David Knight hipnotizőr a honlapján többek között az ígéri, hogy negyven fontért (kb. 12 ezer forintért) 12 hét alatt bármelyik nő két kosárméretet tud növelni a mellméretén különleges CD-i segítségével. Knight négy darab lemezt kínál ennyi pénzért, és a megnövekedett mellen kívül azt is garantálja, hogy a kúrán áteső páciensnek megnő a szexuális étvágya, az önbizalma, a mellei meg feszesek és egészségesebbek lesznek, mint korábban.
Az angol hipnotizőr egyik kollégájára, James E. Williamsre hivatkozik oldalán, amikor módszerének hatékonyságát próbálja bizonyítani. Williams, egy texasi hipnotizőr 1974-ben sikeresen mutatta ki az összefüggést a hipnózis és a mell növekedése között. Kísérleteit később kontrollcsoportos vizsgálattal is megismételték, a résztvevők 85 százalékánál mutattak ki növekedést.
Hipnotizált gitározók
Érdemes viszont megjegyezni, hogy a különféle, a módszert bemutató oldalakon ugyanazt az illusztrációs ábrát láttuk. Volt, ahol fekete-fehérben mutatták a 70A-ról 70C-re növekedett mellett, volt ahol színesben, vagy színesben, a mellbimbókat fekete csíkkal takarva.
A módszer alapelve, hogy egyes vélekedések szerint az ember szinte bármilyen testi változást el tud magán érni, csupán azzal, hogy megfelelően koncentrálva gondol a kívánt változásra. Korábban írtunk már a hipnózis alapú fogyásról, illetve barnulásról, a mellnagyobbításnál is hasonló az állítólag működő módszer. "Minden hölgy mellét az akarat (tudat) növesztette. Az akarat növeszti, így akarattal nagyobbítható is. Ez tény" - mondta David Knight a Telegraphnak a módszerről.
Knight a honlapján nem pontosít, hogy a CD-k pontosan miket tartalmaznak, de a férfi szerencsére szinte bármit képes állítása szerint hipnózissal elérni, többek között az alkoholizmust megszüntetni, így sanszosnak tartjuk, hogy a mellnagyobbításnál is hasonló procedúrát kell elképzelni. A lemezeken megnyugtató, meditatív zenék vannak, amelyeket napközben nagyjából fél órán keresztül kell alkalmanként hallgatni, alvás közben viszont mehetnek egész éjjel. A leírások alapján hasonló elven dohányzásról leszoktató CD-csomagok is léteznek.
Illetlen jelenetek egy felmosóronggyal
A férfi szinte mindenre kínál hipnózisos megoldásokat: a jó egészségre, a sikerre, a különféle fóbiák ellen. Mégis a legjobb csomag talán az, amelyik segítségével golftudásunkat tudjuk fejleszteni. Itt jellemzően azt igyekszik Knight a páciensbe hipnotizálni, hogy az illető higgye el magáról, hogy képes győzni.
David Knight módszereit megcáfoló cikkeket egyelőre nem találtunk, de nem feltétlenül elképzelhetetlen a dolog. "A vegetatív idegrendszer fantasztikus teljesítményekre képes. A legegyszerűbb példa erre az, hogy ha elképzeljük azt, hogy citromba harapunk. Pár pillanattal később megindul a nyálelválasztás. Ez a legprimitívebb bizonyíték arra, hogy az emberek nagy hányada szuggesztibilis" – nyilatkozta egy korábbi cikkünk kapcsán a Velvetnek Dr. Túry Ferenc, a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatója.
- Címkék:
- hipnózis,
- mellnagyobbitas
Még több a velveten
- Férfiból lett nők csinálnak szexbombát az átlagcsajokbólLaverne Cox, Nina Poon és Jamie Fox mindent tudnak arról, hogyan lehet valakiből dögös nőt csinálni, és ezt meg is tanítják a hozzájuk forduló csajoknak. Pedig ők se így születtek, sőt, még csak nem is nőnek.
- Hátrányos megkülönböztetés ellen küzdöttek Latin-Amerika legnagyobb tetováló showjánHatodik alkalommal rendezték meg Latin-Amerika egyik legnagyobb tetováló showját, ahova még Franciaországból is érkeztek művészek.
- Az Oscar-gála legnagyobb tévedéseiA többség unalmasan nézett ki és/vagy reflexszerűen kitette a dekoltázst-combot. Díjkiosztótrend.



Kommentek
2009.10.12 20:06:55Orcsány_Virenc
Én kézrátétellel csinálom, és én is vállalok pénzvisszafizetési garanciát, de előre kell fizetni. :-)
2009.10.12 20:14:55changebug
én hipnózissal feloldom a gátlásokat.
csak a nők ezt valahogy nem értik.
ránézek (akárcsak a seggére is), koncentrálok, nő visszanéz/felkapja a fejét és utána szemmel kibelez. :)
pedig én csak jót akarok neki, de hát nem érti a kis butus.
2009.10.12 20:17:46annacsillag
Azért itt is érdemes megnézni Salma Hayek melleit és persze ami fölötte van, hehe:
http://zztop.blog.hu/2009/10/11/brad_pitt_es_james_hetfield_a_budapesti_zz_top_koncerten
2009.10.12 20:23:41R.M.E.
a címlapon a kép szép, hiányolom a hasonlókat innen
2009.10.12 20:38:04wombatman
konteo blogról képet lopni több mint ciki....
2009.10.12 20:42:52Lallerxy
bankszámlát is tud növeszteni garanciával?
2009.10.12 20:51:26Flat Eric / sta press
Lallerxy:
Ha előre fizetsz, miért ne...:)
2009.10.12 20:53:46florabors
ha én beszélek hozzájuk, nem nőnek meg?
2009.10.12 20:55:39Gatto Negro
Lallerxy!
Egyet biztosan. A sajátját.
2009.10.12 20:58:05Lallerxy
Gatto Negro
:D:D:D:D:D
2009.10.12 21:10:30no comment 01
hmm..lehet benne valami,én is amikor erősen koncentrálok és sokat sejtető arckifejezéseket vágok,akkor az én férjem farka is nagyobb lesz és keményebb..;-):)))))
2009.10.12 22:05:50Gatto Negro
Az mondjuk külön tetszik, hogy a főoldalon a cím fölötti fotón szilikonos mellek láthatók...Pedig azok nem hipnózisban nőnek...hanem altatásban...:)))
2009.10.12 22:20:09bAnál Amál
Bőőőöööffffffeehhh! Nesze sör! Ja! Ez másik topik. Izé. Hipnózissal be lehet rúgni?
2009.10.12 22:37:20ergerberger
Kettős vak vizsgálattal igazolták?
Ha nem, akkor mehet a levesbe a tévés távgyógyítók mellé.
2009.10.12 22:50:36xiau.ling
itt az igazi hipnozisos mellnovesztes. csak ugy mokudik, ha vegignezik!
http://www.youtube.com/watch?v=ZFuYdkmOmeA
2009.10.12 23:17:19Bergeroth
A nyugati agymosottak biztos elhiszik ezt a faszságot. De hogy ti is, az már több mint ciki! :D
2009.10.12 23:25:00vénkujon
én a paszúlyommal növesztek cicit...a közécsúsztatós mókával.
2009.10.12 23:33:44Gatto Negro
Miért nem mindjárt a vécépapíros módszerrel?:)))
2009.10.13 00:03:10AnChoR
a kételkedőknek egy könyv: Dr. Kurt Tepperwein: A hipnózis magasiskolája
2009.10.13 08:59:39Lord of the Sith
Nincs is szebb a szép nagy ciciknél.A csalókat meg szurokba aztán tollba !
2009.10.13 11:59:59Bergeroth
AnChoR:
Ha te ezt tényleg elhiszed, akkor csak sajnálni tudlak.
2009.10.13 13:40:47Black Barbie
szeretnék nagyobb cicit...mostantól minden este lefekvés előtt fél órát azzal töltök h nagyon akarom azokat...:D:D:D
2009.10.13 14:59:14Bergeroth
Black Barbie:
Nekem van egy jobb módszerem, de ezt csak személyesen tudom megmutatni, mert elmagyarázni és leírni lehetetlen. ;)