A foglalkozástól eltiltott szülésznő nem bábaként, hanem asszonytársi segítőként volt jelen a múlt hét pénteki solymári szülésnél, amikor negyedik gyermekének adott életet egy asszony. A nőt azért kellett kórházba vinni, mert a gyermek születése után nagyon vérezni kezdett, a mentőt az otthonszülést vezető bába hívta ki.

A rendőrség vizsgálatot kezdett annak a solymári asszonynak az ügyében, akit pénteken kórházba kellett szállítani, miután az otthonában történt szülés után vérezni kezdett. A szülésnél egy bába, és egy dúla volt jelen, az utóbbi a foglalkozásától eltiltott Geréb Ágnes volt. Dr. Bodrogi Bea, a Napvilág Születésház szóvivője az RTL Klub Reggelijében elmondta, a solymári szülés tervezett otthonszülés volt.

Geréb Ágnes csak az asszony lelkét ápolta

Bodrogi arról is beszámolt, hogy az édesanya a vajúdás kezdetekor hívta fel a Napvilág Születésházat, de mire a bába és Geréb Ágnes odaértek a helyszínre, mind a gyerek, mind a méhlepény megszületett. „Az anya vérezni kezdett, így a bábák kihívták a mentőt, majd elsősegélyt nyújtottak az anyának” – mondta Bodrogi. A szóvivő hozzátette, a foglalkozástól – vagyis a szülés levezetésétől – eltiltott Geréb Ágnes asszonytársi segítőként, azaz dúlaként volt jelen a szülésnél, így a fizikai cselekedet helyett mindössze lelki támogatást nyújtott az anyának.

A solymári asszony és gyermeke a beszállítás követő néhány óra múlva elhagyhatták a kórházat. Az RTL Klub a Budaörsi Rendőrkapitányságot is megkérdezte az ügyről, akik e-mailben tájékoztatták a csatornát arról, hogy a vizsgálatot megkezdték, az adatok tisztázása, és a tanúk kihallgatása folyamatban van.

Újabb vádemelés Geréb ellen

A IX. kerületi ügyészség múlt héten egy 2007. október 29-i otthonszülés miatt emelt vádat a foglalkozástól eltiltott Geréb Ágnes és egy másik bába ellen, a két nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. A kismama elvégzett egy otthonszülésre felkészítő tanfolyamot. Geréb Ágnesnél akart szülni, bábának a másik, a vádban szereplő nőt választotta, akinek szülésznői képesítése volt. Geréb Ágnes tájékoztatta a kismamát, ha baj van, azonnal mentőt hívnak.

A méhlepény leválása kapcsán komplikáció lépett fel, végül mentőt kellett hívni, az anyát kivérzett állapotban vitték kórházba, 6-700 milliliter vért veszített. A kórházban megfelelő kezeléssel további szövődmény nélkül sikeresen eltávolították a méhlepényt - derül ki a vádiratból. Geréb Ágnes és a szülésznő a vádirat szerint annak ellenére vett részt az otthonszülésben, hogy tudatában voltak: az a jogszabályok szerint nem megengedett.

Geréb Ágnesnek ezen kívül egyéb ügyei is vannak bíróság előtt, amiket nemrég egyesítettel. Egyik esetben egy büntetőügy miatt kell bíróság elé állnia, ami egy maradandó egészségkárosodást okozó eset, a másik ügyben egy újszülött meghalt. A fentieket szeptemberben tárgyalja a Fővárosi Bíróság.