Minden valószínűség szerint egy fiatalokból álló csoport kérésére vetkőzött le egy középkorú asszony egy vasútállomáson. Az egyik videómegosztóra feltöltött felvétel tanúsága szerint az eset Lőkösházán készült, és a vélhetően beszámíthatatlan állapotban lévő asszony egy szál cigarettáért cserébe csak a zokniját és a magas sarkú cipőjét hagyta magán.
A rögtönzött sztriptízen viszont nem sokáig szórakozhattak az utasok, mert a vasúttársaság egyik munkatársa öltözködésre szólította fel a nőt, aki rövid ücsörgés után ennek félig-meddig eleget is tett.
Nem ez az első eset, hogy fiatalok mobiltelefonnal örökítenek ilyen, vagy hasonló helyzetet, mi több, különböző utasítgatásokkal aktívan közreműködnek. Március óta egy olyan felvétel is az interneten kering, amin egy szintén fiatalnak nem mondható asszony tinédzserek előtt maszturbál a vonaton. Ezt a felvételt viszont tényleg csak 18 éven felüli olvasóink figyelmébe ajánljuk.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.08.17 18:20:23telekino
ez szánni való...
2009.08.17 18:27:20Arzéna
ennyit a méltóságról...
2009.08.17 18:28:03lôkösházi peron szépe
van valakinek egy cigije?
2009.08.17 18:31:45Kremyyy
Voltam ott nemrég,egyetemi gyakorlat keretein belül átutazóban. A pusztán meg egy restin kívül nem sok minden van.
2009.08.17 18:31:52Athos64
Csak gratulálni tudok azoknak, akiknek szórakozást jelentett, hogy egy szál cigiért nyilvánosan megalázzanak egy feltehetően nem teljesen épeszű, nyomorult nőt, no és persze gratulálok annak az utasnak is, aki úgy gondolta, a mobillal készült felvételt feltétlenül fel kell tennie a világhálóra. És ne felejtsem ki a Velvetet sem, aki szükségét érezte, hogy az eset megírásán túl a videót is csatolja, mert ma már nyilván nem hír az, amit csak olvasunk, de nem látunk.
2009.08.17 18:39:21Invictus
Látom nagyon kell a kattintás, válság van...
Még 1 évig húzhatjátok, aztán a kertévékkel együtt az index székházát is a földdel teszi egyenlővé Vona :DDDD
2009.08.17 18:42:13lifelike
ez megvolt mar? http://gps-szopas.blog.hu/
ehhez kepest a cigiert vetkozes eleg gyenge produkcio...
2009.08.17 18:46:25Senta.
tragédia
2009.08.17 18:46:52mi legyen
Nem Ő a szánni való, hanem az a rengeteg polgárőr meg biztonsági őr meg hasonlók, akikkel teli vannak a városok, rendezvények, plázák, ilyenkor pedig nem csinálnak semmit.
2009.08.17 18:48:56Fekete Pöttyös
.SZÁNALMAS.
2009.08.17 18:53:35antitaxis
Indexnek: ezt ne! Szégyen.
2009.08.17 18:55:03Detlef
Állítólag ez a nő is a bezárt pesti pszichiátriai intézet lakója volt. Kezelésre szorulna.
2009.08.17 19:00:52szottyadt
Így van pszichiátriai beteg! Van olyan aki egy szál cigiért öl is!!!:(( Az, hogy meztelenre vetkőzik nem újdonság!
2009.08.17 19:07:42szombi
lol.
valami fiatal csajszit kellett volna felvenni, ja és a képminőség is hagy kívánnivalót maga után :)
2009.08.17 19:08:16gabe_
Indexnek: szánalmasok vagytok!
2009.08.17 19:08:39szógyilkos
emberek mire vetemednek! csak1 cigiért? milett volna ha mást kinálnak?
2009.08.17 19:14:40Gyurma73
már a cigi elöt is meztelen volt.
2009.08.17 19:19:57Márai Coelhó
Ismét egy emberi méltóságot sértő bulvárszemét a Velveten.
2009.08.17 19:28:30Regnum Marianum
Szerintem ez nem sért semmilyen emberi méltóságot, nincs ezzel semmi baj. Mindannyian pucérak vagyunk, ha levesszük a ruháinkat, nem?
2009.08.17 19:33:09Mickymacko
hát szombi ecsém, te se vagy ép elméjű. neked ez LOL?
2009.08.17 19:33:38lanie
'Más nyomorán' már nem rosszból, ha egy szelet kenyérért vetkőzött volna...
2009.08.17 19:34:12pityipalkó
mé' csak a celebeknek lehet ??
Túl mindenesetre nem fizették.
2009.08.17 19:35:50pityipalkó
mé' csak a celebeknek lehet ??
Túl mindenesetre nem fizették.
2009.08.17 19:41:12Igazi Trébics
Kiszely Tünde?
2009.08.17 19:49:21Gáborom
A kommentelők egy része sincs magasabb szinten, mint ez a szerencsétlen nő.Én személy szerint szarrá verném a cigit ígérőket és a mobilost is.Ezek ugyanis csak ebből értenek.
2009.08.17 19:54:13Kóser Malac
Gáborom! Te vagy az Igazságos, mindig bátor, Izom Tibor! De igazad van.
Egyébként sokaknak ez nagyon humoros. (Pont mint a reggeli 'röhögős' műsorok...)
2009.08.17 20:14:48Panka84
Helyes nyelvtan:
"Minden valószínűség szerint egy fiatalokból álló csoport kérésére vetkőzött le egy középkorú ASSZONYT egy vasútállomáson"
Köszönjük Velvet:)
2009.08.17 20:17:34Bangó Tarzan
lifelike: bele néztem a gps-es blogba, hozzá is szóltam. Aszem tényleg ez semmi ahhoz képest. :D
2009.08.17 20:28:18vénkujon
napiszar kategória...az internet pöcéje-ugye.:)
2009.08.17 20:44:44Bangó Tarzan
az
2009.08.17 21:18:42Eugene Delacroix
Tulajdonképpen mi a probléma? Ha mindezt Madonna tette volna meg, százezer fotós lett volna ezen az állomáson, máris híres lenne Lökösháza.:) Szerintem a nudizás egészséges dolog, inkább a kiskorúak védelmében van némi kivetnivaló...
2009.08.17 21:25:13HunLancer
Úristen!!
Ezt a nőt már láttuk egyszer, csak akkor a Békéscsabai vasútállomáson akarta se**bedugatni magát xD
2009.08.17 21:40:05Répatorta
Nagy az isten állatkertje, de főleg alacsony a kerítés....
2009.08.17 21:46:49Malacorr
I.puntschu: A román határnál, hol máshol...?
Sztem ennek a nőnek a pszichiátrián lenne a helye. És hány ilyen meg ilyenebb (értsd: közveszélyes) rohangálhat az országban? Tényleg nem kellett volna bezárni a Lipótot.
2009.08.17 21:49:14FeroxX
ez még a VELVET-en se kéne szabad, hogy hír legyen..
2009.08.17 21:54:35Mr.KANE
egen, ha ezt már az index/velvet lehozza, az csak egyet jelenthet: tényleg szar helyzetben az ország :S
2009.08.17 22:09:06Thulsa Doom
Ez a román határon van. A kocsiban a románok jól szórakoztak, ahogy hallottam.
Isten hozta őket a dübörgő pannonpuma országában...
2009.08.17 22:29:56The_Genius
Én blokkolnám.
Háturrol... :D
2009.08.17 23:02:11Neszójábéé
ez a hír a szaros velvetnek? szegényház..
Települjenek át romániába ott még van erre kereslet talán.
2009.08.17 23:10:41Kage
nem lehet h csak melege volt?! :))
2009.08.18 01:09:52C.I.C.A.
ADJATOK MAR NEKI EGY SZAL CIGIT KONYORGOM!!!
2009.08.18 06:40:20walker57
A "Nő" beszámíthatatlan, más helyzetét ilyen esetben kihasználni a Btk-ba ütköző cselekmény.
A Nő beteg, akik ezt élvezik és kihasználják, "csak" betegesek.
2009.08.18 07:13:42whatever the weather be
én fizetnék egy csövesnek hogy lehányja
http://puruttya.blog.hu/2009/08/09/exkluziv_megdolt_a_tejivo_rekord
2009.08.18 07:35:24Régenvolt.. de szép is volt!
2009.08.17 18:10:11Bésanyi
Uram Önnel a legmesszemenőbbekig egyetértek.
Szomorú ez...
2009.08.18 07:37:21erus 84
Invicitus!!!
Tökeletesen egyet ertek!!!
Ez mar aztan gusztustalan, hogy ilyet hirkent tesznek fel a netre.. Ettöl mar csak az a bunko mocskosabb aki felvette a moboljara!!!
LOL! Mar nem tart sokaig!
Szebb jövöt!!!
2009.08.18 07:39:34indif
nagyon ízléstelen az a cipő zoknival
2009.08.18 07:47:06Grigorij Melehov
Elgondolkodtató, hogy ha állatkínzós videó kerül fel a netre, azt senki nem találja viccesnek, nem fűznek hozzá jópifizó megjegyzéseket, mindenki elítéli, stb.
Itt egy szerencsétlen, beszámíthatatlan embert (tökmindegy, hogy elmebeteg vagy csak "simán" részeg) durván megaláznak és ez nemcsak az elkövetőknek, de úgy látszik, másoknak is vicces, jópofa.
A "vicces" fiatalokat meg meghágatnám egy csapat 140 kilós, 30 cm-es, trippertől gennyes szerszámú, sittes négerrel, az is legalább ilyen vicces lenne.
2009.08.18 07:47:57Grigorij Melehov
Ja, és ez utóbbi "kezelés" az Index érintett munkatársait is megilletné.
2009.08.18 08:15:17Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Szomorú.
2009.08.18 08:28:24Lord_Cica
király :) vannak még jó fejek ebben a sivár országban is
2009.08.18 08:48:57pipci
ezt tudják más nyomoruságán nevetni..........szánalmas barmok.....!!!!!!!
2009.08.18 09:09:43Zahal
egy üveg sörért biztosan kefél is.
Debrecenben megvan még az a terhes cigánylány, aki a piros lámpánál várakozókhoz megy oda felajánlkozni?:-)
2009.08.18 09:38:26cetnik
Vagy a rákosi vagy a hitler rendszert kell visszahozni Magyarországra hogy ujra rend és nyugalom legyen.Sajnos!!!!
2009.08.18 09:43:56kis huncut
az ember a legnagyobb állat
2009.08.18 09:45:06Jonas-R
Velvet palyazik valami elismesre, mint a bulvarujsagiras legalja? aki ilyet keres fog talalni a neten ezerszamra, komolyan fizetnek valaki, hogy ilyen "hir"-eket irjon?
2009.08.18 09:52:03Megadatott
Ez vicces? Piti hülyegyerekek! Ha ott vagyok nem sokáig röhögtetek volna. Az aljanép VELVET szerkesztők is szégyellhetik magukat. Így kell ezt a tragédiát közölni? Peron szépe? Hát ez a szánalmas!!!!!!!!!!
2009.08.18 09:54:55EdinaEdina
Szomorú: :(
2009.08.18 09:56:36kovi1970
Hát igen, így múlik el a világ dicsősége.
2009.08.18 09:58:06EdinaEdina
A nő beteg, nem százas. De aki más betegségét kihasználja, aki a beteg embert kineveti, az meg aljas, primitív bunkó.
2009.08.18 09:59:06Cino
Sokan itt nyafognak, hogy jajj szegény, meg más nyomorúsága. Hát egy faszt!!! Rengeteg ilyen "ember" él köztünk, és én qrvára nem sajnálom őket. Csak ő tehet róla, hogy ilyen, nem más. Amúgy ruhába nem tud cigit kérni? Miért nem? Na ne, hogy má sajnájjam vazze!!! Amúgy aki annyira sajnálja, menjen oda és segítsen rajta. Azt már nem, ugye? Csak az írogatás megy, mert az egyszerű. Én utálom a csöveseket, majd azt is leírom miért.
2009.08.18 10:02:49satho
Húúúú de szíp egy maca ez ! Jó a bugyogója :) Felhúzta a hónaljkutyájáig :)
2009.08.18 10:05:30EdinaEdina
Cino, ne is sajnálj senkit. De ha esetleg 1x te csúsznál ennyire le - mert ez is megtörténhet még, bár te hiszed, h veled ilyen sose fog történni - , akkor neked is jól esne, ha nem így bánnának veled.
2009.08.18 10:07:45EdinaEdina
Cino honnan gondolod, hogy nekem pl. "csak az írogatás megy"? Honnan tudod, h mi a munkám? Honnan tudod, h kin segítettem már? ... Szóval Cino ne magadból indulj ki ... azért mert te érzéketlen vagy mások iránt, az nem jelenti azt, h más is az.
2009.08.18 10:09:30I.puntschu
Hm, az OPNI-változat elég hihetőnek tűnik. Aludj jól, álmodj szépeket, Horváth Ágnes, te két lábra állt hippokratészi eskü.
Cino, puncibogár, nem hallottál még születés közbeni agyvérzésről? Agyhártyagyulladásról? Akkor nézz bele a tükörbe, és rögtön látsz egy zsigeri kretént.
2009.08.18 10:11:09DArchAngel
Szomorú, hogy egyesek ezzel szórakoznak.
Brave new world, bazzeg...
2009.08.18 10:11:43Cino
Edina! Én azért nem juthatok ilyen helyzetbe, mert nem vagyok, és nem is leszek alkoholista. A másik, hogy ezek az emberek azért jutnak idáig, mert ilyen a hozzáállásuk. Aki gondolkodik, nem jut idáig. Csak az olyanok, akik piálnak, de nem kicsit. Így természetesen munkájuk se lesz soha. Mindig azt mondom, hogy aki akar, az tud is dolgozni, de ezek nem akarnak dolgozni.
2009.08.18 10:12:49Cino
Én elég sok emberen segítek. De csak az olyanokon, akik megérdemlik!!!!
2009.08.18 10:23:20M11an
Nem értem a kommentezőket. Miért kell leugatni azt aki ezen nevet? Ja, hogy fogyatékos a nő? Ja értem, akkor majd a mi pénzünkből elviszik gyógykezelni ugye? Etetik, itatják stb stb. Így fejlődik az ország, a selejt felkarolásával.
Aki ugat, azt arra kérem, hogy takarodjon le Lökösházára, és vigye magával haza ezt a szart! (Én személy szerint, ha választani kellene megoldások között, akkor én nem épp humánus dolog mellett döntenék.)
2009.08.18 10:24:50M11an
Kicsit sok lett az én. :) Na, de a lényeg Edina : boom a fejbe.
2009.08.18 10:27:01Cino
Nekem például a feleségemet nem 1szer küldték el a csövesek melegebb éghajlatra, mert ennivalót akart nekik adni, de ők persze pénzt akartak. Volt olyan is, hogy ellökték. Szerencséjükre nem voltam ott. Ezek után csodálkozik valaki, hogy utálom őket? És akik annyira sajnálják őket, egyértelműen nem utaznak tömegközlekedéssel...
2009.08.18 10:31:11Analyzer
Innentol kezdve elvbol NEM olvasom Velvet-et. Elgondolkodhatna az az idiota "liberalis", aki kozszemlere teszi mas fogyatekossagat - mero poenbol!
2009.08.18 10:42:22M11an
Az alkoholizmus mióta fogyatékosság? Ne már... Cigit lejmolni meg van esze.
2009.08.18 10:44:06EdinaEdina
Cino, az a gond, h nem csak alkoholizmus miatt kerülhet valaki ilyen helyzetbe. Ha elkapjuk pl. az influ-t - most ez az időszerű - , s szövődménye "rámegy" az agyamra/agyadra, akkor akár ki is köthetünk ugyanott mint az a nő. Sajna ez van! Félre ne értsél, 1 szóval se állítom, h nincs az embereknek felelősségük a saját sorsuk alakításában ....
2009.08.18 10:44:49Cino
M11an! Úgy látom hallgattak rád, és elindultak Lökösházára. :)
2009.08.18 10:46:12no-night
A tények:
http://vastagbor.blog.hu/2009/07/09/nincs_ellatatlan_beteg_az_opni_bezarasa_miatt
a bulvárkodók meg monnyanakle!
2009.08.18 10:46:21EdinaEdina
M11an, ez a nő beteg, s kezelésre lenne szüksége ...
2009.08.18 10:47:55Cino
Edina! Ebben igazad van, de ebben az esetben az ember kórházba, vagy intézetbe kerül. Ez alól azok az emberek a kivételek, akik nem hagyják magukat bevinni. Nos ezeket láthatjuk az utcákon.
2009.08.18 10:51:48lepratelep
Régi hír...
http://vastagbor.blog.hu/2009/07/09/nincs_ellatatlan_beteg_az_opni_bezarasa_miatt
Cikk közepe felé található.
2009.08.18 10:55:31EdinaEdina
Cino, milyen kórházakba? Mindenhol először a pszichiátriai ellátást építették le, az OPNI bezárása már "csak" az utolsó felvonás volt ebben a szomorú végjátékban ... :((( /az intézetekből kikerült kezeletlen betegek valóban a hajléktalanok amúgy se kis számát gyarapítják./
2009.08.18 10:57:05EdinaEdina
Ha nincs megfelelő családi háttér, akkor tuti, h az utcán kötnek ki a pszichiátriai betegek. De még ha van is családja! K.va nehéz lehet pl. egy skizo emberrel egy fedél alatt létezni
2009.08.18 11:00:12Cino
Nos a videót nem néztem meg, mert nem vagyok rá kíváncsi. Nekem előítéleteim vannak a társadalmat nem pozitívan szolgáló emberek iránt (kivéve ha betegek). Az, hogy az állam nem törődik a betegekkel nagyon sajnálatos. :( Nem tudom megállapítani, hogy a videón lévő nő beteg e vagy sem. De nem fogom megnézni.
2009.08.18 11:02:54Art Mooney
nem olvastam a kommenteket, de remelem h nem csak en gondolom azt, h
1) az opni bezarasaval utcara kuldeni elmebetegeket emberiesseg elleni buntett, ha szabad igy fogalmaznom
2) elmebeteget szivatni, azt filmre venni, a filmet nagy nyilvanossag elott kozzetenni valamint promotalni mind-mind (egyenkent is) undorito tett, szivem szerint buntetnem
2009.08.18 11:08:38Grigorij Melehov
Cino és M11, ti nyilván nem koldultok cigarettát meztelenül, de a kommentjeitekből az azért kitűnik, valami az erkölcsi (vagy akár az értelmi) képességeitekkel nem egészen stimmel.
Az egy dolog, hogy nem adtok az alkoholistának cigit, vagy nem kedvelitek a hajléktalanokat, vagy akár az is, hogy megvédem tőlük magam vagy szeretteimet, ha szükséges, de ez nem jelenti azt, hogy egy teljesen kiszolgáltatott, nyomorúságos teremtményt arra használ fel valaki, hogy viccelődjön vele, megalázza. Ez független attól, hogy esetleg magának köszönheti az állapotát.
Ha egy gyereket bántalmaznak, mindenki felháborodik - jogosan - mert a gyengébb, kiszolgáltatott gyermek helyzetével visszaélni aljasság. Ez a szerencsétlen sem tud "visszaütni", ahhoz, hogy kigúnyolják, megalázzák nem kell sem ész, sem bátorság, sem humorérzék, csak a legsötétebb, legmocsokosabb emberi aljasság.
Amihez csatlakozott a Velvet is, a "szellemes" (peron szépe) címmel.
2009.08.18 11:26:47Analyzer
Pont arra gondoltam feljebb, amit Grigorij megfogalmazott. Iszonyu, hogy ott tart a vilag moralisan-erkolcsileg, hogy ezt egyaltalan magyarazni kell...
2009.08.18 11:27:37Cino
Nem tartom magam sem erkölcstelennek, sem szellemileg korlátozottnak. Csak én minden nap találkozom többször is undorító és visszataszító emberekkel, amiből már nagyon elegem van.
Amúgy miből is gondolják a hozzászólók, hogy a videón látható nő beteg és nem részeg?
2009.08.18 11:37:55Analyzer
Cino! Nem vagyok egy ugyeletes humanista, hidd el! Nem kedvem a reszegeket, drogosokat, de meg csak azt sem hiszem, hogy jaj, szegenyek a korulmenyek aldozatai. Ennek ellenere, mindez meg nek ok arra, hogy egy onhibajabol, vagy onhibajan kivul "rosszat" cselekvo, lathatoan nem beszamithato embert kozszemlere tegyen barki. Ez nem a bunko mercis kategoriaja, aki beall mozgasserulteknek fenntartott parkoloba, mert az nagyon is tudja, hogy mit csinal, csak leszarja! Az megerdemli, hogy felkerul egy szegyenfalra. De egy ilyen szerencsetlen ordog...?
2009.08.18 11:40:31Analyzer
Az is szomoru, hogy a fiatalok rohogve videozzak mindezt, de az igazi gaz, hogy mindezt a Velvet felkarolja. Itt is tettenerheto az "ertelmiseg arulasa", amennyiben beszelhetunk egyaltalan "ertelmisegrol" ebben az esetben...
2009.08.18 11:42:08Cino
Én sem azt mondtam, hogy mutogatni kellene. Egyszerűen leírtam a véleményem az alkoholistákról, csövesekről.
2009.08.18 11:43:55Analyzer
OK, azzal egyeteretek, maximalisan.
2009.08.18 11:53:09Peter Blau
Miféle nők szerkesztik a Velvetet? Nőknek merik nevezni magukat ezek után?
2009.08.18 12:19:40Art Mooney
2009.08.18 11:40:31 Analyzer: teljesen egyetertek.
2009.08.18 12:34:38Analyzer
art mooney: ahogy en is a Te soraiddal, igy visszaolvasva. anelkul, hogy ezt a szimpla udvariassag mondatna velem!
2009.08.18 18:18:02meivllaa
Szánalmasabb, aki kineveti és megalázza!
2009.08.18 19:00:06Manó57
Ez a nő biztosan kényszerbetegségben szenved. Az ilyeneknek a Hárshegyi Elmegondozóban lenne a helyük, amit bezártak. Ez a nő beteg, kórházban lenne a helye.
2009.08.18 23:03:20FENTEtente
Kitolások a szemünk láttára a mi kárunkra zajlanak.Pirulások nekünk arcunkon annyi,hogy szégyenünkben még jobban bízunk határtalan erőnkben?Netán meggondolt gondolatok gondolkodás nélkül gondtalanul élhetik gondos életük?Nekem elhihetik.Szorongós ember ne szorongasson szorongás hevében.Mert nem kell az öregítés az a megközelítés,hogy magas a kerítés és fent akad a parasztja,ha magát oda akasztja.Embernek egyre kevesebb a kosztja?Előrehozott választások csak fárasztások azon politikusok részére,kik nem bírják a meghajtást,és a magyar polgárok egy része is lekezeli a felhajtást.Előre a választások futnak előttünk.Mi már minden poént lelőttünk?
Sokan nem értenek engem.Azok kedvéért a fentieket röviden összefoglalom.Vállalom.Azt szerettem volna tudomásukra juttatni,hogyha valaki Voksán Virágot megmasszírozná,izgalomba hozná,a szája nagyobbra dagadna mint a mellei.\"Lerí\"róla a beképzelt nagyképűség.És a hűség,mennyire lehet az,csavargós,link életével?Világ emberei!Borongós időben ne napozzatok napozókrémmel.Vetkőzzetek és feküdjetek le.
2009.08.19 18:21:37swallow48
Athos mindent elmondott helyettem!!!!
Nagyon jó vicc egy, feltehetően beteg emberen szórakozni!!! Le a sapkával minden vihánc előtt! (((
2009.08.19 19:29:25FENTEtente
Szájában lóg a cigaretta,aki fújja az Henrietta.