A Szabó Dézi-gyilkosság egyik gyanúsítottja, T. Adrienn poligráfos hazugságvizsgálatnak vetette magát alá, értesült a Velvet. A 21 éves lány meggyilkolásával gyanúsított lány ügyvédje, Kamarás Péter elmondta, az ügyben továbbra sem történt érdemi előrelépés, ügyfelét háromhavonta beidézik a bíróságra, ahol meghosszabbítják előzetes letartóztatását, de a vádemelés még mindig nem történt meg.
T. Adrienn a nyomozás kezdete óta tagadja bűnösségét, csakúgy, mint a másik gyanúsított B. László. Kamarás Péter szerint az ügyben annyi változás állt be, hogy T. Adrienn az előző héten poligráfos hazugságvizsgálatot kért, hogy így bizonyítsa ártatlanságát (a vizsgálat eredménye egyelőre nem ismeretes). Kamarás szerint a nyomozás egyáltalán nem úgy halad, ahogy annak kellene. Februárban már észrevételezte ezt, a szakvéleményeket is kifogásolta, azonban ezekhez azóta sem kapott kiegészítő szakvéleményt. Az ügyvéd elmondta, a BRFK azt ígérte, pár héten belül lezárják a nyomozást. A hatóságok korábbi nyilatkozata szerint azonban T. Adrienn ellen valószínűleg emberölés bűntette miatt javasolnak vádemelést.
Szabó Dézi holttestét augusztus 12-én találta meg a rendőrség a XXIII. és XVIII. kerület határában. A 21 éves lány testét teljesen összekaszabolta gyilkosa. A rendőrség gyanúja szerint a lánnyal a 18 éves T. Adrienn és a 21 éves B. László végzett. A két gyanúsítottat augusztus 24-én fogták el a rendőrök egy nyíregyházi panzióban, miután négy napig bujkáltak.
- Címkék:
- szabó dézi,
- gyilkosság,
- nyomozás,
- hazugságvizsgálat
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.



Kommentek
2009.10.31 10:18:11akidaki
"BRFK azt ígért, pár héten"
"továbbra sem történ érdemi előrelépés"
"T. Adrienn ellen valószínűleg emberölés bűntette miatt javasol"
Az 1. és 2. kiragadott részletben kimaradt 1-1 betű, a 3. részletben lemaradt a mondat vége. Tudom, hogy még korán van, de szedjük már össze magunkat!!!
2009.10.31 10:19:58akidaki
Amúgy meg elég szomorú, hogy Magyarországon csak azt köthetik a poligráfra, aki ehhez hozzájárul... Simán kötelezővé tenném!
2009.10.31 11:22:43Lili Marleen
Es? A poligraf sem mindenhato.
Viszont az a resz, hogy: "háromhavonta beidézik a bíróságra, ahol meghosszabbítják előzetes letartóztatását, de a vádemelés még mindig nem történt meg." az nagyon ciki.
Ha nincs mi alapjan vadat emelni akkor szuntessek meg az elozetest.
2009.10.31 11:22:43Lili Marleen
Es? A poligraf sem mindenhato.
Viszont az a resz, hogy: "háromhavonta beidézik a bíróságra, ahol meghosszabbítják előzetes letartóztatását, de a vádemelés még mindig nem történt meg." az nagyon ciki.
Ha nincs mi alapjan vadat emelni akkor szuntessek meg az elozetest.
2009.10.31 15:20:35pimpinella
A poligráfot csak hájpolják, amúgy a bíróság nem nagyon szokta nagy súllyal mérlegelni a bizonyítékok sorában. Mert át lehet verni, elég hozzá pár szem idegrendszerre ható gyógyszer. Nem a legjobb bizonyíték, ezt csak azok gondolják így, akik amerikai filmeken nőttek fel. Főképp azért nem, mert a kérdésekre csak igen-nem választ lehet adni, viszont egy ügy és főleg az élet a legkevésbé sem ilyen eldönthető dolgokra épül, hanem árnyalt.
2009.10.31 16:08:17Daniellyn
ez a török adrienn egy igazi közönséges ribanc, biztosan élvezte amikor megölték ezt a szegény lányt. egy életre le kellene sittelni
2009.11.01 00:24:22nem a dzsézön sztetem
Vidéki nagyvárosban születtem, jártam iskolába Dézi típusú lánnyal.
A város két populáris dizsijéből az egyik vezetőjével kavart,"modellkedett" stb., aztán kapott két pofást, amikor néha beleütötte a nózit a dolgokba.
Nem, nem őt hibázatatom!
De az általam ismert hölgynek is értettem a motivációját(súgtak nekem ebben az ügyben is biztos helyről)a pénzért való díszpics@ságra.
Csak nagyon könnyű ilyen szörnyen végezni...
:(