A harmincas éveiben járó asszony úgy döntött, meg is tartja mind a tizenkét magzatot, bár orvosai szerint még ha életben maradnak, akkor is szinte biztos, hogy nem lesznek egészségesek. Ennyi magzatot ráadásul az asszony méhe legfeljebb a huszadik hétig lehet képes kihordani, miközben az újszülöttek életbenmaradási esélye a 22-23 hétig szinte elenyésző.

Egy tunéziai tanárnő rekordot állíthat fel tizenkettes ikerterhességével – írja a Daily Mail. A nő, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, a harmincas éveiben jár, és a híradások szerint hat fiút és hat lányt vár. Az asszony elmondása szerint mesterséges megtermékenyítésen esett át, miután két éven keresztül nem sikerült teherbe esnie, amikor pedig kétszer mégis, akkor elvetélt. Bár az orvosok óvaintik őket, a házaspár azt tervezi, megtartják az összes magzatot. Akkor is, ha csak egy a százhoz annak az esélye, hogy az összes magzat életben marad.

Örömük a számokkal együtt nőtt

Szakértők szerint a tizenkét gyermek megfoganása lehetséges, kihordásuk azonban igencsak kockázatos. Annak az esélye, hogy minden gyermek életben maradjon, mindössze egy a százhoz. A tunéziai nő ennek ellenére mindegyik magzatát meg akarja tartani. „Csak azt szeretném, hogy képes legyek megölelni a kisbabáimat, és megmutathassam nekik, mennyire szeretem őket” – mondta a Tunisztól 250 mérföldre található gafsai kórház dolgozóinak.

Az asszony férje, akit a helyi sajtó Marwan néven említ, elmondta, áldottnak érzik magukat, amiért annyi próbálkozás után végre gyermekeik lesznek. „Az elején azt hittük, a feleségem ikreknek ad életet, de egyre több magzatot mutattak ki a vizsgálatok” – mondta a férfi. „Az örömünk a számokkal együtt nőtt. Az orvoscsoport azt mondta, a feleségem természetes úton hozza majd világra a gyerekeket” – tette hozzá.

Szinte biztos az agykárosodás

A Daily Mail által megkérdezett szülészek azonban azt mondták, a természetes szülés teljesen elképzelhetetlen, és arra figyelmeztettek, a 12 gyermek kihordása okozta megterhelés miatt valószínűleg már a huszadik héten – vagyis a terhesség felénél – megindul a szülés. A híradások arról nem szólnak, pontosan hányadik hétben jár az asszony, mivel azonban a babák nemét a 16. hét után lehet meghatározni, az asszony már a kritikus időszakban lehet.

„Valameddig lehetséges kihordani tizenkét magzatot, de nem sokáig. A probléma a méh befogadóképességével van. A nő a huszadik hétre óriási lesz, és ha megindul a szülés, akkor már nincs mit tenni” – nyilatkozta Peter Bowen-Simpkins, a brit Szülészek és Nőgyógyász Szakmai Szövetségének tagja. „A legfiatalabb csecsemők, akik életben maradtak, 22-23 hetesek voltak. Intenzív ellátásra lesz szükségük, de a legtöbbjük így is tartós idegrendszeri károsodást szenvedhet. Nagyon jó intenzív gyermekosztályra van szükség ahhoz, hogy megbirkózzanak ezzel a szituációval. Ebben az országban nem tudnánk ezt megtenni, nincs is olyan osztályunk, ahol tizenkét inkubátorunk lenne” – fejtette ki a lehetőségeket. "Nem akarom letörni a lelkesedését, de a vajúdás nagy valószínűséggel már a huszadik héten beindul majd, és még annak sem nagyon látom esélyét, hogy egyáltalán életben maradnak majd" - tette hozzá.

Az abortusz sem segít biztosan

A tizenkettes ikerterhesség – amennyiben az összes újszülött túléli – valóban rekord lenne. Idén januárban Nadya Suleman nyolc gyermeket hozott világra – szintén mesterséges megtermékenyítés útján –, és a hat fiú és két kislány egyelőre egészségesnek tűnik.

Van azonban lehetőség arra is, hogy túl sok magzat esetén orvosi közbeavatkozással párat abortálva biztosítsák a megmaradtak életbenmaradási esélyeit. 1996-ban az a 23 éves görög nő, aki tizenegyes ikerterhességet várt, kilenc magzatot elvetetett, hogy a megmaradó kettő életét megmentse. Szintén ebben az évben egy brit nő nyolc gyermeket várt, a termékenységet elősegítő gyógyszerek miatt. Orvosai tanácsára ő is a részleges abortusz mellett döntött, az ő esetében azonban sajnos végül egyetlen csecsemő sem élte túl, hogy a 22. hétben megindult a szülés.