Meghalt a Johnson & Johnson 30 éves örökösnője

2010. január 5., kedd 11:02 |
Holtan találták Los Angeles-i lakásában Casey Johnsont, a Johnson & Johnson nemzetközi multicég 30 éves örökösnőjét. A nyomozók szerint a nő természetes halált halt, és már napok óta feküdhetett a lakásban, halálának körülményeit még vizsgálják. A leszbikusságát nyíltan vállaló Johnsonnak volt egy kétéves örökbefogadott kislánya, és decemberben jegyezte el csaját, a reality-botrányhősnő Tila Tequilát.

Holtan találtak Los Angeles-i lakásában a Johnson & Johnson kozmetikai és egészségápolási cikkeket gyártó multi 30 éves örökösnőjére, írja a People magazin. A Paris Hilton leszbikus megfelelőjeként működő örökösnő-celeb Casey Johnson halálhírét menyasszonya, az amerikai realityműfaj Molnár Anikója, Tila Tequila jelentette be Twitter-oldalán, majd később a rendőrség is megerősítette az információt. „Arra kérek mindenkit, imádkozzon a menyasszonyomért, Casey Johnsonért. Nyugodjék békében. Mindenkinek köszönöm a szeretetét és a támogatását, de egy ideig offline leszek, mert a családommal szeretnék lenni” – írta Twitterén a párkereső valóságshowjával ismerté váló Tequila. A TMZ értesülései szerint Casey Johnson már több napja halott volt, amikor rátaláltak, amit alátámaszthat, hogy Twitter-oldalán utoljára december 29-én írt üzenetet.

A Los Angeles-i rendőrséget és a tűzoltókat hétfőn délben riasztották Johnson lakásához, de amikor a hatóságok a helyszínre értek, már nem élt (Tequila twittere szerint ugyanakkor kómában volt, és csak később hunyt el). A nyomozók szerint az örökösnő természetes halált halt, és kizárták az idegenkezűséget. Azt viszont, hogy mi okozhatta a halálát, csak azután tudják megmondani, miután elkészül a toxikológiai vizsgálat - nyilatkozta a People-nek Sara Faden a Los Angeles-i rendőrség részéről. Mint a Brittany Murphy halálakor megszólaló törvényszéki orvosszakértő, dr. Cyril Wecht - aki Michael Jackson és Anna Nicole Smith halálának kivizsgálásában is részt vett - elmondta, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hatóságok drog- vagy gyógyszertúladagolásra gyanakodnak. Mindenesetre a perezhilton.com értesülései szerint Johnson elvonóra járt, azonban nemrég abbahagyta a kezelést. A Los Angeles-i rendőrség nyomozást indított, melyben az örökösnő halálának körülményeit vizsgálják.

casey johnson 409890c

Casey Johnson 2007-ben örökbefogadott egy kazahsztáni kislányt, Avát, ő volt az ükunokája a Johnson & Johnson alapítójának, és az ő apja, Robert Wood Johnson a New York Jets csapatának tulajdonosa. Miután nyolcévesen diabéteszt állapítottak meg nála, apjával közösen írt egy könyvet, mely a gyermekek diétájáról szól. Felnőtt korában azonban a tehetős ősökkel megáldott Johnson korántsem élt visszafogott életet, számtalan botrány kapcsolódik a nevéhez.

A leszbikusságát nyíltan vállaló Johnson volt barátnőjével, Courtenay Semellel – a Yahoo volt főnökének lányával – 2009 januárjában összebalhézott, olyannyira, hogy abban állítólag Johnson haja lángra is kapott. Novemberben letartóztatták, amiért betört egy másik excsajához, és elhozott tőle ékszereket, ruhákat, hivatalos iratokat, fehérneműket, cserébe pedig egy általa használt vibrátort és egy vizes törölközőt hagyott ott névjegy helyett.

Mindenesetre decemberben már arról szóltak a hírek, hogy eljegyezte biszexuális realityhősnő csaját, Tila Tequilát (aki egyébként szintén járt már korábban a Yahoo-s Semellel, szóval ennyi közös már volt bennük). „Ma este a gyönyörű barátnőm megkért, hogy menjek hozzá, és nézzétek ezt a követ! Bumm, ez egy 17 karátos gyémántgyűrű” – áradozott az eljegyzésről Tequila.

Kommentek

  • 2010.01.05 17:49:36fia

    első

  • 2010.01.05 17:52:22eastwest

    A New York Jets nem rögbicsapat, hanem amerikai foci. Más sport, bár a labda, amivel játsszák valóban hasonlít. (De nem egyforma.)

  • 2010.01.05 17:58:52LORD GAGA

    omg. mi van ezekkel, hogy 30-40 év között beadják a kulcsot???

  • 2010.01.05 18:00:10p!nkinside

    azért ha az én jegyesem nem adna életjelet magáról napokig, azért gyanút fognék, hogy valami nem okés....???????

  • 2010.01.05 18:01:26pálinkásbutykos

    pfff.

  • 2010.01.05 18:08:51vica78

    18:00:10 p!nkinside
    Na igen. Én kb már másnap felkeresném, ha nem csörögne rám.

  • 2010.01.05 18:09:22eternity

    Hét napig a kutya nem kereste, még szilveszterkor sem volt, akinek hiányzott volna.
    Ez nem celebség - ez a teljes szociális szeparáltság, a magány maga.

  • 2010.01.05 18:09:23ezmárnekemsok

    annyira utálom ezt a csaja kifijezést
    főleg az ilyen cikkekben, témákban
    de hát nem muszáj a szépirodalmi stílus
    egyébként RIP

  • 2010.01.05 18:12:45rajmund

    ejjj, már télleg ezlessza menő, mindenki buzikázik. de kivagyunk borulva ha az alsótagozatos gyerek azt mondja, kva anyád.

    egyébként eza tepsiképű pincsikutya-bocs cica- mégis hogyan újjazta meg azokkala hólapátszerűen manikűrözött nyúlványaival??? ésaza válltattoo, sütött az értelem az orcájából.

  • 2010.01.05 18:25:35donphobos

    American dream...

  • 2010.01.05 18:50:53én, a kém

    ...7 napig szarik se rá...oszt miután megtudja kipurcant...twitterezik....azt a szart...ja... s van örökbefogadott lány... no akkor ezek most normálisak kéne legyenek?????

  • 2010.01.05 19:08:05Mintapolgár

    Nem tudom sajnálni egyiket se.

  • 2010.01.05 19:44:44Aritimi..

    Úgy tünik a celebek korán halnak.
    Részvétem a kislánynak.

  • 2010.01.05 19:47:19tundrazuzmo

    Maga választotta a sorsát, elég pénze volt hozzá. Aztán lám mi lett a vége. Nem akarok moralizálni, de ez nem lep meg. Még az "igen toleráns" görögöknek is volt annyi eszük, hogy nem keverték össze a homoszexualitást a házassággal. Ma sem nagyon kéne...

    Látható, hogy mennyit is ér az ilyen "eljegyzés". Egyedül halt meg, és napokig ott feküdt, és senki rá sem nyitotta az ajtót... Szánalmas.

  • 2010.01.05 19:54:30peca1000

    Nem baj, csak minél több ilyen emberszabású hulladék pusztuljon ki, hogy lássa a mai fiatalság, hogy hova visz az ilyen életmód, és legalább tanulnak belőle.

  • 2010.01.05 20:00:15LuNita

    mióta lehet természetes halálnak nevezni a drog vagy alkohol általi halált?

  • 2010.01.05 20:01:07DaveEr

    He-he úgy látszik az első hozzászólásom törlődött, ilyen se volt még... pedig nem is durvább annál, amit már előttem írtak. A szutyok az durva? Mert tényleg egy szutyok lehetett, ha le se szarta a nevelt lányát karácsonykor, jól belőtte magát, azt hopsz... meghalt. Igazából klasszikus, hogy a 2. generáció mennyire nem tudja kezelni a helyzetet. A papa megcsinálja a milliókat, aztán a gyerekek pifff elherdálnak mindent. Bill Gatesnak van gyereke? ;)

  • 2010.01.05 20:12:17EZsL

    Bocs, de amennyire én látom, a zihált életvitel, korai halál, a rá sem nyitja az ajtót a párja cuccok sokka inkább a celebséghez, mint sem a homoszexualitáshoz tartoznak.

  • 2010.01.05 20:14:01Chiacig

    Rusnya egy állat volt, má bocs.:)))

  • 2010.01.05 20:15:42Murderface

    @LORD GAGA:

    Gyíkok ezek, már önpusztítani se tudnak rendesen :P Bezzeg régen, ott simán 20-30 között kezdtek el hullani.

  • 2010.01.05 20:17:18R.M.E.

    ti is jófejek vagytok, hogy egy halottat mocskoltok itten összevissza... RIP

  • 2010.01.05 20:17:49BlingH20

    szegény Paris twittelte, hogy mennyit sír. mintha a húgát vesztette volna el...

  • 2010.01.05 20:21:33Chiacig

    BlingH20: biztos nagy gyászban lehet, ha twittelget róla.:))

  • 2010.01.05 20:26:22Hajrá, hajrá! Húzd rá, Füty Imre!

    Már napok óta feküdhetett a lakásban? Mármint halottan? A mennyasszonykája nem is nyalta, vagy mi van?

  • 2010.01.05 20:43:36Szekuriti Blogger

    Hmm? És most akkor sírjunk? Csak egy újabb drogos.

  • 2010.01.05 21:02:57szmoker

    Természetes szelekció.

  • 2010.01.05 21:04:12dean23

    "New York Jets rögbicsapatának"

    A Jets és a rögbi az két külön fogalom és nem sok közük van egymáshoz!

  • 2010.01.05 21:13:16Rókakígyó

    A képeken sem tűnik egészségesnek. Lehet a diabétesz miatt.

  • 2010.01.05 21:19:55omlósz

    chlitzikém, te is aztán az eszedről lehetsz híres :) trollkodni ügyesebben is lehet :D

    Casey Johnsont, a Johnson & Johnson nemzetközi multicég 30 éves örökösnőjét

  • 2010.01.05 22:14:44szomorú kékszemű lány

    Valahogy sajnálom a gazdag embereket egy őszinte emberi kapcsoltuk sincs és nem is lehet.

  • 2010.01.05 22:15:53jane_eyre

    tundrazuzmó, te normális vagy? mi köze van a halálának ahhoz, hogy történetesen nőket szeretett? ezt meséld az egymás mellett 30 évet lehúzó meleg és leszbikus pároknak, te gyökér.

    fogalmam sincs, hogy a lány drogozott-e, de szerintem az orvostudomány hallott már cukorbetegség által előidézett hirtelen halálról.

  • 2010.01.05 22:16:37jane_eyre

    kedves bry, mivel halálhírről van szó, nem lehetne a "csaja" helyett mondjuk "barátnőjét" írni?

  • 2010.01.05 22:25:44csipa

    celebritááááás! Hogy száradna le a kezed!

  • 2010.01.05 22:31:14én, a kém

    2010.01.05 22:16:37jane_eyre szerintem holmi olyasmi akart lenni tundrazuzmó beköpése, hogy a ribi jó dolgában minden hülyeséget megcsinált csak, hogy a hülye világ felfigyeljen rá.. valahol igaza is van ... ne mond melegéknél az a szokás jegyesek közt, hogy hetekig egymás felé se bagóznak?? (ámbár boyzoneos buzit nézve ... lehet)

  • 2010.01.05 22:31:50én, a kém

    ja, oszt twittereznek...

  • 2010.01.05 22:35:21Transzcendentális vérömleny

    úgy kell neki, csak hulljon a férgese

  • 2010.01.05 22:41:10kiskakas

    Hejhóó!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.01.05 22:42:21nemvállalom

    Bry így kell nyalni az olvasóknak? Lesüllyedsz a kommentelők szintjére? Gondolod így jófejnek tartanak majd? Egy kommentelő megengedheti magának a vicces/fikázó hangvételt. De egy 'újságíró'? Egy halálhírt közlő 'cikkben'? Amatőr vagy, a bulvárfirkászok legalja.

  • 2010.01.05 22:44:51csigafrédi

    helyes volt a horpadás a jobb pofiján...sajnálom a szüleit...a cukorbetegség nagyon optimista...küldött egy aranyat. Szép álmokat a transzmasszában bébi.

  • 2010.01.05 22:51:31tomsawyer

    nemvállalom

    Szégyeld magad. Kérj bocsánatot a hölgytől.
    Nem volt vicces/fikázó.

    "Elmondta" a hír hátterét, ennyi.
    Legtöbbünk azt se tudja, ki ez a nő. Kicsit bemutatta az életét.
    Ennyi történt.

  • 2010.01.05 23:10:09pistibacsi

    Tegnap éjjel megjelent nekem álmomban, mert a sötétben hirtelen azt hitte, én vagyok Mrs Dubois, és elmondta, hogy kicsi lánykorától fogva szenvedélyesen szeretett volna heteroszexuális, nagybajúszú, kilencven évig élő magyar blogkommentelő lenni, de a sorsa ilyen rútul megtréfálta. Szóval ne haragudjatok rá, meg egymásra se nagyon.

  • 2010.01.05 23:36:21Abrash1965

    szegényke 30 évesen úgy nézett ki mint egy 60ból 30-ra visszabotoxozott lárva.

  • 2010.01.05 23:36:51Stefan Derrick

    Ilyen szétdrogozott fejet is ritkán lát az ember, kb. 50 évesnek néz ki...

  • 2010.01.05 23:46:52boldii

    @LORD GAGA: 30 fölött minden nap ajándék, 40 fölött, ha reggel nem fáj valamid, akkor meghaltál.

  • 2010.01.05 23:50:43Annipanni

    Hullanak mostanaban a harmincasok...... en se vagyok tul jol....

  • 2010.01.06 01:00:31vernarancs

    A gyereket sajnalom.

  • 2010.01.06 01:38:42MILF

    végigolvastam minden kommentet és csak nekem tűnt fel szánalmas korunk tökéletes lenyomata????
    "A TMZ értesülései szerint Casey Johnson már több napja halott volt, amikor rátaláltak, amit alátámaszthat, hogy Twitter-oldalán [3] utoljára december 29-én írt üzenetet."

    Azaz, ha történetesen én is twittelnék, és pár napig nem lenne visszatarthatatlan mondandóm (ráadásul karácsony környékén) az alátámasztaná a halálom tényét????

    Hol élünk?? Ez nagyon morbid.

  • 2010.01.06 02:33:02kangep

    ha én miliárdos vagyok és a csajom arról áradozik egy videón, hogy mennyi pénzem van, kibaszom egyből nem?

  • 2010.01.06 07:07:39doktor.dikhed

    Nem túl jó reklámarc a Johnson & Johnsonnak. Húsz évvel öregebbnek nézett ki a koránál.

  • 2010.01.06 07:23:44citrix

    Multimilliárdos paraziták az ilyenek,jódolgukban csak kínlódnak.

  • 2010.01.06 07:51:31k13

    természetes kokainhalál

  • 2010.01.06 08:46:04CounterS

    A cukorbetegségbe úgy is bele lehet halni, ha a beteg nem eszik. Ehhez nem kell sem alkohol, sem kábítószer.
    Amikor egy bizonyos szint alá csökken a vércukorszint, akkor kóma következik, amiből külső segítség nélkül nincs visszaút (ekkor cukrot kell bevinni a szervezetbe).
    Úgy felnőni, hogy egy gyógyíthatatlan betegség tudatában él valaki, nem könnyű, mivel ott lebegnek a szeme előtt a cukorbetegség esetleges szövődményei; vakság, vese- és keringési problémák, amputációk, stb.

  • 2010.01.06 08:54:34kerekHUN

    és most drágább lesz a Johnson and Johnson testápoló?

  • 2010.01.06 09:37:27trogger

    Hogy fekhet napokig felfedezetlenül valaki, ha van egy két éves kislánya? A gyerekről nem írják, hogy a halott anyjával lett volna, úgyhogy lehet, h ez is olyan örökbefogadás, mint a Budapesti Állatkertben a pandákkal/pingvinekkel stb. Fizeted az ellátását, és hagyod, ahol van. Azt sem hiszem, hogy ez a csajszi kiruccant volna örökbefogadni Kazahsztánba.

  • 2010.01.06 09:38:14Janja

    ha ilyen trendi és idilli élete volt, hogy nem hiányzott senkinek napokig??? a túl sok pénz sem boldogít, ugye?!

  • 2010.01.06 10:15:14bitter-sweet

    "természetes halált halt"

  • 2010.01.06 10:15:49bitter-sweet

    ja, igen, utóirat, 30 éves volt:)

    csak én érzem, hogy paradoxon?

  • 2010.01.06 10:35:51Almaspite

    Nekem Casey munkája tetszik: "örökösnő". Vagy itt van például Wittner Mária. Neki az a foglalkozása, hogy "ötvenhatos halálraítélt". De most tényleg! A bulvárujságírók miért találnak ilyen baromságokat, hogy ezek aztán átmenjenek a köztudatba? Még jó, hogy a telefonkönyvben nem ez van a nevük mellé írva!

  • 2010.01.06 11:10:01Chiacig

    Almaspite, ez a nő hivatalosan "socialite" volt, mégis milyen jelző kéne mellé? Wittner Mária dettó, ő hivatalosan is egy 56-os halálraítélt, ráadásul ő maga rá is játszik erre keményen.

  • 2010.01.06 11:11:58Janja

    hullanak a harmincévesek, mint a legyek. hamarosan megkezdem én is az agóódást... :(

  • 2010.01.06 11:26:48KarbatettKezűZoltán

    Agyfasz!!!!:D

    ma is tanultam valamit

  • 2010.01.06 12:07:26Lescol

    "és az ő apja, Robert Wood Johnson a New York Jets rögbicsapatának tulajdonosa"

    JAAAJJJ!!! Istenem... ha már cikket írsz.. könyörgöm.. nézz utána.

    Jets nem rögbicsapat...

    Csak annyira, mint amennyire a lovaspólót vízben játszák vagy a krokett étel...

    Javítani kellene..

  • 2010.01.06 12:29:57frankó néró

    Béke poraira

  • 2010.01.06 12:33:33-putyin-

    azért milyen érdekes, hogy egy ilyen drogos örökbe fogadhat? vajon hogyan működik ott a rendszer? vajon ki írta alá, ki vállalta a felelősséget, hogy ez az emberi szenny gyereket kaphasson? én mennyire felnőtt az anyaszerephez. döbbenetes. egyedül a gyereket sajnálom, mert ő az, aki sérül. persze róla nem szólnak a hírek, mert nem valami drogos liberális ribanc, hanem egy gyermek. beteg ez a világ, nagyon beteg.

  • 2010.01.06 12:34:20-putyin-

    *és mennyire

  • 2010.01.06 12:39:45Chiacig

    A krokett étel, biztosan a krikettre gondoltál.:)))

  • 2010.01.06 13:17:19tundrazuzmo

    jane_eyre: persze, gyökér vagyok véleményszabadság van. Én is leírtam a véleményemet, miszerint ha szerető családtagok vették volna körül (akármilyen neműek!), akkor talán megelőzhető lett volna ez a dolog. Egy cukorbeteget nem célszerű magára hagyni, karácsonykor, amikor elvileg van aki közel áll hozzá. Ha meg magára hagyták, akkor vitatom a szeretetüket, és az eljegyzés komolyságát (akármilyen neműek is legyenek!)

  • 2010.01.06 13:36:09Melquart

    A parazita kihasznalta a gazdag idegbeteget...

    Es meg a forgatokonyvet sem kellett kitalalnia, nem sok eredetiseg van benne. Olyannyira nem, hogy Kishazzankban is talalunk ilyeneket nyakra-fore.

  • 2010.01.06 14:00:10justified

    American beauty...

  • 2010.01.06 15:14:41moszajszli

    Bola Ebola?

  • 2010.01.06 15:56:11Macropus Rufus

    örömmel olvasom, hogy a kommentelők jó része egészséges életet él no alkohol no drog. Mert különben milyen erkölcsi alapon mondja valaki egy halottról, hogy megérdemli?
    ÉS mit érezne az ilyen ember ha a drágalátos fiacskája egy éjszaka autóbalesetben meghalna és mivel discoból jött ezért egyből drogos discó balesetként lenne kezelve azokban a kommentekben amit az utcán hallhat????

    Ennyi szentfazekat meg erkölcscsőszt egyrakáson. Kívánom az ilyeneknek, hogy a családjukban legalább egy füves v. egy meleg legyen. Megérdemlenék, hogy szembesűljenek vele...

  • 2010.01.06 17:19:15donphobos

    Ez a topik teljesen befulladt. Beszéljünk a BKV-ről inkább?

  • 2010.01.06 18:21:53FTP

    Nem 50 éves volt?

  • 2010.01.07 12:18:24Belzeboszi

    Hűű, de sok barátja lehetett akkor, ha így pikk-pakk felfedezték a hullát :D Meg a tequila kisasszonyis biztosan fülig szerelmes volt, ha napokig nem is kereste :D

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés