Heterók reprezentálják a melegeket

2009. szeptember 5., szombat 19:33 |
Elmaradtak a harsány ruhák, a megosztó csókok, a fanfárok és a bőrtangák is az idei melegfelvonuláson. Heterogén és hihetetlenül hétköznapi tömeg vonult a melegek jogaiért, és a vonulók szerint ez a létező legtermészetesebb dolog.

Teljesen átlagos városi tömegnek tűnt az a néhány száz ember, akik szombat délután a melegek jogaiért tartottak felvonulást a budapesti belvárosban. Semmi feltűnő sem volt bennük azt leszámítva, hogy gyakorlatilag alig lehetett eljutni hozzájuk.

Budapest Pride 2009

A tömegben a melegek mellett a heteroszexuálisok is nagy százalékban képviselték magukat. Őket arról kérdeztük, miért fontos résztvenniük egy ilyen rendezvényen. Röviden összefoglalva: azért, mert a lehető legtermészetesebb, hogy az ember kiáll egy másik ember jogaiért.

Kelemen

pride uh 1

"Az én szempontomból azért fontos ilyen felvonulásra járni, mert ugyanúgy egy nemzethez, egy fajhoz tartozunk mindannyian. És egy család vagyunk. Én hetero vagyok, de fontosnak tartom, hogy támogassak másokat. Itt az emberek a jogaikért küzdenek, és minden kisebbség demonstrációjára elmennék, akik a jogaikért küzdenek" – nyilatkozta Kelemen, aki házi készítésű pólóban hívta fel a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem nagy ügy, ha valaki homoszexuális.

Blanka

pride uh 2

"Szerintem sok melegfelvonulás nem kell, egy az pont elég ahhoz, hogy megmutassák az emberek, hogy ilyenek is vagyunk, meg olyanok is vagyunk. Én a magam részéről heteroszexuális vagyok, de azért támogatom a homoszexuálisokat, mert ugyanúgy emberek, mint én" – sommázta véleményét Blanka, aki egy barátnőjével együtt sétált végig az Andrássy úton az őszi napsütésben.

Miki

pride uh 3

"Nem a fontossága miatt jöttem el erre a rendezvényre. Látni akartam a felvonulást, azt, hogy milyen sokféle ember létezik a világon. Azért állok ki, hogy az embereket ne ítéljék el, és ne ítéljék meg a nemi identitásuk alapján, hiszen mindenki nagyjából azt csinál a világban, amit akar. Itt alapvetően átlagember kinézetű emberek vannak, és ez a dolog lényege, nem lehet azért másképp megítélni őket, mert azt mondják, hogy melegek. Minden ember más, és minden ember ugyanolyan, és ez a szép benne. Azzal a ténnyel, hogy egy meleg más, mint mi, azzal nincsen semmi gond, ezt nem lenne szabad elítélni" – állt ki a homoszexuálisok mellett Miki.

Feri

pride uh 4

"Azért fontos ilyen felvonulásra járni, hogy az emberek lássák, hogy léteznek közöttünk melegek. Fontos, hogy láthatóvá váljanak, mert csak így tudják elnyerni azokat a jogokat, amelyekkel a többségi társadalom is rendelkezik. Nagyon sokféle jogfosztott csoport létezik a társadalomban, és ha az ember elmegy az egyik érdekében demonstrálni, az nem jelenti azt, hogy a másik ne lenne fontos" – mondta Feri, aki a melegek mellett mások oldalán is kiállna, hogy megfelelő jogokat kapjanak.

Ági

pride uh 5

Azért vagyunk itt, hogy demonstráljuk a sokszínűséget a társadalomnak. Én heteroszexuális vagyok, de itt ez most szerintem lényegtelen. Más kisebbség demonstrációján is voltam már. Egyszer elmentem például egy romafesztiválra is" – mesélte Ági, aki a maga részéről már tett is azért, hogy ne csak a melegek jogai mellett sorakozzon fel, hanem más kisebbségek érdekében is.

Kommentek

  • 2009.09.06 09:35:26Fegyencke

    2009.09.06 09:28:22 kardélre hányok
    Nem azért kellene máshol felvonulniuk mert nem hozzám hasonlóak, hanem azért, mert zavar, hogy 500 felvonuló miatt le volt zárva a város fél napra. Így akadályoztak engem a szabad közlekedéshez való jogomban.
    de ezt már tegnap csonttá rágtuk...

  • 2009.09.06 09:39:38kardélre hányok

    Fegyencke
    igen, olvastam, ésa rá adott válaszokat is, ez a kit-mi-mennyire zavar vita teljesen terméketlen, mert elfedi az alapkérdést, hogy tudniillik melyek azok az értékek, törekvések, a legtágabb közösség szempontjából fontosnak vélt dolgok, amelyekért hajlandó vagyok elviselni, hogy ( jelen esetben ) egy fél napig " zavar" valami....

  • 2009.09.06 09:41:38kardélre hányok

    ...és hát nem 500 felvonulóról van szó, ezt te is pontosan tudod, hanem arról a jóval jelentősebb, statisztikailag gyakorlatilag reprezentálhatatlan ( mert rejtőzködni kényszerülő) embertömegről, akinek a nevében ez az 500 ember felvállalta magát

  • 2009.09.06 09:45:13swallow48

    Egyet kérdeznék!
    Milyen joguk nincs meg, azon kívül, hogy nem házasodhatnak, nem nevelhetnek gyereket? Mert, ugye, ez sem valós, hiszen élettársakként elismerik őket, aztán, ott a Terry anyu/apu, aki neveli a gyerekeit!!!
    Ezen kívül?? Mit akarnak még????

  • 2009.09.06 09:48:57kardélre hányok

    swallow48
    egész egyszerű a válasz: nincs - nem jogi, hanem a mindennapi élettechnikák értelmében - felvállalni a saját életüket.

  • 2009.09.06 09:49:58Fifike

    swallow48!
    Szerintem nem a paragrafusok által szabályozott jogokról van szó főleg, mint írtam kicsit korábban:
    El kellene gondolkodni, hogy ha itt ez az egy nap ilyen indulatokat vált ki, mi lenne, ha napi szinten meleg párokat látnánk az utcán kézenfogva sétálni, netán csókolózni. Nem látunk, mert meg lennének 5 percen belül köpködve. És én itt érzem, hogy sérülnek a jogaik. Ha mi, heterók ugyanezt megtehetjük, akkor nekik is ugyanolyan joguk van megtenni. Erről szól többek között az egész szerintem. Bujkálniuk kell, titkolniuk, hogy kihez tartoznak.

  • 2009.09.06 09:50:54Fegyencke

    Szerintem helytelen a megközelítésed.
    Azt gondolom, igenis 500 ember miatt tették tönkre a napomat, másrészről ténylegesen nem lehet tudni, de szerintem senkit nem is érdekel hogy pontosan hány százaléka meleg a társadalomból. Azt sem lehet tudni, hogy ki zsidó, vagy katolikus, ki szőke vagy barna.
    Mondhatnám, hogy hátrányban vagyok, mert katolikus vagyok? Nem mert egyből antiszemita lennék. Kimehetek tüntetni, mert hetero vagyok? Azonnal homofób jelzőt aggatnának rám. Kimehetek tüntetni, hogy szőke vagyok? Azonnal összekötnék a szőkeségemet az árja fajelmélettel, és fasisztaként bezárnának.
    ez az egész csak nézőpont kérdése. Van néhány embertársunk, akiknek teljesen mindegy, hogy milyen zászló alatt vonulsz fel, azonnal tiltakoznak, tehát ez sem a melegek jogai ellen szól.

  • 2009.09.06 09:56:17kardélre hányok

    Nem értem teljesen a válaszod. A katolikusok számára ott az egyház, mint roppant erős érdekérvényesítési képességgel bíró hatalmi ág. A szőkék? Erre nem is tudok mit mondani, gondolom költői képnek szántad. Heteroként pedig miféle jogsérelem ellen kellene tüntetdned? Mondj egyet, de tényleg, mert így ezt sem értem mire-mi ellen érv.

  • 2009.09.06 10:01:31swallow48

    Köszi, de nem lettem okosabb!!!
    A közvetlen környezetemben, a fiam egyik barátja meleg!!!! Együtt él egy sráccal, mindketten dolgoznak, szépen élnek. Gábor feljár hozzám, és jókat beszélgetünk, mert az ő szülei ezt nem tudják elfogadni. Értékes emberek vannak köztük, nem is ezzel van a bajom!!! Sőt!!!
    Aki manapság nem fogadja el a másságot, eléggé szűk látókörrel rendelkezik, ezt főleg a szülőkre értem!
    Lehet, hogy vaskalaposnak tűnök, de se egy hetero, se egy meleg pár ne smároljon az utcán, mert az nem odavaló!!!!!!

    A felvonulás lehet kultúrált is, ha azt olyan emberek teszik!!! De, ne vonuljunk minden szarért, könyörgöm!!!!!!!!!

  • 2009.09.06 10:04:39Fifike

    Azért én nem gondolom, hogy ez a felvonulás a minden szarért kategória. Az én kolléganőm lánya leszbikus, láttam, hogy majdnem a család esett szét, amikor kiderült, olyan nehezen dolgozták fel. Azért ha már ketten tudunk felhozni példát, szerinted annyira kevés embert érint, hogy azt mondod, minden szarért vonulgatnak?

  • 2009.09.06 10:05:08kardélre hányok

    swallow48
    Hogy érted, hogy " minden szarért"?

  • 2009.09.06 10:05:59buga jakab

    Gyárfás Tamás Nap TV tulajdonos molesztált egy 7-8 éves kisfiút az uszodában.
    Egy apuka jól nyakon vágta.
    Ezt kellene megvitatni és nem elhallgatni Index !!!

  • 2009.09.06 10:08:43Fegyencke

    Ez az egész egy képi válasz akart lenni, bocsi, ha nem voltam érthető, csak jönnek a gondolataim, és nehéz kiszűrni azt amit mások is érthetnek. Ergo saját magam ellen is elmehetnék tüntetni... :)
    Naszóval.
    Azt szerettem volna kifejezni, hogy teljesen mindegy, miért állsz ki tüntetni, felvonulni, biztosan van olyan embercsoport, aki ellened is elkezd tüntetni. Csak a balhé kedvéért is.
    Azok nagy része, aki itt fennen hirdeti ilyen, vagy olyan nézetét, az életben nem ismert közelről magát melegnek valló embert.
    Én a barátomnak tudhattam néhány meleget, és ők is megvetették a felvonulásokat. tehát egy dolog a felvonulás, és egy másik dolog a tényleges meleg lét.

  • 2009.09.06 10:10:45Brian76

    A Budapest parádé miatt is lezárták a belvárost. Egy csomó embert az sem érdekelt, és ugyanúgy megnéította a várost. Mégse tiltakozott senki. Amikor hetekig nem lehetett a Kossuth térre mennit a tüntetők miatt, vagy amikor a traktorosok elvofglalták az akkopr még felvonulási teret, akkor is mindenki toleráns volt. Érdekes módon, mindig csak a melegek felvonulásakor kezdi zavarni az embereket az egynapos kellemetlenség. És hányszor előfordul, hogy futóversenyek, vagy más sportesemények miatt zárják le a város bizonyos részeit? Nem hiszem pl., hogy a Red Bull Airways verseny több embert érdekelt-érintett Budapesten, mint a melegfelvonulás, és már napokkal előbb nem lehetett a felsőrakparton közlekedni.

  • 2009.09.06 10:12:01Fegyencke

    Az hogy a szülők nem fogadják el a gyermek nemiségét szörnyű dolog, de itt inkább a valódi szeretet hiányáról beszélhetünk.
    Ha a gyerekem bejelenti néhány év múlva, hogy bizony ő meleg, attól ugyanúgy a gyerekem marad, sőt jobban kell óvnom a lelkivilágát, mert a melegek között másképp működnek a párválasztásra vonatkozó metodusok.

  • 2009.09.06 10:12:41Brian76

    Ami pedig a gyerek nevelést illeti: semmivel sem nehezebb a gyereknek megmagyarázni a melegfelvonulókat és a bőrtangás bácsikat, mint az út szélén strichelő kurvákat, vagy egy-egy szaftosabb közéleti megnyilatkozást. Sőt, lassan a rajzfilmekben durvább dolgokról van szó. Szóval nem kell a gyerekekkel takargatni a homofóbiát.

  • 2009.09.06 10:14:03swallow48

    A minden szar alatt azt értem, hogy felesleges felvonulásokat nem kell támogatni!!!!
    Itt már a kutyák/békák jogaiért is vonulásznak emberek, és mit érnek el vele?
    Közutálatot!!!!
    A fővárosiakban azt látom leginkább, hogy az zavarta őket, amikor nem tudtak közlekedni. Nos, ez nagyon egyszerű, ki kell kerülni, hiszen nem rajtaütés szerűen vonultak!!
    Az én kisvárosomban, minden hétre jut egy fesztivál!!! Dobáljak, köpödjek, óbégassak???
    Nem!!! Ha, nem tetszik a műsor, nem megyek el megnézni, vagy, becsukom az ablakot, oszt jónapot!!!!!!!!!!
    Válságos időket élünk, mondják a tudós politikusok!!!!! Miről beszélünk, amikor közpénzen vezénylik a rendőröket a rendbontók ellen???? Egyáltalán, minek mennek oda????
    Ha, nem tetszik, magamban nem tetszik, és nem megyek el dobálni, óbégatni, ocsmánykodni, mert, értelme nincs!!!!
    Illetve van, annyi, hogy kiállítják a szegénységi bizonyítványt magukról, amint tahók, mint egy fociszurkoló!!!

  • 2009.09.06 10:14:59Fegyencke

    brian 76
    én bizony "köpködök" minden olyan rendezvény miatt, ami megakadályozza a városban való élhető létet.
    DE: mivel elég sok embert érint, akik szemmel láthatólag jól érzik magukat, nem tehetek mást, mint elfogadom.
    Azonban 500 embertársam, 150 ellentüntető és kétezer rendőr már azt az arányt adja, ami miatt jogos volna lezárni a várost.

  • 2009.09.06 10:16:50Fegyencke

    bocsi
    ...nem azt az arányt adja...

  • 2009.09.06 10:17:13kardélre hányok

    Őszintén szólva, én még soha nem voltam semmiféle felvonuláson, szubjektíve nem kedvelem ezt a műfajt. Igazad van teljesen, hogy bármely tüntetés velejáró ellenreakciója lehet az ellentütetés. De épp ez a gond!! Ha ugyanis nem lenne belekódolva a társadalom egy részébe ez a (szerintem nagyon primkó ) késztetés, akkor magára a tüntetésre sem lenne szükség. Mert ez akkor azt jelentené, hogy a társadalom normatívként tudja elfogadni a benne élő kisebbségeket. Hogy a tényleges meleg lét meg a tüntetésesdi az két dolog lenne-e , nem biztos h így van..Talán inkább arról lehet szó, hogy a melegek közt is sokféle habitusú , mentalitású figura van. Egyik fontosnak vél bizonyos dolgokat, "harcosabb", elkötelezettebb, a másik nem. Épp úgy, mint köztünk. Hogy te vagy én járunk-e vagy nem járunk tüntetni, gondolom szerinted sem a szexuális orientációnk függvénye.

  • 2009.09.06 10:19:25Pong

    -No akkor nem a buzik miatt zàrtàk le a vàrost, hanem elözetes fiaskojuk jobb megoldàsàra, rendör bàcsi is fejlödk okosan. Büszke vagyok.

    -Az elözo fesztivàl egy kissè erösen gagyi volt, s kb. olyan, mintha valaki bejön imàdkozo szerzetesek közè(magyarorszàg) beront, s kijelenti, hogy anàlisan fogja penetràlni öket buttplug Jesussal amig nap nap, a reakcio termeszetesen tojci.

    -A vidàm felhötlen deviancia egy "szàmolgatàsa a pènznek a szegènyek elött", ez persze felbassza a nagyit.

    - Az, hogy nem rejtik vèka alà homoszexuàlitàsuk, egy retrogràd tèma, homoszexualitàs törtènelemben màr megondottàk stonewall-al, ezer èvvel ezelött.

    -El akartàk vonni a figyelmet, minthogyha èn egy pàr meztelen seggtöl elfelejtenèm, hogy èhes vagyok, persze embere vàlogatja, persze amennyiben politikailag trollozva vannak a kozervativok, akkor inkàbb a tavalyi bibliàs papos rucit kellett volna, megint elövenni.

    -s kihalni se fogunk bazmeg, mèg teljesen formàban lèvö 185cm es Peter North vagyok, hacsak nem vàgom le nèpem hülyesègètöl, hirtelen felindulàsbol.

  • 2009.09.06 10:20:36Fegyencke

    és véleményem szerint ez az egész haddelhadd nagyobb részben a politikának köszönhető, csak ezt nem nagyon veszi észre senki. Mi is azon vitatkozunk, hogy kinek mihez van , vagy nincs joga, ugyanakkor nagyon sokan már megélni sem tudnak a fizetésülből, miközben röpködnek a hatalmas végkielégításek, tanácsadói pénzek. Ez az egész egy nagy cirkusz sajna, és valójában nem is a melegek jogairól szól.

  • 2009.09.06 10:23:31Remete03

    Nem ítélem el őket,de maradjanak a hálószobában!És hogyan lett egyszerre ennyi génhibás egyén?Tele van a hócipőm velük.És valahol undorító is!1 férfi és 1 nő =1 pár!Erről szól az élet nem pedig az azonos neműek egymásnyalásáról!Pfúúúúúúúúúúújjjjjjjjj!

  • 2009.09.06 10:24:14kardélre hányok

    Persze hogy politika. Biopolitikának nevezik, korunk egyik legfontosabb elméleti áramlata.

  • 2009.09.06 10:24:17Fegyencke

    további szép napot mindenkinek, mert megyek tüntetni a gyerekemmel. A felvonulásom célja a mászóka megközelítése. Aki ebben megakadályoz, az lesz az ellentüntető, és az bizony halálnak halálával lakol... :)))
    Szép vasárnapot mindenkinek!

  • 2009.09.06 10:31:46swallow48

    Még mindig nem kaptam választ, milyen jogok kellenének még nekik??????

    De, már nem is érdekel, majd kitörpölök én is egy nem létező jogot, aztán vonulok ezerrel!!!
    Én, egyedül, hat rendőrrel!!!

  • 2009.09.06 10:34:39Remete03

    Fegyencke!!!
    :DDDDDDD:))))

  • 2009.09.06 10:47:15kardélre hányok

    Remete03 , mint a nicked is mutatja, te valahol egy vákuumban élhetsz...ha csak nem ironikus volt a hozzászólásod.

  • 2009.09.06 10:48:23fehéregér

    swallow48 - tulajdonképpen miért akarod tudni, hogy milyen jogok kellenének "nekik?" Mi vagy te, valami döntőbíró, hogy majd - neked - megfelelőnek tűnő indokok alapján eldöntöd, hogy akkor rendben van-e a vonulás, vagy sem? Alapvetően a világon semmi közöd hozzá, pláne ebben a számonkérő hangnemben, hogy milyen jogokat akaranak. Ami amúgy számodra is világos lehetne, ha kicsit olvasottabb, tájékozottabb lennél. (az ebbe a kategóriába tartozók ugyanis tudják)

  • 2009.09.06 11:56:56Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Mindjárt kiderül, hogy egy buzi sem vonult Gyurcsányon kívül, mindenki csak szolidárt.

  • 2009.09.06 14:51:50minemfoglalt

    "Ezt még sosem mondták rám, hogy ne tudnék emberek között viselkedni. Mégsem látok kivetni valót egy nyíltszínen elcsattant csókban, de mint ebből is kitűnik, szerencsére nem vagyunk egyformák. Ezt kellene elfogadniuk az itt hőbörgőknek is. Én elfogadom, hogy Te nem úgy gondolod, mint én."
    Fifike, ez túl szépen hangzik, hogy igaz legyen. Nem is az! Az elfogadás ott kezdődik, hogy elfogadod az embertársadnak azt a jogát, hogy erkölcsi érzésében megütközés nélkül sétálgathasson az utcán. De igaz, hogy izzasztó feladat lenne itt erkölcsről, illemről, udvariasságról, viselkedésről, jó érzésről győzködni a gátlástalanság prófétáit.

  • 2009.09.06 23:44:15no comment 01

    Na jó..én meg jövőre rendezek egy hetero felvonulást..:PP..arra is lesz pénz?:))azért egy dolgot érdekesnek tartok,amig nem volt vonulgatás..addig senki sem bántotta őket..csináljanak,amit akarnak..mit kell ezt annyira túldramatizálni főleg nálunk..egy hirt se halottam régen arról,hogy valakit azért gyilkoltak volna le mert meleg..házasodjanak kit érdekel..ha nekik ez jó....de gyereket ne neveljenek..mert ezt választották..de tudjátok inkább támogassuk őket ebben..majdcsak kihalunk egyszer..jobb lesz a földnek..:)))

  • 2009.09.07 00:00:45AmiW

    no comment 01

    Nyugodtan rendezhetsz heterofelvonulast. Tudod,ez a szep a demokraciaban,a gyulekezeshez valo jog. A szocializmusban ehhez nem volt jogunk. Tul reg volt mar? Nem emlekszel? Csak akkor vonulhattunk,ha pl. majus 1. volt. Akkor viszont kotelezo jelleggel.

  • 2009.09.07 00:03:27AmiW

    Remete03

    Tagitsd egy kicsit a latokorod. Veszettul korlatolt vagy.

  • 2009.09.07 00:10:44AmiW

    minemfoglalt

    Hol huzod meg a hatart? Mi az,ami meg nem utkoztet meg az "erkolcsi erzesedben"? Egyiptomban pl. ha egy ferfi es egy no kezenfogva setal,akkor a rendorok letartoztatjak. Ha nem tudjak bizonyitani,hogy ferj es feleseg,akkor le is csukjak oket. Szoval ott a kezenfogva setalas mar erkolcstelen.
    Meselj! Nalad hol a hatar? A melegek setalhatnak kezenfogva, vagy az mar serti az "erkolcsi erzesedet"?

  • 2009.09.07 00:17:16no comment 01

    Amiw..nyugi ez csak vicc volt..napi 12 órát dolgozom szombat vasárnapot beleértve..tehát a nagy nehezen megkeresett pénzemből befizetett adót..nem herdálom ilyesmire..:))))

  • 2009.09.07 09:29:21minemfoglalt

    AmiW! Nem az én tisztem meghúzni a határt, hiszen, ha azon múlna, hogy ki, hol húzza meg, akkor abból nagyobb káosz lenne, mint egy pókháló. De azért mégsem ilyen komplikált a helyzet! Vannak Európában un. egyetemes erkölcsi normák, amik viszonylag sokáig fenntartották és építették az európai kultúrát. Mostanság ezek erősen el vannak relativizálva, ezért a sok zűrzavar és talajnélküliség. Mindenki csak csúszkál az ingoványban.
    Na, tehát, azt az európai normát kéne újból helyre rakni (nem pl. az általad említett egyiptomit, amihez vajmi kevés közünk van) aminek köszönhetjük a kultúránkat, értékeinket, sőt a demokratikus jogainkat is. Ez pedig a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásból származik.

  • 2009.09.07 09:36:04Babu2000

    Vicces, hogy lényegében maguknak vonultak fel. Olyan mint a magyar ünnepségek, amikor Gyurcsány magának mondott beszédet október 23-án, mivel kizárták a népet.

  • 2009.09.07 09:48:53BatPista

    Ja,a nagy toleranciába fogunk beledögleni.Ha pár politikus nekiállna kecskét baszni-illetve bevallaná és még büszkén ki is állna,mint az a nevem senki szdsz-es idióta,onnantól kezdve faszra húzott kiscsibével,ponttyal,vízisiklóval is lehetne masírozni a belvárosban...?

  • 2009.09.07 10:44:53Veg_

    Hurrá, idén se uszta meg a menet egy halom látens buzi nélkül... :-( Még jó, hogy nem a békés felvonulókat, csak a beöltözött rendőröket tudták dobálni...

  • 2009.09.07 10:46:19zsof.berg

    Érdekes kérdés ez az egész. Szerintem rendben van így a dolog, hogy nem "parádéztak", csak vonultak. Szívük joga. Mondjuk én hetero vagyok, és nem vonulok fel hirdetve ezt, igaz, engem nem is agyabugyálnak el érte, mint sok esetben a melegeket. Kár ebből politikai ügyet csinálni. Egyéb kérdésként felmerül bennem az is, hogy a szervezőkön, és a pár száz felvonulón kívül a melegek akik nem félelemből nem mentek oda mit gondolnak az egészről?

  • 2009.09.07 10:55:34minemfoglalt

    Nem tudom, mennyire békések a meleg felvonulók, de a bujtogatóik meglehetősen harciasak. (Gondolok itt arra, hogy azokat, akik ezt a nyilvánvalóan természetellenes életformát elutasítják, azokat a "homofób", "látens buzi", "korlátolt" és ezekhez hasonló titulusokkal igyekeznek megfélemlíteni és elhallgattatni.

  • 2009.09.07 13:49:46Veg_

    "2009.09.05 22:27:38Ebzon
    Látszik hogy nincs gyereked ,mert talán jobban átgondolnád hogy kell az ifjúságot nevelni.De persze neked biztos apukád 8 évesen a térdére ültetett ,és kiselőadás tartott ,hogy vannak ugye a melegek és heterok."
    Engem pl. 5 évesen hagytak nézni a tévében menő felvilágositó müsort, megbeszélték, mikor nem értettem valamit (nemi betegség, óvszer, tabletta, transzszexuális, homoszexuális. stb - akkoriban még a szerelem is érthetetlen téma volt), és nem kaptak tőle szivrohamot. Cserében kamaszként nem kezdtem kiváncsiságból füvel-fával kefélni, mint a fél iskola, mert kiváncsi már nem voltam, a veszélyeket és pozitivumokat is ismertem, tehát eldöntöttem, hogy ha konkrétan lesz egy gipszjakab, akit megkivánok vagy beleszeretek, akkor oké. Nos ez 20 éves korom után történt, és óvszerrel. És baromi jó volt! És csak nyüszögtem kamaszként a sok hülye libán, akik értetlenkedtek, hgoy mi ebben a jó, ők már x pasival, és nem értik... Mondanom se kell, ettől nem lettem se homi, se transzi, se semmi egyéb, hiszen heteronak születtem
    8 évesen mondjuk már kezdi érdekelni a téma, főleg mostanság, igy akkor már elkéstél vele, ezt akkor kell megtenni, mikor elvben már érdekli kb a hogy születik a gyerek szintjén, kiváncsi, de fizikálisan még tojik az egészbe... Ha befogod a szemét és a fülét, attól nem lesz jobb.
    Jah! És képzeld, én is fent vagyok pár helyen, de még a büdös életben nem láttam buzi pornót... Talán mert tojok rá, és meg se nézek semmilyen pornót :-) Kamaszként megnéztem, de ettől se ferdült el egyikünk lelkivilága se :-D

  • 2009.09.07 13:56:19Veg_

    "2009.09.05 23:38:09hÓhÓ
    Valamit nem értek!
    Azt mondta a tv-rádió, hogy meleg méltóságok!"
    Nem méltóságok, hanem méltóság! Vagyis az, hogy méltósággal élhesd az életedet, és mutathasd be pl. a barátaidnak a szerelmed, nemtől függetlenül! Nem más elötti dugásról van szó, hanem hogy nem mondhatja meg bárkinek, hogy szerelmes, csak mert a julcsi a marcsiba, nem a jancsiba szerelmes!
    Géniusz....

  • 2009.09.07 14:41:48minemfoglalt

    És miért csak nemtől függetlenül? Miért ne kortól függetlenül is (40éves-8éves)? Vagy fajtól függetlenül (ember-szamár)? Vagy sorolhatnám a többi devianciát... Még, hogy méltóság!

  • 2009.09.07 15:56:22swallow48

    Veg!!! Mindeütt méltóságoknak nevezték őket!!!!!!!!
    Szóra sem érdemes!!

  • 2009.09.07 17:38:27hurikan1

    Végigolvasva a kommenteket pár dolgot szeretnék megjegyezni, főleg a sokszor előkerült érvekkel és ellenérvekkel kapcsolatban.

    1, Heteroszexuálisok is vonuljanak. Vonulhatnak, joguk van, de sok értelmét én nem látom, hiszen a társadalom többségét képviselik, és igazából nincsenek „heteroszexuális célok” egyébként heteroszexuálisok is vonulnak mindenféle más cél érdekében, de önmagában a heteroszexualitás nem ad értelmes okot vonulásra

    2, „vonuljanak tőlem, csak ne a belvárosban” Ezzel az érveléssel rengeteg városi rendezvényt lehetne törölni, kezdve a pont másnap megtartott maratoni futástól, az évente kétszer megtartott critcal mass-en keresztül a goj-motorosok felvonulásáig sorolhatnánk. Álságos az a gondolat, hogy „tőlem vonuljanak, csak a pusztában” Aki ezt mondja, javaslom, inkább mondja ki, amit gondol. „ne vonuljanak” - Zárójelben jegyzem meg a nagyon durva lezárás oka nem a melegfelvonulás, hanem az ellentűntetés

    3, A melegfelvonulás megbotránkoztató, erkölcstelen, magamutogató stb. Ez egyszerűen nem igaz. Aki kijön, az tudja, hogy ezek a jelzők mind NEM érvényesek a magyar melegfelvonulásra. Madridban, Berlinben, meg egyéb nagyobb világvárosban valóban az lehet, de ott a lakosság inkább együtt ünnepel és táncol, sőt a gyerekek és idősek is részt vesznek benne, és valószínűleg a gyerekek nem lesznek ettől pszichésen károsultak.

    4, Már sok éve van melegfelvonulás, de csak az elmúlt 3 évben lettek ilyen állapotok. Korábban nem is kellett lezárni a fél várost, és sokkal ünnepibb volt a rendezvény.

    5, A „nem illendő” ruházat és viselkedés kitiltása a felvonulásról, hogy a közerkölcs ne sérüljön, kissé unalmassá teszi a felvonulást. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a nyugat-európai felvonulásokat, ahol az emberek jól érzik magukat, heterók és melegek együtt.

  • 2009.09.07 23:01:29AmiW

    2009.09.07 17:38:27hurikan1

    Mindenben egyetertek Veled!

  • 2009.09.08 06:30:57Veg_

    "2009.09.07 15:56:22swallow48
    Veg!!! Mindeütt méltóságoknak nevezték őket!!!!!!!!
    Szóra sem érdemes!!"
    Max ha valami hirtévét, vagy kurucinfot vagy hasonló szélsőjobb izét néztél. Mert a többi irott és képes helyen az volt: Meleg méltóság napja, nem pedig hogy meleg méltóságok vonulnak!

  • 2009.09.08 06:35:45Veg_

    2009.09.07 17:38:27hurikan1:
    Hát ez az, amig nem bujtottak fel egy kupac futballhulligánt tévészékház és autógyujtogatásra és üvöltözésre, és amig ebből nem lett egy halom (szerintem részben fizetett) barom, aki mindig kimegy anyázni a történelmi, különleges árpádsávos lobogót lealázni, addig a melegfelvonulás egy poénos marhaság volt, többen is nézték, vigyorogtak, kb budapest parádé szinvonal, mondjuk én azt is utálom. Mióta a minden ellen ellentüntetünk, mert sz jó (csak megjegyzem, az is szegénységi bizonyitvány, hogy egy kupac embernek nincs jobb dolga hétvégén, mint másokat verni) csoport kialakult, azóta évről évre több rendőr, kordon, lezárás van... És ez nem a melegek hibája...

  • 2009.09.08 08:51:34minemfoglalt

    Mondjuk érdekes, hogy finoman átléptek annak firtatásán, hogy milyen szexuális devianciát toleráljunk és milyet ne... Az meg végképp tisztázatlan, hogy mi a tolerancia? Tudtommal az nem elfogadást és egyetértés jelent, hanem tűrést, türelmességet. Erre pedig a melegeknek panaszuk nem lehet, mert tűrve vannak.

  • 2009.09.08 10:43:31hurikan1

    Deviancia: "olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat". Azt gondolom, hogy a cél az lenne, hogy a homoszexualitást a társadalom nagy része elfogadja, ezáltal kikerüljön a deviancia-listáról. Egyébként szigorúan véve bármilyen szexuális tevékenység ami nem 1db férfi és 1db nő közötti vaginális szex, az deviancia. Mégis soha nem hallod, hogy „azok a mocskos labfestisesek” vagy „azok a rohadt p...i nyalok” stb. azt viszont igen, hogy azok a „mocskos b..zik” meg, hogy „rohadt f..szszopo k..csög” Az én értelmezésesemben ezek a kifejezések még a „megtűrés” kategóriájába sem férnek bele. Márpedig ez mindennapos Magyarországon.
    És te, kedves MINEMFOGLALT, mennyibe „tűröd meg” a buzikat? Neked mit jelent az, hogy megtűröd őket? Nem vered meg őket? De alapvetően deviáns korcsoknak gondolod őket? Hát igazából ezeken a kategóriákon kéne túllépni.

  • 2009.09.08 11:25:09minemfoglalt

    Lehet, hogy nem a legjobb kifejezést használtam, amikor devianciát mondtam aberráció helyett... Miért kéne ezt elfogadni? Az ember az ilyesmi ellen természettől fogva tiltakozik és még szép, hogy nem ért egyet vele. Miért akarják megerőszakolni az ilyen emberek lelkiismeretét azzal, hogy fogadd el, különben homofób, korlátolt, stb. vagy? Nem és nem! Tudomásul veszi az ember, eltűri, elviseli, de nem fogadja el, nem ért egyet vele és ehhez természet adta (hogy ne mondjam Istenadta) joga van.
    Magam részéről soha nem bántottam és nem is bántanám a melegeket, de kezdek rájuk bosszankodni az erőszakosságuk miatt. Az egy dolog, hogy ők, hogy élnek, az meg egy másik, hogy le akarják nyomni ezt mások torkán. Amúgy is a jogok mindig kötelezettségekkel együtt járnak és a heterokat a társadalomra való hasznosságuk miatt kedvezményezi a törvény, a természetjog alapján. Az értékeket gyarapítani is kell ám, nem csak fölélni!

  • 2009.09.08 12:35:20Veg_

    Birom, mikor közlik, hogy fuj, két buzi seggberakja meg leszopja egymást, brrr...
    Namost mikor az asszonyt seggberakják, meg leszopja őket, az már oké? Ott se punci farok viszonyulás van... És valahogy ugyanezek az illetők lelkesen verik rá, hogy két csaj nyalja egymást, holott milliméterre ugyanaz a kategória, mint két pasi (annyiban nem, hogy az általam ismert csajok velem együtt jobban elfogadnak két pasit - max mulatságos -, mint két csajt - az meg brrr, ha nem vagy leszbi vagy bi, viszont nőnemü). Ilyenkor szoktam megállapitani, hogy mivel ez nem ragályos, mint a kanyaró, tehát akkor attól félnek, hogy megkivánják a másik pasit, ha látják? (ilyen téren nem vagyok kompetens, hetero lévén akármennyi melegszexet láthatnék, sose lennék tőle leszbi, tehát nem ismerem az azonos nemü szex megkivánásának félelmét, bennem nincs :-)

  • 2009.09.08 12:41:35Veg_

    "2009.09.08 11:25:09minemfoglalt
    Miért kéne ezt elfogadni? Az ember az ilyesmi ellen természettől fogva tiltakozik és még szép, hogy nem ért egyet vele."
    Bocs! Nem az ember, hanem a homofóbok! Miért tiltakozna ellene az ember? Nem az uttest közepén kefélnek, hanem a hálóban. Nem tökmindegy nekem, hogy azonos nemüvel, különböző nemüvel, ezen belül klasszikusan, tüsarkuban, bőrcuccal, korbáccsal, beveszik a szomszédot is? Basszus, a szexet a lakásukban müvelik! Én se hagynám, hogy bejöjjön a szomszéd szaktanácsokat adni kefélésileg!
    Mi közöd van hozzá??? NEM azt akarják, hogy bámuld őket dugásilag, hanem hogy ne kezdj látványosan undorkodni, ha megjön a vonat, leszáll a szerelmük, és boldogan átölelik egymást, majd kézen fogva távonak! Akkor se ha homoszexuális, cigány, fekete, kövér, sovány, béna, süket, vak! Mert mégis mi a franc közöd van hozzá, kibe szeretett bele???
    Mi a természetes abban, hogy benyomod az orrod a takarójuk alá, vagy azt feszegeted, miért azt szeretik, akit? Mutasd be a párod képét, és simán tudok olyanokat mondani róla fél órán át, amiket a homofóbok mondanak a melegekre!

  • 2009.09.08 12:45:42minemfoglalt

    Minden esetre az itteni hozzászólásokból is az tűnik ki, hogy olyan mint szexuális kultúra, nem igazán vagyon. Már a nyelvhasználat is olyan vulgáris és alpári, hogy minősíthetetlen.
    Legyen világos, hogy a homoszexualitásban sem a konkrét metódus a problémás, hanem a természetellenes irányultság. A szabad választás joga mindenkinek adott, de annak a következményeit is fel kell vállalni. Ebben az esetben (hangsúlyozom)a tett (nem az ember) elutasítását.

  • 2009.09.08 12:49:16minemfoglalt

    Veg_! Én ugyan nem boncolgatom, hogy hogyan, meg miként. Azonban ragaszkodom ahhoz a jogomhoz, hogy ne fogadjam el, hogy elutasítsam a homoszexualitást. Ez meg mért fáj a melegeknek?

  • 2009.09.08 14:03:23Veg_

    2009.09.08 12:49:16minemfoglalt:
    Nos játszuk le. Találkozunk. Hozok egy halom ismerőst. Megjelensz a pároddal. Mi pofákat vágunk kollektive, félhangosan megjegyezzük, hogy milyen undoritó, mert (igen, bármiben találhatsz undoritót, ha akarod), látni fogod a szemünkben, arcunkban az undort, hallani fogjátok a megjegyzéseket, amig egyikötök ki nem borul, és sirva elfut. Ha felháborodtok rajta, akkor közlöm, hogy nekem jogom van hozzá, hogy titeket ne fogadjalak el, miért fáj ez nektek???
    Nem érted? Jogod van hozzá, hogy ne legyél meleg. Jogod van hozzá, hogy ne értsd, minek meleg valaki. Nincs jogod hozzá, hogy elitéld őket szóban, arckifejezéssel, undorodó testtartással.
    Mert az rossz. Az cca az oviban a hülyeajulcsika viselkedésnek felel meg.
    Jogod van természetesen, hogy otthon, egymás közt a pároddal megbeszéljétek, hogy szerintetek ez undoritó. Nincs jogotok hozzá, hogy ezt hallja a gyerek, aki lehet, hogy meleg, csak még nem tudja. Nincs jogotok hozzá, hogy hallja a nem közismerten hetero (ellenkező nemü párja van, és utálja a buzikat) barát, aki lehet, hogy ezt a viselkedést tartja undoritónak, pedig hetero, vagy lehet, hogy ő a meleg, csak nem meri nektek bevallani, pont ezért.

    Vagy látványosan undorkodsz egy féllábun, süketen vagy halmozottan értelmi fogyatékoson is?

  • 2009.09.08 14:06:35Veg_

    2009.09.08 12:45:42minemfoglalt:
    Ez kissé álszent, ugyanaz a testrész ha azt mondod, hogy himtag, férfi nemiszerv, farok vagy fasz. Hogy van, akinek punci, pina, vagy ami jön. Hogy ki hogy mondja, egyedi szoc probléma, és mivel ez nem az apáca képző, tehát ez ellen nemigen lehet kifogásod :-)
    Ráadásul mivel ez egy szextémáju blog, pláne nem lehet furcsa, ha valaki szexuális kifejezéseket használ :-)

  • 2009.09.08 14:09:19minemfoglalt

    Ne mossuk össze a dolgokat, ha kérhetném! Mert ha te a homoszexualitást a testi és értelmi fogyatékossággal említed egy lapon, akkor én mennyivel inkább említhetem egy lapon a pedofíliával, nekrofíliával, vagy az állatokkal létesített szexualitással?! És az én összehasonlításom ráadásul jobban megállja a helyét, mit a tied, amiben beteg, sérült emberekhez hasonlítod a maga választotta homoszexuális életformát.

  • 2009.09.08 14:11:56minemfoglalt

    A szexualitással kapcsolatban használt kifejezések megválasztása azért elárul valamit... Többek között azt, hogy valaki emberi érzésekről, szerelemről, szeretetről beszél-e, vagy alantas ösztönkiélésről.

  • 2009.09.08 14:21:28hurikan1

    minemfoglalt. érdekes ez a gondolat, hogy az ember maga választja a homoszexuális életformát.
    egyben igazad van. a homoszexualitását meglélő ember azt választja, hogy nem nyomja el valós érzelmeit, és menekül egy fusztrált heteroszexuális kapcsolatba (mint sokan- nem irigylem szegény feleségét).
    Ugynakkor elég furcsa gondolat, hogy az emberek rohannának egy ilyen nem elfogadott csoportba tartozni, és direkt ezt választják, hogy küzdhessenek egész életükben azért, hogy ne köpje le őket a szomszéd :-)) érdekes gondolat. Biztos ezért lesznek buzik az emberek....

  • 2009.09.08 14:35:27minemfoglalt

    Alkoholistává sem a szerteágazó előnyei miatt válnak az emberek...
    A homoszexualitás nem biológiai meghatározottság. Homoszexuális agykutató, génkutató is elismeri, hogy semmi bizonyíték nincs ennek az ellenkezőjének az alátámasztására. Ha érdekel idézhetek is homoszexuális kutatóktól ez ügyben, akik ugye se nem homofóbok, se nem elfogultak, de nem erőltetem.

  • 2009.09.08 14:41:06kardélre hányok

    minemfoglalt
    Szerintem a valamelyik fentebb használt kifejezésednek, hogy t. a melegség " természetellenes", pro forma sincs értelme, mivel a "természet" hozta létre azt is. Ebben az esetben a te "természetadcta" jogod az el nem fogadásra viszont természetellenes:)

  • 2009.09.08 14:46:11minemfoglalt

    Ha az állatvilágra gondolsz, felhívnám a figyelmedet arra, hogy az állatok is tudnak természetellenesen viselkedni.

  • 2009.09.08 14:55:37kardélre hányok

    Csak arra gondolok, hogy a "természetes" "természetellenes" szavakat úgy használjuk, mintha pontos elképzelésünk lenne a minket körülvevő létezőkről, mintha pontosan látnánk a létezés célját. Ami nyilvánvaló képtelenség---már eleve az, hogy BÁRMIFÉLE célt tulajdonítsunk neki.
    Azaz: ezeket a szavakat mindig egy csoport normái értelmében használjuk, miközben általános érvényünek állítjuk be azt. Márpadig ha egy közösség praxisa szentesíti ezeknek a szavaknak a jelentését, akkor meg lehet pl. vizsgálni azt, hogy miféle látens ideológiai gyakorlat eredménye a szóhasználatuk. Bocsi-----csak azt akarom mondani, nagyon nem természetes, hogy mi a természetes és mi nem.

  • 2009.09.08 15:02:06hurikan1

    Minemfoglalt. :-)) Ezt még nem hallottam, hogy az alkoholizmushoz hasonlítod a homoszexualitást. ezek szerint addiktiv? :-) tehát ezzel meg is adtad rá a választ, hogy miért vagy olyan elutasító. félsz, hogy rászoksz :-))

  • 2009.09.08 15:08:52minemfoglalt

    (Ez a jó öreg relativizálás mindig igyekszik bizonytalanná tenni mindent.) Az életnek és a létezőknek oka van, célja van. Ezeket a meghatározott funkcióin keresztül éri el. (Vagy nem.) De nem csak biológiai, fizikai értelemben. A természetes dolgokra pedig az alábbi jelzők érvényesek: fejlődés, növekedés, szaporodás, megújulás, célszerűség. De sok urbanizált, "modern" ember számára már nem is ismert, nem is magától érthető ez a fogalom (mit fogalom, valóság).

  • 2009.09.08 15:16:32kardélre hányok

    Ez nem relativizálás, már ha ezalatt elbagatellizásálst értesz. Sokkal inkább rékérdezés. A te öndefiníciód egy cé és fejlődéselvű létezésben gondolkodik, ok, miért ne. És, gondolom, ebből a szemszögből nevezed a melegeket " természetellenesnek", mivel nem reprodukálnak., azaz nem töltik be a Lét Nagy Célját. ( Már ha van neki) De innen nézvést marha sok dolgot kell akkor természetellenesnek nevezned, pl. az orális szexet vagy az anális játékokat stb. És mi van akkor, ha a Lét célja a pusztulás????? Freud a Halálösztön és az életösztönökben erről ír pl. Akkor viszont a melegség épp e cél elérésének legjobb eszközei, tehát a legtermészetesebb dolog....

  • 2009.09.08 15:16:40minemfoglalt

    hurikan1, nem jön be ez a hasba akasztós, ráolvasósdid! Nincs rám hatással ez, ahogy a homoszexualitás sem. (Habár tehertétel a bűn ilyetén felmagasztalása és promótálása.)A hasonlatom pedig arra irányult, hogy nem kifejezetten haszonlesésből alakítja valaki az életstílusát.

  • 2009.09.08 17:49:19hurikan1

    akkor pontosan miért is "dönt" valaki úgy szerinted, hogy meleg lesz? mi vezetheti az embert arra, hogy ilyen aberrált legyen?

  • 2009.09.08 17:53:34csib

    homoszexualitás = a természetes szelekció egyik mechanizmusa
    Hány mechizmus van a természetben, ami arról szól, hogy NE szaporodjunk? Hány ember nem képes szaporodni? Valamiért a természet azt mondja, ezeket a géneket ne... Hány ember nem akar szaporodni, mert mást akar az élettől...
    Azokat is megdobáljuk tán tojással, akiknek nem lehet gyereke??? Ez alapján a logika alapján meg kellene. Hatás-ellenhatás.
    Nem nyulak vagyunk ugyanis.

  • 2009.09.08 17:59:07csib

    hurikán
    ez nem döntés. Arról dönt az egyén, hogy nem éli le az életét HAZUGSÁGBAN, egy álarc mögé bújva, szerepelve, aminek aztán igazán súlyos következményei lehetnek..

  • 2009.09.08 18:26:10minemfoglalt

    Emberek! Hallottatok olyanról, hogy önuralom? Ez nem szitokszó ám! Hány káros, kórós késztetésén és ingerenciáján uralkodik az ember, amiken igenis helyénvaló, hogy uralkodik?! Ez tesz bennünket emberré. Nem erről szól-e a civilizáció is? Ne bujtogassatok senkit arra, hogy gátlástalanul éljen és ezt még helyénvalónak is állítsa be! A gátlástalanság nem szabadság. A szabadság az, amikor hatalmad van... önmagad felett(is). Különben nem szabad vagy, hanem szolgája önnön gyarlóságodnak. De ha te szolgája vagy is, engem ne akarjál azzá tenni.

  • 2009.09.08 18:40:30gratulálok

    annyira nem birom a korlatolt embereket komolyan...
    en no letemre szeretek pasikat megdugni, es nem is tiltakozik mindegyik... Ok hetero pasik, nem buzik ettol.
    normalisan is szeretem, nem csak igy felel meg termeszetesen.
    es vannak jo sokan, koztetek is tobbi hulye tiltakozo buziutalo.. vagy a kornyezetetekben, talan akar a legjobb baratotok. na?

    nem ertem mi a rossz abban, hogy mindenki szabadon szexelhessen egymassal, akivel akar, felnottel persze.
    a szex jo mindenfele modon, formaban, amig mindketten elvezik.
    Kinek mi koze ahhoz hogy a masik kivel dug es hogy? Semmi!
    nem ertem miert kell ezert utalni egy embert..
    inkabb utaljatok a gyilkosokat, meg a tolvajokat, azok artanak nektek is....

  • 2009.09.08 18:49:08minemfoglalt

    "felnőttel persze" Miért persze? Ha valakinek meg úgy jó? De ugye te is szelektálsz?
    De ha bárki bárkivel is, lelke rajta. De attól még nem helyes, nem jó, nem elfogadandó és pláne nem helyeselendő. Mellesleg pár kultúra a történelem során az efféle szexuális erkölcstelenségek elterjedése nyomán pusztult el, semmisült meg. Zsákutca.

  • 2009.09.08 19:12:37gratulálok

    felnottel, tehat kozos beleegyezessel szex..
    amikor mindketto akarja.
    en nem szelektalok.. eloszor az embert nezem minden esetben..

    helyes, ha mindketto ugyanazt akarja.
    hogy mas szerint mi a helyes az maganugy..
    ha neki nem helyes, csinaljon mast, azzal akivel akarja... es ott ahol akarja, ne kovetelozzon , hogy a masik valtoztasson az izlesen...... csak azert mert neki nem tetszik a buzifelvonulas, vagy a szexualis forma amit mas uz.
    huzzon el mashova, menjen vissza kesobb, nezzen mast, foglalja el magat massal.

    en se mondom hogy nem helyes, mert dogunalmas... ha masnak jo, engem nem erdekel.

    amugy haladjunk a korral, lehet kulturak szuntek meg meg annak idejen, most mar mas idok jarnak, ne legyel mar prud, amikor a csapbol is a csocsok folynak, meg a seggek, ferfi-noi..
    stb...
    jobb lenne megszokni vegre, ez van... ha jo ha nem

  • 2009.09.08 21:13:13minemfoglalt

    Ja, tisztában vagyok a stratégiával: addig nyomjuk, erőltetjük, amíg meg nem szokod, amíg bele nem fáradsz, bele nem törődsz. De hiába haladsz a korral, nincs új a nap alatt és ha a görögök, meg rómaiak belefulladtak a saját erkölcsi mocskukba, úgy ma is visszaüt a büdös bunkó. Bölcsebb dolog lenne tanulni a történelemből, mert ahogy régen a pedofília is teljesen elfogadott volt a demokrácia bölcsőjének nevezett görögöknél, hát abból látható, hogy a "toleranciának" nincs határa. Ma még csak a melegek, holnap már a pedofilok is.De szerencsére vannak még jó páran, akik nem alkusznak meg és nem hallgatnak el akkor sem, ha kígyót-békát kiáltanak rájuk. Az értékálló, kipróbált, ősi rend mellett kiállóknak kéne pirulniuk? Ne már a farok csóválja a kiskutyát!

  • 2009.09.08 21:15:43minemfoglalt

    Ja és még valami, az én ízlésemen se akarjanak a melegek változtatni. Ha engem ez a cselekedet megbotránkoztat, akkor had ne vágjak hozzá jó képet!

  • 2009.09.09 00:09:21AnAlOg

    Furi lenne , ha a következő langyi parádéra nem menne ki az ellen tábor... a sajtó nem tudna min csámcsogni. Vicces lenne este nézni rtlklubbot.: Melegek vonultak és senkit nem érdekelt... nem tudnák eladni a reklám időt se:):)

  • 2009.09.09 05:56:03Veg_

    "2009.09.08 14:09:19minemfoglalt
    Ne mossuk össze a dolgokat, ha kérhetném! Mert ha te a homoszexualitást a testi és értelmi fogyatékossággal említed egy lapon, akkor én mennyivel inkább említhetem egy lapon a pedofíliával, nekrofíliával, vagy az állatokkal létesített szexualitással?! És az én összehasonlításom ráadásul jobban megállja a helyét, mit a tied, amiben beteg, sérült emberekhez hasonlítod a maga választotta homoszexuális életformát."
    1. Nem maga választja, igy születik. Van akinek nyulszája van, van, aki homoszexuális, vagy transzszexuális, vagy transzvesztita, vagy kékszemü, vagy barna haju, vagy keskeny csipőjü, vagy down szindrómás. Azért nem a kékszemüt irtam, mert rá biztos nem nézel csunyán, de ugyanaz a kategória.
    Mindegyiket a genetikai rulett dobja, és bármelyikkel születhet gyereked neked is.
    2. pedofilia NEM két felnőtt, aktusba beleegyező ember közt létező szexuális tevékenység, ily módon semmi köze a homoszexualitáshoz, ami két felnőtt ember közt létesitett szerelmi vagy alkalmi kapcsolatról szól (ha gyerek van a témában, a homo vagy heteroszexualitás mellékes, bár utóbbiból jóval több van, az illető pedofil, és tépjék szét a hegyimedvék) Az animal szex szvsz hülyeség, de ha méretileg nem árt vele az állatnak, tőlem csinálja, max hülyének nézem, mint a mazochistát. A nekrofil az élőknek árt azzal, hogy belegázol a gyászukba, felrugnám - de nem lesz tőle semmilyen fájdalma a hullának. Hogy lehet ezeket mind egy kupacba téve összezagyválni a homokossággal??? Ennyire tájékozatlan vagy?

  • 2009.09.09 05:58:26Veg_

    "2009.09.08 21:15:43minemfoglalt
    Ja és még valami, az én ízlésemen se akarjanak a melegek változtatni. Ha engem ez a cselekedet megbotránkoztat, akkor had ne vágjak hozzá jó képet!"
    ŐK nem akarják a te izlésedet megváltoztatni. Te akarod az övéket. És ha minket ez a cselekedeted megbotránkoztat, akkor had ne vágjunk hozzá jó képet!

  • 2009.09.09 06:05:45Veg_

    "2009.09.08 14:46:11minemfoglalt
    Ha az állatvilágra gondolsz, felhívnám a figyelmedet arra, hogy az állatok is tudnak természetellenesen viselkedni."
    Maguktól a természetben? Had röhögjek!
    A homoszexualitás minden olyan állatfajnál kialakul (teljesen természetes módon!) ahol nagy a népsürüség (más esetben is, de talán ezt fogod fel legjobban). Ezt legegyszerübben patkányokkal tudták ellenőrizni természetes körülmények közt, aránylag rövid élet, gyors szaporodás, intelligensek. Minél nagyobb adott területen a népsürüség, annál több egyed születik ugy, hgoy meg se próbálkozik az ellenkező nemmel. Ahogy közeledik az ideálishoz, annál kevesebb születik igy. Viszont egy populációban MINDIG vannak homoszexuális egyedek, ha mesterségesen nem avatkoznak közbe. Mikor ezt észrevették, más fajokat is megfigyeltek, és az egértől az oroszlánig mindenütt ezt tapasztalták.
    Elhiszem, hgoy felsőbbrendünek tartod magad, de van egy rossz hirem: mi is a Föld nevü bolygó állatvilágába tartozunk, és nagyon nagy sürüségü a populáció...

  • 2009.09.09 06:12:02Veg_

    "2009.09.08 15:02:06hurikan1
    Minemfoglalt. :-)) Ezt még nem hallottam, hogy az alkoholizmushoz hasonlítod a homoszexualitást. ezek szerint addiktiv? :-) tehát ezzel meg is adtad rá a választ, hogy miért vagy olyan elutasító. félsz, hogy rászoksz :-))"
    Hát jah, a vágynak nem lehet egy idő után ellenállni :-DDDDD (mondjuk én ilyenre még nem vágytam, de eszerint ő igen :)

  • 2009.09.09 06:20:25Veg_

    "2009.09.08 18:26:10minemfoglalt
    Emberek! Hallottatok olyanról, hogy önuralom? Ez nem szitokszó ám! Hány káros, kórós késztetésén és ingerenciáján uralkodik az ember, amiken igenis helyénvaló, hogy uralkodik?!"
    Na erre céloztam. TE beleszólnál az életükbe.
    Uralodj magadon, no szex egész életedben. Jó lesz? Vagy mire gondoltál? Olyannal legyen, aki fuj? Akkor ilyen alapon te is kefélj azonos nemüvel, hajrá! Mert ugyanaz a kategória!

  • 2009.09.09 06:25:10Veg_

    "2009.09.09 00:09:21AnAlOg
    Furi lenne , ha a következő langyi parádéra nem menne ki az ellen tábor... a sajtó nem tudna min csámcsogni. Vicces lenne este nézni rtlklubbot.: Melegek vonultak és senkit nem érdekelt... nem tudnák eladni a reklám időt se:):)"
    Akkor lenne belőle egy turistacsalogató parádé, mint sokfele, vagy a kutyát nem érdekelné, hogy ki meleg, ki nem, vagy legalább nem molesztálnák őket, és akkor már csak jelzésszerü lenne, a célját elérte mindkét esetben :-) Én szeretném :-)

  • 2009.09.09 08:57:18minemfoglalt

    No Veg_, ha kifújtad magad, olvasd el még egyszer a hozzászólásaidat és gondolkodj el azon, hogy melyikünkben van a nagyobb (negatív) indulat a másikkal szemben!
    Aztán visszautalok arra a megjegyzésemre, amiben homoszexuális kutatók állításai szerint sem genetikai adottság a homoszexualitás, hanem sokkal inkább választott, tanult szokás, csak éppen ezzel könnyű elaltatni a lelkiismeret vádló szavát, no meg elhallgattatni az ez ellen tiltakozókat.
    (Simon LeVay meleg agykutató és Dean Hamer szintén meleg génkutató: "Nem bizonyítottam be, hogy genetikai oka van a homoszexualitásnak. ... Nem bizonyítottam be, hogy a homoszexuális férfiak homoszexuálisnak születnek és homoszexuális központra sem bukkantam az agyban." Martin Dannecker szintén homoszexuális szociológus: "Minden olyan törekvés, amely a homoszexualitás biológiai magyarázatát szolgálja, meghiúsultnak minősíthető.") Ezzel többet ezek után nem is érdemes foglalkozni.
    A másik dolog viszont az a morális züllés, ami még ilyen megvető és erőszakos orgánummal is párosul. Lehet, hogy sokak közt te is megetted és teljesen magadévá tetted azt a lealacsonyító reklámdömpinget, amivel szemmel láthatóan hatékonyan pornografizálják a társadalmat, de jobban járnál, ha elvonulnál egy csendes helyre és átgondolnád az életedet! (A jedis kézmozdulatot i s sajnos nem lehet érzékeltetni. :) ) Nem tesz jót, ha állatként tekintesz magadra, akinek csak az ösztönei kiélése az egyedüli életcélja.

  • 2009.09.09 09:58:13Veg_

    2009.09.09 08:57:18minemfoglalt:
    1. Tudod, a nem tudtuk még bebizonyitani nem egál a biztosan nemmel, pláne, hogy még sok mindent nem tudtunk bebizonyitani, amiről 99%ban meg vagyunk győződve, hogy ugy van (nagyon sokáig tartott, amig kimutattád a down szindrómát, a nyitott gerincet, és biza még most is becsuszik gikszer, pedig ott is sokan tagadták, ami most már igaz)
    2. Ha számodra az a fontos, hogy tagadja le valaki a homoszexualitását, honnan tudod, hogy az illetők homoszexuálisak voltak, és ha igen, ennek miért van jelentősége, hiszen mindenki tartsa magában a homoszexualitását, különben nem törödsz vele, és azok ugyse adnak semmit az emberiségnek (max ha neked jó, amit mondanak éppen :-D)

  • 2009.09.09 10:01:16Veg_

    3. Nézd, biológiai szempontból vannak a növények (többnyire üllnek a helyükön, és fotoszintetizálnak, még a rovarevőknél is ez csak kiegészitő tápanyag), meg a szerves (növényi és állati tápanyagokat fogyasztanak, többnyire valami szájszervszerüséggel, a tömlőbelüek furcsa "száját" is ide veszem) táplálékot fogyasztó állatok a földön. Ezen kivül még egy csomó minden van itt, ami nem élőlény.
    Hogy te fajilag az emberekhez, nem pedig a szivacsokhoz tartozol, erre lehetsz büszke, de ettől biza még ha a földi élőlényeket vesszük, biológialilag állat vagy.
    Szóval én embernek érzem magam, de ettől még az állatvilág része, nem pedig növény vagyok. Ha nem igy lenne, és a Földön élnének biológiailag növények, állatok és emberek, akkor nem lehetne pl. disznósziven vizsgálni az emberi szivgyógyszert, hiszen semmi közünk sincs egymáshoz, nem lehetne semmilyen állatkisérletet végezni, hiszen nem vagyunk az állatvilág része, tehát amit a vérkeringésről megállapitunk mondjuk a fehéregéren, semmilyen értelemben nem lenne értelmezhető az állatoktól mindenben eltérő emberi fajnál. De ez annyir nincs igy, hogy ugyanannyi csigolyánk van, mint a patkánynak, az elefántnak és a zsiráfnak, és egy élet alatt gyakorlatilag darabra ugyanannyit ver a szivünk, mint nekik.
    Tehát én nem állatnak, hanem a Földi élőlények növény/állat tipusu biológiai besorolása alapján az állatvilág részének érzem magam, ugyanis az ember ide tartozik.

    Viszont ha annyira felsőbbrendü vagy, hogy szerinted semmi közösséged sincs a földön élő állatvilággal, akkor nem csodálom, hogy más értelemben is felsőbbrendünek érzed magad másoknál (pl. a melegeknél, és ki tudja még minél - szinesbőrüek? sérültek? más vallásuak?)

  • 2009.09.09 10:01:53Veg_

    Itt elég sokan jelezzük, hidd el, mások szerint se az a normális, amit gondolsz ennek kapcsán.
    Csak a többiek feladták a szövegelést, én meg éppen unatkozom, és szórakoztató olvasni a blődségeidet :)

  • 2009.09.09 12:35:57minemfoglalt

    1.Mivel nincs bizonyítva, ezért elég nagy hazugság a részedről, hogy megkérdőjelezhetetlen tényként jelentetted ki azt, hogy a homoszexualitás biológiai meghatározottság. De persze bocsánatot nem kérsz ezért...
    2.Nem tudom honnan vetted, hogy számomra az lenne a fontos, hogy a melegek heteróknak hazudják magukat, de biztos elégedett vagy, hogy hamis színbe próbálsz feltüntetni.
    3.Én azon túl, hogy testileg ugyanazon elemekből állok, mint más élőlények (porból vétettünk, porrá leszünk)Isten képmásaként tekintek az emberre. Igen rád is, meg magamra is, ez az alapja az emberi méltóságnak és a tiszteletnek. Te ellenben állatként tekintesz magadra, na és persze többek között rám is (sőt, rám aztán igazán) ezért a számodra a tisztelet szó ki van üresítve minden valós tartalmából és csak az egód hizlalását szolgáló, erőszakos eszköz, mások leuralására. Én az emberi méltóságomat engedelmeddel (vagy anélkül) megőrzöm és ettől nem felsőbbrendű vagyok, hanem csak az aminek lennem kell, csak az, aminek a világra jöttem.
    4. A tömeg, a mennyiség nem jelent automatikusan értéket meg minőséget is, különben meg a "csendes többség" az én véleményemet osztja. (De nem ez számít.)

  • 2009.09.09 13:36:13csib

    minemfoglalt
    Te egy erős, erkölcsös, szilárd lekliismerettel megáldott embernek gondolod magad, és végre-végre itt egy csoport, a buzik, akik nem tudnak/nem akarnak uralkodni a vágayikon, de bezzeg te igen, te tudsz, te király vagy. Most végre itt a bizonyték, megnyugodhatsz, biztos lehetsz benne, hogy jobb vagy egy buzinál...

  • 2009.09.09 15:55:04minemfoglalt

    Miért lennék jobb? Miért gondolod, hogy jobbnak gondolom magam? És miért van benned ez a "lenyomlak mint a bélyeget a jóságversenyben" attitűd? (És miért buzizod le a melegeket...???)
    Én itt (se) voltam indulatos se irányukba, se a ti irányotokba, de ti megfojtanátok engem egy kanál vízben (a hozzászólásaitok alapján).

  • 2009.09.10 05:57:41Veg_

    2009.09.09 12:35:57minemfoglalt:
    A tisztelet nem eleve elrendeltetett dolog. Azt ki kell érdemelni. Te itt a homofóbiáddal max azt érted el, hogy ha lett volna (nem volt, hiszen mivel érdemelted volna ki korábban?), lenullázod.
    A többihez nem szólok semmit, az is az a vonal, hogy én irom, amit gondolok, illetve jelzem, hogy amit irsz, az mit mutat rólad másoknak, te meg magyarázod a bizit... Lassan én is megunom :-D

  • 2009.09.10 06:02:07Veg_

    "2009.09.09 15:55:04minemfoglalt
    Miért lennék jobb? Miért gondolod, hogy jobbnak gondolom magam?"
    Mert folyamatosan süt minden hozzászólásodból egy izzó pékkemence erejével a lesajnálás...
    Buzinak meg azért irja, hogy értsd amit irt :D
    Mellesleg ahogy olvastam a hozzászólásait, ha homoszexuális lennék, tőle szivesebben venném a buzit, mint tőled a meleget...
    Itt se volt senki indulatos veled szemben, csak már kaparjuk a sok hülyeségtől az arcunkat, sorry... Magyarán, nem ellenfélnek nézünk (az egy komoly szint, mikor valaki ellenfeleként kezeli a más véleményen állót, akivel értelmes vitát lehet folytatni), hanem valaki másnak: sajnálnivalónak.

  • 2009.09.10 07:11:41minemfoglalt

    Ugye az csak természetes, hogyha kifogysz a valamire való érvekből, akkor elkezdesz személyeskedni, jön a jól bevált megvető, lealázó, leuraló, cinikus stílus? Márpedig akárhogy utálkozol, az semmit nem változtat azon (se most és itt, se később), hogy a homoszexualitás olyan szexuális erkölcstelenség, amit kifejezetten rossz dolog promótálni, népszerűsíteni. Pláne nem közpénzen megtámogatva. Szabadságról papolnak, holott a bűn rabszolgái. És van bennetek elég megvetés és gyűlölet ahhoz, hogy ne lehessen komolyan venni az érzékenykedő hüppögéseteket arról, hogy "minket mindenki csak báááááánt."

  • 2009.09.10 07:15:31minemfoglalt

    Továbbá mellőzd ezt a nevetséges, hatásvadász királyi többest!

  • 2009.09.10 08:38:32kardélre hányok

    szexuális erkölcstelenség?????????????
    Ezt, ilyen durván, még nem fogalmaztad meg...Szerintem ez szomorú és ijesztő. Minden cinizmus nélkül kérdem, nem vagy Jehova Tanuja, vagy más kisegyház tagja?

  • 2009.09.10 10:43:42Veg_

    2009.09.10 07:15:31minemfoglalt:
    Hol láttál királyi többest? Megint csusztatsz, hiszen a királyi többes az lett volna, hogy mi, Veg_ azt mondjuk neked, hogy nekünk, Veg_nek, stb... Csakhogy ez nem egyenértékü sajnos azzal, hogy rólunk van szó, többekről, akik nem vagyunk homofóbok, viszont egyre nevetségesebbnek látunk téged, és ez nem az én véleményem, ezt a rád müködő egyéb reagokból nyilvánvaló (pl. kardélre hányok, mert ő van most kéznél :), csak én fogalmaztam meg. Igy már érthető? Ha nem, akkor javaslom egy nyugtató bevétele után a szövegelemző órákat :-D

  • 2009.09.10 10:44:51Veg_

    2009.09.10 08:38:32kardélre hányok:
    Egyre elvakultabb :-) Kiváncsi vagyok, mikor jut el az eredetileg finomitott végeredményig: "dögöljön meg minden buzi" (egyre inkább közelit...)

(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés