Rókavadászok verik szét az angol Lush-üzleteket

2009. október 20., kedd 13:35 |
A Lush natúrkozmetikai cég egy háromfontos szappanjának eladásaiból befolyó összeggel támogatja azt a szervezetet, ami a rókavadászat ellen küzd. Ez ugyan már 2004 óta tilos, de a rendőrség nemtörődömségének köszönhetően továbbra is sokan űzik, ez pedig szúrja a Lush és a Hunt Saboteurs' Association szemét. A rókavadászoknak viszont az ő tevékenységük nem tetszik, ezért a Lush több Nagy-Britanniai üzletét is megrongálták vagy megfenyegették.

A Lush natúrkozmetikai cég piacra dobott egy Fabulous Mrs Fox fantázianevű szappant, hogy egy olyan szervezetet támogasson, ami Nagy-Britanniában az illegális rókavadászat ellen küzd. A borsmenta illatú, vörös róka-lábnyommal díszített szappan közel három fontba kerül, és a bevétel a Hunt Saboteurs' Associationt (HSA) illeti meg, aminek tagjai úgy vélik, hogy a rendőrség nem igazán tesz semmit annak érdekében, hogy mindenki betartsa a rókavadászati tilalmat - írja a Daily Mail. A vadászatpártiak azonban nem nézik túl jó szemmel ezt a kampányt, az elmúlt pár napban több brit Lush-üzletet is támadás ért.

fox-2

Kitartó hagyományőrző

Volt, ahol csak a telefonos fenyegetőzésig jutottak el, volt, ahol matricákat ragasztottak a kirakatra, de az is előfordult, hogy egy illető rendszeresen randalírozott egy üzletben. „Először kedden jött be a boltba. Leverte a habfürdőket és a szórólapokat, majd azt mondta, hogy addig mindennap meglátogatja a boltot, amíg nem ér véget a kampány. Ezután elszaladt. A harmadik alkalommal egy éppen szolgálaton kívüli rendőr is volt az üzletben, és megkérte a férfit, hogy távozzon. Ekkor tárcsáztuk a segélyhívót ” – nyilatkozta Sue McKenna, egy essexi Lush üzletvezetője. A minap a cég közétett egy fotót az illetőről, aki visszajárt hozzájuk, és beígérte, ezt egész addit csinálja, míg véget nem ér a kampány.

Eközben egy kenti üzlet bejáratára döner kebabot kentek, és valaki a következő szavakat véste a kirakat üvegbe: „Kapjátok be!”, míg egy somerseti bolt alkalmazottait egy ismeretlen illető telefonon keresztül fenyegette meg. A kampány hirdetőtáblájára pedig olyan matricákat ragasztottak amiken mindenkit arra buzdítanak, hogy csak nyugodtan vadásszanak. Az összematricázott hirdetőtáblákról készült fotók pedig feltűntek a Horse & Hound magazin fórumán.

lush

Csak semmi erőszak!

Manchesterben felkérték a HSA tagjait, hogy az üzletben osszanak szét pár szórólapot, de pár nappal a kitűzött időpont előtt valaki megfenyegette őket. Igaz, végül nem történt rendbontás. Plymouthban a Countryside Alliance matricáit ragasztották fel a kirakatra. Bár ez a szervezet is szeretné, ha újra legális lenne a rókavadászat, elhatárolták magukat az akciótól, és arra kérik támogatóikat, hogy ne folyamodjanak erőszakhoz.

Nagy-Britanniában 2004 óta tiltja törvény a rókavadászatot, ennek ellenére továbbra is vannak szervezett vadászatok, hiszen az országban ez a sportág komoly hagyományokkal rendelkezik. Az állatvédők természetesen rendre megpróbálják szabotálni a vadászatokat különböző módszerekkel. A Konzervatív Párt egyébként nemrég felvetette, hogy esetleg hatályon kívül helyezné ezt a törvényt. Igaz, lehet, hogy létrehoznának egy felügyelő szervezetet, aminek arra kellene ügyelnie, hogy az állatok minél kevesebbet szenvedjenek. Nick Herbert a párt illetékes szakállamtitkára elmondta, valószínűleg senki nem szeretné, ha teljesen visszaforgatnák az idő kerekét, és minden ugyanúgy lenne, mint 2004 előtt. Hozzátette, hogy természetesen megszavaztatják majd a kérdést, és elég időt adnak majd a kormánynak arra, hogy meghozzák a megfelelő döntést.

Szükség van a szabotőrökre

„Nagy-Britanniában a rókavadászat továbbra is komoly zavaró tényező a vadvilág számára. A rendőrség nem igazán tesz semmit ennek megakadályozására, így minden maradt a régiben. Ezért van egyre nagyobb szükség a barátainkra a Hunt Saboteurs Associationnél” – áll a Lush hivatalos nyilatkozatában. Sean Gifford, a cég egyik vezetője elmondta, akárcsak a szervezet tagjai, ők is alig várják azt a napot, amikor végre nem vadásznak majd a rókákra.

„A britek többsége szeretné, ha ezzel a véres sporttal végre felhagynának. Minket nem lehet megfélemlíteni, és továbbra is ki fogunk állni azon ügyek mellett, amik kedvesek nekünk, mint például a környezetvédelem, az állatvédelem és emberi jogok. Úgy gondoljuk, hogy ez így helyes” – tette hozzá Gifford, aki azt is elárulta, hogy levelezőlapok segítségével folytatják a kampányt. A Lush korábban egy másik ügyet támogatott hasonló módszerrel, akkor Guantanamo Garden néven fürdőgolyócskákatdobtak piacra, amiken olvadás közben egy-egy fogvatartott képe és a szervezet weboldalának címe rajzolódott ki.

Kommentek

  • 2009.10.20 20:07:06marcelllus

    a magyarok nagy része egyszerűen idióta...

  • 2009.10.20 20:12:20trollkotze

    Primitív barmok.
    Nem muszáj egyetérteni a vadászati tilalommal, de ha ezt ilyen bunkó proli módjára fejezik ki, csak magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt, és a rókavadászat-ellenes szervezetnek szereznek még több támogatót.

  • 2009.10.20 20:20:29Közöd??

    igazuk van a vadászoknak, nekem is beagle-m van kell nekik a mozgás, a tahó állatvédők erre nem gondolnak?

  • 2009.10.20 20:26:01trollkotze

    Közöd??

    Más lehetőség nincs a kutya megmozgatására, mint a hobbiöldöklés? Oké, oké, nem dumálok bele, biztosan nemes hagyomány stbsb.

    Na de kérem szépen, a véleménynyilvánításnak az a módja, hogy randalírozunk és fenyegetőzünk?

  • 2009.10.20 20:32:51csuvakka

    Ezekről a brit lovas rókavadász homókról a Borat jut eszembe.

  • 2009.10.20 20:58:36Kockásfülűnyúl

    Most olvastam, h a svédek a fölösleges nyulakat kilövik, fagyasztják, majd fűtenek velük.Biofűtés.Tök ésszerűen levezették a cikkben, de bennem akkor is olyan furcsa érzést kelt a "fűtőnyúl".

  • 2009.10.20 21:42:21kacaj hangosan

    fu,megyek és veszek egy olyan csoki illatú szappant!

  • 2009.10.21 08:03:38akárki

    Milyen okosak ezek a rókavadászok, beszarok.

  • 2009.10.21 09:33:03Irgun

    a Lush mióta létezik? Britaniában mióta lőnek nyúlat? Nehogymár begegyétek, hogy a lush meg akarja menteni a tündéri kisrókákat...olvasatok utána mi az a CSR, vagy esetleg alap marketing könyveket forgassatok....hmmm miről is beszélünk a Lushról....lehet h ez reklám?

  • 2009.10.21 14:08:21nagygergö

    Régi hagyomány???...
    Magyarországon is egy nagyon régi hagyomány volt az első éjszaka joga! Amikor a frissen összeházasodó pár, ujdonsűlt feleségére igényt tarthatott a nemes úr, az első éjszaka!
    Magyarúl, nászéjszakán jól megdughata a kis fiatal feleséget ha megkívánta...
    Szép régi hagyomány.
    Ez is egy hivatkozási alap!

  • 2009.10.21 16:10:39köldökszösz

    a bikafuttatás is hagyomány, mégis kegyetlen.. legalábbis szerintem. hobbiból, hagyományból álltatot ölni, micsoda dolog? sosem értettem... az, hogy valami hagyományos, nem jelenti azt, hogy jó is és pártolni kell!

  • 2009.10.21 20:47:56mooncat

    hajrá rókavadászat-ellenzők!

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés