A 19 éves Georgina Wilbournt elküldték abból a London melletti kis pékségből ahol dolgozott, mert a munkáját ellenőrző területi képviselő szerint nem attól lesz jó a munkája, hogy szexi, hanem ha gyorsan végzi. Az ellenőrzés után Wilbourn felmondott, mert szerinte a felügyelő féltékeny az alakjára.

A London mellett található Welwyn Garden City egy pékségének dolgozóját, Georgina Wilbournt a hét elején ellehetetlenítették a munkájában, amikor egy területi képviselő beszólt neki, mert túl csinosnak találta - írja a Sun. A 19 éves Wilbourn nem is vacakolt sokáig, még aznap eljött a pékségből, a Sunnak meg levetkőzött. Nekik pont elég szexi volt, ahogy azoknak a férfiaknak is, akik Wilbourn egy hónappal ezelőtti munkába állása óta rendszeres látogatói lettek a pékségnek.

A területi képviselő azt mondta Wilbournnek, hogy túl lassan végzi a munkáját, és ha így folytatja a hét végére kirúghatják. Wikbourn azzal védekezett, hogy sosem tanították be rendesen és leállás nélkül dolgozik nyolc órában. "Amikor megjött a területi képviselő, akkor elmondta, hogy hallott a bókokról, amiket kapok, de hozzátette: "Georgina, nem arról van szó, hogy milyen csinos vagy, hanem arról, hogy milyen gyors. Ezt nem engedhetjük meg magunknak". Azt hiszem ez egy kifogás volt arra, hogy elküldjenek. Úgyhogy most új munkát kell keresnem, de mindenki tudja, hogy sehol semmi" - nyilatkozta Wilbourn a Sunnak.

"Georgina egy órával azután elment, hogy a lassúságáról beszélt vele a képviselő. Senki sem küldte el. Imádnivaló, csinos lány, és mi szeretjük az imádnivaló lányokat. De Georgina egy hónapja volt a cégnél, és a területi képviselő csak annyit kért tőle, hogy kicsit pörgesse fel magát" - mondta a Sunnak az érintett cég, a Simmons Bakery kereskedelmi igazgatója, Gill Ewing.

Mindenesetre Georgina Wilbourn most jó reklámot csinált mind magának, mind a leendő munkaadóinak is.