújtani. Soha nem randizott a pasassal. Végig az ajtónál állt” – nyilatkozta Sewell.

Kit szeretsz?

A rendőrség feltételezései szerint a férfit Therese Ziemann csalta el a hotelszobába egy erotikus masszázs ígéretével, és barátja boldogan beleegyezett abba, hogy megkösse őt egy lepedővel, és bekösse a szemét egy párnahuzattal. Therese Ziemann ezután levágta a férfi alsónadrágját, és sms-ben értesítette a többieket. Miután ők is megérkeztek, letámadták és több helyen is ragasztót kentek a testére. Therese Ziemann a férfi péniszét például a hasához rögzítette, miközben társaival arról faggatták, hogy kit szeret jobban, ki mellett szeretne megöregedni és pofon is vágták. A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy fegyverrel is fenyegették. Ziemann ezt tagadta, de arra állítólag rákérdezett, hogy a férfi sejti-e, milyen szívesen lelőné.

Elfutottak, mert féltek

Amikor a férfi elkezdett üvölteni, a nők elrohantak, ugyanis attól féltek, hogy áldozatuk megtámadja őket. A telefonját, a pénztárcáját és a kocsiját mindenesetre elvették tőle. Végül úgy sikerült kiszabadulnia, hogy fogaival meglazította az egyik csomót, majd kölcsönkérte a moteltulajdonos telefonját, és kihívta a rendőrséget. A férfi állítólag csak apróbb sérüléseket szenvedett, és már ki is engedték a kórházból.