"Ha bezárunk, lehúzhatjuk a rolót. A beosztottak, meg a saját megélhetésünkről van szó" – mondta a hatodik kerületi Instant egyik vezetője a Velvetnek arról, hogy miért tartanak nyitva annak ellenére, hogy az érvényben lévő csendrendelet szerint be kellene zárniuk legkésőbb hajnali egykor. A Nagymező utcai helyhez hasonlóan viselkedik a többi is, amely tagja a terézvárosi szórakozóhelyek érdekképviseleti egyesületének. A júliusi önkormányzati közgyűlési döntés előtti nyitvatartási rend fenntartása mellett döntöttek ugyanis a Róna András ügyvéd által vezetett egyesület tagjai.
Átverte őket az önkormányzat
Róna András elmondta, úgy érzik, az önkormányzat átverte őket, amikor szeptember 10-én nem függesztette fel a rendeletet, és ezzel a tárgyalásokra mondtak így nemet. Az ügyvéd emlékezetett rá, írásos megállapodást kötöttek Hatvani Csaba alpolgármesterrel és Kékesi Tiborral, a rendelet előterjesztőjével arról, hogy a szeptember 10-i testületi ülésen előterjesztik a rendelet visszavonását, és a tárgyalópartnereik támogatják majd a visszavonást. Kékesi Tibor be is nyújtotta az előterjesztést, és a visszavonás mellett szavazott, Hatvani Csaba viszont tartózkodott.
Csendrendelet Terézvárosban
A Terézvárosi Önkormányzat egyik rendelete értelmében 2009. szeptember 1-től a kerületi szórakozóhelyek legfeljebb hajnali egyig maradhatnak nyitva, amennyiben nem volt ellenük panasz, és a helynek otthont adó ingatlan lakóinak 2/3-a beleegyezik a nyitva tartásba. Egyéb esetben este tízkor zárniuk kell. A meglehetősen kemény rendelet összekovácsolta az internetezőket és a szórakozóhelyek tulajdonosait is, akik egy egyesületbe tömörültek, hogy megfelelően tudják képviselni az érdekeiket. A rendeletet elméletileg újratárgyalják majd szeptember tizedike után, jobban odafigyelve a kooperációra a szórakozóhelyekkel. Annak ellenére, hogy az önkormányzat tárgyalásokat folytat a szórakozóhelyek üzemeltetőivel, a rendelet hatályba lépése után mégis razziáznak esténként.
"Én magam tartózkodtam, mivel a területért felelős alpolgármesterként nekem kell az egyeztetéseket vezetnem, így nem kötelezhetem el magam egyik fél mellett sem" – mondta Hatvani Csaba alpolgármester a Velvetnek arról, hogy miért tartózkodott a szavazáson.
Róna szerint viszont azzal, hogy hatályban hagyták a rendeletet, igazából arról szavazott az önkormányzat, hogy ne tárgyaljanak. Az egyesület az önkormányzatnak eljuttatott javaslatcsomagjában ugyanis a rendelet visszavonásához kötötte a rendelet módosításáról szóló tárgyalások megkezdését. Az önkormányzati testület részéről viszont azt mondták, nem vonnak vissza rendeleteket annak reményében, hogy a jövőben sikerül a feleknek megállapodniuk egymással. Az ok-okozati összefüggés tehát pont a fordítottja: a sikeres tárgyalások után lehetne visszavonni a rendeletet.
Hatalmi harcok áldozatai
Róna azt mondja, még csak állóháború sincs jelenleg a kerületben, az élet esténként úgy zajlik, ahogy korábban, mintha semmiféle olyan rendelet nem lenne, amit azért kellett meghozni, mert a korábbiakat nem tudták betartatni. "Nem tudják betartani a létező szabályokat, ezért hozták az újat, de ezt sem tudják betartani" – mondta az ügyvéd a Velvetnek, utalva a hatályos csendrendelet feleslegességére.
"Erre [a rendeletre] szükség van. De a rendelet egyes szakaszainak nem egyértelmű tartalma miatt szükséges, és az egyeztetéseken kialakuló konszenzusos javaslatokkal pedig lehetséges módosítani" – mondta Hatvani a Velvetnek.
Róna úgy vélekedik, az önkormányzaton belüli hatalmi játszmák áldozatai lettek a szórakozóhelyek. Szerinte az rendeletet előterjesztő Kékesi Tibor és az alpolgármester, Hatvani Csaba csatározásai miatt alakult ki ez a helyzet a kerületben.
"Róna úrnak ez már a sokadik összeesküvés-elmélete az ügyben, most éppen azt mondja, hogy közöttem és a Kékesi úr között. Ez egy újabb butaság" – reagált Róna András feltételezéseire Hatvani Csaba.
Az eddigieknél nyugodtabb egyeztetésekre van szükség, és akkor talán októberre megfogalmazódhatnak olyan javaslatok, amelyek elfogadhatóak, mondta az alpolgármester. A testületi tagok ugyanis a szeptember 10-i ülésen úgy döntöttek, októberben újra előveszik a rendelet ügyét. "Intenzív együttműködés indult meg, ami korábban nem volt tapasztalható" – mondta az alpolgármester a rendelet hatásáról.
Aki meg nem ért egyet az egésszel, annak szeptember 21-én lesz lehetősége tüntetés formájában kifejezni a véleményét, leginkább arról, hogy a különféle önkormányzati tagok az ígéreteikkel szemben nem szavazták meg a rendelet felfüggesztését.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Háromszázan tüntettek a terézvárosi csendrendelet ellen - 2009.09.21.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.09.16 17:52:57indapasssucks
na a helyek odatoltak egy csomó pénzt az önkormányzat korrupt részének, és megállitották a menetet.
Aki ne mjött rá a megoldásra, az vagy turista vagy buta.
2009.09.16 18:06:29roomba
Tudomásom szerint az önkormányzat a lakók panaszaira hivatkozva hozta a rendeletet, csak azt nem vették figyelembe, hogy hány lakótól érkezett panasz, mert azokat összesítve kezelték. Van olyan lakó aki hetente 8-10 bejelentést is tett az önkormányzatnál, ráadásul egy olyan hely ellen, ami abszolút nem tartozik a hangos szórakozóhelyek közé.
Kíváncsi lennék, hogyha néhány vendéglátóegység elköltözne jelenlegi helyéről, és a lakóknak hirtelen megemelkedne a közösköltsége, akkor kinek és hol panaszkodnának. Nevetséges helyzet, ez is csak hazánkban fordulhat elő.
2009.09.16 18:44:10kényszerbagoly
roomba!
Nem kellene ilyen nyilvánvalóan rávilágítani bértollnokságodra!Gyere reggel hatkor az Andrássy út érintett részére, ami végig van hányva, hugyozva, és munkába menet gázolsz a szemétben./frekventált napokon/ A helyzet különben már így is jobb mint a rendelet kilátásba helyezése előtt volt. A lakók persze nem tudnak versenyezni a vendéglősök által szervezett médiával és a barátilag pénzelt tüntetéssel. Hurrá!!!
2009.09.16 18:49:31roomba
kényszerbagoly!
Nem vagyok senkinek a bértollnoka, és ha az utcákat takarítanák, talán nem lenne ilyen mocsok, de erre akár a szórakozóhelyeket is "kényszeríthetnék" hogy tartsák tisztán a környezetüket a zárás után.
Különben ezt megértem, hogy problémát jelent a lakóknak de ez nem gondolom hogy a szórakozóhelyek hibája csak.
2009.09.16 19:05:53kényszerbagoly
Ha ilyen megétő vagy, bocsi az ingerült hangért,de aki nem itt lakik annak elképzelhetetlen az ágyból kiverő dobszó reggel 4-ig /ez is javult most, de nem szünt meg/ a publikum ordítozása /szintén éjjel 1-4 között/
az éjfélig tartó mikrofonnal erősített zongoraszó,az parkoló autók egymást köszöntő? irányító dudaszava.Élni és élni hagyni!A Brodway
színházi negyedet jelent, jól elférnének a csak 11-ig külső zenét szolgáltató kávéházak, éttermek. Utána is lehet, de csak benn!! A környezetükre meg vigyázzanak ők is és a rend őrei is.
2009.09.16 19:28:20shitgun
Baszki, én itt lakom a Király utca elején, és kurvára nem látok hányás és szeméthalmokat, részeg üvöltözést se hallok, nem értem. Bár gyanús, hogy a nagy rendeletvédők zöldövezeti lakosok, akiknek jóleső káröröm, hogy máshol sincs éjszakai élet, nem csak az ő környezetükben. Onnantól kezdve, hogy az insomniára kényszerített nyuggerek elkezdtek pénzt lejmolni a vendéglátósoktól szerintem bebukott az egész, és szép csendben vissza kéne állítani a régi szabályozást. A részegeket meg fékezze meg az a szervezet, amit többek közt e célból pénzelünk közösen: a rendőrség.
2009.09.16 19:43:20kényszerbagoly
Király, hogy a Király utca elején lax, de az a téma szempontjából közömbös terület, bár a Te jelenléted emeli a fényét:)Oly primitív dolog a nyugdíjasok ilyetén lejáratása, hogy ez csak azt a homályagyút minősíti aki leírja...
2009.09.16 19:48:03shitgun
A nyugdíjasok ingyen és bérmentve lejáratták magukat, amikor az oly nagyon őrzött nyugalmukat egy huszárvágással forintosították. A Király utca eleje meg igen közel van az Andrássyhoz, a Nagymezőhöz, a Liszt térhez, és minő csoda-járok arrafele nem keveset, este is. Hadd tudjam már. És te merrefele laksz mókamiki, csak nem Pesterzsébeten? Különben meg ez az egész baszkodás ügyetlen előkampány-kísérlet, ha beválik, akkor azért hoz rendpárti-szavazatot, ha nem, vissza az egész, és hoz fiatal szavazókat, közben meg lehet lehúzni a helyeket pénzzel. Ez az egyedül a kerületvezetés nyugalmáról szól, de te azért vizionálj hányáshegyeket.
2009.09.16 19:50:20kényszerbagoly
Szart, mert Te meg az Index ezt írta????Picsipalkó a Rózsadombon lakom állandóan körbe forgó házban!!
2009.09.16 19:58:24shitgun
Hát nem csodálkozom. Leszarom, hogy az Index mit írt, saját összeesküvés-elméleteim vannak. Mellesleg nagy ötlet ez a tizes zárás, szerinted tízig nem lehet úgy bebaszni, hogy odaokádj? Adj nekem négy sört meg üveg Unicumot délután négykor, és bemutatom. Ha keménykedés helyett intézkedni akart volna a kerület, akkor hétvégente monitorozta volna a hangerőt, meg kiküldött volna 30-40 rendőrt (rendőrtisztist) az utcára, hogy megvágját egy tizesre az üvöltőket/okádókat. Két hét alatt csitult volna el a helyzet. Csak a cél nem ez.
2009.09.16 20:11:16kényszerbagoly
Ha olvasni tudnál,bár írni se nagyon,sokan akik érintettek vagyunk, igazán, nem úgy mint te, nem a 10 órás zárás mellett kardoskodunk.
Ajánlom, hogy ilyen agresszivitással az Andrássy út közlekedési anomáliáinak szenteld magad /az tényleg érint téged is/ Mármint, hogy minden menekülő-útvonalat a Király, Bajcsy, köút felé lezártak és állandó a dugó! Pedig itt a legrosszabb amúgy is a levegő! Na, hogy tetszik? Cuppanj rá! Vagy ez nem fizet?
2009.09.16 20:24:17shitgun
Frankó széplélek vagy, meg ne ijedj az agresszivitástól. Az írás-olvasással kapcsolatban szóra sem méltatlak. És vajh mi köze a kocsma-ügynek a közlekedési anomáliáknak (de azért szépen fogalmaztál). Ha egy téma bukó, izmozunk egy másikon? A fizetéses részt szimplán nem értem, vagy ha más a véleményem, akkor már fizetett ügynök vagyok? Jó vicc, akkor felőlem meg te. Ha már ovis színvonalra gyúrunk.
2009.09.16 20:30:22kényszerbagoly
Nem, illetve igen, olyan mint a te nyuggeres szöveged basztikám!Visszafelé nem tetszik??Csak csontot dobtam..
2009.09.16 20:34:54shitgun
Nem nem tetszik, leszarom. Nagy csont, meg vagyok fogva. Dőlj hátra, győztél, nekem meg van jobb dolgom. És reggel vigyázz a hányásokkal, hasra ne ess.
2009.09.16 20:42:15kényszerbagoly
Oksi, jó ejt:)
2009.09.17 00:49:47csiribiribu
kicsit felpumpálta magát kényszerbagoly:)
én a blahán lakom,van olyan hangos,mint jókai tér környéke (barátom ott lakik,instanttal szemben)legalább ugyanannyi szemét van,tutira több cigány,és egy rohadt villamos ami 1kor megy aludni és reggel 4kor kell, és én is örülnék ha 4 helyett 8kor menne csak, de ez nem igy megy.
aki bevállalta h beköltözik a belvárosba, a lehető legkozpontibb részébe (nehogy azt mondd h kényszerítettek)az kussoljon hogy van élet a környékén,meg koszos levegő (én ezek miatt nem hagyoknyitva éjjel ablakot)mert azért gondolom ha elmész valamerre te se budaörsön ülsz be a barátaiddal. hozzám ha külföldiek jönnek kb a 6.kerületen merem végigvinni őket.
egyébként nem sok helyen járhattál, mert minden európai nagyváros hangos.
szokd meg vagy szökj el
2009.09.17 11:28:34AmiW
2009.09.17 00:49:47csiribiribu
Igazsagod vagyon :)
2009.09.17 11:32:20AmiW
Teny,hogy koszos a belvaros, de azert nehogy mar a szorakozohelyeken szorakozok legyenek a felelosek.Teszem azt,ha valaki a Liszt F. Teren bulizik , az el tud menni wc-re hazaindulas elott es nem valoszinu,hogy o fogja korbehugyozni a teret meg a Zeneakademiat. Inkabb a hajlektalanproblemat kellene megoldania a kedves onkormanyzatnak, ugyanis ok szarjak es hugyozzak tele a varost fenyes nappal is.
2009.09.18 08:52:39BatPista
Majd csak figyeld a jövőre a híradókat,mikor azt hallod,hogy "...a Kodály Körönd után a Liszt Ferenc téri épületekre kiírt tendert is "megnyerte" az Arie Yom Tov nevével "fémjelzett" ingatlanbizniszben érdekelt "izraeli befektetői csoport"...