15 hónapot kapott a diáklánnyal kavaró tanárnő

2009. szeptember 21., hétfő 20:13
Helen Goddardot 15 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiért viszonyt folytatott egy 15 éves diáklánnyal. Az ítélet értelmében a 26 éves tanárnő bekerült a szexuális bűnözők jegyzékébe, egyúttal egy életre eltiltották a gyerekekkel való foglalkozástól. A 15 éves lány mindenesetre kijelentette, Goddard szabadulása után folytatni akarja kapcsolatukat.

Egy brit bíróság 15 hónap börtönre ítélte az egyik neves londoni magániskola (ahol 13 ezer font – 4,2 millió forint – egy tanév díja) zenetanárnőjét, amiért szexuális viszonya volt az egyik diáklánnyal. A 26 éves Helen Goddard öt hónapon át volt együtt 15 éves tanulójával, gyakran a tanárnő lakásán éjszakáztak, és egy közös párizsi hétvégét is eltöltöttek, amikor is együtt vonultak föl a meleg büszkeség napján.

A kapcsolatról a rendőrség egy névtelen informátortól értesült. Amikor letartóztatták a tanárnőt, számtalan szexuális segédeszközt találtak a lakásán.

Anthony Pitts bíró szerint rendkívül nehéz volt döntést hozni az ügyben, mivel a diáklány elmondta: ő is akarta a kapcsolatot. A brit törvények szerint ugyanakkor 16 évesnél fiatalabb személlyel tilos szexuális kapcsolatot létesíteni, még akkor is, ha a kiskorú ezt akarja, vagy beleegyezik. Pitts szerint mindenesetre Goddard tisztában volt vele, amit tesz, az rossz és a karrierjébe is belekerülhet a kapcsolat. Ugyanakkor a nő védője azt hangsúlyozta, ügyfele rendkívül bűnbánó volt, és sosem lépett föl szexuális ragadozóként.

Az ítélet értelmében a 26 éves tanárnő bekerült a szexuális bűnözők jegyzékébe, egyúttal egy életre eltiltották a gyerekekkel való foglalkozástól. Ugyanakkor Goddardot nem tiltották el barátnőjétől, így szabadulása után ismét találkozhatnak, és folytathatják kapcsolatukat. Ráadásul a lány kijelentette, amint betölti a 16. életévét, újra együtt lesz volt tanárnőjével.

A tanárnő és diákja eleinte csak egy-egy kávé erejéig találkoztak tanítás után, majd néhány találka után, miután bizalmasabbá vált a kapcsolatuk, a 15 éves lány megpróbálta megcsókolni Goddardot. Az ügy kirobbanásakor kiderült, a lány többször is hazudott szüleinek, hogy a tanárával töltse a hétvégéket. Illetve arra is fény derült, hogy a lány otthonában is töltöttek közösen időt. Párizsba pedig együtt mentek el a melegfelvonulásra, ahova a lány úgy jutott el, hogy szüleinek azt mondta, egy rokonukat látogatja meg.

A tanári kar a viszonyról semmit sem tudott, egészen addig, amíg egy név nélküli informátor fel nem fedte azt. A rendőrök Goddard letartóztatásakor több szexuális segédeszközt leltek. Valamint a telefonjában 157 sms-t találtak a lánytól, és 57 válaszüzenetet.

Helen Goddardot egyébként csodagyereknek tartották. Egyike volt annak az öt brit zenésznek, akit meghívtak a 2000-es sydneyi olimpia nyitóünnepségére, hogy fellépjenek.

Kommentek

  • 2009.09.21 20:20:07RaveAcE

    Jéézusom, vibrátor volt a lakásán? Szörnyű.
    Hogyhogy nem csukták le 10 évre?

  • 2009.09.21 20:26:15EVAN

    Ez pech a javából.Megvárhatta volna,amíg megnő a kislány,ha mindenképpen ő kellett neki.:-)

  • 2009.09.21 20:38:01winnie the poh

    Ők lennének? :D http://www.facebook.com/people/Helen-Goddard/641012363

  • 2009.09.21 20:45:56Igazi Trébics

    Most mi van a híres "meleg büszkeséggel"? Közterületen verik a nyálukat, elítélem, nem tolerálom, rühellem, forduljanak fel. De ha két ember senkit sem zavarva szereti egymást, ahhoz szerintem senkinek semmi köze, de bitangul semmi köze! Ahol senki sem látja őket, hadd csinálják azt, ami jól esik nekik!
    Ja, hogy a "kislány" csak 15 éves? Na und? Akkor mi van? Ha egyszer ő a kezdeményező?
    Szarházi álszent érdek-vezérelt gennyes világ. Szabadságot Goddardnak!

  • 2009.09.21 20:48:45Igazi Trébics

    winnie the poh, frászt!
    ők azok: www.facebook.com/people/Helen-Goddard/906825612

  • 2009.09.21 20:50:47Igazi Trébics

    Cikk fotóval:
    http://www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/crime/article6842888.ece

  • 2009.09.21 21:12:45Maurice16

    http://www.youtube.com/watch?v=GDRRy7J3NGM

  • 2009.09.21 21:20:32Skatulya bácsi megmondta

    http://www.youtube.com/watch?v=KVpEZAM4GUA&feature=related

  • 2009.09.21 21:23:11AlittaSik

    Igazi Trébics!
    Komolyan: Osztom a véleményed.
    Kevésbé komolyan: Nem rossz a tanárnő, talán hagynám magam belevinni egy kis játékba.

  • 2009.09.21 21:37:37TD223

    Felszólítom az Szdszt és az Mszpt, azonnal határolódjon el a britektől. Micsoda hátrányos megkülönböztetés ez. Egy homoszexuális, perverz nőt nem érhet ilyen sérelem, főleg, ha a MM menet résztvevői voltak.

  • 2009.09.21 21:45:46Primer

    "A rendőrök Goddard letartóztatásakor több szexuális segédeszközt leltek"

    na menjenek a jó büdös kurva anyjukba, már ez is bűn vagy mi a faszom van már köcsögök?????

  • 2009.09.21 21:49:04nagy1

    Az senkit sem zavar, hogy kiskorú a lány? Ha a buziknak engednék, akkor más felállásban miért ne? És ha már 15 évesnek igen, akkor 13 évesnek miért ne? El is érkeztünk a pedofíliához.

    Veszélyes dolgok ezek. Az is érdekes, hogy amikor ilyen perverzeket ér "megkülönböztetés" (értsd: éppen egyenlő bánásmód, ami nem tetszik a beteg lelkű liberálisoknak), mindig lehet kommentálni. Ha normális magyart ér sérelem, soha.

  • 2009.09.21 21:50:54nagy1

    Primer: nem bűn. De egy kis empátiával, ha a te kislányodat kúrná a nála utólag megtalált 30 centis felcsatolható műbrokival egy ilyen elmebeteg, nem hiszem, hogy nagyon belekötnél a cikk megfogalmazásába.

  • 2009.09.21 21:52:42Darw

    Ez kész. Örülhet, h csak 15 hónapot kapott...

  • 2009.09.21 22:01:00SpencerBarnes

    15 évesen szerintem a mai világban már nem KISLÁNY senki...

  • 2009.09.21 22:02:35nagy1

    Az angolul értők figyelmébe, a szülők véleménye: http://www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/crime/article6843338.ece

  • 2009.09.21 22:16:23meGmOnDoM

    Egészségükre

  • 2009.09.21 23:04:34terpentin

    mert ugye ha ugyanez a felállás lenne csak a tanárnéni tanárbácsi lenne akkor "mocskos pedofil köcsög" de ugye két egymás picsáját nyaló féleszű az rögtön legális...
    egy 15 éves az még nem kislány hanem "kis hülye" ...a 26 éves túlfűtött tanárnéni pedig inkább nyalassa magát egy húszéves csajjal ha már nem a lófaszt szereti

  • 2009.09.21 23:06:47...khm...

    A szerzőnek:
    NEM meleg büszkeség, baszd meg, meleg méltóság, már nálunk is rájöttek a buzzancsok is, hogy a pride szónak nem csak 1 jelentése van.

    A többieknek:
    A 15 éves csaj volt a kezdeményező, ha utánaolvastok.
    Egyébként nálunk már 14 éves kortól lehet büntetlenül.

  • 2009.09.21 23:21:49hicks

    miért nincs kép róluk?

  • 2009.09.21 23:46:19[megmondoember]

    "Ők lennének? :D http://www.facebook.com/people/Helen-Goddard/641012363"
    Nah, ezek is azért lettek leszbikusak, mert nem találtak egyetlen pasit sem aki megdugta volna őket akár csak szánalomból is....

  • 2009.09.22 02:53:05Francy

    Nem Goddard volt, aki fellépett Sydney-ben, hanem a kiccsaj:

    "It was claimed that it was the girl who had instigated the relationship with Goddard, who had studied music at Trinity College of Music, London, and had been one of only five young English musicians invited to play at the opening ceremony of the Sydney Olympics in 2000."

    Nem Goddard, who - Girl, who...

  • 2009.09.22 05:09:19testlife

    hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás Piszkos Fred, a kapitány hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás hozzászólás

  • 2009.09.22 06:59:29Connie

    2009.09.21 22:01:00SpencerBarnes
    Egy 15 éves gyerek mindenhol gyerek, mert sehol nem tud még magáról normálisan gondoskodni. Nincs kiforrott személyisége senkinek ebben a korban. Sok ember 18-20 évesen sincs teljesen tisztában sok mindennel.
    Egyébként tényleg kurva nagy bűn, hogy valaki vibrátort tart otthon. Akkor tiltanák meg, hogy eladjanak ilyesmit. Barmok.

  • 2009.09.22 07:28:06Rókakígyó

    Az az érdekes, hogy milyen szinten kommentelik az angol nyelvű hírt. Egyrészt állatira unalmasak a hozzászólások, másrészt rendkívül kevés van belőlük, de együttérzőek is egyben. Vesszen az imperialista nyugat:)

  • 2009.09.22 07:29:47Tomycat

    En 15 evesen kezdtem, a lany meg 14 eves volt. Tudtuk mit akarunk. Volt koztunk vay 6-8 honap korkulonbseg. Jo volt mindkettonknek.
    Egyebkent szerintem sem egeszen kerek ha huszonevesen probalkozik valaki egy 15 evessel, mert nagyon nem egy sulycsoport. Foleg ha tanar/diak kapcsolat, mert alapbol megkapja a gyerek bizalmat a tanar es ugye nem a szexre kapott felhatalmazast a tarsadalomtol.
    Fiatal a kezdemenyezo? Nem tudom, anno (mondjuk 15 evesen) nem mertem kezdemenyezni idosebb lanyoknal, de bevallom, ha mondjuk egy 26 eves no bevezetett volna a parkapcsolat tudomanyba akkor valoszinuleg maig szep emlekeket oriznek rola. Most akkor ez bun?

  • 2009.09.22 08:15:29Secnir

    most nem értem. megerőszakolta? elvette a szüzességét?
    nem?
    akkor meg a szerelmet miért büntetik?
    :D

  • 2009.09.22 08:50:00s.b.l

    Francy
    sajnálom, de te nem érted
    itt egy másik megfogalmazás, hátha így megy:
    "The former child prodigy - who played at the Sydney Olympics opening ceremony in 2000 - blushed as she pleaded guilty to six sample charges of sexual activity with a child between February and July."
    szóval Goddard, who
    :)

  • 2009.09.22 09:13:24Ianas

    nagy1 -- Valóban FIATALKORÚ a lány (nem kiskorú), de sajnos a nemi vonzalom már ebben a korban is eldőlhet. Ha meg nem, akkor simán lehet, hogy """"normális"""" lesz később.

    Az ilyen ügyek gázosak szerintem, sokkal nagyobb bűn a társadalom feltétel nélküli prüdériája, mint maga a cselekmény. Egy életre megbélyegezni valakit, mert belebonyolódott egy kalandba? Akárhány éves... Szóval menjenek a bús picsába.

    Hogy mit éreznék a szülő helyében? Hát szarul magam. Hogy a lányom hazudik nekem, az valahol az én hibám. Én sosem tudtam szemébe hazudni a szüleimnek. Vajon miért? De ha a gyerek meleg, hát az az ő dolga. Ezt nem lehet kinevelni, max elfojtani. És egy életre sérültté tenni.

    Mellesleg az, hogy valakit, akit szeret meghurcolnak, az többet árt a kiscsajnak, mint maga az ügy, de ilyen "igazságos" világban élünk. Panem et circensis.

  • 2009.09.22 09:33:39AmiW

    Magyarorszagon legalisan 14 eves kortol kezdheto a nemi elet. A brittek meg nagy szemforgatok,ugyanis ott mar siman 11-12 evesen elkezdik a szexualis eletet. (na jo,nekem is volt olyan osztalytarsam,aki mar 10! evesen szexelt a 18 eves pasijaval). Szoval a Goddard ugyben az a gaz,hogy egy tanarrol van szo,ami nem etikus. Persze ez is elofordul nagyon gyakran,csak nem lesz felfujva az ugy. Ezt az ugyet meg azert lehetett igy felfujni,mert ket norol van szo. Ezert biztos ,hogy nem jarna borton.

  • 2009.09.22 09:35:57AmiW

    Marmint az fordul elo nagyon gyakran,hogy a ferfi tanar kikezd a lany tanuloval. Ez a felallas sokkal elfogadottabb tarsadalmilag.

  • 2009.09.22 09:37:12AmiW

    Marmint az fordul elo nagyon gyakran,hogy a ferfi tanar kikezd a lany tanuloval. Ez a felallas sokkal elfogadottabb tarsadalmilag. Ferfi-lany felallasert biztos nem kerulne bortonbe az illeto. Egy kis ejnye-bejnyevel meguszna.

  • 2009.09.22 10:13:40Norx

    Francy,
    ne gyíkoskodj, tanulj meg angolul. Vagy számolni. Mert az egy dolog, hogy a non defining relative clause az előtte álló alanyra utal (amelyik persze az előző tagmondatnak nem az alanya, félre ne érts), de az meg egy másik, hogy a 15 éves picsa 2000-ben 6 éves volt, olyan korban meg igen kevesen járnak főiskolára (college), és játszanak olimpiai megnyitókon zenekarban.

    Egyébként meg, itthon is a kis nagyvárosi panelribancok 15 éves korukra már több faszt fognak mint kilincset. Egyébként meg aki szexet akar, az szexeljen, de lehetőleg hasonló korúakkal, és ne feltétlenbül hasonló neműekkel.

  • 2009.09.22 10:27:27indapasssucks

    hát szerencséje van így is szegénynek. Szaud arábiában mindkettők akasztották volna botozás után. Várhatott volna 16-ig, akkor csak az állását kockáztatja.

  • 2009.09.22 10:29:02indapasssucks

    jaja, repeat: http://www.facebook.com/people/Helen-Goddard/641012363

    igy teljes a kép :)

  • 2009.09.22 10:43:33defraggmentális

    Engednétek iskolába a gyerekeiteket, ha tudnátok, hogy a tanár/tanárnő szexuális partnerként tekint rájuk? A tanárnéninek vissza kellett volna utasítania a közeledést, ennyi. Ha nem tanár/diák dolog lenne, nem lenne felfújva... ez az egészben a pláne. Az iskolában nem kéne, hogy ez téma legyen.

  • 2009.09.22 11:10:26Sickret Service

    Micsoda álszent farizeusok hada...

    15 évesen simán szexelnek a tinik egymás közt, azt is bűnnek tekintitek?
    Mi a különbség, ha mondjuk nem egy felnőtt nővel, hanem az egyik osztálytársnőjével vagy osztálytásával szexel?
    Akkor jobban tudja, hogy mit akar?
    Az ezek szerint nem gond, ha két éretlen kamasz élvezkedik, csak az, ha az egyik már nem fiatalkorú?
    Az persze felveti az összeférhetetlenséget, hogy a tanára volt, ilyen szempontból valóban helytelen.
    De nem éppen egyedi jelenség, elég gyakran volt és van mindenfelé tanár-diák szerelem, és ez időnként nem csak plátói...

  • 2009.09.22 11:14:04Ianas

    Érdekes. Elég nagy a szórás a véleményekben. :) Ritkán látok ilyet ezeken a fórumokon. Általában az egyik vélemény túl hangos lesz, és elnyomja a többit.

  • 2009.09.22 11:17:45Tomycat

    Szerintem is itt a gond a tanar/diak kapcsolatban. A szulok felhatalmazasa vegett, a tanar kulonos helyzetben van es az osztaly (osztalyok) ugye nem harem celjabol van a tanarokra bizva. Ha tanar es diak kozott megis szerelem alakul ki, akkor a tarsadalomnak is jobb a tanari pozicio ertekenek megtartasa miatt is jobb, ha onmegtartoztatast gyakorolnak es a tanar/diak kapcsolat megszuntevel lep kapcsolatba a ket ember (ha utana is akarja a diak).
    A poen, hogy nem az etikatlansagert buntettek, hanem olyanert, amit masok siman megusznak. Az ilyen hazug buntetes az egyennek tragedia, a tarsadalomban csak negativ erzest valt ki es semmilyen erkolcsi normat nem ad.
    Ugy tunik ilyen vilagban vagyunk. Valaki felkialt es mindenki gondolkodas nelkul skandalja azt, amiben maga sem hisz. (ilyen volt a boszorkany uldozes anno?)
    Szerintem ezekkel a hazugsagokkal artunk es folyamatosan veszitjuk el a hitelunket a gyerekek elott, mert nem igaz, hogy nem latjak.
    Ilyen szemszogbol nezve csak a buntetes mertekeben, de jogilag semmikeppen sem vagyunk jobbak az emlitett elvakult fundamentalista jogaszoknal.

  • 2009.09.22 11:55:13Lord_Cica

    Hát nálunk általános 8-ra kevés szűzlány volt az osztályban. 14 év a legjobb kompromisszum a beleegyezési korhatára, afölött már képmutatás és ostobaság van.

    Egy másodikos gimnazista/szakközepes már teljesen tudatában van a dolgoknak.

  • 2009.09.22 12:28:08Tarkin kormányzó

    szép (southpark)

  • 2009.09.22 12:50:52isten nem ver botta csak kis botta

    hat sztem az a pasi (legyen 18 eves akar vagy idosebb)nem gyengen beteg aki 15 evessel vagy az alatt dug...bar ma mar semmin sem lepodunk meg...lassan a sajat gyereküket is megb***szák.

  • 2009.09.22 12:52:36isten nem ver botta csak kis botta

    Viszont ez a sok homofób átlag magyar nagyon gáz!Bezzeg a divat leszbik az jo...hat meg sokat kell fejlodnunk a toleranciaban

  • 2009.09.22 12:58:03Dódi

    Tomycat: "Egyebkent szerintem sem egeszen kerek ha huszonevesen probalkozik valaki egy 15 evessel"

    a kiscsaj próbálkozott a tanárnőnél! fel tudod fogni a különbséget?

    Publius Decius Mus: "Na pont ez az amivel börtönbe mennek a férfi tanárok. Őket nem védi semmiféle buziszervezet, meg a másságra agymosott társadalom"

    ha a lányt és Goddardot is megvédte volna valami "buziszervezet", akkor most ők is élhetnének szabadon egymással. bár meg se szólaltál volna te szerencsétlen.

    és képzeld nekem általánosban volt olyan tanárom, aki minden lányt (10-12 éveseket) fogdosott tesi órán, meg a szertárban, kukkolta őket az öltözőben, és semmi nem történt, azóta is ott tanít már több évtizede. de ez nyilván rendben van. vagy gimiben egy 32 éves angol tanárnőnek volt viszonya a 15 éves sráccal. az is nyilván rendben van. és még számtalan ilyen eset van ebben az országban, meg a világon, miért pont őket buktatják le? miért pont ezt az ügyet fújják fel?
    ez nem más mint aljas képmutatás az ostoba, prűd, konzervatív angolok részéről.

  • 2009.09.22 14:09:37takaba

    Ha a törvény náluk világosan meghúzza a 16 éves korhatárt, akkor ki kellett volna várni. Igen, azzal együtt, hogy kellett volna önkontrollt gyakorolni. Ezért vagyunk emberek, hogy képesek legyünk erre.
    Tanár-diák viszonyban etikailag kifogásolható a nemi kapcsolat, hiába kezdeményez a diák, főleg, ha még ennyire fiatal, a felnőttnek vissza kell tudnia utasítani.
    14-15 évesek lehetnek készen a szexre, vagy még fiatalabbak is, de ez nem jelenti azt, hogy érzelmileg is érettek. A partnernek ez is a felelőssége, hogy miként vesz részt a fiatal ilyesfajta "érlelésében". Ráadásul a nemi orientáció véglegessé válása is csak ilyenkor történik, nagyon sok zűrzavaros helyzettel, amivel a kamaszoknak amúgy is meg kell küzdeniük.
    Lehet magyarázni, forgatni meg kiforgatni, de nincs rendben a 26 éves tanárnő - 15 éves diák kapcsolat, még akkor sem, ha manapság fiatalkorúak pornófilmbe illően kefélnek és akkor sem, ha 26 éves férfi tanár is belenyomja a magáét a 15 éves gimnazistába.

  • 2009.09.22 14:19:47JonC

    @isten nem ver botta csak kis botta: "Viszont ez a sok homofób átlag magyar nagyon gáz!Bezzeg a divat leszbik az jo...hat meg sokat kell fejlodnunk a toleranciaban"

    annak is megvannak az okai, hogy miért elfogadottabb a társadalom részéről a leszbikusság, mint a férfiak közti homoszexuális viszony! mondok egy marha egyszerű példát: felmész egy szexoldalra, hogyhogy a leszbipornó ömlesztve van a heteróval, míg a buzipornókat külön kategóriába rakják (lehetőleg jól eldugva, már ha egyáltalán van az adott oldalon)? azért, mert a férfiak közötti szex egészen egyszerűen nem normális dolog, mivel amikor egy nő és egy férfi szeretkezik az alá-fölérendeltség egy természetes dolog, míg férfiaknál egészen egyszerűen természetellenes, ha egy férfi - feladva a belé kódolt uralkodási vágyat - egy másik faszinak kiszolgáltatja magát! ezért van az, hogy a leszbiket elfogadja a nagy többség, mivel ott nem sért egyikőjük se ilyen ősi beidegződést, vagy nevezzük ahogy akarjuk...

  • 2009.09.22 14:21:25Sickret Service

    Szerintem ha már szexel egy tini (márpedig aligha elképzelhető, hogy ne tenné), akkor már inkább egy tapasztaltabb és érzelmileg érettebb partnerrel tegye, mint egykorúval, aki képes jobban a helyén kezelni a helyzetet.

    Persze a tanár-diák kapcsolat mindig is kényes és inkább kerülendő, mivel nem egyenrangú a viszony. Márminthogy akit elítélnek érte, az mindig a tanár lesz...

    Én ugyan nem iskolai tanárként, de tanfolyamokon tanítok, felnőtteket. Én is lettem már szerelmes tanítványomba (30 éves nő) és másfél éves kapcsolat lett belőle... persze ez teljesen más helyzet.

  • 2009.09.22 14:24:44Sickret Service

    JonC,

    Ááá, ennél sokkal egyszerűbb a dolog.
    A pasik a pornók legnagyobb célközönsége, és a legtöbb férfi szeretné több csajjal, és az is tetszik neki, ha a csajok egymással is nyalifaliznak.
    Persze az nyilván zavarná, ha két valóban leszbi nővel kerülne össze, akikkel semmit se kezdhetne. :)
    Egyszerűen a legtöbb férfi számára két nő szexelése izgató, míg két férfié inkább undorító. És nem annyira az alá-fölérendeltség miatt, mint inkább a látvány...

  • 2009.09.22 15:31:40Tomycat

    Sickret Service. Igen, raadasul a hetero lanyokat sem riasztja annyira a pasi-pasi latvany mint a leszbi kep. Sot, vannak lanyok akiknek egyenesen izgato.

    Dódi. Tudom mi a kulonbseg. Azt is mennyire szerelmesek a tanarukba sokszor a tiny lanyok 15 alatt mar. Nem azert vannak rabizva a tanarra, hogy egyenkent vezesse be oket a szex vilagaba. Hangsulyozom, tinikrol irok. Az nem erdekel, hogy a 30 eves novendek mit csinal a 70 eves proffal.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés