John McCain az elnökválasztáson Barack Obamával szemben maradt alul, mellben erős lányát pár mélyen dekoltált fotó miatt most a Twitteren fikázzák. Kitört a Tittygate.

Meghan McCain még apja, a Barack Obama ellenfeleként feltűnt John McCain szenátor elnökválasztási kampánya alatt indította blogját, amin a kampányban dolgozva szerzett élményeit osztotta meg a közzel. Az elvesztett választás után azonban nem tűnt el, azóta Twitter-oldalán tárgyalja ki magát a köznek, sőt szerzője lett a The Daily Beast című netes lapnak is. Ez utóbbin szentelt külön cikket annak, micsoda kettős mérce az, hogy bárki is lekurvázza, mert a saját Twitter-oldalán közzé mert tenni magáról egy mély dekoltált pólóban készült fotót, miközben kongresszusi képviselők félmeztelen, nyaralós fotói a dögös jelzőt érdemlik.

Pedig ez történt: a dekoltázsra válaszul ribancnak titulálták, a szenátorlány pedig nem győz magyarázkodni. A McCain-lány csütörtökön tette fel a netre a fekete-fehér fotót, ami egy zsinórpántos, mélyen kivágott felsőben ábrázolja, és amelyben nem lehet nem észrevenni, hogy nincs szüksége mellnagyobbításra. A visszhangoktól azonban ő képedt el a legjobban: „Úgy gondoltam, ez a fotó vicces és bugyuta, pár órán belül mégis kisebb médiabotrány kerekedett belőle. Pedig még csak nem is arról van szó, hogy házipornóban szerepelnék, vagy a Playboynak vetkőzök, és még a mellbimbóm se látszik ki” – vette végig a szerinte cikisebb műfajokat.

Saját bevallása szerint a következő pár napban próbálta megfejteni, mi volt olyan kiborító ebben a fotóban, majd arra jutott, "ez az egész Sturm und Drang" az irigységnek szólhat. „Talán az a baj, hogy vannak melleim? Igen, azoknak, akik nem ismernek személyesen, üzenem: kettő is van. Nagyobbak, mint sok más nőé, más nőkénél viszont kisebbek. Általában nem pakolom ki a dekoltázsom úgy, hogy a fotón látható – ami bevallom, talán valóban nem életem legbölcsebb cselekedete volt –, de erősen túl van lihegve ez a botrány, ami kipattant belőle”.

A McCain lány azt is elárulta, sok nőhöz hasonlóan ő sem volt mindig elégedett a testi adottságaival, amik sokáig őt magát is zavarbahozták: „Évekig küzdöttem, hogy elfogadjam, ha én felveszek egy szűk, kivágott felsőt, az jóval kihívóbb, mint egy laposabb mellű nő esetében. Most pedig újra azt kapom a médiától, hogy a méretembeli nők jobb, ha felöltöznek, vagy azonnal kurváknak titulálják őket? Kiborító ez a kettős mérce” – teszi hozzá, felemlítve két férfi képviselő esetét, akikről nemrégiben félmeztelen nyaralós fotók kerültek elő, melyeket a média dögösnek és cukinak titulált.