Az egészségügyi törvény nem rendelkezik az ivarsejtek örökölhetőségéről, így férje halála után Baliné Lajos Anita nem férhet hozzá a lefagyasztott spermához, pedig mindenképp gyermeket szeretne szülni. Az asszony kénytelen lesz pert indítani. Egy francia bíróság nemrég döntött egy hasonló ügyben: az ottani törvények szerint tilos a mesterséges megtermékenyítés a spermadonor halála után.

Az egészségügyi jogszabályok között nincs kifejezett rendelkezés az ivarsejtek örökléséről, így férje halála után Baliné Lajos Anita nem használhatja a lefagyasztott spermát. Az Egészségügyi Minisztérium a megfelelő szabályozás hiányát a Velvetnek lényegében megerősítette. Baliné a férje halála után kereste fel a férfi spermáját lefagyasztva tároló klinikát, ahol megtagadták az ivarsejtek kiadását. Jogi szakértők szerint az asszonynak perelni kell azért, hogy halott férje spermájával megtermékenyíthessék.

Az egészségügyi tárca Velvethez eljuttatott közleményében érdemi válasz helyett az irányadó jogszabályokat küldte meg, amelyekből nem derül ki, a férj megengedheti-e halála esetén ivarsejtjeinek beültetését. A minisztérium illetékese megjegyezte, részletes információ hiányában az ügyről nem nyilatkoznak. Az esetről beszámoló Bors cikke szerint az asszony az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult jogorvoslatért.

A lefagyasztott spermiumot a cég azért nem adja ki, mert a férj nem írt alá beleegyező nyilatkozatot, és a nőnek nincs joga hozzá, hogy megkapja az ivarsejteket.

A Ciris Nemzetközi Reprodukciós Klinika a bulvárlaphoz eljuttatott közleményében közölte: a letétbe helyezés során használt rendelkezési nyilatkozaton a hatályos törvények értelmében a tulajdonosnak nincs lehetősége arról, hogy rendelkezzék halála esetére – írja a Bors.

Baliné Lajos Anita férje fél évvel ezelőtt halt meg végbélrákban. A pár a betegség diagnosztizálásakor és miután kiderült, az asszonynak is kevés az esélye a teherbeesésre, orvoshoz fordultak.

A Ciris Nemzetközi Reprodukciós Klinikán három beültetést végeztek, azonban egyszer sem jártak sikerrel. Az utolsó próbálkozás után a férfi állapota rosszabbra fordult. „Halála előtt megkérdezte tőlem, hogy így is akarok-e tőle gyereket, én azt feleltem, senki mást nem tudnék elképzelni a gyerekem apjának, és ezért mindent meg fogok tenni” – nyilatkozta az asszony a bulvárlapnak.

A nő, miután férje május 16-án elhunyt, felkereste az ivarsejteket lefagyasztó klinikát. Ott azonban közölték vele, mivel a férje nem írt alá beleegyező nyilatkozatot, feleségének nincs joga hozzá, hogy megkapja a lefagyasztott mintákat.

Ábrahám László ügyvéd szerint a klinika mulasztást követett el, amikor nem íratott alá beleegyező nyilatkozatot a férfival, azonban a spermát lefagyasztó cég szerint a hatályos törvények szerint erre nem is lett volna lehetőség. Közleményükben kifejtik, a rendelkezési nyilatkozatban a törvény értelmében a férjnek nincs lehetősége arra, hogy rendelkezzék halála esetére.

Fabienne Justel kérelmét elutasította a francia bíróság

A 39 éves asszony férje halála után három évvel akarta felhasználni annak lefagyasztott spermáit, azonban a francia bíróság idén októberben elutasította kérelmét. Az ország törvényei szerint tilos elvégezni a mesterséges megtermékenyítést a spermadonor halála után. Más országokban engedélyezett a posztumusz megtermékenyítés, az Egyesült Államokban becslések szerint több ezer esetben használták fel nők elhunyt partnerük spermáját. Köztük sok katonai özvegy van, akiknek férje az iraki háborúban esett el. A francia parlament jövőre tervezi napirendjére venni a bioetikát szabályozó törvény reformját, ennek keretében vélhetően a halál utáni megtermékenyítés kérdését is tárgyalnák.